Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-15 / 112. szám, csütörtök
Iskolalátogatás felvételi közben Fölfedezetlenül...(?) Nem lehet azt állítani, hogy a megadott cím alapján nagyon könnyű lenne megtalálni Érsekújvárban (Nové Zámky) az elektrotechnikai szakközépiskolát. Amikor az idei középiskolai felvételik napjának reggelén iskolalátogatásra indultam, bolyongtam is egy kicsit a megújuló városrész feltúrt utcáin. Viszont már jó messziről csalhatatlan támpontot jelentett számomra a földszintes, egyáltalán nem kérkedő külsejű épület előtt álldogáló, leginkább szülőkből álló tarka tömeg. Először az osztályok ajtajára kifüggesztett - lakhely szerinti - névsorokat vettem szemügyre. Nagyszarvától (Rohovce) Nagykürtösig (Veľký Krtíš), Rététől (Re- ca) Zselizig (Želiezovce), Gimestól (Jelenec) Komáromig (Komárno) vagy két tucatnyi helységnevet is följegyezhettem volna, ahonnan a gyerekek elindultak „szerencsét próbálni“. Addig tébláboltam a folyosón, mígnem egy tanárnő személyemben „kiszúrta“ a kívülállót, s az igazgatóhoz kísért, aki pillanatnyi elfoglaltsága miatt a magyar szakos tanárok közé vezetett. Véleményük szerint a feladatok ezúttal könnyebbek voltak a vártnál. Ellentétben a matematikával, amelynek tudorai úgy véleményt kapnak az ilyen előmenete- lűek, hiszen oda sem kell állniuk a rajtvonalhoz. Igaz, ez a kérdés nemcsak ennek az iskolának az esetében merülhet fel...)- A skála pedig nagyon széles, hiszen nem kevesebb, mint tizenegy járásból érkeztek ide tanulók a felvételire, s ebből a magyar tagozatra nyolc járásból. Ezek szerint népszerű az iskola?- A látszat ezúttal is csal. A magyar tagozat vonzáskörzete ugyanis tulajdonképpen az egész Nyugat-szlovákiai kerület, sőt, még részben a közép-szlovákiai is, hiszen erősáramú elektrotechnikát csak mi oktatunk. Mégis az a tapasztalatunk, hogy a „kamaszkorba“ lépett iskolát - hiszen 15 éve alakultunk - még nem fedezték fel eléggé a magyar tanítási nyelvű alapiskolák. Mintha a magyar iskolák tanulói nem érdeklődnének eléggé a műszaki irányzatok iránt. Pedig pedagógusaink olyan tudást képesek adni a gyerekeknek, hogy mindenütt megállják a helyüket. Diákjainknak csaknem a fele főiskolára megy, s ott is kitűnő eredményeket érnek el. Megfelelő, sőt, az átlagosnál magasabb szlovák nyelvi tudást nyújtunk; a magyar nyelvű oktatás színvonalát garantálja, hogy maA diákok az elektronikai szakkörben nek kedtek, hogy a két tantárgy feladatai nem voltak egyformán nehezek. Nem sokkal később az iskola igazgatójának is részben elfogytak a sürgős teendői, így beszélgethettünk, bár jó előre jelezte, társalgásunk aligha lehet majd zavartalan. Csizmazia József immár 35 éve működik a pedagógusi pályán, a komáromi hajógyárban kezdte, majd az ottani „iparban“ eltöltött tíz esztendő után került ebbe az iskolába, (gy aztán legelőbb az iránt érdeklődtem, hogy vajon ilyen hosszú pályafutás után a felvételiző diákok izgalmából ragad-e át valami az igazgatóra is?- Igen, hiszen ez mindig különleges nap az iskola életében. Ilyenkor dől el ugyanis, hogy milyen tanulókkal kezdhetjük meg az új tanévet. Ami pedig igazgatói teendőimet illeti, ezen a napon elsősorban szervezési feladataim vannak. Előbb ellenőrizni kell az ötödik osztálytól tiszta egyes tanulók bizonyítványát - ők ugyanis nem fölvételiznek. Aztán ellenőrizni kell a vizsgamenetet, és ahogy folyik az írásbelik értékelése, úgy nő az izgalmam, hiszen nem mindegy, milyen diákokat kapunk a következő iskolaévre. A felvételik pedig sok mindenről „árulkodnak“...- Miről például?- Hogy mit ér egy iskolában a bizonyítvány. Mert egyes osztályzat nem minden tanuló esetében jelent ugyanolyan tudásszintet. Viszont vannak iskolák, ahonnan a tanulók garantáltan az érdemjegynek megfelelő tudással érkeznek. Ezt már a felvételin is bizonyítják, de ami a fontosabb, később a tanulmányaik során is. ([gy aztán a tiszta egyes tanuló sem lehetne minden iskolában ' színjeles, s emiatt előfordulhat, hogy túlságosan is sok kedveza mikroprocesszorokkal ismerked- (Archív felvétel) gyarországi tankönyveket is használunk; angolul pedig a számító- gépes ismeretanyag elsajátítása miatt tanulnak, de aki akar, a francia nyelvvel is megismerkedhet.- Az iskola előtt várakozó szülők megjegyezték, hogy nem értik, miért nem kap az oktatásban nagyobb hangsúlyt a gyengeáramú elektrotechnikai szak...- Eleget kap, hiszen mi eredetileg az erősáramú elektrotechnikára szakosodtunk. Most „futtatjuk“ föl a gyengeáramú képzést, mind a szlovák, mind a magyar tagozaton. Ez azt jelenti, hogy két-két osztály már a gyengeáramú elektrotechnikát, négy-négy pedig az erősáramot tanulja. Ezért növelnünk kellett pedagógusaink számát. Tantestületünk 56 fős, ebből 29 mérnök, 20 szaktanár a közismereti tantárgyakat tanítja és hét szakoktató is működik nálunk. Frunyó László matematikatanár éppen most kapta meg az Érdemes Pedagógus címet.- Remélem, nem tűnök túlságosan tudálékosnak, ha azt mondom, az ikolát nemcsak a pedagógusok szakképzettsége fémjelezheti, az egyéb feltételek is fontosak.- Fájó pontunk, hogy jelenleg hat épületben, tehát eléggé szétszórtan tanítunk. Más-más épületben van a labor, műhely, étterem, a város közepén van például a számítástechnikai laboratórium. De szeptembertől javul a helyzet, hiszen a közgazdasági szakközépiskola elköltözik Őuranyba, és mi megkapjuk az ó tantermeiknek a felét, s 50 fiú és 50 lány kollégiumi elhelyezésére is mód nyílik. Ez utóbbi még így is kevés, hiszen tanulóink egy része albérletben lakik, ez viszont nem éppen ideális az oktatás szempontjából.- Új iskola építésére nem gondoltak még?- Az építési telek - öt millióért - már be van kerítve, és további két millió koronát vett igénybe az épület terveinek harmadszori (!) átdolgozása. Ez eddig hét millió. Az eredetileg 60 milliós beruházást törölték, majd a pártszervek közbelépésére mégis mellette döntöttek, de a költségvetés összegét 30 millióra csökkentették. Ebből azonban legfeljebb a tantermeket építhetjük meg, hiszen manapság egy tanterem ára 1,5 millió korona. A komáromi ipari összesen 9 millió koronába került - igaz, 1963-ban. Hol vannak akkor még a laboratóriumok, a diákotthon...? Ez a kérdés továbbra is nyitott. Időközben befejeződött a felvételi vizsga, sót az írásbelik javítása is. Igazuk lett azoknak a tanároknak, akik azt tartották, hogy köny- nyü lesz magyarból az írásbeli. Szóbelizni senkinek sem kellett, bár a csehszlovákiai magyar írók felsorolásakor akadtak nehézségek. Volt, aki úgy vélte, hogy annak tekinthető Jókai, Madách és Grúdy (!) Gyula, sőt Miroslav Válek, Hviezdoslav és Jirí Wolker is! Boka Feri pedig Molnár Feri (!) regényének a főhőse, míg lluska a Szép Ilonkáé. Komoly vízválasztó volt viszont a matematika, összesen 19 ötös volt, ebből 12a magyar tagozaton írta elégtelenül írásbelijét, s köztük akadt olyan is, aki kitüntetéssel állt rajthoz! Ezúttal is bebizonyosodott, hogy legalábbis vitatható az új oktatási program. A gyerekek ugyanis nem tudnak fejben számolni. Az órán használhatják a zsebszámológépet - használják is -, de a fölvételin fejben kell számolni! Gondot okozott még a számok nagyságrendjének megállapítása, nem beszélve a logikus gondolkodás nyilvánvaló hiányáról is. Ez utóbbi, persze, nem csupán ennek az iskolának a gondja. Azon túl még sokkal több annál. Éppen ezért nagyra becsülendők a nehéz körülmények között működő iskola eredményei. MÉSZÁROS JÁNOS Harmatlegelő Bödök Zsigm< réröl A Madách Könyvkiadó idei terveiről olvasva értesülhettünk arról, hogy ebben az évben két fiatal szakember (Bödók Zsigmond és Liszka József) néprajzi témájú munkája is napvilágot lát. A szerzők első könyvükkel a tanulóifjúság érdeklődését szeretnék felhívni a hagyományos népi kultúra szellemi és tárgyi értékeinek gazdagságára és azok megmentésére. Liszka munkája még nem látott napvilágot, Bödők Zsigmond Har- matlegeló című könyve azonban már április eleje óta kapható könyvesboltjainkban. A csillagász képzettségű Bödők Zsigmond könyvében érdekes, és a maga nemében egyedülálló feladatra vállalkozott: a nagyrészt tapasztalati úton, valóságos megfigyelések alapján született népi csillagismeret és a csillagászati jelenségek közti összefüggések felkutatására. Elsődleges célja a csillagászati vonatkozású néphagyomány bemutatása volt, de könyvében igyekezett felmutatni egy-egy hiedelem, elnevezés jelentésének csillagászati tartalmát, azaz valóságos alapját is. Erről a bevezetőben így ír: „Őseinknek nem volt távcsövük, ám pótolta azt a képzelőerő. Képzeletük hősöket, eszközöket, társakat küldött fel az égbe, hogy tolmácsolják az égi hatalmasságoknak az ember vágyait, álmait, örömét, bánatát. Korunk tudománya már száműzte az égbolt lakóit, megfosztotta az égitesteket a képzelet által rájuk ruházott emberi tulajdonságoktól, de nem szabad felednünk a modern természettudományos ismeretek mellett sem, hogy a csilagokhoz fűződő néphit és népköltészet évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott kultúrtörténetünkben. Szellemi örökségünket megőrizni nemcsak kegyelet dolga, de fontos kötelesség is. “ Ezt a kötelességet vállalta magára Bödők Zsigmond is e könyve megírásakor. A szerző által bemutatott anyag felöleli az egész magyar nyelvterületet. Ennek nagyobb része forrásmunkákból összegyűjtött adat, kisebb része pedig főként a Csallóközben végzett saját gyűjtése. Csak sajnálhatjuk, hogy a hazai magyar nyelvterületről nem gyűjtött, pontosabban, nem közölt több eredeti, forrásértékű adatot. Időben pedig a századforduló körüli évektől (az ilyen jellegű néprajzi gyűjtések megindulásától) napjainkig kíséri nyomon a népi csillagismeretet. Külön fejezetben tárgyalja az ember és a csillagok kapcsolatát, a csillagok helyét és szerepét a magyar néphitben, valamint apró részekre taglalva az egyes csillagok és csillagképek népi és hivatalos elnevezését, valamint a hozzájuk fűződő népköltészeti alkotásokat. Véleményem szerint hasznos lett volna (egyrészt pedagógiai célzattal, másrészt a jobb helykihasználás végett) a közölt népköltészeti alkotások, elsősorban a mondák kivonatolása helyett a teljes szöveg közlése, esetleg a mitológiai vonatkozások bővebb ismertetése is. A szerző által találóan Égi képeskönyvnek nevezett kötet szövegét saját, távcsővel készített színes felvételei és számos, az égbolton való tájékozódást megkönnyítő rajza illusztrálja. A munkát a benne előforduló népi és tudományos csillagnevek jegyzéke, valamint az északi égbolt csillagképeinek tudományosan használt latin és magyar nevei egészítik ki. A kötetet jegyzetapparátus zárja le, amelynek értékét a pontosabb hivatkozás (Csillagászati Évkönyv, Néprajzi Értesítő, Folklór Archívum, a saját gyűjtés datálása) minden bizonnyal növelte volna. A fenti észrevételektől függetlenül úgy érzem, hogy e népszerűsítő, közérthető stílusban írt munka a tanulóifjúság hasznos olvasmányává válhat (ehhez a fizika pedagógusok is hozzájárulhatnak), bár a viszonylag alacsony példányszám (1600 db) e lehetőséget behatárolja. E könyv jelentőségét ezen túl abban is látom, hogy a néphagyományok iránt érdeklődő gyűjtőknek kiváló alapul szolgál ahhoz, hogy e kötetből merített ismereteiket - és ismereteinket - helyi gyűjtéssel is bővítsék. FEHÉRVÁRY MAGDA Hárman a pádon Évadzáró a Tháliában Ma este 19.00 órakor tartja évadzáró bemutatóját a kassai (Košice) Thália Színpad. Az idei színpadi termés után szinte felüdülést ígér a mindössze három szereplős Aldo Nicolaj darab. A színházi világban - de a közéletben is - az utóbbi időben egyre többet hallunk, egyre többet foglalkozunk a kiöregedéssel. Aldo Nicolaj Hárman a pádon címú színműve is ezt teszi, hol a humor, hol pedig a nosztalgikus visszaemlékezés mindent megszépítő szemüvegén keresztül. Aldo Nicolaj, az olasz származású író - úgy is mondhatnánk, hogy Dario Fo mellett az új olasz Négy évtized eredményei Áttekintés az NDK képzőművészetéről A berlini Altes Museumban rendezték meg azt a tárlatot, amely - állandó jelleggel - áttekintést ad a szocialista Németország művészetének kialakulásáról, fejlődéséről és távlatairól. A Nemzeti Galéria óriási anyagából válogattak ki több, mint ötszáz festményt, szobrot, rajzot és rézkarcot. Időrendi sorrendben mutatja be ez a reprezentatív kiállítás, hogy honnan indult el, és miként fejlődött az elmúlt négy évtizedben az NDK-beli képzőművészet. Alapját azok a művek alkotják, amelyek a fasizmus bukása után keletkeztek. Az 1945-1949 között létrejött alkotások láthatók az első teremben. A központi téma: a nácizmus bűneinek ábrázolása, a kilátástalan- ság, ugyanakkor a jobb jövőbe vetett éledező hit is, amely a művészeket eltöltötte. E korszak nevesebb alkotói: Theo Balden, Hermann Bruse, Fritz Creiner, Erich Gerlach, Hans Grundig, Eugen Hoffmann, Max Lingner és Otto Nagel, hogy csak néhányat említsünk az ismertebbek közül. A második korszakot az 1949-1965 között keletkezett művek jellemzik. Ez már az útkeresés és az öntudatosodás korszaka. Az új társadalmi rend kialakulása foglalkoztatja a képzőművészetet, a kételyek és ellentmondások egyre inkább letisztulnak. Az alkotók örömüket fejezik ki munkájukban, s mindinkább a szépség ábrázolására törekednek. Különösen Hans Jüchser, Otto Niemeyer-Holstein, Theodor Rosenhauer képein tükröződik leghitelesebben ez az irányzat. A szobrászatban pedig a már említett Fritz Cremer, valamint Waldemar Grzimek és Wili Lammert monumentális alkotásai a legfigyelemreméltóbbak. Ók állították egyébként a legmegrázóbb emlékműveket a fasizmus áldozatainak. A látogatók figyelmét nem kerülheti el még egy nagyszerű festmény e korszakból. Sert Heller A XX. század válaszútja című képe a múltból a jövőbe vezető szocialista út látomását vetíti elénk. Az 1965 és 1970 közötti időszakot érdekes módon főként az utazási témák jellemzik. Külföldi tájak, falvak, városok és gyárak elevenednek meg a képeken, teljes szépségükben. Különösen Willi Sitte és Werner Tübke alkotásai a legjellemzőbbek. A 70-es és 80-as év közötti időszak talán a legsokoldalúbb az NDK képző- művészetében. Változatos kifejezési formák jelentkeznek a festészetben éppúgy, mint a szobrászatban. Előtérbe kerülnek az egyéni és társadalmi problémák, valamint a nemzetközi események ábrázolása. E korszak legjelentősebb művészei: Volfgang Mattheuer, Singhard Gille, Heidrun Hegewald és Uwe Pfeifer. Különteremben mutatják be végül az elmúlt esztendő legjellemzőbb grafikáit, rézkarcait és akvarelljeit. E hatalmas anyag hiteles áttekintést nyújt az NDK képzőművészetéről, amely az idők folyamán természetesen gyarapodni fog. Tegyük még hozzá, hogy talán a legmegfelelőbb helyre került. Az Altes Museum alapításának ugyanis most ünnepük fennállása 125. évfordulóját. (NDL) drámaírás „fenegyereke“. A II. világháborúban szinte gyerekfejjel német hadifogságba esik, s onnan a szerencsével határos módon hazakerül. Befejezi egyetemi tanulmányait, s nekivág a nagyvilágnak, hogy hajómunkásként, alkalmi teherhordóként Columbiában kössön ki. A szerencse itt sem hagyja el. Egyik barátja révén bejut az olasz nagykövetségre, hol kultúrattasé lesz. E mozgalmas pálya után kezd hozzá az íráshoz. Személyes élményei alapján bőven van hiteles, megörökítésre váró irodalmi anyaga, s a jótollú fiatalember több olasz irodalmi díj után szakít a „polgári“ életmóddal, s teljesen az irodalomnak szenteli az életét. Visszatér hazájába, ós egymás után adja ki írásait, színműveit, melyeket ma már Európa minden jelesebb színpadán szívesen látnak. Eddig több mint 30 színművet írt, melyek közül néhányat filmre is vittek. A Tháliában most bemutatásra kerülő darab két nyugdíjas férfi találkozását, barátságuk kibontakozását írja le, s ebbe a sajátos öregkori gondokat körüljáró beszélgetésbe csöppen bele harmadikként egy ugyancsak nyugdíjas óvónő. Bár a darab olasz környezetben, az olaszországi öregek gondjaira keres gyógyírt, a mi közönségünk is találhat benne fontos gondolatokat, hiszen az öregség, a korral járó gondok, a családból való kiszakadás, a nyugdíjas lét, a magára hagyatottság érzése mindenütt hasonló. A sok helyzetkomikummal megtűzdelt olasz játékot Miro Procházka rendezte. GYÜRE LAJOS ÚJ SZÚ 6 1986. V. 15.
