Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-31 / 126. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Május 24-töl 30-ig Szombat: Esquipulasban megkezdődött a kétnapos középamerikai csúcstalálkozó Vasárnap: A nyugatnémet FDP kongresszusán a konzervatív uniópártokkal való koalíció fenntartása mellett döntöttek Hétfő: Mihail Gorbacsov brit parlamenti küldöttséget fogadott, s új leszerelési kezdeményezéseket terjesztett eló - Bonnban megkezdődött a 6. IPU-konferencia az európai biztonságról és együttműködésről. Kedd: Bernben záróokmány elfogadása nélkül fejeződött be az emberi kapcsolatokról szóló konferencia - Rendkívüli ENSZ-ülésszak kezdődött az afrikai országok válságos gazdasági helyzetéről Szerda: Ulánbátorban megnyílt a Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kongresszusa Csütörtök: Abe Sintaro japán külügyminiszter Moszkvába érkezett - A NATO külügyminiszteri szintű tanácsülése a kanadai Halifaxban kezdte meg munkáját Péntek: A bécsi közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások keretében újabb plenáris ülést tartottak a Washingtoni „nem - ezúttal Bernben A helsinki folyamat részeként, az 1983-ban befejezett madridi találkozó döntése értelmében Bernben hat héten át tanácskoztak harminchárom európai ország, valamint az USA és Kanada szakértői az emberek, intézmények, szervezetek közötti kapcsolatok kérdéseiről. Abból a közösen elfogadott ós elismert elvből indultak ki, hogy az ilyen kapcsolatok fejlesztése hozzájárul a biztonság és a bizalom, az európai együttműködés erősítéséhez. A kedden befejezett berni konferencia feladata az volt, hogy ajánlásokat dolgozzon ki az emberi kapcsolatokat illetően az ósz- szel Bécsben sorra kerülő következő összeurópai értekezlet számára. Sikerült is elkészíteni egy olyan dokumentumot, amely többek között a turizmus, a családegyesítések, a sportkapcsolatok terén folytatott együttmúködés bővítését irányozta elő. Természetesen kompromisszumos javaslatról volt szó, amely egyaránt figyelembe vette a szocialista és a tőkés országok álláspontját. Az osztrák és a svájci küldöttség hozta tető alá a záródokumentum-javaslatot, s azzal minden résztvevő eayet is értett. A meglepetés azonban a záróülésen következett: Michael Nowak, az amerikai küldöttség vezetője - miután telefonon konzultált Washingtonnal - megvétózta a záróokmány elfogadását, hangoztatva, hogy a dokumentumban megfogalmazott ajánlások „a sok kompromisszum miatt végül túl keveset jelentettek volna“. övön aluli ütés volt ez, amely értetlenséget, zavart, csalódottságot okozott az USA NATO-beli szövetségesei körében is. Először fordult elő, hogy az Egyesült Államok hasonló tanácskozáson teljesen elszigetelődött. Ezzel a durva lépésével nem vette figyelembe az európaiak akaratát és aláaknázta az össz-európai folyamatot. Szokatlanul éles bírálatokkal illette Washingtont ezzel kapcsolatban a nyugat-európai sajtó. A bonni General Anzeiger például felveti a kérdést: vajon nem sodródott-e olyan messze az USA Európától, hogy már szövetségesei kívánságát sem érti meg? A párizsi Le Figaro washingtoni szabotázsról ír, amely megtorpedózta az európaiak azon reményét, hogy a kontinensen javulhat a légkör. A Le Monde így fogalmazott: „Az össz-európai folyamatot eddig szigorú, bár íratlan szabályok irányították. Ezek egyike volt a kompromisszumok kidolgozása, ami lehetővé tette a folyamat folytatását. Ezt a szabályt sértette meg most az USA. Sok küldöttség csalódott, mert az amerikaiak nem voltak hajlandók a közös játékot játszani.“ Nyilvánvalóvá vált, hogy az USA álláspontja negatív a helsinki folyamat jövőjével kapcsolatban. A berni vétó bizonyára a stockholmi konferenciára is kihatással lesz és sokan tartanak attól, hogy ősszel Bécsben, a következő értékelő konferencián a nulláról kell majd indulni, vagyis megint véget nem érő huzavonának leszünk majd tanúi. A berni tanácskozás már a harmadik olyan szakértői értekezlet volt, amely záródokumentum nélkül ért véget (Ottawában az emberi jogok kérdésében, Budapesten a kulturális fórumon maradt el az írásos dokumentum). Mindazonáltal igaz marad, hogy végül is az adott témákról konstruktív vita folyt és több tekintetben sikerült közelíteni az álláspontokat. A legfőbb tanulság az lehet, hogy a rész nem választható el az egésztől, vagyis az emberek közötti kapcsolatok kérdéseinek a megoldása az átfogó nemzetközi helyzet függvénye. Közép-Amerika körül Már korábban június 6-ra tűzték ki a közép-amerikai békés rendezést célzó, a Contadora-csoport által többszöri kompromisszum révén kidolgozott okmány aláírását. Az időpont közeledtével szinte egyfolytában zajlanak a különböző szintű tanácskozások a még fennmaradó vitás kérdések megoldásáról. A legjelentősebb esemény az öt közép-amerikai államfő múlt hét végi csúcstalálkozója volt, amelynek létrejötte azt bizonyítja, hogy a térség államai készek a párbeszédre, az ellentétek tárgyalásos rendezésére. Daniel Ortega nicaraguai, Jósé Napoleon Duarte salvadori, Jósé Azcona de Hoyo hondurasi, Oscar Arias Sanchez Costa Rica-i és a vendéglátó, Vinicio Cerezo guatemalai elnök először ült így együtt tárgyalóasztalhoz. S ami örvendetes, megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeressé teszik az ilyen ötös csúcsot. A másik jelentős eredménye az esquipulasi tanácskozásnak, hogy az államfők egy közép-amerikai parlament megalakításáról döntöttek. Ennek célja „olyan intézményes mechanizmusok kialakítása, amelyek elősegítik a párbeszédet, az együttes fejlődést, a demokrácia és a pluralizmus elveinek érvényesítését“. A testület tagjait közvetlen szabad népszavazás során választják meg. A parlament létrehozását előkészítő bizottságot egy hónapon belül megalakítják, amely ezután három hónapon belül javaslatot terjeszt elő a testület alkotmányjogi kérdéseivel kapcsolatban. Az elfogadott esquipulasi nyilatkozatban az államfők készségüket fejezték ki, hogy a közeljövőben megvizsgálják és felgyorsítják a térség államainak gazdasági és társadalmi együttműködését, s közös álláspontot dolgoznak ki a gazdasági problémákkal, így pl. a külföldi adósságok kérdéseivel összefüggésben is. A közép-amerikai országok az említett nyilatkozatban elismerik, hogy mindeddig a Contadora-országok közvetítő tevékenysége tekinthető a legmegfelelőbb politikai kezdeményezésnek a térségbeli béke megteremtésére, s kijelentették, készek a Contadora- békeokmány aláírására. Bármennyire is egyöntetűen ítéli meg az öt állam a térséget érintő általános kérdéseket, több konkrét problémát illetően ellentét van Nicaragua és a többiek között. Elsősorban a hadgyakorlatok, a fegyverzet és a külföldi támaszpontok és tanácsadók, valamint a tervezett intézkedések ellenőrzése okoz gondot. A béketervezet ezeket csak nagy vonalakban érinti, illetve olyan előírásokat tartalmaz, amelyeket az ellenforradalmi csoportok és az USA által szorongatott Nicaragua saját védelmének teljes feladásaként értékeli, s így természetesen nem érthet velük egyet. Ortega elnök ezért új javaslatokat terjesztett elő a héten, amelyek egyrészt listaszerűen felsorolják azokat a fegyvereket, amelyek számszerű csökkentéséről Nicaragua tárgyalni kíván (repülőgépek, harckocsik, aknavetők, föld-levegő rakéták, 40 méternél hosszabb hadihajók stb. szerepelnek közöttük). Az indítvány másrészt tárgyalásokat szorgalmaz az USA középamerikai szövetségeseivel a térségben tervezett hadgyakorlatok betiltásáról, külföldi támaszpontok építésének és külföldi katonai tanácsadók helyszínre küldésének tilalmáról. Ezeket a javaslatokat megvitatták a Contadora-országok és a közép- amerikai államok külügyminiszter-helyettesei panamavárosi értekezletükön, ám nem tudtak közös nevezőre jutni, s így - kormányukkal való konzultációk után folytatják tanácskozásukat. Félő azonban, hogy hiába. Ugyanis minden pozitív irányú változást az Egyesült Államok gyorsan „helyre tesz“, és szövetségeseire nyomást gyakorolva - nem egy esetben zsarolva őket - hiúsítja meg az ígéretes kezdeményezéseket. Ezért is hangoztatja Nicaragua, hogy a közép-amerikai válság magva az Egyesült Államok beavatkozása a térség ügyeibe. A Contadora okmány jövő péntekre tervezett aláírása így még mindig bizonytalan. PAPUCSEK GERGELY Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a héten több alkalommal találkozott vezető külföldi politikusokkal. Fogadta egyebek között Dzsallud líbiai kormányfőt, Khaddam szíriai alelnököt és a brit parlament küldöttségét (képünk ez utóbbi találkozón készült) (Telefoto - ČSTK) A „vájtszeműek“ és a „fülberágósak“ Egy szólásszerű kifejezés ferdítésében jeleskedett egyik szerzőnk, aki kulturális hetilapunkban Victor Vasarelyről szólva hangsúlyozza, hogy képes volt bebizonyítani: a modern művészet lehet a széles tömegek saját tulajdona, mégpedig nem is csupán a képtárakban és múzeumokban, ,,ahol a rohanó turisták és az elmélyült vájtszeműek mozognak“, hanem az utcán. A „vájtszeműek" összetett szót a szerző alkotta, a vájt fülű kifejezés analógiájára. Nyilván úgy gondolta, hogy amit egyik kifejezés a hallás érzékterületén jelenthet, azt a másik jelentheti a látás érzékterületén. A vájt fülű átvitt értelemben ezt jelenti: olyan, aki érzékeny, fogékony a nyelvi, irodalmi, esetleg zenei finomságok iránt. Csakhogy ennek a kifejezésnek régen konkrét értelme is volt, mégpedig ez: olyan, aki füléből a fülzsírt eltávolította; jól halló. A kifejezés átvitt értelmű, szólásszerű használatának tehát megvan az alapja. A „vájt szemű" kifejezés ellenben konkrét értelemben sem jelenthetné a jól, élesen látót, így átvitt jelentése sem lehet ez: a képzőművészethez értő. A két tag egybeírása sem segít itt; hiszen ezzel csak az átvitt értelmű használatra utalhatnánk, ha volna ilyen. De a szólásszerű kifejezések - éppen jellegüknél fogva akkor is átvitt értelműek, ha tagjaikat nem írjuk egybe. A ,,vájtszemű" tehát mindenképpen éppen az ellenkezőjét jelentheti annak, amit a szerző ki akart fejezni. Hasonló hibát követnek el azok is - számuk egyre nő akik „a fülébe rág“ kifejezést használják. Ha valakinek nagyon aprólékosan - esetleg többször is - megmagyaráznak valamit, hogy megértse, akkor ezt így fejezi ki: „Én már ezt neki a fülébe rágtam“. Csakhogy e szólásnak vélt kifejezésnek nincs konkrét alapja, ugyanis a fülébe senkinek sem rághatunk semmit. A szájába igen: az anya vagy a dajka egykor valóban a szájába rágta a csecsemőnek az olyan ételt, amelyet az még nem tudott megrágni. Innen származik a szájába rág szólás. Csakhogy az mást jelent - vetik most ellene bizonyára többen. Valakinek a szájába rágni azt szoktuk, amit mondani kell, ha sor kerül rá. Ha csupán a jobb megértés kedvéért magyarázunk el valamit aprólékosan, akkor azt a fülébe rágjuk. Igaz, hogy az utóbbi időben szúkebb körűvé kezd válni a szájába rág szólás használata: többen csak a továbbadandó mondanivaló alaposabb megmagyarázására vonatkoztatják. Mi ugyanis a szájat a beszéd, a fület a hallás szervének ismerjük, s nyilván ez ösztönöz bennünket arra, hogy két változatát alakítottuk ki a szólásnak. Mégis azt kell mondanunk: egyrészt a fülébe rág kifejezés helytelen, másrészt a szájába rág szólás nemcsak a továbbadandó mondanivaló aprólékos magyarázatát jelenti, hanem azét is, amelyet csupán a komolyabb megértés kedvéért magyarázunk el aprólékosan. Hiszen a szólás alapjául szolgáló művelet is ezt igazolja. Az anya vagy a dajka azért rágta meg a csecsemő ételét, hogy az azt könnyebben lenyelhesse, megemészthesse. Eredetileg tehát magyarázattal is azért rágtunk a szájába valakinek valamit, hogy könnyebben, jobban megérthesse. Fölösleges hát az aggodalmunk; használjuk nyugodtan a szájába rág szólást mindkétféle mondanivaló alaposabb, aprólékosabb megmagyarázásának kifejezésére. Hiszen a szólásból származó szájbarágós melléknevet ebben az értelemben használjuk: valamit túlságosan aprólékosan, fontoskodva magya- rázgató. A szájbarágós cikk vagy szájbarágós előadás kifejezés ma is csak az olyan cikket vagy előadást jelöli, amely fölöslegesen, aprólékosan magyaráz valamit, olyasmit, amit meg kell értenünk, de nem kell feltétlenül továbbadnunk. JAKAB ISTVÁN „A serpenyő másik oldala“ Beszélni, írni sokféleképpen lehet. Ugyanazt a közlendőt semleges hangulatú szavak egymásutánjával is elmondhatjuk, de úgy is, hogy a változatlan tartalmat élettel, színekkel teli nyelvi formákkal jelenítjük meg. Mennyivel szemléletesebb például az, hogy lóg az eső lába, mint ez a színtelen megállapítás: esni fog. Mennyivel kedvesebb, melengetőbb így szólni valakiről: megette a kenyere javát, mint a nyers szókimondás: megöregedett. S mennyivel több a megjelenítő erő ebben: felhúzta az orrát, mint a puszta megsértődött kijelentésben. A túlzásoktól persze" tanácsos óvakodni. A képek fölös halmozása éppen ellenkező hatást kelthet, mint amire törekszünk. Hangulatteremtő buzgalmában nem figyelt erre annak az újságriportnak a készítője, aki eképp indította mondanivalóját: „Senki se vádolja T. A.-t azzal, hogy egy kalap alá tuszkolja a mai fiatalokat, rájuk húzva a vizes lepedőt, mint teszik ezt annyian." E képet az teszi groteszkké, hogy a külön-külön hatásos nyelvi eszközök, a két szólás egymás mellé erőltetve szinte megfosztják egymást az átvittértelmúségtől. S ehhez még hozzájárul a megszokott fordulat megbontása. Nem véletlen, hogy az egy kalap alá vesz szólás közkeletű formájában a semleges hangulatú vesz kapott helyet. Ha ezt egy erősebb stílushatású szóval helyettesítjük, odalesz az a hatás, amelyet a szókép csak a maga sértetlen egységében képes elérni. Egy rádióműsorban lehetett hallani, hogy valaki „lázálmokat kerget“. Az ábrándozó, légvárakat építgető - idegen szóval: fantaszta - emberre mondhatjuk, hogy álmokat kerget. A lázálom azonban rémkép, rémlátomás... Nem kétséges, hogy a szóban forgó ügyben az alapos, minden szempontra kiterjedő vizsgálatra kívánt felhívni az, aki így kezdte mondatát: „No, most a serpenyő másik oldalát nézve..." Másik oldalát az éremnek szoktuk megnézni, s a mérleg serpenyőjébe - hol az egyikbe, hol a másikba - kerülnek az érvek, adatok, amikor a teljes igazság felderítésével próbálkozunk. A képes kifejezések tehát összeforrott egységként, önálló szerepkörrel bíró szavakként viselkednek. Ugyanakkor őriznek még annyit a mögöttük meghúzódó képi háttérből, hogy nem kezelhetjük őket önkényesen, az őket alkotó elemeket nem mozgathatjuk szeszélyünk szerint. Ahhoz, hogy ne kicsorbítsák, hanem segítsék, kifejezőbbé tegyék fogalmazásunkat, legalábbis a jelentésükkel tisztában kell lennünk - de persze az sem árt, ha kapiskálunk valamit abból is, mire vezethetők vissza, hogyan születtek a ma már közkeletű szóképek. Pontatlan használatuk éppen ezért reflektorfényként világítja meg a fogalmazó felületességét, gondolkodásbeli restségét, sót olykor akár anyanyelvi műveltségének hézagait is. FELDE GYÖRGYI ÚJ SZÚ 4 1986. V. 31.
