Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-23 / 119. szám, péntek

A Nemzeti Front képviselőjelöltjeire adott szavazatainkkal támogatjuk a CSKP XVII. kongresszusának programját VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Jana Hamrová, a Tachovi Városi Nemzeti Bizottság alelnöke immár harmadszor 1 képviselőjelölt. Jelenleg az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátás és a kereskedelem problémáival foglalkozik. Hamrová elvtársnő a járási pártbizottság aktivistája, s több tisztséget tölt be a járási nemzeti bizottságon és a Honvédelmi Szövetségben. A képen: Jana Hamrová (jobboldalt) Karla Poláková iskolaigazgatóval, a járási nemzeti bizottság képviselőjével. (Zuzana Humpálová felv. - ČTK) A külföldön tartózkodó csehszlovák állampolgárok MÁR TEGNAP SZAVAZTAK SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Választ az ország népe Végéhez értek a választási előkészületek. Országunk válasz­tói - köztük több százezren első ízben - öt év elteltével ismét felkeresik a szavazóhelyiségeket, hogy megválasszák a Nem­zeti Front jelöltjeit. Azokat, akik a szocialista demokrácia szellemében különböző szinteken jogosultak és kötelesek képviselni népünk érdekeit és választóikkal egyetemben haté­konyan hozzájárulni terveink, elképzeléseink megvalósításához. Ezeket a terveket világosan megfogalmazták egyrészt párturik XVII. kongresszusának határozatai, másrészt pedig választási programjaink. Szavazatunkkal tehát arról döntünk, hogy ki képvisel majd bennünket az egyes képviselő-testületekben és ezen túlmenően egy további félévtizedes megbízatási időszakra elindítjuk a választók és a képviselők szoros cselekvő együttműködésének folyamatát is. Ez az együttműködés tulajdonképpen már a választásokat megelőző gyűléseken kibontakozódott. Ezeken a tanácskozáso­kon százezrek vettek részt annak tudatában, hogy nem mindegy, ki lesz a képviselőjük. Alkalom nyílt tehát a bejegyzett képviselőjelöltek bemutatko­zására, megismerésére, a közvetlen kapcsolat alapjainak lefektetésére. Nem különben arra is, hogy feltérképezzék az eltelt megbízatási időszak eredményeit. A Nyugat-szlovákiai kerület­ben például olyan tényekről tájékozódhattak, hogy az elmúlt ötéves tervidőszakban több mint 54 ezerrel gyarapodott a lakások száma. Továbbá - egyebek között - felépült 45 bölcsőde, 196 óvoda, 24 alapiskola, a Z-akcióban pedig nem kevesebb mint 1923 közhasznú létesítmény, 6,5 milliárd koronát meghaladó értékben. Persze ezeken a gyűléseken a legnagyobb figyelemmel és érdeklődéssel azokat a tényeket, adatokat hallgatták és vitatták meg, amelyek számot adnak a közeljövő várható fejlődéséről. A Kelet-szlovákiai kerületben ezzel kap­csolatban sokhelyütt kiemelten foglalkoztak a tervezett környe­zetkímélő intézkedésekkel és az ivóvízellátás javításának tennivalóival. Csak ebben a kerületben a jelenlegi tervidőszak­ban 2,6 milliárd koronát fordítanak környezetvédelmi beruházá­sokra. A Nemzeti Front programjait a gyűléseken nemcsak meghall­gatták, hanem velük kapcsolatban számos észrevétel és javaslat is elhangzott. Ezeknek egy részével - gondos felmérésüket és értékelésüket követően - kiegészülnek a választási programok, amelyeknek megvalósítása a választások után közüggyé, népünk ügyévé kell hogy váljon. S hogy azzá válik, annak záloga éppen a választási gyűléseken tapasztalt aktivitás, a többet akarásnak és vállalásnak szelleme, a települések, a járások, a kerületek és az egész ország jövőjéért viselt felelősség átérzésének számos jele. Már most megállapíthatjuk, hogy képviselö-testületeink összetételükben híven tükrözni fogják társadalmunk rétegező- dését, beleértve nemzetiségi összetételüket is, és képesek lesznek megfelelni feladataiknak. Nem kis dolog ez, hiszen feladataink és igényeink megnőttek és - mi tagadás - lehetősé­geink jónéhány vonatkozásban beszűkültek, szerényebbek lettek. A két tényező harmonikus összhangjának megteremtése - ez nem utolsó sorban képviselőinknek is igen nehéz és felelősségteljes feladata. Persze nemcsak az övék. Semmikép­pen sem válhatnak a strázsán magukra hagyott katonákká, egymaguk vajmi keveset érhetnének el. A közös érdek, valamennyiünk érdeke diktálja, hogy támaszaikká, segítőtársa­ikká váljunk, hogy posztján mindenki becsületes, hozzáértő, színvonalas munkájával, tettekkel járuljon hozzá helytállásuk­hoz. És - ami ennél is fontosabb - előmozdítsuk gazdaságunk, szellemi életünk minden területének a kor, a tudományos­technikai forradalom kora követelményeinek megfelelő, gyors fellendülését. Szavazni fogunk. Nemcsak új képviselőinkre, hanem többre: pártunk, szocialista államunk politikájára is. Ettől a politikától és főleg gyakorlati eredményességétől, a hibák elkerülésétől, illetve felismerésüket követően haladéktalan, elvszerű és következetes kiigazításuktól függ az országnak és népének jövője. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása 65. évfordulója esztendejében olyan párt politikájára adjuk szavaza­tunkat, amely már nem egyszer bizonyította képességét megbirkózni a legnagyobb nehézségekkel is, megfelelni a leg­igényesebb elvárásoknak is és jobbítási szándéktól vezérelve elhárítani utunkból mindazt, ami további előrelépésünk akadálya. Ebben a törekvésében pártunk igazodhat azokhoz - az élet minden területét érintő, lenini szemléletű újíťó törekvésekhez, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártjának legutóbbi XXVII. kongresszusának tanácskozását fémjelezték. Pártunk politikájára szavazunk. Ezzel egyidejűleg erősítjük a dolgozók hatalmát, a néphatalmat és társadalmunk összefor- rottságát, egységét. Erre az egységre manapság, az imperialista erők kiéleződő támadásai, az egyetemes világbékét fenyegető lépései időszakában kiváltképp nagy szükség van. Nem elkoptatott közhely tehát, ha így fogalmazunk: a Nemzeti Front képviselőjelöltjeire adott szavazatunkkal egyben hitet teszünk amellett, hogy éberen a béke vártáján állunk, és Földünk csaknem ötmilliárd főnyi népessége elsöprő többségének óhajával összecsendülően a háborúk nélküli világra szavazunk, a felhőt­lenebb, szebb jövőt választjuk. ' G^Ly jván (ČSTK) - Nemcsak hazánk egész területén, hanem a világ nyolcvan országában szavaznak a csehszlovák állampolgárok az idei képviselőtestületi választások során. Természetesen azokról van szó, akik külföldön dolgoznak vagy szolgálati, esetleg turistaúton tartózkodnak a határokon túl. A választásokat külföldön egy nappal korábban tartották mint hazánkban, s a választók csak a Szövetségi Gyűlés Népi Kama­rájának és a Nemzetek Kamarájá­nak jelöltjeire szavaznak. Moszkvában, Leningrádban, Kijevben és a Szovjetunió több más városában tegnap reggel megnyitották a választási helyisé­geket, amelyekben a Szovjetunió­ban élő és dolgozó állampolgárok, valamint a több ezer csehszlovák turista adta le szavazatát. E na­pokban hozzávetőleg 10 ezer csehszlovák állampolgár tartózko­dik a Szovjetunióban, ebből Moszkvában csaknem 3400. Azokban a városokban is kialakí­tották a választási körzeteket, amelyekben a csehszlovák mun­kások és technikusok a KGST- tagországok közös létesítményei­nek építésén dolgoznak. A Kínai Népköztársaságban tartózkodó csehszlovák dolgozók már akkor az urnákhoz járulhattak, amikor hazánkban az emberek még éjszakai álmukat aludták, Prága és Peking között ugyanis hét óra az időkülönbség, össze­sen négy helyen lehetett szavazni, Pekingben a képviseleti és ke­reskedelmi szervek alkalmazottai, másutt a koprivnicei Tatra dolgo­zói, csehszlovák mérnökök és technikusok adták le szavazata­ikat. A Hanoiban és Ho Si Minh városban élő csehszlovák dolgo­zók is eleget tettek tegnap állam- polgári kötelességüknek. A szava­(Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1986. május 23. XXXIX. évfolyam 119. szám Ára 50 fillér I» « ■■ i " Bovulo együttműködés Gustáv Husák fogadta Anton Benyát (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök tegnap a prágai várban Karel Hoffmann-nak, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa elnökének jelenlétében fo­gadta az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) küldöttségét, amely Anton Benyának, a szö­vetség elnökének vezetésével hi­vatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti találkozón nagyra érté­kelték a csehszlovák és az osztrák szakszervezetek sikeresen fejlődő együttműködését. Kifejezték meg­győződésüket, hogy a szakszer­vezeti mozgalom képviselőinek rendszeres találkozói és a szak- szervezeti munkáról folytatott ta­pasztalatcsere elősegíti a két or­szág dolgozói élet- és munkafelté­teleinek megismerését, s nagy­mértékben hozzájárul a bizalom és a kölcsönös megértés légköré­nek megteremtéséhez nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt, va­lamint a világbéke megszilárdítá­sához. A fogadáson részt vett Franti­šek Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Viliam Kožík, a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának titkára. Jubiláns köszöntése (ČSTK) - Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Július Chor- váthnak 80. születésnapja alkal­mából átadta az SZLKP Központi Bizottságának üdvözlő levelét. A levél köszönetét mond azért a sokéves politikai elkötelezettsé­gért, amellyel Chorváth professzor a tudomány és a felsőoktatás fejlesztését elősegítette. HISSZÜK, HOGY ÁLLAMPOLGÁRAINK A NEM­ZETI FRONT JELÖLTJEIRE SZAVAZVA KIFEJE­ZÉSRE JUTTATJÁK A KOMMUNISTA PÁRT ÉS A NEMZETI FRONT PROGRAMJÁNAK TÁMOGATÁ­SÁT. EZ A PROGRAM A HAZÁNK FELVIRÁGZÁSÁ­ÉRT ÉS A NÉP BÉKÉS ÉLETE SZAVATOLÁSÁÉRT FOLYTATOTT ALKOTÓ MUNKA PROGRAMJA. GUSTÁV HUSÁK E zen a májusi hétvégén, ami­kor hazánk választásra jo­gosult állampolgárai az urnák elé járulnak és megválasztják képvi­selőiket az előttünk álló öt eszten­dőre, Prága is ünnepi díszbe öltözött. Ma hazánk fővárosában is többszáz ünnepélyesen feldí­szített szavazóhelyiség várja a vá­lasztókat. Prágában 2900 személyt jelöl­tek a különböző szintű képviselő­testületekbe. Amint az előkészüle­tek során tapasztalható volt, a prá­gai választók méltányolták a köte­lességeiket példásan teljesítő képviselők munkáját. Azok, akik felkerültek a jelölőlistákra valóban élvezik választóik bizalmát. Mit várnak a prágaiak azoktól, akiket megtisztelnek bizalmukkal? Első­sorban a Nemzeti Front választási programjának teljesítését, amely­be belefoglalták a jelölógyűlése- ken elhangzott reális javaslatokat is. Bizalom és tenniakarás A prágaiak várakozása teljes összhangban van azokkal a célok­kal, amelyeket pártunk XVII. kong­resszusa jelölt meg, s azokkal a gondolatokkal, amelyeket Gus­táv Husák elvtárs szerdai prágai választási beszédében így fejezett ki: ,, Célunk az, hogy a lehető legnagyobb mértékben tanács­kozzanak az állampolgárokkal, tá­maszkodjanak nézeteikre, az em­berek tudják, hogy nemzeti bizott­ságuk miről tanácskozik, mit dönt el és miképp. A nemzeti bizottsá­goknak szüntelenül tudatosítaniuk kell, hogy népi szervek, tevé­kenységükért a népnek felelnek és eszerint kell eljárniuk“. F ővárosunk lakossága, mint az ország megannyi helyi­ségében, a szocializmusra, a bé­kére, Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikájára adja le ma és holnap szavazatát. Abban a tu­datban, hogy ez erősíti a dolgozó nép hatalmát, s előmozdítja a szo­cialista országok közössége bék3- politikájának sikerét. SOMOGYI MÁTYÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom