Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-21 / 117. szám, szerda
ÚJ szú 7 1986. V. 21. 39. kerékpáros Békeverseny Ludwig idei hatodik győzelme (ČSTK) - A 39. kerékpáros Békeverseny hőse, Olaf Ludwig nyerte a XIII. útszakaszt, amely Karlovy Varyból Plzeňbe vezetett, s távja 150 kilométer volt. Nemcsak, hogy útszakaszgyózelmet aratott, hanem beállította a szovjet Lihacsov és a lengyel Szozda csúcsát, akik a Békeversenyen egy-egy évfolyamban hat-hat szakaszgyőzelmet arattak. Ludwig mögött a szovjet Vlagyimir Pulnyikov ért célba, a harmadik helyen pedig a Škoda Plzeň stadionjában helyet foglaló közönség nagy örömére a csehszlovák Anton Novosad. Ma a XIV. útszakaszra Plzeň — Mladá Boleslav között kerül sor (180 km). A XIII. útszakasz elején a csehszlovák versenyzők diktálták az iramot. Főleg Milan Jurčo nyújtott jó teljesítményt: a 20. km-nél maga mögé utasította az 58 tagú élbolyt. Megnyerte az első gyorsasági versenyt, majd Sokolovban is ő diadalmaskodott. Később felzárkózott az NDK-beli Ampler, a szovjet Szajtov és a bolgár Zajkov, valamint a francia Garnier. Sokáig együtt haladSPORTHÍRADÓ • Bázelben Garri Kaszparov sakkvilágbajnok előkészületi mérkőzést játszik az angol Tony Miles-szal. A negyedik parti a 23. lépés után döntetlenül ért véget. Az állás 3,5:0,5 a világbajnok javára. • Szép sikert ért el a Vítkovice ifjúsági labdarúgócsapata: a stuttgarti nemzetközi tornán elsó helyen végzett. A döntőben 2:0 arányban diadalmaskodott a házigazda VfB Stuttgart ifjúsár- gi csapata ellen. • Nemzetközi előkészületi mérkőzések: Kanada - Wales 0:3 (0:1), góllövők: Saunders (2) és Allen. Toluca - Irak 0:2 (0:1), góllövó: Said (2), Brazília - Atlante Mexico 2:1 (1:1), Belgium - Jugoszlávia 1:3 (0:3), góllövők: Claesen, ill. Skoro (2) és Jankotak, de a 100. km-nél feljöttek az NDK kerekesei (Barth, Ludwig és Radtke) valamint a csehszlovák Novosad. A Škoda Plzeň stadionja előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri a XIII. útszakaszt. Olaf Ludwig hatalmas hajrát vágott ki és hatodszor állhatott fel az idei kerékpáros Békeverseny győzelmi dobogójának legfelső fokára. Úgy tűnt, hogy • Bonnban elkészítették az augusztus 13-23 között Madridban sorra kerülő vízilabda-világbajnokság sorsolását. A magyar válogatott nehéz csoportot kapott, hiszen Spanyolország és Olaszország csapatával került össze, a negyedik részvevő Izrael. • A nyugatnémet Steffi Graf diadalmenetét hozta a nyugat-berlini nemzetközi női teniszverseny. A 16 esztendős sportoló miután vasárnap párosban győzött, hétfőn az egyéni viadalt is megnyerte. Mindössze 64 perc alatt 6:2, 6:3 arányban legyőzte a világ legjobb női játékosának tartott amerikai Martina Navrátilovát. Novosad nem tudja magát beverekedni a első három közé, de az utolsó métereken megelőzte az addig előtte haladó szovjet Zsdanovot. A tíztagú élboly után valamennyi versenyző együtt érkezett a célba. A XIII. útszakasz eredményei: 1. Ludwig 3:27:58, 2. Pulnyikov —4, 3. Novosad -7, 4. Zsdanov, 5. Uszlamin (szovjet), 6. Barth mind -10,... 22. Skoda, 29. Regec, 30. Kreuziger, 33. Jurčo, 38. Fort (csehszlovákok) mind -47 mp. Csapatban: 1. NDK, 2. Szovjetunió, 3. Bulgária mind 10:24:24, 4. Csehszlovákia -1:14, 5. Lengyel- ország, 6. Kuba -1:51 p. Az egyéni összetett sorrendje: 1. Ludwig 43:10:05, 2. Pulnyikov —4, 3. Klimov (szovjet) -1:08, 4. Szajtov -1:11, 5. Uszlamin —1:16, 6. Romanov (szovjet)-1:27, 7. Regec -1:27, 8. Zsdanov -1:35, 9. Radtke -1:48, 10. Škoda -2:56. .. 12. Novosad -3:47, 13. Jurčo -4:57, 16. Fort -5:32, 33. Kreuziger -36:10 p. Összetett csapatverseny: 1. Szovjetunió 130:25:21, 2. NDK -3:10, 3. Csehszlovákia -7:32, 4. Lengyelország -13:49, 5. Bulgária -18:50, 6. Franciaország -23:05. Gyakori látvány a 39. kerékpáros Békeversenyen, hogy a résztvevők az egyes útszakaszok nagy részében egy csoportban haladnak (ČSTK-felv.) A 4. ökölvívó-VB margójára Európa csalódást okozott New Yorkban aláírták az ENSZ nemzetközi konvencióját Tovább erősödik az apartheid elleni harc Csehszlovákia - Svájc 3;0 (ČSTK) - Az elmúlt pénteken New Yorkban ünnepélyes keretek 1 ' között aláírták az ENSZ nemzetközi konvencióját a sportban megnyilvánuló apartheid ellen. A megállapodás, amely nagy visszhangra talált szerte a világon, arra kötelezi az aláíró országokat, hogy akadályozzák meg csapataik, vagy egyes sportolóik versenyzését a Dél-afrikai Köztársaságban, illetve ezek vetélkedését a Dél-afrikai Köztársaság sportolóival. A konvenció megerősíti az ENSZ-közgyűlés azon deklarációját, amely a sportban megnyilvánuló apartheid elleni harcra vonatkozik. A deklarációt az ENSZ-közgyűlés tavaly decemberben 125 szavazattal egyhangúlag jóváhagyta. (ČSTK) - Sikeresen rajtolt Csehszlovákia férfi tenisz-válogatottja a Düsseldorfban folyó Világ Kupa csapatverseny első fordulójában. Ä kék csoportban fölényes 3:0 arányú győzelmet aratott Svájc ellen. A piros csoport első találkozóján az Egyesült Államok együttese 2:1-re verte Argentínát. Eredmények: Šmíd-Hlasek 6:4, 6:7, 6:4, Mečíŕ -Günthardt 6:3,6:3, Šmíd, Mečíŕ-Hla- sek, Günthardt 6:4, 6:4. A csehszlovák csapat legközelebb (holnap) Svédország ellen játszik, a csoportmérkőzés utolsó összecsapását május 24-én Ausztráliával vívja. Pravda - Televízió - Slovnaft Mahmoud a francia csapat élén (ČSTK) - A június 13-14-én Bratislavában sorra kerülő 27. Pravda-Televí- zió-Slovnaft nemzetközi atlétikai versenyre érkezett elsó nevezések szerint elsősorban a szombati Grand Prix- versenyszámok vonzzák a legjobb atlétákat. Erről tanúskodik a francia csapat nevezése is. Élén ugyanis nem más áll, mint a 3000 m-es akadályfutás európai csúcstartója (8:07,62, 1984), s az 1984-es olimpiai játékok ezüstérmese, a helsinki VB negyedik helyezettje, a 30 éves Joseph Mahmoud. A francia csapat kapitányának társaságában lesz Pascal Debasker, aki ezen a távon 8:20,34-et tud, s aki Los Angelesben nyolcadikként ért célba. A harmadik versenyző a 100 m-es női gátfutásban áll majd rajthoz: Anne Pigureau, a tavalyi ranglistán 12,89- cel a 11. volt. Kínából hatfös csapat érkezik, három nő és három férfi. Közöttük lesz a tavalyi év legjobb ázsiai távolugrója, Wang Si-jie, akinek egyéni csúcsa 801 cm. D. Hull az amatőr boksz mellett (ČSTK) - A profi sportolók olimpiai részvétele ellen nyilatkozott a napokban véget ért 4. ökölvívó-világbajnokság színhelyén tartott sajtóértekezleten Doland Hull, az Amatőr ökölvívó Szövetség (AIBA) elnöke.- Az amatőr és a profi boksz szabályai merőben eltérnek egymástól. Az Egyesült Államokban például a NOB végrehajtó bizottságának előterjesztett kódex jóváhagyása azt jelentené, hogy az amatőr ökölvívást halálra ítéljük - állapította meg Donald Hull. A júliusban Moszkvában sorra kerülő Jóakarat-versenyek Hull szerint példát szolgáltatnak a nemzetek közötti együttműködésre. Az itt lebonyolítandó ökölvívótorna éidekes küzdelmeket, színvonalas csatákat ígér. A moszkvai szorítóban mindazok találkoznak majd, akik az amerikai Renóban nemrégiben befejeződött világbajnokságon az aranyéremért küzdöttek. A konvenció a továbbiakban felszólítja az ENSZ tagországait, ne támogassanak semmi olyan sporttevékenységet, ami ellentétben áll az okmány betűivel, foganatosítsanak szigorú intézkedéseket azok ellen a sportolók ellen, akik megszegik a határozatokat. Mindjárt a tanácskozás első napján 43 ország, élén a Szovjetunióval, írta alá e jelentős dokumentumot. Ismét tartózkodtak a nyugati országok, amelyek továbbra is fenntartják kapcsolataikat a Délafrikai Köztársasággal. Az ENSZ apartheid elleni különbizottságának elnöke, Joseph N. Garba nigériai nagykövet sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy mind ez idáig sok sportoló megsérti az ENSZ közgyűlés azon rezolúcióját, amely 1977-ben a Dél-afrikai Köztársaság bojkottálására szólított föl. Ezzel szemben nagyra értékelte néhány világnagyság magatartását, akik a sporteszméket helyezték előtérbe az anyagiak helyett. Ezek között az amerikai teniszezőt, John McEnroe-t és két rögbi játékost, az ausztrál Mark Ellát és az új-zélandi Graham Mourie-t említette. A Dél-afrikai Köztársaság bojkottálásának megszegése a sportban csak ösztönzi az ország nagyvállalkozóit, hogy tovább verbuválják az arra hajlandó sportolókat. Eddie Barlow, a Dél-afrikai Köztársaság sportbizottságának Sportfogadás A SPORTKA 20. játékhete I. húzásának nyereményei: I. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 86 nyertes á 22 705 korona, IV. dij: 6196 nyertes á 530 korona, V. díj: 127 592 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. dij: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 92 nyertes á 20 600 korona, IV. díj: 5893 nyertes á 530 korona, V. díj: 108 985 nyertes á 45 korona. A SAZKA 20. játékhetének nyereményei: I. díj: 29 nyertes á 13 180 korona, II. díj: 660 nyertes á 875 korona, III. dij: 7826 nyertes á 120 korona. (ČSTK) igazgatója nemrégiben egy londoni sajtóértekezleten gátlástalanul kijelentette: a tengerentúlról további sportolókat várnak portyára. Jelenleg új-zélandi játékosokból álló rögbicsapat játszik a Délafrikai Köztársaságban, az új- zélandi sportszervek és kormány határozott tiltakozása ellenére. Sydneyből az a hír érkezett, hogy a Dél-afrikai Rögbi Szövetség hasonló portyára hívta meg az ausztrál válogatottat... Egyértelműen a kubaiak versenye volt a napokban véget ért 4. amatőr ökölvívó-világbajnok- ság, hiszen a 12 súlycsoportból hétben hazavitték az aranyérmet. Három maradt a házigazda amerikaiaknak, egy-egy jutott a Szovjetuniónak és Dél-Koreá- nak. A kubai fölény két tényezőre vezethető vissza: az egyik, hogy jelenleg övék a legütőképesebb csapat, a másik, hogy mindinkább élvezik a bírók szimpátiáját. Voltak persze egyértelmű esélyeseik, akik tudásukkal kiemelkedtek a mezőnyből. Ide sorolható Torres, Reyes, Espinoza, Romero és Stevenson. És voltak szerencsés aranyérmeseik is, mint a többször is megvert, mégis győztesnek kihozott Horta, vagy a leléptetésből visszahozott Savon. A kubaiak döntő fegyvere a megalkuvást nem ismerő harcmodor, az ellenfél állandó űzése, hajtása ezúttal a korábbiaknál is meggyőzőbb és eredményesebb volt. A hazai szorítóban küzdő amerikaiak elégedettek lehetnek a három aranyéremmel, hiszen csapatuk ezúttal felemás volt, egy osztállyal elmaradt a Los Angeles-i olimpián feltűnően eredményes gárdától. Gyengélkedtek viszont az európai versenyzők. Az NDK-belieknek eleinte szerencséjük volt, a végén viszont néhány kritikus mérkőzésen a játékvezetők ellenük fordultak, így meg kellett elégedniük három ezüstéremmel. A szovjet csapatból néhány nagyágyú - elsősorban Alekszandrov és Ja- gubkin - gyengélkedett, mindösz- sze Sisov mentette a mundér becsületét. Sokat fejlődtek a délkoreaiak, a venezuelaiak és a bolgárok, míg az olaszok és a lengyelek szemlátomást visszaestek. Csehszlovákia két képviselője, Michal Franek és Štefan Cirok csalódást okozott, hiszen a szakvezetés egy érmet várt tőlük. Ismét bebizonyosodott, hogy a csehszlovák ökölvívás nem tartozik a világ élvonalába. Annál fájóbb ez a balsiker, mivel mindkét bokszoló ismeretlen ellenféltől szenvedett vereséget. A magyar ökölvívósport sem remekelt Renóban. Két érmet (bronz) ugyan szereztek a magyarok, ám ennél többet várt a szakvezetés. Váradi és Molnár megtette a magáét, Hranek viszont sokadik világversenyén sem bizonyított, Isaszegi sem lépett előre. Ezúttal is a harcos, kemény ökölvívást értékelték a bírók. Az idei ökölvívó-VB színvonalában talán elmaradt a münchenitől, harcosságban, küzdelemben felülmúlta azt. Ami a bíráskodást illeti: a helyzet kritikus. Ha az AIBA vezetői nem oldják meg villámgyorsan a gondokat, a sportág tovább veszíthet népszerűségéből, látványosságából. A labdarúgó SZNL I 25. fordulója után Tét nélkül is komolyan! A labdarúgó SZNL I 25. fordulójának hét mérkőzésén (a Plastika Nitra - ZŤS Košice összecsapást szerdán, május 28-án játsszák), mindössze 16 gól született, ebből hatot Léván (Levice) láthatott a közönség a Levice - Hurbanovo (4:2) összecsapáson. Bőven osztogatták a játékvezetők a sárga lapot, összesen húsz játékost(l) figyelmeztettek. A hét stadion lelátóin majd tízezer néző foglalt helyet, s többnyire küzdelmet láthattak a szurkolók, mint szép játékot. A RANGADÓ UTÁN SZÜRKESÉG. Úgy tűnik, a Slovan Bratislava a Plastika Nitrától elszenvedett hazai veresége (2:4) után már beletörődött a sorsába. Az önbizalmát vesztett bratislavai gárda a Senica otthonában csak vergődött, s a 90 perc alatt mindössze egy (!) helyzetet dolgozott ki A döntetlen reményében érkezett az exligás, de az idóhúzásos taktikája egy órányi játék után csődöt mondott. Szinte doppingként hatott a hazaiakra az elsó gól, akik az utolsó fél órában kitűnő játékkal örvendeztették meg lelkes szurkolóikat. A Slovan passzív labdarúgása csalódást okozott, mindössze Stromšík kapus teljesítményével lehetett elégedett a „kékek“ edzője. Ez annál is inkább meglepetésnek számít, mivel az előző fordulóban a Plastika elleni találkozón a Slovan veresége ellenére igen ötletesen, helyenként jól játszott. A kitűnő iramú rangadó után a Slovan edzője abban reménykedett, hogy a bajnokság hátralevő összecsapásain eredményes és jó játékot produkál majd csapata, hiszen számukra már nem lesz tétjük a mérkőzéseknek. Éppen ezért mindenkitől azt várta: tudása legjavát nyújtja. A senicai stadionban pontosan az ellenkezője történt! Talán egy hét alatt elfelejtettek volna futballozni a Slovan játékosai? Vagy tét nélkül nem tudnak (nem érdemes) komolyan játszani? NYOLCVANKILENC PERC UNALOM. Két gól (az elsó percben) és semmi más. így lehetne egy mondattal jellemezni a Petržalka - Martin mérkőzést, amely még a járási bajnokságban is nehezen kapott volna elégséges osztályzatot. Két álmosan, öregurasan futballozgató együttes nem sok említésre méltó dolgot hozott össze a 90 perc alatt. Nyugodtan hazamehettek volna a nézők az első perc (1:1) után, mindössze egy kihagyott ajándék tizenegyesről (a petržalkai Tóth a felső lécre lőtte a labdát) és három elpuskázott, ordító helyzetről maradtak volna le. A hazaiak négy erősségük (Stranianek, Beseda, Zrubec és Šoltés) nélkül ösztönösen, minden elképzelés nélkül futballoztak, többnyire vaktában rugdosták az ellenfél kapuja elé a labdát. Masnýnak nem ment a játék, az egész mérkőzés alatt egyszer sem tudott szabadulni őrzőjétől, aki mindig a nyomában volt, árnyékként kísérte. A szoros emberfogás pedig köztudott, hogy kedvét szegi a Petržalka jobbszélsőjének. A vendégek az elsó negyedóra után beálltak védekezni, s játszi köny- nyedséggel hárították a hazaiak erőtlen és kiismerhető próbálkozásait. Hiába játszott nagy fölényben az exligás a szünet után, a tizenhatosnál azonban rendre eladták a labdát a fekete-fehérek. A martiniak, ha a kezdeti elszántsággal folytatják, talán a győzelmet is megszerezhették volna, mert a hazaiak védelme úgy látszott, igen sebezhető. Ezt bizonyítja az első ellenakcióból kapott gól és az ezt követő ziccerhelyzet is. KIESÉSI RANGADÓK. Az elsőség sorsa gyakorlatilag már régebben eldőlt, a kiesés elleni harc viszont még csak most kezd kiéleződni. Nem kevesebb, mint hat csapat próbál menekülni a veszélyes zónából. Nehéz helyzetbe került a Púchov, miután otthonában szenvedett vereséget az ugyancsak kiesöjelölt Humennétől. Jól jött ez a két váratlan pont a kelet-szlovákiaiaknak, ugyanis a következő fordulóban a listavezető Plastikát fogadják. A sereghajtó Michalovce ugyan legyőzte az újonc Stropkovot, ám továbbra is a legnagyobb ,.esélyes” (a Púchovval) a kiesésre. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ