Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-07 / 81. szám, hétfő
ÚJ szú 7 1986. IV. 7. 15. ASZTALITENISZ-EB, PRÁGA A csapatverseny neheze még hátravan (Munkatársunktól) - Szombaton 15.00 órakor felsorakoztak a résztvevő országok versenyzői a Július Fučík Művelődési és Pihenőpark sportcsarnokában a 15. asztalitenisz Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitójára, majd egy óra múlva két asztalon a hazaiak, a románok és a finnek mutatkoztak be a közönségnek a csapatverseny első fordulójában. A csehszlovák férfiak Orlowski és Panský vezérletével (mindketten két-két győzelmet arattak) magabiztosan győzték le Románia válogatottját. Hrachováék is kitűnő formában játszottak, szinte pillanatok alatt verték 3:0-ra Finnországot. kát, vasárnap pedig ugyanilyen arányú vereséget szenvedtek a magyaroktól. Klampár Tibor világbajnokhoz méltó Az első játéknap nyitómérkőzései után az esti műsorban aztán valamennyi csapat elkezdte a küzdelmeket. Késő éjszaka ért véget a férfiaknál a Szovjetunió - Franciaország qz mérkőzés (5:4), amely /VItflöó drámai küzdelmet ho- PR/H14 zott. A többi összecsapáson az esélyesek biztosan nyertek. A nőknél a ju- goszlávok és a nyugatnémetek egyaránt 3:2-es vereséget szenvedtek. Tegnap a déli órákban Csehszlovákia férfi és női válogatottja biztosan szerezte meg a győzelmet. A nőknél meglepetésnek számít, hogy Hollandia 3:1 arányban alulmaradt Romániával szemben. Klampárék szoros mérkőzésen több mint négy és félórás küzdelemben legyőzték a Szovjetuniót. A csehszlovák férficsapatban ismét helyet kapott Milan Orlowski, aki a Románia, de főleg az NSZK elleni összecsapásokon bebizonyította, hogy még mindig a legjobbak közé tartozik. Szombaton, amikor legyőzte a román Floreát, a közönség hosszú ideig ünnepelte. V. Broda a Floerától elszenvedett veresége után Torna ellen is sokáig vesztésre állt, ám az első játszmában vert helyzetből (17:20) tudott fordítani. Panský mindkét romániai ellenfelét magabiztosan győzte le. A pénteki edzésen nyújtott gyengébb teljesítménye után tehát Tbiztató volt a sikeres rajtja. Tegnap viszont az NSZK ellen a 2. fordulóban igen gyengén és idegesen pingpongozott, mind Rebeltől (!), mind pedig Wosiktól kikapott. A tegnapi déli programban a hazaiaknál ismét Orlowski villogott, hiszen csapata öt pontjából hármat ő szerzett. Főleg a Wosik elleni mérkőzésen dicsérhető lelkesedése és küzdeni akarása. Csehszlovákia női együttese az első fordulóban egy óra alatt „kiütötte“ Finnországot, vasárnap délben azonban Jugoszlávia nehezebb ellenfélnek bizonyult. Hrachová három játszmában vereséget szenvedett Batinicstól, majd Kasalová az első elvesztett szett után a másodikban 18:17-es Ojszter- sek-vezetés után jó hajrával fordítani tudott. A párosban a Hrachová - Kasalová duó magabiztosan fektette kétvállra a sokat reklamáló jugoszlávokat. A magyar férficsapat a szombat esti Bulgária elleni „bemelegítő mérkőzés“ után tegnap délben drámai csatát vívott a szovjetekkel, akik az első játéknapon szintén idegtépő összecsapáson találkoztak a franciákkal. Szombaton 5:4-re verték Mazunovék a franciáSportfogadás A Športka 14. játékhete 1. húzásának nyerőszámai: 5 26 27 35 39 43 Pótszám: 23 A II. húzás nyerőszámai: 2 9 10 30 32 42 Pótszám: 11 (ČSTK) játékkal rukkolt elő - mindhárom ellenfelét legyőzte. Magyarország női csapata előbb 3:0-ra a franciákat, majd 3:1 -re az igen szívós angolokat verte meg. Tegnap a késő esti órákban a csapatverseny 3. fordulójának mérkőzéseire került sor: Csehszlovákia férfi együttese a veretlen Jugoszláviával1, a nők pedig az angolokkal játszottak. Klampáréknak a majd ötórás dráma után nem sok idejük volt a pihenésre, ennek talán egyedül a tegnap esti ellenfél, Svédország örült. A magyar lányok a csoport egyik esélytelenével, a finnekkel mérkőztek. Valamennyi találkozó lapzárta után kezdődött. Eredmények - férfiak - A-cso- port: Svédország - Ausztria 5:0, Magyarország - Bulgária 5:1 (Kriszton,- Stojanov 2:0, Takács - Loukov"2:0, Klampár - Štefanov 2:0, Kriston - Lou- kov 1:2, Klampár - Sztojanov 2:0, Takács - Štefanov 2:0), Szovjetunió- Franciaország 5:4, Svédország- Bulgária 5:1, Ausztria - Franciaország 2:5, Szovjetunió - Magyarország 4:5, (Sevcsenko - Takács 2:1, Mazu- nov - Kriston 1:2, Rosenberg - Klampár 1:2, Mazunov - Takács 2:0, Sevcsenko - Klampár 0:2, Rosenberg- Kriston 2:0, Mazunov - Klampár 1:2, Rosenberg - Takács 2:0, Sevcsenko- Kriston 1:2). B-csoport: Csehszlovákia - Románia 5:1 (Orlowski - Fejér 2:1, V. Broda - Florea 1:2, Panský- Toma 2:0, Orlowski - Florea 2:0, Panský — Fejér 2:0, V. Broda - Torna 2:0), Norvégia - Lengyelország 1:5, Jugoszlávia - NSZK 5:1, Lengyel- ország - Románia 5:0, Norvégia - Jugoszlávia 1:5, Csehszlovákia - NSZK 5:2 (Panský - Rebel 1:2, Javűrek- Wosik 2:1, Orlowski - Roskopf 2:0, Panský - Wosik 1:2, Orlowski - Rebel 2:0, Javűrek - Roskopf 2:1, Orlowski- Wosik 2:1). LABDARÚGÁS (ton) - Az NDK bajnokságában a 20. forduló mérkőzéseit bonyolították le: Karl-Marx-Stadt - Dynamo Berlin 2:1, Dresden - Brandenburg 0:1, Leipzig - Erfurt 1:0, Rostock - Sachsenring 0:3, Magdeburg - Odera/ Frankfurt 3:2, Wismut Aue - Jena 1:1, Union Berlin — Stahl Riesa 1:1. - Az élcsoport: 1. Dynamo Berlin 28, 2. Jena 23, 3. Union Berlin 23 pont. Az NS^K-ban a bajnokság 30. fordulójának mérkőzéseit játszották le: Saarbrücken - Düsseldorf 1:1, Hamburg - Nürnberg 2:1, Mönchenglad- bach - Dortmund 2:1, Bayern München - Kaiserslautern 5:0, Stuttgart- Majna/Frankfurt 2:1, Schalke - Bochum 4:2, Hannover - Mannheim 1:1, Köln - Uerdingen 1:1, Werder Bremen- Leverkusen 5:0. - Az élcsoport: 1. Bremen 47, 2. Bayern 43, 3. Mönchengladbach 39 pont. Nők - A-csoport: Csehszlovákia- Finnország 3:0 (Kasalová - Grefberg 2:0, Hrachová - Suomalainen 2:0, Hrachová, Kasalová - Grefberg, Malm- berg 2:1), Magyarország - Franciaország 3:0 (Bátorfi - Thiriet 2:0, Oláh- Daviaud 2:0, Bátorfi, Urbán - Thiriet, Daviaud 2:0), Anglia - Jugoszlávia 3:2, Magyarország - Anglia 3:1 (Urbán- Grundy 1:2, Bátorfi - Bellinger 2:0, Bátorfi, Urbán - Gordon, Grundy 2:1), Bátorfi - Grundy 2:0), Jugoszlávia- Csehszlovákia 1:3 (Batinics - Hrachová 2:1, Ojsztersek - Kasalová 1:2, Batinics, Perkucsin - Hrachová, Kasalová 0:2, Ojsztersek - Hrachová 0:2), Franciaország - Finnország 3:2. B- csoport: Szovjetunió - Bulgária 3:1, Hollandia - NSZK 3:2, Svédország- Románia 1:3, Svédország - Bulgária 2:3, Románia - Hollandia 3:1, NSZK- Szovjetunió 1:3. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Milan Orlowski ezúttal is igazolta, hogy még mindig Európa legjobb asztaliteniszezői közé tartozik (ČSTK-felvétel) I. labdarúgó-liga Két öngól az ostravai rangadón (Del) - Az I. labdarúgó-liga 19. fordulójában a vezető Vitkovice döntetlenre játszott Ostravában, és ami nem mindennap fordul elő, a vendégcsapat mindkét pontját a hazaiak öngóljai szerezték. Úgy tűnik, csak a Slávia tud egyelőre lépést tartani a Vitkovicével, miután legyőzte a szerdai kupamérkőzéstől fáradt Duklát, és két pontra csökkentette hátrányát az éllovassal szemben. Három mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott; úgy a prágai rangadó, a Budéjovice - Žilina valamint a DAC - Olomouc találkozó. Ez utóbbi csalódást okozott a hazai szurkolóknak. A sereghajtó Inter győzelmet harcolt ki a Lokomotíva ellen és az eredmény nehéz helyzetbe hozta a vasutascsapatot. Igáz, még hátravan tizenegy forduló... A 20. fordulót már szerdán játsszák a következő párosításban: Trnava - DAC, Olomouc - Č. Budéjovice, Bohemians - Ostrava, Žilina - Sparta, Vítkovice - Slávia, Dukla - B. Bystrica, Prešov - Inter, Lokomotíva - Cheb. 0:0 DAC Olomouc Dun. Streda, 9000 néző, játékvezető: Matušík. Utoljára a 14. fordulóban nyertek a dunaszerdahelyiek (D. Streda) s tegnap is csak döntetlenre futotta erejükből. A hazaiak az egész mérkőzésen uralták a játékot, de igazi futballt nem láthattak a nézők, mert a vendégek - tartva a DAC lendületétől - kisebb- nagyobb szabálytalansággal igyekeztek széttördelni a játékot, így alig bontakozhatott ki folyamatos akció. Ennek ellenére néhányszor lövőhelyzetbe kerültek a hazaiak; Tóth és Hodúr labdái azonban elkerülték Tulis kapuját. A DAC csatárjátékából hiányzott a robbanékonyság, a váratlan elem, nem akadt igazi karmestere a csapatnak, helyenként tanácstalanok voltak a támadásvezetéseknél. Nem véletlenül hiányolták a nézők a sérült Majoros manőverezési képességeit, kiszámíthatatlan átadásait és cseleit, váratlan megoldásait. Az Olomouc egyáltalán nem jelentett veszélyt Červeňan kapujára, alig- alig jutott a DAC tizenhatosa elé. Csak védekezett és a középpályán igyekezett tartani a labdát. A félidőig nem is volt lövési kísérlete! Szünet után Hodúr két bombáját ütötte ki Tulis, majd ártalmatlanná tette Liba léc alá tartó lövését is. Hiába cserélte be Pecze edző Krištof helyett az újonc Heseket, Tóth helyett pedig Bartošt, csapata nem tudta meglepni a jól és szerencsével is védekező Olo- moucot. A vendégek csalódást okoztak, mindenki többet várt a táblázat 4. helyezettjétől. A játék képe és a helyzetek alapján a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. De a győztes gólt valakinek be kellett volna rúgnia. Volt rá alkalom bőven. Adatok: kapura tartó lövések 9:1, mellé 11:1, szögletarány 11:2, szabálytalanságok 12:34, sárga lap: Liba, Leško, ill. šišma és Vyskočil. (t. v.) 0:0 Sparta Bohemians Prága, 19 000 néző, játékvezető: Rezní ček. A bajnoki cím védője már a hatodik pontját vesztette el a tavaszi fordulók során és megnehezítette a cím megvédéséhez vezető útját. A vendégek a fürge Janečka révén a széleken támadtak, míg a Sparta rövid átadásokkal a középen próbált áttörni. A kezdetben kiegyenlített játék után a Sparta fölénybe került. A Bohemians csak a megengedettnél keményebb játékkal tudta feltartóztatni a rohamokat. A helycsere után méginkább kidomborodott a vendéglátók fölénye. Néhány perccel a befejezés előtt még Griga biztosíthatta volna csapata győzelmét, de fejelése pontatlan volt. 1:0 M Labdarúgó SZNL I Idegenben nyert a Slovan (ton) - A labdarúgó SZNL 119. fordulójában a Slovan Bratislava értékes győzelmet szerzett a ZŤS Košice ellen idegenben. Az éllovas Nitra a várakozásnak megfelelően gólzáporos győzelmet aratott a sereghajtó Michalovce ellen. A harmadik helyen álló ZŤS Petržalka vereséget szenvedett a kiesési zónában tanyázó Senica pályáján. A 20. forduló párosítása: Hurbanovo - Košice, Slovan - Humenné, Pov. Bystrica - Dubnica, Martin - Trebišov, Stropkov - Púchov, Levice - Nitra, Michalovce - Senica, Petržalka - Prievidza. ZŤS KOŠICE - SLOVAN 0:1 (0:0), góllövő: Frič. A nézők keveset láttak a labdarúgás szépségéből. Minden labdáért elkeseredetten küzdöttek a játékosok, s rengeteg volt az apró szabálytalanság. Ebben a vendégek járta’k elől. A kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A győztes gólt Frič az 52. percben lőtte, kihasználva a hazai védelem egyetlen megingását. NITRA - MICHALOVCE 6:0 (2:0), góllövók: Gajdoš (2), Hipp, Mikuš, Mihók és Halász. A vendégcsapat veresége ellenére rokonszenves benyomást keltett a Zobor alatt. Főleg az első félidőben hősiesen állta a rohamokat. Szünet után a Plastika felgyorsította a játékot, azonban rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul. SENICA - PETRŽALKA 2:0 (2:0), góllövó: Baumgartner (2). Színvonalas mérkőzésen tetszetős labdarúgást játszott a két csapat. A hazaiak kezdtek jobban, már az első 45 percben eldöntötték a mérkőzés sorsát. Szünet után feltámadtak a vendégek, de nem tudták kihasználni helyzeteiket. DUBNICA - MARTIN 0:0. A Dubnica nagy lendülettel kezdett, de ezúttal kemény ellenfélre talált és a nagy akarat nem volt elégséges a győzelem kiharcolásához. PÚCHOV - LEVICE 3:0, (3:0), góllövők: Hošták (2) és Hyll. A vendégek kezdtek jobban, a hazaiak csak a 25. perctől vették át a játék irányítását és a félidőig három alkalommal vették be az ellenfél kapuját. A vendégcsapat már nem tudott magára találni, és a 90 perc alatt egyetlen gólhelyzetet sem dolgozott ki. HUMENNÉ - POV. BYSTRICA 2:1 (2:1), góllövők: Danko, Gaiko, ill. Bart- ko. Mindkét csapat támadó szellemben, játszott és ezért színvonalas mérkőzést látott a nézősereg. A hazaiak az első félidőben játszottak fölényben, szünet után a vendégek nyújtottak jobb teljesítményt. PRIEVIDZA - HURBANOVO 3:1 (1:0), góllövók: Tkáč (2), Kuzma, ill. Herda. Mindkét együttes támadó futballt játszott, a csatárok gyakran kísérleteztek kapura lövéssel és drámai pillanatok is voltak a találkozón. A hazaiak jobbak voltak, azonban a vendégcsapat jó benyomást keltett a hézók körében. TREBIŠOV - STROPKOV 2:0 (0:0), góllövők: Prokopič (öngól) és Mikolaj. A Trebišov nagy fölényben játszott, azonban a csatároknál baj volt az irányzókkal. Novák már a 3. percben tizenegyest hagyott ki. A hazaiak a 47. percben öngóllal jutottak vezetéshez, és a második gól két perccel a találkozó befejezése előtt esett. A vendégek gyors ellentámadásokkal kísérleteztek, ám a hazai védelem mindig a helyén volt. Az SZNL I állása: 2:0 (0:0) 1. Nitra 19 16 2 1 60:12 34 2. Slovan 19 12 5 2 31:12 29 3. Petržalka 19 9 4 6 34:26 22 4. Martin 19 8 4 '7 25:26 20 5. Dubnica 19 6 7 6 21:25 19 6. Prievidza 19 7 4 8 26:22 18 7. Pov. Bystrica 19 7 4 8 26:23 18 8. Levice 19 7 4 8 21:25 18 9. Hurbanovo 19 7 4 8 22:31 18 10. Košice 19 7 3 9 29:30 17 11. Senica 19 6 5 8 23:27 17 12. Humenné 19 5 7 7 20:35 17 13. Trebišov 19 6 4 9 21:27 16 14. Stropkov 19 6 4 9 28:38 16 15. Púchov 19 5 4 10 25:30 14 16. Michalovce 19 4 3 12 22:45 11 Cheb Trnava Cheb, 4300 néző, játékvezető: Gonda. Góllövő: Herda (11-esből). Küzdelmes mérkőzés, amelyen a hazaiak nem tudták megtalálni a trnavai védelem szervezett játékának ellenszerét. A Cheb játékosai szinte végig fölényben játszottak, de képtelenek voltak betalálni az ellenfél kapujába. Amikor már úgy tűnt, hogy a mérkőzés döntetlenül végződik, Gonda játékvezető a 16-oson belül lefújta a Siva elleni szabálytalanságot, és Herda 98. ligagóljával otthon tartotta a két pontot. B. Bystrica Prešov Banská Bystrica, 4000 néző, játékvezető: Bomba. Góllövők: Oboril és Baláž. Gyenge játékot láthattak a nézők. A vendégek szívósan védekeztek és nem engedték, hogy a katonacsapat kapujuk közelébe kerüljön. A második félidőben a hazai csapat magára talált. A befejezés előtt a vendégek még szépíthettek volna Molka révén, ám Magdolen idejében közbelépett. Ostrava Vítkovice Ostrava, 12 000 néző, játékvezető: Líška. Góllövők: Záleský, K. Kula, ill. Šreiner (öngól) és Záleský (öngól). Az ostravai rangadó igazi futballcse- megét hozott a szurkolóknak, mert a felázott, nehéz pálya ellenére mindkét csapat ötletesen, lendületesen játszott. Bár a vendéglátók már a 2. percben vezetéshez jutottak, nem nyugodtak meg, hanem ellenkezőleg idegessé váltak. Ezzel szemben a Vítkovice a Dostál által indított és a kitűnő Šourek irányította támadásaival állandó veszélyt jelentett a Baník kapujára. A 60. percben a mérkőzés sorsa eldőlhetett volna, amikor Záleský felvágásáért megítélt tizenegyest Lička a kapu mellé lőtte. Inter Lokomotíva Bratislava, 2500 néző, játékvezető: Pouček. Góllövő: Hudec. Mindkét oldalon rengeteg pontatlanság volt ezen a találkozón, melyet végül a vendéglátók megérdemelten nyertek meg, mert nagyobb volt bennük a győzni akarás vágya. Az első félidőben az Inter jelentős fölényt harcolt ki, de a befejezéssel mindig adós maradt. A második félidőben némileg módosult a játék képe, ekkor a Lokomotíva támadott többet, ám többnyire csak az ellenfél 16-osáig jutott el. Č. Budéjovice Žilina České Budéjovice, 6200 néző, játékvezető: Havlíček. A vendégek szívós védekező játékukkal megmentették az egyik pontot. Slávia Dukla Prága, 10 000 néző, játékvezető: Hora. Góllövők: Knoflíček és Jaro- lím (11-esből). A hazai csapat az elsó félidőben mutatott játékával megérdemelten jutott mindkét ponthoz. Az I. labdarúgó-liga táblázata 0:0 1. Vítkovice 19 9 9 1 27:16 27 2. Slávia 19 11 3 5 18:14 25 3. Sparta 19 9 4 6 41:15 22 4. Olomouc 19 7 7 5 34:21 21 5. Cheb 19 10 1 8 34:27 21 6. Bohemians 19 6 8 5 33:27 20 7. Dukla 19 7 5 7 41:25 19 8. Ostrava 19 7 4 8 23:20 18 9. B. Bystrica 19 6 6 7 23:28 18 10. DAC 19 6 6 7 16:28 18 11. Trnava 19 5 7 7 14:17 17 12. Prešov 19 7 3 9 16:25 17 13. Žilina 19 6 5 8 19:33 17 14. Lokomotíva 19 5 5 9 21:29 15 15. Č. Budéjovice 19 5 5 9 17:35 15 16. Inter 19 5 4 10 14:31 14 SPORTHÍRADÓ • A Szovjetunió nyerte a jégkorong B-csapatok leningrádi nemzetközi tornáját, miután az utolsó fordulóban 3:3-ra játszott Csehszlovákiával. A sorrend: Szovjetunió 7, Csehszlovákia 5, Svédország, Kanada 4, Finnország 0 pont. * • A Budapesten rendezett nemzetközi férfi és női tornászviadalon az összetettben a kínai Jang Jüe- san, illetve a magyar Ladányi Andrea győzött. Férfiak: 1. Jang Jüe-san 113,85, 2. Suarez (kubai) 112,70, 3. Li Csen Hen (KNDK-beli) 111,90. Nők: 1. Ladányi 77,40, 2. Demireva (bolgár) 76,20, 3. Urbanszki (magyar) 75,60. • A Davis Kupa afrikai zónájának elődöntőjében Algéria 3:2-re kikapott Nigériától. • Anatolij Karpov exvilágbajnok nyerte a brüsszeli nemzetközi sakktornát, ahol 11 fordulóban 9 pontot szerzett! A további sorrend: 2. Korcsnoj 7, 3. - 5. Timman, Miles, Torre 6,5 - 6,5, 6. Romanyisin 6, 7. Seirawan 5,5, 8. - 9. Zapata és Ljubojevics 5-5 pont. • A liverpooli Nagydíjat hazai ló, West Tip nyerte nyergében Richard Dunwoody zsokéval. A 140. jubileumi évfolyamon rajthoz állt a csehszlovák Václav Chaloupka Essex nevű lovával, azonban nem fejezte be a versenyt.