Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-28 / 99. szám, hétfő

A XX. században az ember alighanem legnagyobb prob­lémája - saját hatalma. A korszerű fegyverek képe­sek néhány perc alatt meg­semmisíteni nemcsak az em­beri fajt, hanem magát az életet a Földön. A gazdasági tevékenység a tudományos­technikai forradalom korá­ban globális ökológiai vál­sággal fenyeget. Meg tudje-e őrizni az emberiség önmagát és az életet a Földön? Ez a társadalom állapotától függ és azoktól az értékektől, amelyeket ez a társadalom képvisel. így vélekedik IVAN FROLOV, a neves fi­lozófus, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia levelező tag­ja, akivel Borisz Alguljan, a Szovjetszkaja Kultúra munkatársa tudósítója be­szélgetett. kításának) nevezni azt a tevé­kenységet, amelynek eredménye a folyók, a világtengerek, a légkör szennyezése, valamint sok állat- és növényfaj kipusztulása? Az ilyen tevékenység fogyasztói szempontból célszerű és értel­mes, a távolabbi jövőben azonban helyrehozhatatlan károkat okoz és nem a kultúra létrehozását segíti elő, hanem annak pusztulását. Ma, amikor az ember egyre erőteljesebben avatkozik bele a bioszféra életébe, amikor felme­rül felelősségünk kérdése az öko­lógiai egyensúly megbomlásáért, valódi létrehozás, alkotás alatt a természet olyan átalakítását kell értenünk, amely előreláthatóan nem jár káros következményekkel a jövőben. A társadalomnak úgy kell megszerveznie munkáját, hogy a helyi és rövid ideig ható érdekeket alárendelje a közérde­keknek, ezek pedig összhangban legyenek az emberi létezés lénye­gével. Ily módon az emberi tevé­kenység „céljainak“ céljáról van szó, vagyis egy eszményről. Az ember, a jóléte, a szükségle- .ei - ez az értelme a társadalom természethez fűződő harmonikus kapcsolatainak, ez a célja az em­beri életnek a maga individuális, társadalmi, szociális viszonylata­iban. Csak az ember javát szolgáló tudományos-technikai haladás mély, sokoldalú, harmonikus fejlő­dése szüntetheti meg a tudomány sát tudatos, tervezett haladássá változtatja, melynek célja az em­ber jóléte, vagyis a kultúra legfon­tosabb és lényegében egyetlen célja. Ez a cél határozza meg társadalmunk mindennapi tevé­kenységét is. Ebben, természete­sen, előfordulhatnak hibák és té­vedések, de a fö cél lehetővé teszi társadalmunk számára, hogy kö­vetkezetesen oldja meg feladatait. Ma a Szovjetunióban minden vál­lalat munkáját és az új építkezése­ket nemcsak a gazdasági haté­konyság szempontjából értékelik, hanem számításba veszik azokat az ökológiai következményeket is, amelyeket a termelés okoz. A szo­cializmusban a természetvédelem az állami politika körébe tartozik, törvény, amely szerint állampolgá­rai élnek: a Szovjeunió alkotmá­nyában külön cikkelyt szenteltek a természetvédelemnek. • De a világon nemcsak szo­cialista rendszer létezik, és a kü­lönböző társadalmi formációk cél­jai nem esnek egybe.- A civilizáció igazságra, jóság­ra és szépségre törekszik. Az ember nem képzelheti el saját jólétét ezen örök értékek felé tö­rekvés nélkül. Ez határozza meg a természetet átalakító tevékeny­ségének jellegét is. Természetesen az örök, általá­nos emberi értékek társadalmi­gazdasági rendszerek konkrét kö­rülményei közt érvényesülnek. „Csodát kell produkálni“ Beszélgetés az Arany János Színház vezetőivel Ne csak a gazdasági hatékonyság szempontjából • Először beszélgetésünk alaptémájáról kérdezném. Köztu­dott, hogy ez a három fogalom- ember, társadalom, természet- rendszert alkot. De mi kapcsolja őket egybe?- A kölcsönös kapcsolatok vo­nalait a kultúra határozza meg, Az ember és a természet kapcsolatáról fejlődésének és gyakorlati alkal- Annak ellenére, hogy a világon mazásának negatív következmé- különböző társadalmi rendszerek nyeit. Ezt csak olyan társadalmi viszonyok közt lehet elérni, ame­lyek az ember jólétére, mint leg­magasabb célra irányulnak. Az ember természete, lényegé­nél fogva, közösségi. A tulajdon­képpeni természeti világban az Gyökeres György felvétele amely alatt nemcsak a szellemi értékek összességét értjük, ha­nem a civilizáció vívmányait egé­szében. Az anyagi kultúra például közvetítőként szolgál természet és ember közt. Ez az egyetlen közeg, amelyben lehetséges az ember, mint individuum, mint személyiség létezése. A kultúra létrehozásá­ban rejlik a társadalom elsődleges célja. • így tehát a kultúra a termé­szeti erőket megváltoztató ember alkotó tevékenysége?- Ez a hagyományos megköze­lítés, és napjainkban már látni engedi hiányos voltát. Átalakítás és átalakítás közt különbség van. Az emberi tevékenység nem min­den eredménye felel meg feltétle­nül a társadalom céljainak és szükségleteinek. Lehet-e a termé­szet alkotó megváltoztatásának (vagyis a természet kultúrává ala­ember, mint egyed nem képes létezni. Arról van szó, hogy szem­beállítva a természet öserejével az önkényesen ható társadalmi erőket, az egyén pusztulásra ítéli önmagát. Ebben a harcban a tár­sadalmi és a természeti erők egy­aránt ellenségesek az egyénnel szemben. Sót, az értelem túlzott haszná­lata a természeti erők ellen a ter­mészet, az emberi lét előfeltételé­nek megsemmisítésébe fordul át. A természet, amelyet legyőztek a társadalom cselekedetei, meg­bosszulja az embert kozmikus erejének törvényszerű megnyilvá­nulásával. Bosszújának módszere egyszerű: visszavonul, az ember­re bízva a döntést, hogyan él meg természeti közegek — például víz és oxigén - nélkül. A szocialista társadalmi rend­szer a társadalom önkényes hatá­léteznek, az emberek közös érde­ke a kultúra további fejlődése, a békés egymás mellett élés, a háború megakadályozása, a ter­mészet védelme és végered­ményben a mindennapi élet nor­mális feltételeinek biztosítása. A feszültség növelése a nemzet­közi kapcsolatokban, a militariz­mus, a hidegháború és a nemzeti viszálykodás ellentétesek minden nép és az általános emberi kultúra érdekeivel szemben. Mi a konstruktív párbeszéd hí­vei vagyunk a kultúra területén. Hitünk a szocialista eszmékben nem akadályoz meg minket ab­ban, hogy tanulmányozzunk és felhasználjunk minden értékeset, amit a civilizáció adott, beleértve ebbe azt is, amit a kapitalista társadalom hozott létre. Ugyanak­kor a szocialista kultúra vívmányai élénk érdeklődést keltenek az egész világon, hatást gyakorolnak a különböző társadalmi rendszerű országokra. A kultúrák kölcsönös gazdago­dása - az emberiség haladásának elengedhetetlen feltétele. A civilizációnk előtt álló globális problémák - mint például a biosz­féra védelmével kapcsolatosak - a világkultúra problémái, és ezeket megoldani nemzetközi összefogással lehet és kell. Budapesten mintegy három- százezer 6-14 éves gyerek él. Akár három gyerekszínházat is megtölthetnének nap mint nap. Al­kalmi, társulások, felnőtt-színhá- zak“ gyermekelőadásai is szóra­koztatják őket, de az átgondolt, rendszeres és igényes színházi élményadás mégiscsak a gyerek- színházra vár. Telefonbeszélgetés: - Három jegyet kérek szombat délutánra.- Szombatra? Az Amálkára? Nincs. Vasárnap délelőttre, a Tün­dér a padlásonra még van kettő. Színház, hétköznap délután: Műsoron Moliére: Scapin furfang- jai. Az előadás 7-8. osztályos ta­nulóknak szól. A nézőtéren (két­harmados ház) 10-11 éves gye­rekek.- Az egyik iskola visszaküldte a jegyeket - csóválja fejét a jegy­szedő néni. A Budapesti gyermekszínház ma már csak a telefonkönyvben található. A Paulay Ede utcai épü­leten új a tábla: Arany János Színház. Keleti István igazgatóval és Korcsmáros György főrendezővel először a névváltozásról beszél­gettünk.- A feladatunk továbbra sem változott, ez ma is a 6-14 évesek színháza - mondja Keleti István.- A névváltoztatást azonban fon­tosnak tartottuk. Tudomásul kell vennünk, hogy egyrészt demográ­fiai robbanás következtében ez a korosztály jelentősen megsza­porodott, másrészt a mai 12-13 évesek jóval „felnőttebbek“, mint a néhány évtizeddel ezelőttiek. Szeretik a mesét, de már szé­gyenkezve. Ha azt mondjuk nekik:- Gyertek színházba, szívesen mennek, de gyerekszínházba?- azt már nem! Elődeink, no meg az ő elődeik is azzal kínlódtak, hogy mindig csak a kicsiket tudták behozni a színházba. A nagyob­bak már nem jöttek. Ezen szeret­nénk változtatni, és ehhez persze a névcsere nem elég, más műsor­politika is kell. Gyermekelőadás az egyik fővá­rosi színházban. A színész kétségbeesetten for­dul a néző felé:- Merre ment? Nem láttátok: A gyerekek torkuk szakadtából kiabálnak, mutogatnak: - Arra, arra! A színész, aki a cselekmény szerint még nem találhatja meg azt, akit keres, elindul az ellenke­ző irányba. Másik színház, másik előadás. Miután a cselekmény kellőképpen előrehaladt, összekuszálódott, a függöny színváltozás okán le­megy, két szereplő hosszú perce­kig énekelgetve, diszkómozgással sasszézik a színpadon. A gyere­keknek eszükbe jut a cukor, a cso­ki, felugrálnak, dobálóznak, fel­bomlik a rend. Mikor felmegy a függöny, a színészek hiába emelik meg hangjukat, sokáig egy szó sem hallatszik.- Úgy tudjuk, sokat vitatkoznak szakmai körökben azon, hogy be kell-e vonni a közönséget az elő­adásba.- Véleményünk szerint a leg­jobban azzal vonjuk be őket, ha szájtátva figyelik a színpadon fo­lyó eseményeket, ha azonosulni tudnak a hősökkel, s nem azzal, hogy felhívjuk a gyerekeket a színpadra - mondja Korcsmáros György. - Szeretnénk, a mesék- klasszikus és mai mesék - mel­lett olyan darabokat bemutatni, amelyek róluk szólnak.- Amit pedig nagyon nem sze­retnénk - szól közbe Keleti István, az, amit néhány pedagógus vár tőlünk: hogy az iskolai kötelező olvasmányok a szemléltető szín­háza legyünk! Ezt semmiképpen! A színházi élmény igazán élmény legyen, ne pedig póttanóra. Sőt, az is célunk, hogy a gyereket szín­házba kísérő felnőtt se hozzon áldozatot: ó is jól szórakozzon elő­adásainkon.- Visszatérve a nagyobbakra, milyen terveik vannak az ö szá­mukra?- Azt gondoljuk, hogy jó szín­házzal őket is be lehet hozni. Ha itt valami rettentő jó dolog történik, nem kell külön nógatás. Január­ban Erich Kastner Emil és a detek­tívek című regényének színpadi változatát mutattuk be, amelyet én rendeztem - mondja Keleti István. Ezt követte az Oliver című musical- teszi hozzá Korcsmáros György -, nagyon jó zenével. Az átdolgo­zás meg tudta őrizni a dickensi világot.- És a kicsiknek?- Nekik készült az Óz, a nagy varázsló.- Nem beszéltünk még munká­juk anyagi feltételeiről. Azt tudjuk, hogy az épület nem igazán ideális, de a szűkös anyagi keretből egy- egy előadás díszleteit, jelmezeit sem lehet könnyen előállítani. Márpedig a gyerekeknek nem elég a jelzésszerű díszlet.- Nagy leleménnyel kell elké­szíteni a díszleteket, mert a gyere­kek nem szeretik, ha minduntalan félbeszakad az előadás. S termé­szetesen igénylik a szép, a me­sés, az illúziót keltő színpadképe­ket. Különösen a kisebbek. Nem könnyű feladat. Pedig, ha valahol, akkor itt nekünk - és ezt most minden értelemben mondom- csodát kell produkálni - neveti el magát, az Arany János Színház igazgatója. M. H. Halhatatlan életmű Látogatás a párizsi Picasso Múzeumban Katyusa a múzeumban A dalt szinte a világ minden táján ismerik, szövegét számos nyelvre le­fordították. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy most múzeu­mot rendeznek be számára Szmo- lenszk közelében. Abban a Glotovka nevű kis faluban, ahol a dal szövegé­nek szerzője született. Kevesen tudják, hogy a Katyusa szövegírója Mihail Iszakovszkij, a ne­ves szovjet-orosz költő és műfordító. Iszakovszkij 1900-ban született, s 1973-ban hunyt el Moszkvában. Verseinek témája a falu életének és emberei sorsának romantikus ábrázo­lása, valamint a nagy honvédő háború katonáinak hőstette. A Katyusát egyébként Matvej Blantner zenésítette meg Iszakovszkij több versével együtt. A költő még életében művelődési há­zat építtetett szülőfalujában verseinek honoráriumából és kitüntetéseinek anyagi juttatásaiból. Ebben a létesít­ményben rendezik most be a Katyusa Múzeumot. Anyagát egy moszkvai ze­netudós gyűjtötte össze. Beszerezte a különféle nyelven megjelent lemeze­ket, a dalról szóló cikkeket, a koreográ­fiái feldolgozások fényképeit, sőt, azt is kiderítette, hogy a Katyusának leg­alább százféle változata keletkezett a Szovjetunióban és különböző más országokban. E gazdag gyűjtemény az élet folyamán minden bizonnyal még gyarapodni fog. Mindenesetre a világ egyetlen más dalművéről sem mond­ható el, hogy múzeumot rendeztek be számára. V. I. A múzeum közvetlen ötlete Michel Guytól, a fran­cia kulturális minisztérium államtitkárától származik: Pablo Picasso elhunyta után javasolta az örökösök­nek, hogy az 1,3 milliárd francia frankra becsült hagyaték után fizetendő kötelező adót a szerzett műtárgyak egy részének átengedésével róják le az államnak. Lehetőséget erre egy 1968-ban hozott törvény adott. A mester örökösei elfogadták az aján­latot és így lehetővé vált, hogy Párizsban fokozatosan létrejöjjön a világ legteljesebb és leggazdagabb Pi­casso Múzeuma. A számbavétel és válogatás rendkívül érdekes, izgalmas és igényes munkáját Dominique Bozo mű­történész és Jean Leymaire, az elhunyt művész közeli barátjának vezetésével egy héttagú szakem­bercsoport végezte el. A nagy munka hat évig tartott. A szakértőcsoport összesen 203 festményt, 158 szobrot, 29 domborművet, 88 kerámiát, 30 vázlatfü­zetet, 1500 rajzot, 1600 nyomatot és 16 karcolatot választott ki. A gyűjtemény otthonául a régi párizsi Marais művésznegyedben fekvő Hotel Sale-t jelölték ki. A palotát a francia állam nyolcvanmillió frankért felújíttatta és átalakíttatta. A munkálatokat irányító Roland Simounet építész amellett, hogy visszaadta a palota 17. századbeli jellegét, sok minden másra is gondolt: van ott dokumentációs- és kutatóközpont, könyvtár, gazdag archívum, fényképgyüjtemény és vetítőterem is. A múzeumban Picasso művein és személyes tár­gyain kívül még több más világhírű festő - Cézanne, Degas, Rousseau, Matisse, Miró, Modigliani stb. - képei is megtalálhatók, a mester kedvelt műalkotá­sai. Ugyancsak csodálatra méltóak azok a műtárgyak is, amelyeket Picasso vásárolt, főleg élete utolsó szakaszában. A párizsi múzeum tehát végigkíséri Pablo Picasso életét és művészetét a spanyolországi bölcsőtől a franciaországi sírig. Minden kiállítóterem bejárata mellett magyarázó szöveg, sok' fénykép, sajtócikk, plakát és más egykorú tárgy idézi fel Picasso életé­nek adott szakaszát. Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy a párizsi Picasso Múzeumban sem látható a mester minden nevezetes képe. Ez érthető és természetes is, hiszen Picasso spanyol volt, s csak Franco diktatúrája miatt választotta második hazájául Franciaországot, [gy fiatalkori alkotásainak jórésze a barcelonai képtárban látható. A világhírű Guernica Madridban, a Három táncosnő Londonban, az Avig- noni lányok pedig New Yorkban van kiállítva. A párizsi Pablo Picasso Múzeumnak még nincs párja a világon. A többi gyűjtemény a Picasso életmű egy-egy szakaszát, vagy a különböző szakaszok néhány alkotását mutatja be, s egyik sem olyan teljes mint a párizsi - jelentette ki a már idézett Dominique Bozo műtörténész. A művész lánya, Paloma Picasso pedig nem is tekinti múzeumnak ezt az épületet. „ Inkább otthon ez, mert sikerült megőrizni azt a han­gulatot, hogy éppen látogatóba jöttünk ide valaki­hez.“ Látogatóban az 1985. szeptember 23-i ünne­pélyes megnyitó után nincs hiány. Századunk egyik legnagyobb múvészegyénisége, a kommunista festő Pablo Picasso életműve naponta százakat vonz ebbe a múzeumba. KOKES JÁNOS ÚJ SZÚ 4 1986. IV. 28.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom