Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-05 / 54. szám, szerda
A Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fó irányai ÚJ SZÚ 7 1986. III. 5. az 1986-1990-es évekre és a 2000-ig terjedó időszakra (Folytatás a 6. oldalról) Mind a társadalmi, mind a gazdasági fejlődés érdekei elsősorban a munka feltételeinek, jellegének és tartalmának jelentős mértékű átalakítását követelik meg. A társadalom tagjainak különféle igényei közül egyre inkább előtérbe kerül a tartalmas alkotó munka szükséglete. Az új ötéves tervidőszakban fordulatot kell elérnünk egy olyan megérlelődött probléma megoldásában, mint a kevés szakképzettséget igénylő kétkezi munka felhasználásának csökkentése. E csökkentés arányait és ütemét legalább kétszeresére-háromszorosára kell növelni. A termelőapparátus gyorsított felújítása, a termelés gépesítése, automatizálása és elektronizálása, a műszaki megújítást célzó egész munka irányuljon a munkakörülmények egézségesebbé tételére, a munka tartalmának gazdagítására. Ezt hivatott szolgálni a munkahelyek rendszeres minősítése és a tudományos munkaszervezés. Szem előtt kell tartanunk a kérdés másik oldalát is. A szovjet munkás magas műveltségi és szakképzettségi színvonala megfelelő termelési körülmények kialakítását teszi szükségessé. A mai munkást nem lehet megtartani, ha elmaradott a technika és a technológia, s ezzel számolniuk kell a gazdasági vezetőknek. Hatalmas társadalmi és gazdasági je- * lentőségű feladat a hatékonyabb bérezési rendszer kialakítása. Az utóbbi időben felerősödött egyenlősdi, a munkanormák, a bérszerkezet terén jelentkező nagy fogyatékosságok gyengítik a munkabér ösztönző szerepét, fékezik a termelékenység növekedését. Nem szabad belenyugodnunk ebbe a helyzetbe. Minden egyes dolgozó keresetének nagyságát pontosan összhangba kell hozni munkájának eredményeivel. A munkabér növekedésének a munkatermelékenység emelésétől való szigorú függése a gazdálkodás, egyik legfontosabb követelménye a jelenlegi helyzetben, s mi igen határozottan törekedni fogunk ennek következetes betartására. Ebből kiindulva jelöltük ki a fő irányokban szereplő nagy jelentőségű intézkedés végrehajtásának - a bértarifák és a besorolási illetmények emelésének - irányait és rendjét. Szükségesnek tartjuk, hogy az anyagi termelés ágazataiban rövid idő alatt, gyakorlatilag egy ötéves tervidőszak folyamán, áttérjünk az új bértarifákra és fizetésekre, amelyeket átlagosan 25-30 százalékkal tervezünk emelni. Talán a leglényegesebb, hogy az intézkedés végrehajtását szolgáló eszközökkel kapcsolatban gyökeresen új, aktív megközelítést dolgoztunk ki. Az e célra szükséges eszközöket főleg a dolgozókollektívának kell előteremtenie a termelés, a hatékonyság növelésével, a belső tartalékok mozgósításával, a munkaszervezés és a munkanormák javításával. Ez a megközelítés a vállalatok munkájának javításával, és a munkatermelékenység növekedésével hozza közvetlen összefüggésbe az új bértarifák és fizetések bevezetését. Ez az új gazdálkodási körülmények között dolgozó számos ipari és más ágazathoz tartozó vállalat munkájának tapasztalatára épül. E módszert ellenőriztük a belorusz vasutaknál lefolytatott kísérletben, ahol belső forrásokból hajtották végre a bértarifák és fizetések emelését. Az ilyen források felkutatását nagy gazdasági és szervezeti előkészítő munka, a technika jobb kihasználása tette lehetővé. Jelentős eszközöket fordítunk a nem termelő ágazatokban foglalkoztatott dolgozók bérének emelésére. Jövőre, ahogy az iskolareform előirányozta, befejeződik az összes oktatási dolgozónak az új bérezési feltételekre való áttérése. Szakaszosan fog emelkedni az orvosok és más egészség- ügyi dolgozók fizetése. A 12. ötéves tervidőszakban növekedni fog a művelődési intézményekben, a felsőfokú iskolákban foglalkoztatott dolgozók egyes kategóriáinak bére, illetve fizetése. Ezekben az intézkedésekben jut konkrétan kifejezésre a pártnak a szociális-kulturális terület további fejlesztéséről való gondoskodása. A bérezési intézkedések végrehajtása lehetővé teszi, hogy az ötéves tervidőszak végére a munkások és alkalmazottak átlagos havi bére elérje a 215-220 rubelt. Gyorsabb ütemben fog emelkedni a kereset a kolhozokban. A munkatermelékenység tervezett növelésével összhangban el fogja érni átlagosan a havi 180 rubelt. A háztáji gazdaságokból származó jövedelmeket is figyelembe véve a kolhozokban foglalkoztatott dolgozók reáljövedelme gyakorlatilag egyenlő lesz a munkások és alkalmazottak jövedelmével. A munka technikai ellátottságának növelését, valamint a lakás- és kulturális-jóléti építkezések gyorsított ütemét figyelembe véve ez jelentős előrelépés az SZKP programfeladatának - a város és falu közötti lényeges különbség felszámolásának - megoldásában. A munka szerinti elosztás elvének megszilárdításával egyidejűleg folytatni fogjuk a szovjet emberek életében rendkívül fontos szerepet játszó társadalmi fogyasztási alapok következetes bővítését. Az ötéves tervidőszak alatt ezek az alapok jelentős mértékben növekszenek, és egy lakosra számított értékük 1990-ben meg fogja haladni a 600 rubelt. A párt mindig különleges figyelmet fordított szociálpolitikájában a felnövekvő nemzedék nevelési feltételeinek javítására. A12. ötéves tervidőszakban tovább fejlődik a gyermekes családok állami támogatásának politikája. Néhány évvel ezelőtt bevezettük, hogy a dolgozó anyák fizetett szabadságot kapnak a gyermek egyéves koráig. Ez az intézkedés már kezdi éreztetni kedvező szociális és demográfiai hatását. Ezt, valamint a fő irányok vitája során az állampolgárok részéről elhangzott kívánságokat figyelembe véve célszerűnek tartjuk e fizetett szabadság fél évvel történő meghosszabbítását. Tervezzük továbbá a szülési szabadság és a beteg gyermek ápolására fordítható fizetett idő meghosszabbítását, valamint az ingyenes gyógyszerellátás bevezetését a háromévesnél fiatalabb gyermekek számára. Nagy társadalmi-gazdasági jelentősége van annak, hogy már a közeli években megoldunk egy olyan lényeges problémát, mint a bölcsődei és óvodai helyek iránti szükséglet teljes kielégítése. Ez reálisan teljesíthető feladat. És ott, ahol kellő figyelmet fordítanak erre, sikeresen meg is oldják. Arra van szükség, hogy a minisztériumok és főhatóságok vezetői, a helyi szervek állandó ellenőrzés alatt tartsák az óvodák és bölcsődék építését. Jelentős öszegeket fogunk fordítani a nyugdíjbiztosítás javítására, a munka és háború veteránjairól, valamint az elesett katonák családtagjairól való fokozottabb társadalmi gondoskodásra. Számottevő mértékben kívánjuk bővíteni a bentlakásos diákotthonok hálózatát, és javítani akarjuk munkájukat. Szélesebb körben fogjuk alkalmazni a munkaképtelen állampolgárok ellátásának korszerű formáit. A munkabérek emelése, valamint a társadalmi fogyasztási alapok bővítésével kapcsolatban előirányzott intézkedések végrehajtása a 12. ötéves tervidőszakban ténylegesen érezhető változásokat fog eredményezni a társadalom legszélesebb rétegeinek életkörülményeiben és életszínvonalában. Csupán a bérek, a nyugdíjak és segélyek emelését célzó állami intézkedések révén a lakosság több mint felének a jövedelme fog növekedni. Ez csaknem a kétszerese annak, amennyit az elmúlt öt év során e célra fordítottak. Az ötéves tervidőszak végére az összes családok több mint 50 százalékának egy főre jutó havi átlagjövedelme meghaladja majd a 125 rubelt. Gyakorlatilag nem marad olyan család, ahol az egy főre jutó átlagjövedelem ne érné el a havi 50 rubelt. A 12. ötéves tervidőszakban különösen hangsúlyos lesz a szociális és kulturális szféra anyagi-műszaki bázisának következetes erősítése. Az iskolai reform célkitűzéseivel összhangban az iskolai tanulóhelyek számát 1,4-szeresére tervezzük növelni, javulnak az oktató-nevelő munka körülményei. Feladatunk a felső- és középfokú szakiskolák átalakítása is. Ennek az a célja, hogy emeljük a szakemberképzés minőségi színvonalát, javítsuk a felsőoktatási intézmények és a termelés kapcsolatát, s hogy felsőoktatási intézmények tevékenyebben vegyenek részt a tudomány és a technika fejlesztésében. Mindez megköveteli a fe'sőfokú tanintézetek anyagi bázisának további erősítését. Sokat kell tennünk az egészségügyi intézmények tevékenységének lényeges javításáért, megelőző tevékenységük erősítéséért, a rendelőintézeti ellátásnak az egész lakosságra történő fokozatos kiterjesztéséért. Körülbelül másfélszeresére növekszik a rendelőintézetek építése és az orvosi műszergyártás. Az emberek egészségének erősítése szempontjából nagy jelentőségű lesz a környzetvédelmet szolgáló intézkedések végrehajtása. Kulturális és sportlétesítmények nagyarányú építését tervezzük. Az ötéves terv előirányzatai szerint több mint 500 járási művelődési házat és több mint 5,5 ezer falusi klubot építünk. Ennek eredményeképpen minden járási székhelynek lesz művelődési háza. Ily módon már a 12. ötéves terv előirányozza, hogy nagyot lépjünk előre a párt által meghatározott feladat teljesítésében, nevezetesen abban, hogy a szociális és a kulturális szférát minőségileg magasabb szintre emeljük. E feladat teljesítéséhez arra van szükség, hogy gyökeresen megváltoztassuk az egyes gazdasági vezetőkben, egyebek között a tervezési szervek vezetőiben kialakult szemléletet, amely szerint a szociális és kulturális intézmények építése másodrendű feladat. El kell ismerni, hogy a szociális és kulturális szféra több ágazatának fejlesztésére 1986-ra előirányzott beruházások összege alacsonyabb az ötéves terv évi átlagánál. Az ötéves terv kidolgozása során ezt ki kell javítani. Természetesen mindenütt el kell érni, hogy az e célokra szánt pénzeszközöket maradéktalanul és hatékonyan használják fel. Nem könnyű ezeknek az eszközöknek a felkutatása, és takarékosan kell gazdálkodnunk velük. Belorussziában, Litvániában és az Oroszországi Föderáció sok területén úgy tudták intézni az ügyeket, hogy nemcsak teljesítik, hanem túl is teljesítik az oktatási és egészségügyi intézmények átadására vonatkozó terveket. Egyes köztársaságokra és városokra viszont az a jellemző, hogy a szociális és kulturális beruházásokra vonatkozó terveket rendszeresen, évről évre nem teljesítik. Asha- badban például kilenc éve épül egy klinika második épülettömbje. Átadását csak 1989-re tervezik, holott a normatív építési időtartam mindössze három és fél év. Megengedhetetlenül régóta húzódik a kraszno- jarszki határterületi kórház gyógyászati tömbjének építése is. Ez utóbbi példa annál inkább felháborító, mert olyan létesítményről van szó, amelyet az országszerte tartott kommunista szombatok pénz-eredményének felhasználásával építenek. Hasonló esetek fordulnak elő Grúziában, Üzbegisztánban, a habarovszki határterületen, a permi és más területeken is. A párt folyamatosan gondoskodik a lakásprobléma megoldásáról. Nem kis eredmények születtek ezen a téren. A városi családok több mint 80 százaléka ma önálló lakásban lakik. Falun jelentősen nőtt az összkomfortos lakásokkal való ellátottság. A lakásprobléma súlyosságát mégsem szüntettük meg. A következő öt évben 565-570 millió négyzetméternyi lakás átadását tervezzük. Jelentős eszközöket fogunk fordítani a városok és falvak rendezésére, a közüzemek és a tömegközlekedés bővítésére. A lakáskérdés súlyossága megköveteli az eszközök és erők maximális mozgósítását. A helyi szervek, a minisztériumok és főhatóságok legtöbbje ennek megfelelően közelíti meg ezt a kérdést. Vannak azonban másféle példák is. Az örmény köztársaságban például évről évre nem teljesítik a lakásépítési tervet, annak ellenére, hogy igen nagyok a szükségletek. A köztársaság számos városának lakossága nem részesül megfelelő vízellátásban. Mégis folytatódik az a megengedhetetlen gyakorlat, hogy a kivitelező vállalatokat terven kívüli építkezésekre irányítják át. 1985-ben az örmény ipari építési minisztérium 12 terven kívüli beruházás építését fejezte be, köztük olyanokét is, amelyek egyáltalán nem voltak elsődleges jelentőségűek. Ilyen gyakorlat sajnos másutt is előfordul. Ezt gyökeresen meg kell szüntetni. A párt szociális politikájának keretében elvi jelentőségű a lakosság növekvő fizetőképes keresletének maradéktalan kielégítése. Nem túlzás azt mondani, hogy ma ez az egyik legidőszerűbb feladat. Megoldásával közvetlenül összefügg a munka fokozottabb anyagi ösztönzése, a szabadidő ésszerű kihasználása, a szovjet emberek hangulata, a fogyatékosságok okozta káros jelenségek leküzdése. Mindenekelőtt javítani kell a lakosság élelmiszerellátását, különösen húsból, tejtermékekből, zöldségből és gyümölcsből. Erre irányul a Szovjetunió élelmiszerprogramja is. Az ebben megjelölt termelési szint 1990-re a táplálkozásnak az utóbbi ötéves tervidőszakok viszonylatában legnagyobb szabású, lényeges szerkezeti és minőségi átalakulását teszi lehetővé. Az iparcikkek fogyasztásának is progresszív változásokon kell átmennie. A lakosság iparcikkellátásának színvonala az utóbbi években észrevehetően nőtt, egyes árufajtáknál a piac telítetté vált. Most egy jóval bonyolultabb probléma kerül előtérbe: a minőség és a választék kérdése. A közszükségleti cikkek gyártásának és a szolgáltatások bővítésének komplex fejlesztési programjában rögzítették az árukibocsátás átalakításának irányait. E kérdés megoldásában tevékeny szerep vár a kereskedelemre. A Szovjetunió kereskedelemi minisztériuma és a fogyasztási szövetkezetek szövetsége lassan számolja fel a hibákat, gyakran elvtelenül, közömbösen kezeli a gyenge minőségű termékeket kibocsátó vállalatokat, nehézkesen gazdálkodik az árukészletekkel, nem tanulmányozza kellőképpen a fogyasztói keresletet, s még mindig megengedhetetlenül alacsony színvonalú a kereskedelem és a lakossági szolgáltatások kulturáltsága. A választék- bővítéssel és a divatos termékek előállításával kapcsolatos problémák megoldása során természetesen nem szabad megalapozatlanul csökkenteni az elsősorban gyermekeknek és időseknek szánt olcsó, de jó termékek gyártását. Hangsúlyozni kell, hogy a fizetőképes kereslet kielégítésének feladata különleges jelentőségűvé válik olyan feltételek között, amikor a párt megalkuvás nélküli harcot folytat az iszákosság, az alkoholizmus ellen. Az alkoholtartalmú italok gyártásának és árusításának jelentős mérvű csökkentésére irányuló politika a jövőben sem változik. Ez eló fogja segíteni a fogyasztási szerkezet kedvező megváltoztatását, és tükröződni fog az ötéves és az éves tervekben. Egészében az ötéves tervidőszak alatt a kiskereskedelmi áruforgalom (a szeszes italok nélkül) a tervek szerint majdnem egyharmadával nő. Újszerúen, hatalmas léptekkel és energikusan oldják meg a térítéses szolgáltatások fejlődésének kérdéseit. Az elmúlt években arányuk a lakosság összes kiadásának alig 10 százalékát tette ki. Ez korántsem felel meg a lakossági igényeknek, eltorzítja a kereslet szerkezetét, a-keresle- tet az áruvásárlásokra tereli át. Rövid idő alatt gyakorlatilag új népgazdasági ágazatot kell létrehozni: a korszerű, magasan fejlett szolgáltatási ágazatot, amely kiterjed a háztartásra, a pihenésre, a turizmusra, az emberek szabadidejére. És ebben a fontos ügyben már a 12. ötéves tervidőszak folyamán áttörést kell elérnünk. A térítéses szolgáltatások volumene a tervek szerint 30-40 százalékkal nő. A fő irány a lakosságnak nyújtott szolgáltatások javításában: a szakosodott vállalatok és szervezetek hálózatának lényeges kiszélesítése. De ehhez idő és eszköz kell. Hogy kimozdítsuk az ügyet a holtpontról, határozat született: valamennyi ágazat vállalatait - függetlenül tevékenységük profiljától - bevonják a lakossági szolgáltatásokba. Ez a munka azonban még nem mindenütt bontakozik ki megfelelő módon. A helyi szerveknek, a tanácsoknak ebben a legtevékenyebben kell részt venniük. Elvtársak, ezek a 12. ötéves terv legfontosabb feladatai a szovjet emberek jólétének növelése, munka- és életkörülményeik javítása során. Kétségtelen, hogy megvalósításuk még inkább megszilárdítja a szocialista életmódot, amelyben az anyagi jólét szervesen ötvöződik a szellemi kulturális fejlődéssel, a dolgozók alkotókedvének mindenre kiterjedő növekedésével. A párt gondoskodva az élet valamennyi területének fejlődéséről, új, magasabb szintre emeli a tartós erkölcsi értékek és eszmények jelentőségét, s ezek egyre nagyobb hatást fognak gyakorolni a kommunizmust építő szovjet ember formálására. Küldött elvtársak! A XXVII. kongresszus minden egyes munkanapja egyre világosabban és mind nagyobb mértékben tárja fel a párt által felvázolt célkitűzések, a KB politikai beszámolójában és a kongresszus más dokumentumaiban meghatározott feladatok magasrendűségét. A kongresszus eszméi és útmutatásai a marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazásának mintapéldái a mélyreható változások és az aktív cselekvés - ebben a számunkra különleges - időszakában. Most arra van szükség, hogy teljes határozottsággal, energiával és kitartással valósítsuk meg az elfogadott terveket. Most arra van szükség, hogy - a tömegek eleven alkotóerejére, az országos szocialista versenymozgalomra támaszkodva - harcot indítsunk a kitűzött feladatok gyakorlati megvalósításáért. Nagyszerű feladatok ezek, összhangban vannak népünk létfontosságú érdekeivel, eszményeivel és békevágyával. Teljesítésükkel hazánk további erősítését és felvirágoztatását szolgáljuk. Teljesítésükkel a szovjet nép, minden egyes szovjet család életét javítjuk meg. Teljesítésükkel a szocializmus és a béke hadállásait erősítjük a Földön, óvjuk bolygónkat a nukleáris katasztrófától, őrizzük a békét. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy országunk dolgozói, akik szilárdan tömörülnek a lenini párt köré, tudatában vannak nagy felelősségüknek és a kor követelményeinek, s mindent megtesznek a XXVII. kongresszus történelmi határozatainak teljesítéséért.