Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-26 / 72. szám, szerda

Beszámoló a CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlődésének fő irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról (Folytatás a 3. oldalról) növekszik. Az összes többi ipari terme­lési ágazat részaránya kissé csökken. Ez főleg a tüzelőanyagipari, kohászati, alapkémiai és építőanyagipari terme­lésre vonatkozik. A központi bizottság 10. ülése hatá­rozatával összhangban a gépipari és az . elektrotechnikai ipar feladatainak meghatározásakor a termékek műsza­ki-gazdasági színvonalának emelé­sére, a műszaki rekonstrukció és a kor­szerűsítés feltételeinek megteremtésé­re összpontosítunk mind az egyes szak­ágazatokban, mind pedig a népgaz­dasági ágazatok keretei között. Megköveteljük, hogy a figyelem kö­vetkezetesen a gépek és berendezé­sek új nemzedékeinek fejlesztésére és a gyártási eljárások elsajátítására, a rugalmas termelési rendszerek gyár­tásának kibontakoztatására (és ezen belül az aktív ellenőrzési eszközök elő­állítására), a múveletközi anyagmoz­gatás tökéletesítésére és további irá­nyítási elemek érvényesítésére össz­pontosuljon az ipari robotok és mani­pulátorok hasznosításával. Leggyorsabban az elektronika al­katrészbázisát, a mikroelektronikus elemek, a számítógépek és automati- zációs eszközök, illetve a fogyasztási elektronikai termékek gyártását fej­lesztjük. A gépiparnak és az elektrotechnikai iparnak azzal is törődnie kell, hogy sokkal hatékonyabbá tegyük az olyan hagyományos, exportra orientált ter­melési programjainkatf mint amilyen beruházási egységek a gépkocsi- és traktorgyártás és a közlekedési eszkö­zök gyártása általában, a nyomdaipari és textilipari gépek gyártása, a vegy­ipari berendezések és az atomerőmü­vek, illetve a szerszámgépek és a for­mázógépek gyártása. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum 1986-1990-es időszakra szóló feladatainak meghatározásakor abból a távlati programból indultunk ki, amelyet a párt központi bizottságának 11. ülése megvitatott. Ezek a feladatok a lakosság magas színvonalú élelmi­szerellátásának biztosítására és az élelmiszerekből való önellátás mérté­kének növelésére irányulnak. Azzal számolunk, hogy öt év alatt 6-7 százalékkal növekszik a mezőgaz­dasági termelés, és továbbra is szor­galmazzuk a növénytermesztés ki­emelt ütemű fejlesztését. A terv értel­mében évente átlagosan 11,5 millió tonna gabonát kell termelni, 600 000 tonnával többet, mint a 7. ötéves terv­időszakban. Takarmányból - szénaér­tékre átszámítva - 16,5 millió tonnát termelünk évente. Az olajnövények ter­melése 33 százalékkal növekszik, a hüvelyeseké pedig 38 százalékkal. Azzal számolunk, hogy jelentősen ja­vul a megtermelt burgonya, cukorrépa, gyümölcs és zöldség minősége, ugyanakkor azonban hasznosítása is. Az állattenyésztést továbbra is a társadalmi szükségletekkel össz­hangban fejlesztjük, figyelembe véve a saját takarmány-erőforrásokat. E feladatok maradéktalan teljesíté­se megköveteli, hogy a mezőgazdasá­gi vállalatok sokkal nagyobb figyelmet fordítsanak a termőföldre, további be­ruházások végrehajtására, amelyek célja elsősorban a vízgazdálkodás tö­kéletesítése, az erózió meggátlása és új öntöző berendezések építése. Azzal számolunk, hogy több nagy teljesítmé­nyű gépet, vegyszert és mésztartalmú műtrágyát kap a mezőgazdaság. Sok­oldalúan érvényesíteni kell az új tudo­mányos-műszaki ismeretekben rejlő lehetőségeket, illetve a biológiai vív­mányokat, valamint az új technológiai eljárásokat és a legkorszerűbb gé­peket. Lényeges szerepet kell játszaniuk azoknak az intézkedéseknek is, ame­lyek a termelési folyamatban keletkező veszteségek, illetve a tárolási, tartósí­tási és hasznosítási veszteségek csök­kentésére irányulnak. Az élelmiszeripar feladatai is igé­nyesek. Itt főleg arról van szó, hogy tökéletesebben hasznosítani kell a nyersanyagokat, a termelés struktú­ráját pedig hozzá kell igazítani - mind választékban, mind pedig minőségben és tartósságban - a piaci igényekhez. Különös figyelmet fordítsunk a csecse­mő- és gyermektápszerek gyártására, illetve a cukorbetegek élelmiszerigé­nyeinek kielégítésére és az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek gyártá­Tisztában vagyunk azzal, hogy az élelmiszeripar jelenleg gyenge lánc­szem a mezőgazdasági termékek hasznosításának folyamatában. Ezért- a feldolgozóipari kapacitás mennyi­ségi és minőségi fejlesztésére töreked­ve-e területen több mint egyötödrész­nyivel növeljük (a 7. ötéves tervidő­szakhoz képest) a beruházásokat. A gépek és berendezések értéke ugyanakkor egyharmadnyival növek­szik az ilyen beruházásokon. Most, a 8. ötéves terv végső formá­ba öntése során e kérdésekre fokozott figyelmet kell fordítani. Ez azonban nemcsak a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra érvényes, hanem- és nem kisebb mértékben - a terme­lőeszközök gyártóira is, akiknek olyan mennyiségű - főleg pedig minőségű- gépről és berendezésről kell gon­doskodniuk, olyan műszaki színvonalú gépeket kell gyártaniuk, amilyet a me­zőgazdaság fontossága megkövetel. A mezőgazdaság címére is meg kell jegyezni, hogy ennek az ágazatnak is sokkal erőteljesebben hozzá kellett volna járulnia a termelési költségek csökkentéséhez és az állóeszközök, illetve a termelőeszközök hatékonyabb hasznosításához. Napjainkban már tá­volról sem csak arról van szó, hogy növeljük a tonnák és a literek számát, hogy maximálisan túlteljesítsük a ter­melési tervet, hanem elsősorban arról, hogy megfelelő választékban, jó minő­ségben és olcsón kell gyártani, a szük­ségleteket kielégíteni, miközben lehető legkevesebb anyagi és energetikai erőforrást használunk fel. És van még egy igen fontos követelmény: minimá­lisra kell csökkenteni a természeti kör­nyezetre gyakorolt negatív hatást. E szándékok megvalósításának tá­mogatására a tárgyi intézkedéseken kívül 1986-tól a tervszerű irányítási rendszerben is új elemeket kezdünk érvényesíteni. Növeljük a mezőgazda­sági vállalatok gazdálkodásának haté­konysága iránti igényeket, miközben minden eddiginél nagyobb teret terem­tünk az önálló döntések számára. A szerződéses kapcsolatok rendszerét is rugalmasabbá tesszük, növeljük a gazdasági szerződések szerepét, erőteljesebben érvényesítjük az érdem szerinti javadalmazást, az önelszámo­lást és a termelés hatékonyságának növelésére ösztönzünk. Nyilvánvaló, hogy még át kell dol­gozni a mezögazdasági-élelmiszer- ipari komplexum irányításának struktú­ráját, hogy ennek eredményeként egy­részt hatékonyabbá váljék a kölcsönö­sen kapcsolódó népgazdasági ágaza­tok irányításának hatékonysága, illetve hogy rugalmasan kapcsolódjék a me­zőgazdaság és az élelmiszeripar ága­zati és területi irányítása. Azt azonban vissza kell utasítani, hogy egyes esetekben különböző szervek különféle módszereket alkal­mazva megsértik a jóváhagyott szabá­lyokat. Ezt a pártkonferenci£kon is na­gyon bírálták. Újból leszögezzük: mind az irányító szerveknek, mind az átvevő szervezeteknek tiszteletben kell tarta­niuk az efsz-ek és az állami gazdasá­gok meghatározott önállóságát és fele­lősségét. Elvtársak, a gazdasági növekedés új minőségé­nek biztosítása és általában a népgaz­daság intenzív fejlesztésre való áttéré­se - ahogy ezt Husák elvtárs is hang­súlyozta a politikai beszámolóban- a tudományos-műszaki haladás lé­nyeges meggyorsításának, a tudomá­nyos-műszaki eredmények következe­tes gyakorlati érvényesítésének a függvénye. Valóban kulcsfontosságú kérdésről van itt szó. A párt központi bizottságá­nak 8. ülésén is foglalkoztunk vele. Ennek határozataiból indultunk ki a tu­dományos-műszaki fejlesztés prog­ramorientációjának megfogalmazása­kor is, ahogy az álláspontunkat a Fő irányok tervezetében tükröztük. Mind­ezek az elképzelések és szándékok 31 tudományos-műszaki és állami cél­programra támaszkodnak. Ilyen szellemben tevékenykedve megköveteljük, hogy az erőket a leg­fontosabb feladatok megoldására összpontosítsuk, hogy így a népgazda­ság javára növeljük a tudomány és a technika hatékony érvényesítésének hasznát. E szempontból szükségszerű, hogy a tudományos-műszaki és beruházási bizottság mind szövetségi szinten, mind a nemzeti köztársaságok szintjén az illetékes minisztériumokkal együtt­működve iktassa be e programokat - a műszaki-gazdasági paraméterek szem előtt tartásával - a vállalati ter­vekbe. Számukra jelenleg ez a fó fel­adat. Annál is inkább ez a fó teendő, mert az említett programok szorosan összefüggenek nemzetközi kötelezett­ségeink teljesítésével, azokkal a köte­lezettségekkel, amelyeket a KGST- tagországok 2000-ig szóló tudomá- nyos-műszaki haladásának komplex programja keretében vállaltunk. A komplex program értelmében in­tenzíven be kell kapcsolódnunk az elektronizálással és a komplex auto­matizálással, az atomenergetika fej­lesztésének meggyorsításával, az új anyagok gyártásának elsajátításával és a biotechnológiák fejlesztésével és hasznosításával kapcsolatos konkrét feladatok megoldásába. Állandóan gondoljunk arra, hogy e program végrehajtásába való aktív bekapcsolódásunk számunkra rendkí­vül jelentős tényező. Megfelelő előre­haladást csak a Szovjetunióval szoro­san együttműködve érhetünk el. Szük­ség van az egész szocialista közösség alkotó erejének és eszköteinek egye­sítésére. Ez az együttműködés rendkívül nagy követelményeket támaszt. A szó legszorosabb értelmében olyan igé­nyes programról van szó, amelynek végrehajtása során a normáknak - ami a színvonalat, a határidőket és a fel­adatmegoldással kapcsolatos költsé­geket illeti - összhangban kell lenniük a világszínvonallal. E program követelményeinek szel­lemében most szükséges lesz gyorsan megegyezni a KGST-szervekben arról, hogy konkrétan miként és milyen irány­ban haladva vállalunk részt az alapve­tő feladatok végrehajtásából. Arról van szó, hogy minél hamarabb és a lehető legkonkrétabban tisztázni kell, miben és milyen terjedelemben kapcsolódik be e munkákba a hazai tudományos­kutatási bázis. De azt is tisztázni kell, hogy mi következik ebből a mi termelé­sünk szakosítása és kooperációja szá­mára. A párt központi bizottsága és a kor­mány megfelelő döntéseket hozott a komplex program végrehajtásának biztosítására. Az illetékes szervek a figyelmet arra összpontosítják, hogy a programokkal összhangban dolgoz­zák ki a tudományos-műszaki politiká­val kapcsolatos saját szándékaikat, hogy a lehető legpontosabban hatá­rozzák meg a kijelölt prioritásokat, és ennek következtében biztosítsák az erők és a beruházási eszközök megfe­lelő összpontosítását. Tehát nemcsak arról van szó, hogy az irányítás különböző szintjein ki kell választani és meg kell valósítani a tu- dományos-műszaki programokat, ha­nem arról is, hogy ezek hatását ki kell vetíteni a döntéshozatalra és a terme­lési struktúrára, a beruházási szférá­ba és a nemzetközi munkamegosz­tásba való bekapcsolódásba. Egysze­rűen szólva arról van szó, hogy rendel­kezzünk a fejlesztési programok és a műszaki rekonstrukció programjai­nak indokolt választékával, hogy tisztá­ban legyünk vele, milyen legfon­tosabb és leghatékonyabb szakágaza­tok korszerűsítésére fogunk összpon­tosítani. Amikor hangsúlyozzuk, hogy a ter­melés műszaki-gazdasági színvonalá­nak gyors emelése szükségszerűség, olyan paraméterek biztosítására gon­dolunk, amelyek megfelelnek a világ legfejlettebb gyártói által elért színvo- nalnak|itz az a fó szempont, amelyhez igazodva értékeljük az összes innová­ciós változást. Valódi innovációnak kell megnyilvá­nulnia a minőségben, a megbízható­ságban, az élettartamban, a termék működési hatékonyságában - vagyis egyszerűen a használati érték növeke­désében. Ugyanakkor meg kell köve­telnünk, hogy a nagyobb használati értékkel párhuzamban csökkenjenek a társadalmi költségek. Eszerint kell értékelnünk az illetékes minisztériu­mok, termelési-gazdasági egységek és vállalatok tevékenységét. Nyilvánvaló azonban, hogy ami a termelőegységek irányítását illeti, ezeknek az elvárásoknak megfelelően kell módosítani a jogkört és a felelős­séget is. Ebből egyértelműen követ­keznie kellene annak, hogy minden központi szervi vezető felelős az inno­vációs tevékenység sokoldalú feltéte­leinek megteremtéséért, a műszaki fej­lesztés döntő fontosságú feladatainak kiválasztásáért és hogy ennek követ­keztében felelős gazdaságunk műsza­ki-gazdasági színvonaláért. A vezérigazgatók és a vállalati igaz­gatók közvetlenül felelősek a tudo­mány és technika eredményeinek gyors ütemű gyakorlati érvényesítésé­ért. A vállalatoknál és az üzemekben éppen tőlük várjuk el, hogy megfelelő időelőnnyel, tehát már a termelést megelőző munkaszakaszokon, a fej- ilesztében, a konstrukciós, a tervező és technológiai alakulatokban teremtsék meg a feltételeit az innovációs aktivi­tásnak, az innováció végső hatékony­ságának. Sajnos, mindeddig számos esetben nem ez a helyzet. Számos vállalati és vezérigazgató, sót miniszter irányító munkájának tartalmából nyilvánvaló, hogy a tudományos-múszaki haladás eredményeinek érvényesítését eddig nem tartják a fejlődés döntő láncsze­mének. E feladattal helytelenül a spe­ciális alakulatokat és intézeteket ter­helnek, noha éppen ez kellene hogy képezze saját tevékenységük egyik fő feladatát. Éppen az említett szervektől várjuk el, hogy áttekintésük legyen szakága­zatuk műszaki-gazdasági színvonalá­ról, arról, milyen helyet ér el a szak­ágazat világviszonylatban, milyen fej­lődésének irányvonala, milyenek a táv­latai. Ezektől a szervektől várjuk el elsősorban, hogy nagyon konkrét ötle­tekkel és indokolt javaslatokkal jelent­kezzenek a szükséges fordulat elérése érdekében. Be kell azonban ismernünk, hogy mindeddig gazdasági mechanizmu­sunk sem gyakorol elegendő nyomást és nem ösztönöz hatékonyan ennek kialakulására. Sokkal szigorúbb felté­teleket kell teremtenünk, olyanokat, amelyek között senki sem állja meg a helyét, aki nem lesz képes az új követelményekhez való igazodásra. Ez általánosan vonatkozik az olyan alapvető követelmények kielégítésére, mint amilyen kétségtelenül produk­ciónk minősége. Hiszen pártunk gaz­daságpolitikája távlati stratégiai irány­vonalának lényeges részéről van szó. Éppen a minőség javításában van gaz­daságunknak jelentős tartaléka, amint ezt tükrözi a külkereskedelmi árak nem kielégítő fejlődése és színvonala csak­úgy, mint a reklamációk száma, a javí­tások növekvő költségei és azok a veszteségek, melyek a rossz minő­ségű termelés következményei. Az ellenőrző szervek által észleltek bizony nem éppen örömteli dolgok. Olykor szinte megdöbbentő, mi min­dent engednek át a vállalati és a fel­sőbb szervek is nemcsak a hazai piac számára, hanem külföldre is. Ez nem minősíthető másként, mint büntetendő felelőtlenségnek, melynek következté­ben jelentős anyagi értékeket veszí­tünk és gyengítjük jó nevünket. A reklamációkból, a selejtes termé­kekből és a színvonalon aluli termelés­ből keletkező veszteségek túlnyomó- részt a társadalom számláját terhelik és nem azokét, akik e veszteségek okozói. Ezen alapvetően és gyorsan változtatni kell. Ezért szükséges, hogy a tudomá­nyos-műszaki és beruházási állami bi­zottság a további szervekkel együtt rendszer- és tárgyi intézkedéseket'fo- ganatosítson, melyek a minőség terve­zési és ellenőrzési feladatainak erősí­tésére, azon alakulatok helyzetének szilárdítására irányulnak, melyek fele­lősek a minőségért. És főleg arra van szükség, hogy a'gazdasági vezetők és a munkakollektívák javadalmazása közvetlenül függjön a termelésben elért minőség színvonalától. Elvtársak, a következő időszak beruházási po­litikáját teljes mértékben alárendeljük a tudományos-műszaki fejlesztés meggyorsítása követelményeinek, a szerkezeti változások végrehajtásá­nak és általában az intenzifikációs fo­lyamat szükségleteinek. Tudatosítjuk, hogy a beruházások révén nem csu­pán arról döntünk, milyen lesz hosszú távon gazdasági fejlődésünk, hanem elsősorban annak hatékonyságáról. Ezeknek az alapvető szempontoknak felel meg beruházásaink nagysága és helye is. A 7. ötéves tervidőszakhoz képest beruházásaink 10-12 száza­lékkal növekednek, és volumenük mintegy 900 milliárd koronát tesz majd ki. Ebből a termelőszférába 605 milli­árd koronát irányítunk, ami több mint 16 százalékos növekedést jelent. A beruházások terjedelmét maxi­málisnak tekintjük, jóllehet nem elégít­hetjük ki az összes követelményt és szükségletet, melyek között nagyon sok az indokolt is. Minden azonban nem oldható meg egy ötéves tervidő­szak folyamán. Különösen az iparban és az építői­parban fordított fejlődést kell elérnünk a 7. ötéves tervidőszakhoz képest, amikor a termelőszféra fó ágazataiban az állóeszköz-ellátottság gyorsabban növekedett a saját termelési értékkel mért munkatermelékenységnél. Ez megköveteli, hogy az iparban a saját termelési érték növekményének mint­egy a 45 százalékát biztosítsuk a meg­levő kapacitás jobb kihasználásával, valamint további beruházást nem igénylő tényezőkkel, s nem pedig új beruházások révén. Az építőiparban ennek a növekménynek még erőtelje­sebbnek kell lennie. A 8. ötéves tervidőszakban a beru­házási eszközök döntő hányada irá­nyul számos alapvető népgazdasági ágazat folytatódó átépítésére és a perspektív szakágazatok erősítésére. Folytatjuk az elektronika fejlesztését és a gépipar, valamint más népgazda­sági ágazatok nagy innovációs prog­ramjainak megvalósítását. Folytatjuk a kőolaj jobb kihozatalú feldolgozását, a könnyűvegyipar fejlesztését, vala­mint a kohászat, a közszükségleti ipar és az élelmiszeripar egyes szakágaza­tainak korszerűsítését. Sürgető feladat a gépipari részegységgyártó szakága­zatok, valamint a jelentős exportot megvalósító szakágazatok beruházási szükségleteinek biztosítása. A tüzelőanyag- és energetikai ága­zatokba, főleg az atomerőművek építé­sébe és a földgázvezeték-rendszer bő­vítésébe több mint 118 milliárd koronát kívánunk befektetni, vagyis az összes ipari beruházásoknak mintegy a 37 százalékát. Az alapvető termelési infrastruktúra beruházásai részarányának növelésé­vel számolunk, főleg a közlekedésben, a távközlésben és a vízgazdálkodás­ban, valamint a környezetalakításban és -védelemben. A népgazdasági beru­házások több mint 60 százaléka irá­nyul olyan akciókra, melyeket még a 8. ötéves tervidőszakban kell végrehajta­nunk. Az erőknek e célok elérésére való összpontosítása fontos feltétele a gazdasági eredmények elérésének. És nem kis haszonról van szó, hiszen csupán az iparban mintegy 80 milliárd korona értékű éves produkciót jelent a tervezett üzemeltetési paraméterek elérése. Hogy már a 8. ötéves tervidőszak éveiben maximális hasznot érjünk el, meg kell tartani az építési határidőket, melyeket eddig elviselhetetlenül meg­nyújtanak, mégpedig a kötelező állami tervfeladatok ellenére mintegy 15 szá­zalékkal, a többi építkezésen pedig 100 százalékkal is. Az aránytalanul hosszú kivitelezési határidők lerövidítése feltételezi, hogy a tudományos-műszaki és beruházási bizottságok komplex módon elemez­zék ezek okait, megvizsgálják "az ér­vényben levő normákat, és a világvi­szonylatú fejlődési iránnyal összhang­ban rövidítsék le a kivitelezési határi­dőket. Ez egyúttal megköveteli a terve­zőszervezetek szerepének átértékelé­sét, valamint azt, hogy tegyük érdekelt­té ezeket a lehető legalacsonyabb költ­ségek és a lehető legmagasabb szín­vonalú műszaki-gazdasági paraméte­rek elérésében. Az iHetékes minisztériumok, beru­házók és kivitelezők részéről elvárjuk, hogy rendszerjellegű és tárgyszerű in­tézkedésekkel teremtsék meg a kivite­lezési határidők lerövidítésének felté­teleit, és pedig a komplex lakásépítés­ben is, ahol különösen kedvezőtlen a helyzet. Noha előnyben részesítjük a feldol­gozó iparba, a tüzelőanyag-energetikai komplexumba, a mezőgazdaságba és az építőiparba irányuló beruházásokat, a beruházások mérsékelt növekedését biztosítjuk a nemtermelö szférában is. A 8. ötéves tervidőszak beruházási politikájának jellemző vonása, hogy az eddig túlsúlyban levő új építkezésekről fokozatosan áttérünk a műszaki kor­szerűsítésekre és rekonstrukciókra. Az egyes ágazatok számára meghatáro­zott beruházásokból az elektrotechni­kai iparban erre a célra legkevesebb 35 százalékot kell fordítani, a kohók­ban és a gépiparban 55 százalékot, az általános gépiparban pedig legalább 51 százalékot. A CSSZK ipari mi- (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. III. 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom