Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-26 / 72. szám, szerda

ÚJ szú 3 1986. III. 26. Beszámoló a CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlődésének fö irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról Előterjesztette Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja 1986. március 25-én Küldött elvtársak, tisztelt vendégek! Pártunk központi bizottságának Gustáv Husák elvtárs által előterjesz­tett politikai beszámolója, illetve a gaz­dasági és szociális fejlődés fő irányait az 1986-1990-es évekre és kilátáso­kat a 2000-ig terjedő időszakra meg­határozó dokumentumtervezet, a legfontosabb népgazdasági céljain­kat és szándékainkat foglalja össze. Kongresszusunkra vár a feladat, hogy sokoldalúan elbírálja a végrehajtás le­hetőségeit, útjait és módszereit, és hogy erre az időszakra jóváhagyja a gazdaságpolitika igényes program­ját. Annak tudatában tesszük ezt, hogy felelősek vagyunk országunk és né­pünk sorsának alakulásáért, és hogy felelősséggel tartozunk a szocialista közösségnek és a nemzetközi forra­dalmi munkásmozgalomnak. Eltökéltségünket új energiával, je­lentős ösztönzéssel és erővel gazda­gítják az SZKP XXVII. kongresszusá­nak eseményei és határozatai. Az a módszer, ahogy a szovjet kommunis­ták megvitatták a hazájuk gazdasági és szociális fejlesztése meggyorsításá­val kapcsolatos kérdéseket, a szó szo­ros értelmében kihívást jelent szá­munkra arra nézve, hogy saját feladata­inkat és problémáinkat sokkal bírálób­ban, bátrabban és újszerűbben oldjuk meg. Ez főleg az egész irányítás és tervezés alapvető tökéletesítésére, az emberek öntudatos és alkotó aktivitá­sának sokoldalú ösztönzésére, dön­téshozatalba és a társadalmi ügyek intézésébe való egyre szélesebb körű és egyre elmélyültebb bevonására vo­natkozik. A Fő irányok tervezetéről folytatott vita lezajlásáról azok az anyagok tájé­koztatnak, amelyek a küldöttek rendel­kezésére állnak. Elvtársak, a Fő irányokban előterjesztett javasla­tok - ahogy azt a központi bizottság politikai beszámolója is leszögezi - a 7. ötéves tervidőszakban elért eredmé­nyek bíráló értékeléséből indulnak ki, továbbá azokra az elemző munkákra támaszkodnak, amelyek társadalmunk gazdasági és szociális fejlesztésének távlataival kapcsolatos átfogó elképze­léseket összegzik. A dokumentumter­vezet fő jellemzője az, hogy intenzív típusú gazdálkodással kívánunk belép­ni a harmadik évezredbe, olyan gaz­dálkodással, amely a tudományos-mű­szaki forradalom folyamatának elsajá­tításán alapszik, miközben termelési bázisunkat műszakilag átépítjük, meg­határozó előrelépést valósítunk meg a szocialista termelési viszonyok töké­letesítésében, és alapvetően megvál­toztatjuk az irányítást, a tervezést és a gazdasági mechanizmust. Valamennyi testvéri szocialista or­szág a népgazdaság intenzív fejlesz­tésre való átállítására törekszik. A KGST-tagországok legfelsőbb szintű gazdasági értekezlete is kifejezésre juttatta, hogy ez mennyire sürgető fela­dat. A szovjet kommunisták XXVII. kongresszusa is egyértelműen állást fog­lalt a gazdasági és szociális fejlesztés meggyorsításának stratégiája mellett. Szilárd alapokat teremtettünk ahhoz, hogy összehangolt közös erőfeszítés­sel meghatározóan növelni tudjuk az egyes népgazdaságok teljesítőképes­ségét, és hogy fokozottan integráljuk a KGST-tagországok közösségét. A múltban még soha nem volt any- nyira szükséges és fontos a megbízha­tó távlati stratégia, mint napjainkban. Ennek az az oka, hogy egyrészt módo­sítanunk kell az eddigi termelési tech­nológiát, és ezzel egyidóben maga­sabb színvonalra kell emelnünk a dol­gozók társadalmi tulajdonhoz fűződő viszonyát és alkotó aktivitását. Most napirendre tűztük az olyan termelési technológia bevezetését, amelynek alapját majd a tudomány képezi, és amelyben a tudományos ismeretek a termelési folyamatban ma­terializálódnak. Már napjainkban tanúi vagyunk annak, hogy a tudományos- műszaki haladás egyes irányzatai mi­ként kapcsolódnak egymásba, és mi­ként alakítják ki a termelőerők új jelle­gének későbbi arculatát. Itt arra gon­dolok, hogy új energiafajtákat ismerünk meg, és új energiaforrásokkal gazdál­kodunk, hogy a műhelyekben és a terme­lésen kívüli szférában is meghonosít­juk az elektronizálást, az automatizá­lást és a robotizálást, hogy tovább fejlesztjük az új mechanotronikus, ké­miai és biológiai technológiákat, és új anyagokat érvényesítünk. Ezek az új irányok az egyes nép- gazdasági ágazatok közötti arányokat is módosítják, és jelentős szerkezeti változásokat idéznek elő. Ezek a valóban alapvető változá­sok, amelyek megvalósításához - igaz, bizonyos késéssel - már hozzáfog­tunk, nemcsak hogy megsokszorozzák a társadalom termelőképességét, ha­nem a munka jellegét és tartalmát, illetve az ember fejlődése, az anyagi termelés és a természeti erők haszno­sítása közötti viszonyt is megváltoz­tatják. Szüntelenül szem előtt kell tartani Leninnek azt a megállapítását, hogy valamely termelési mód, illetve a ter­melési mód valamelyik történelmi sza­kasza értékelésekor elsősorban abból kell kiindulni, hogy a legprogresszí­vebb termelőerők fejlesztése, a társa­dalmi munkatermelékenység legmaga­sabb színvonalának elérése - társa­dalmi érdek. E érdek érvényesítése megköveteli, hogy rendszeresen törődjünk az összes alkotó erő felszabadításával, a társadalom összes energiájának ér­vényesítésével, a szocialista termelési viszonyok lényegének és formáinak ál­landó tökéletesítésével és az egész felépítmény egyre hatékonyabb mű­ködtetésével. Ezekből az alapvető szándékokból indul ki a 2000. évig szóló távlati straté­giánk, amelyet a belső és külső feltéte­lek alakulásával összhangban tovább konkretizálunk és pontosítunk. A stratégia szerves alkotórészét je­lentik azok a célok és feladatok is, amelyeket az 1986-1990-re szóló Fő irányok tervezetben jelöltünk ki. A párt és a társadalom igényes, de reális gaz­dasági és szociális programjáról van szó. Ez a program feltételezi a gazda­sági fejlesztés lényeges meggyorsítá­sát, az új erőforrások jelentős részének a gazdaság sokoldalú intenzifikálásá- val való biztosítását, a beruházásra fordított eszközök mennyiségének nö­velését és a beruházási struktúra mó­dosítását, a személyi fogyasztás növe­kedése ütemének megkétszerezését, továbbá a környezetfejlesztési és -vé­delmi eszközök biztosítását. Kongresz- szusunk számára a Fö irányok terve­zetének megvitatását megkönnyíti az a körülmény, hogy a kongresszust megelőző vitában a kommunistákkal együtt a többi politikai párt, illetve a Nemzeti Front társadalmi szerveze­teinek tagjai is véleményt nyilvánítottak a dokumentumtervezetről. A széles kö­rű vita azt bizonyította, hogy ezek a szándékok és célok összhangban vannak társadalmunk további fejlesz­tésének szükségleteivel, népünk leg- sajátabb érdekeivel. A vita során számos javaslatot és hozzászólást terjesztettek elő a haté­konyság növelésével, a tudományos­műszaki fejlesztés gyorsításával, a népvagyon gazdaságos kezelésével, a figyelemnek a minőségre, az irányí­tás tökéletesítésére, a fegyelem szilár­dítására, a rendteremtésre való össz­pontosításával kapcsolatban, és sokan megfogalmazták azt a követelményt, hogy mindenki érezzen fokozott fele­lősséget az általa végzett munkáért. Elvtársak, a Fő irányok tervezetben javasolt gaz­daságpolitikai elképzelésekből nyilván­való, hogy már a jelenlegi ötéves terv­időszakban érvényre kell juttatni a gaz­dasági növekedés új minőségét. Csak így tudunk megfelelő mennyiségű erő­forrást teremteni az életszínvonal felté­telezett fejlesztésének biztosításához, csak így tudunk határozottabban előre lépni a népgazdaság korszerűsítésé­ben és rekonstrukciójában, és - nem utolsósorban - így tudjuk szavatolni az ország védelmi képességének megfe­lelő színvonalát. A gazdasági növekedés új minősé­gét abban látjuk, hogy a nemzeti jöve­delem 1990-ig tervezett 18-19 száza­lékos növekedését a hatékonyság lé­nyegesen gyorsabb ütemű növelésé­vel kell elérnünk, mint ahogy azt a 7. ötéves tervidőszakban megszoktuk. A bruttó nemzeti jövedelem értéke 1990-ben körülbelül 732-738 milliárd korona lesz, és növekménye - 1985- höz viszonyítva - szándékaink értel­mében 112-118 milliárd koronát tesz ki. A népgazdaságfejlesztés fő mutatóinak alakulása a 7. és a 8. ötéves tervidőszakban Indexek 1985 1990 1990 valóság 1985 absz. összeg 1980 Fő Irányok milliárd koronaban Létrehozott bruttó nemzeti jövedelem 111,5 118-119 731,6-738,0 Ipari bruttó termelés (1984-es árak) 113,0 x/115—118 923,6-946,0 Építőipari termelés _ (AÉT) építőipari szervezetekkel végre­hajtva (1985-ös árak) 98,9 110 104,7 Bruttó mezőgazdasági termelés (1980-as árak, 5 év összesítése) 109,1 106,3 119,6 Személyi fogyasztás 105,0 111,6 323,8 Anyagi társadalmi fogyasztás 123,2 131,5 141,5 Beruházások teljes értéke 111-114,5 185,7-191,5 5 év összesítése 102,5 110-112 891-907 x/ 1977-es árakban számítva az 1985/1980-as index 114,8 Először is: a nemzeti jövedelem nö­vekményét megközelítően annyi anyag, nyersanyag és energia felhasz­nálásával kell biztosítanunk, mint amennyit jelenleg igénybe veszünk. A termelői fogyasztásnak a társadalmi termékhez viszonyított arányát az 1986-1990-es időszakban legalább öt százalékkal kellene csökkentenünk. Ez azt jelenti, hogy ezt az arányt három­szor olyan gyorsan kell csökkente­nünk, mint a 7. ötéves tervidőszakban csökkentettük. Ezen az úton haladva kívánjuk elérni a nemzeti jövedelem teljes növekményének több mint 40~ százaléknyi fokozódását. E szándékkal összhangban vannak azok a feladatok, amelyeket a nemzeti- jövedelem-képzés energiaigényessé­gének csökkentésében kijelöltünk. E mutatónak az ötéves tervidőszak végéig - 1985-höz viszonyítva - 16 százalékkal kellene csökkennie, tehát kétszer olyan gyorsan, mint az előző ötéves tervidőszakban. Ezzel együtt az a szándékunk, hogy 2,5 millió tonna acélt és csaknem 70 ezer tonna színesfémet takarítunk meg, ami azt jelenti, hogy a fajlagos acélfogyasztás (az öntvényfogyasztást is beleértve) évenként átlagosan 3,5 százalékkal csökken. A 7. ötéves terv­időszakban e csökkenés évente átla­gosan 2,5 százalék körül mozgott. Másodszor: feltételezzük, hogy a nemzeti jövedelem gyorsabban nö­vekszik a termelésnél. Az ipari terme­lésnek 1990-ig 15-18 százalékkal kell növekednie, az építőipari termelésnek 10 százalékkal, a mezőgazdasági ter­melésnek pedig 6-7 százalékkal. Tehát nyilvánvaló, hogy - tervgaz­dálkodásunk történetében először - a nemzeti jövedelem növekedésének üteme gyorsabb lesz az ipari termelés növekedésének üteménél. A nemzeti jövedelem teljes növekményét majd 80 százalékban az ipar adja. A 7. ötéves tervidőszakban e részarány 63 száza­lék volt. Ez az összehasonlítás is jól mutatja, hogy az ipari ágazatoknak milyen igényes feladatokat kell végre­hajtaniuk a termelés műszaki-gazda- sági színvonalának emelésében, a ter­melői fogyasztás csökkentésében, el­sősorban az anyagköltségek mérsék­lésében. Harmadszor: feltételezzük, hogy megváltozik az állóeszközök hatékony­ságának irányzata. E téren a 7. ötéves tervidőszakban a termelő ágazatok többségében évről évre csökkent a ha­tékonyság. Ez megköveteli, hogy az illetékes minisztériumok, termelési­gazdasági egységek és vállalatok hoz­zanak hatékony intézkedéseket, ame­lyek hatására megáll az állóeszközök hatékonyságának csökkenése, illetve sor kerül a hatékonyság fokozatos javí­tására. Ez úgy valósulhat meg, hogy jobban kihasználják a meglevő álló­eszközöket, az elavultakat kiselejtezik, illetve hatékony beruházásokat valósí­tanak meg. Negyedszer: a munkatermelékeny­ség növekedése 92-95 százalékban részesedik a nemzeti jövedelem nö­vekményében. Az elmúlt ötéves terv­időszakban ez az arány csak 80 szá­zalék volt. E kérdés ezért igényel gyors megoldást valamennyi ágazatban. A 8. ötéves terv kidolgozása során azt ta­pasztaltuk, hogy e feladat sikeres vég­rehajtása a nemzeti jövedelem terve­zett dinamikájának biztosítása szem­pontjából a legbonyolultabb teendő. A gazdasági növekedés új minősé­ge tehát egészében véve azt jelenti, hogy lényegesen jobban kell hasznosí­tani az összes termelési ráfordítást, erőteljesebben kell javítani a műszaki­gazdasági paramétereket és a techno­lógia színvonalát, növelni kell a hasz­nálati értékeket. A Fő irányok tervezetéből egy to­vábbi fontos változás is következik, amely a nemzeti jövedelem növekedé­sének ütemével és felhasználásának struktúrájával kapcsolatos. A 7. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem teljes növekményének egynegyedét használhattuk fel belső fogyasztásra, tehát személyi és társadalmi fogyasz­tásra, illetve beruházásra. Azért volt ez így, mert csökkentettük külföldi adós­ságaink összegét, de azért is, mert a létrehozott erőforrások egy részét a külkereskedelmi hatékonyság csök­kenésének ellensúlyozására kellett fel­használni. Noha a 8. ötéves tervidőszakban is számolunk fizetési mérlegünk egyen­súlyának további szilárdításával, úgy tervezzük, hogy a nemzeti jövedelem ' növekményének kb. 75 százalékát ér­vényesítjük belső felhasználásra. Már rámutattam, hogy az elózó ötéves terv­időszakban ez a részarány csak 25 százalék lehetett. És éppen ez az a lé­nyeges különbség, amely lehetővé te­szi, hogy a 7. ötéves tervidőszakhoz viszonyítva megkétszerezzük a sze­mélyi fogyasztás növekedését, miköz­ben a társadalmi fogyasztást 22 száza­lékkal, a beruházásokat pedig 10-12 százalékkal növeljük. Egyet kell érteni azokkal a nézetek­kel, amelyek szerint a 8. ötéves terv gazdaságpolitikai koncepciója nagyon igényes. De céljaink és szükségleteink is igényesek. Ugyanakkor lehetősége­ink sem jelentéktelenek. Határozottan nagyobbak, mint egyes ágazati, terme­lési-gazdasági egységi és vállalati ve­zetőknek az a készsége, hajlandósá­ga, hogy a lehetőségeket beismerje és a gyakorlatban is érvényesítse. Ezért feltétlenül megköveteljük, hogy a miniszterek, a vezérigazgatók és a vállalati igazgatók teljes mérték­ben érvényesítsék személyes felelős­ségüket annak érdekében,hogy a gaz­daságpolitikai célokat elérjük, a felada­tokat végrehajtsuk, hogy a kongresz- szus által kijelölt teendőket következe­tesen teljesítsük. A gazdasági növekedés új minősé­gének érvényesítésére irányuló erőfe­szítések elválaszthatatlanul összefüg­genek a strukturális változásokkal, amelyek célja az energia-, anyag- és beruházásigényesség csökkentése, az exportképesség javítása a termékek műszaki-gazdasági színvonalának és technológiai színvonalának emelésé­vel. Mindezt úgy akarjuk megvalósíta­ni, hogy a tudományos-műszaki vív­mányok lehető legszélesebb érvénye­sítésével, a munkaerő és a gazdasági potenciál következetes hasznosításá­val innováljuk a termelést. A távlati szándékok megvalósítása szempontjából nagyon sürgető feladat­nak kell tekintenünk a népgazdasági struktúra oly módon való átépítését, hogy erősítjük a terciális szférát. Ennek során az összes szolgáltatási tevé­kenység részarányának lényeges nö­velésére és egészében véve a fo­gyasztói kereslet struktúrájának meg­változtatására is törekszünk. • Számolnunk kell azzal, hogy ebben a szférában számos vívmánya érvé­nyesül társadalmi rendszerünknek, és hogy sok vonatkozásban a szolgáltatá­soktól függ népgazdaságunk fejlődé­sének üteme és hatékonysága. Ezért át kell értékelni a terciális szféra, a szol­gáltatások jelentőségével, teljesítőké­pessége és termelékenysége értékelé­sével kapcsolatos eddigi nézeteket. Hi­szen a szolgáltatási tevékenységektől nagymértékben függ, hogy milyen fel­tételeket tudunk teremteni a legértéke­sebb aktív termelési tényező - az em­ber és az ember alkotóképességei - bővített újratermeléséhez. A szolgál­tatások fejlesztésével biztosítjuk a mű­velődés és szakképzettség fejlődését, az egészségi állapot, a szellemi és fizikai erő megfelelő szinten tartását, befolyásoljuk a szabad idó mennyisé­gét és célszerű kihasználását. Népgazdaságunk strukturális átala­kításának másik fő irányát az jelenti, hogy csökkentjük azoknak az ipari ágazatoknak a termelési részarányát, amelyek túlságosan sok tüzelőanyag- energetikai erőforrást és nyersanyagot igényeinek. Ezzel egyidóben növel­nünk kell azoknak a szakágazatoknak, termelési területeknek a részarányát, amelyek jelentős új értékeket hoznak létre viszonylag kis mennyiségű nyers­anyag és energia felhasználásával, és amelyek termékeiknek átlagon felüli műszaki-gazdasági színvonalat bizto­sítanak. A 8. ötéves tervidőszakban ez az irányzat olyan feladatokban jut konkrét kifejezésre, amelyek végrehajtása lé­nyeges energetikaieróforrás-megta- karítást eredményez, amelyek hozzá­járulnak az atomenergia és a gáz hal­mazállapotú tüzelőanyagok részará­nyának növeléséhez, a központosított hóellátás fejlesztéséhez, a tüzelőolaj energetikai célú fogyasztásának és a barnaszénfogyasztás csökkentésé­hez. A barnaszénfogyasztás csökken­tése a kitermelés csökkentését is ered­ményezi. Fontosnak tartjuk, hogy hangsú­lyozzuk: minden érdekelt félnek, első­sorban pedig a tüzelóanyagipari és energetikai minisztériumnak törődnie kell azzal, hogy az összes tüzelő­anyag- és energiaforrás beszerzése és felhasználása minél hatékonyabbá vál­jék, és hogy a felhasználási folyamat minél kevésbé veszélyeztesse a kör­nyezetet. Sokkal jobb eredményeket kell elérni az atomerőművek fajlagos beruházási költségeinek csökkenté­sében. Az ipar dinamikus fejlesztésének és a tudományos-műszaki haladás ered­ményei progresszív érvényesítésének fő tényezői a gépipari ágazatok. A gépipari termelés több mint 30 százalékkal, és ezen belül az elektro­technikai ipar több mint 60 százalékkal (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom