Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám, hétfő

A fogyasztók érdeke is Többféle kolbász, virsli, szalámi készül a hentesáru részlegen 1986. III. 24. (Gyökeres György felvételei) így kívánja új szú 5 gásra. A forrázást, tisztítást kom­bájn végzi, a nyúzás, feldarabolás, csontozás kézzel történik. A 8. ötéves terv feladatai ko­moly. erőpróba elé állítják a rima- szombati húskombinátot is.- Olyan szoros tervet kaptunk, amit csak akkor tudunk teljesíteni, ha tényleg mindenkit mozgósítunk- mondja Csomós László, a párta- lapszervetet elnöke. - A tervünk már tavaly is magas volt. Évente 8-9 millió korona a tiszta nyeresé­günk, de ebben az évben már 10 millió koronát írtak elő, s az ötéves tervidőszak végére 22 millió koro­na tiszta nyereségei várnak tő­lünk, tehát a múlt évi kétszeresét. A dolgozók létszáma azonban nem változik. A húskombinát a 7. ötéves ter­vet egy hónappal korábban teljesí­tette, 102 százalékra. Tavaly de­cemberben jelentették ezt a járási pártbizottságon, s a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére elfoga­dott kötelezettségvállalásukat is átnyújtották, amely a minőség nö­velését és a takarékosságot egy­aránt tartalmazza.- Az ötéves terv végére meg­kétszerezik a nyereséget. Hogyan kívánják ezt elérni?- Ezt csak úgy érhetjük el, ha minden egyes termelési részlegen erősítjük a fegyelmet és csökkent­jük a veszteségeket - mondja Csomós elvtárs. - A nyereséget a nagykereskedelmi árakból szá­mítják ki, és csak úgy tudunk nö­velni, ha csökkentjük a vesztesé­geket. A raktározásra kerülő hús csak bizonyos ideig tárolható. Ha a húst rövidebb ideig fogjuk tárol­ni, csökken a veszteség. Az sem mindegy, hogy tőkehúst adunk-e el, vagy kicsontozottat, vagy cso- magoltat. Az a célunk, hogy minél több csomagolt húst adjunk piac­ra. A vákuumos csomagolást is bevezetjük - ez jelenleg csak Žili- nán létezik -, tartós hentesárut is fogunk csomagolni 10-15 dekás adagokban, meg rúdszalámit is. A Közép-szlovákiai kerületben a Rimaszombati járásban adják el a legtöbb csomagolt húst - és újabban májat is. A húsiparnak érdeke fűződik ehhez a nagyobb nyereség miatt, és ez a fogyasztók szempontjából is előnyös. KOPASZ CSILLA A Közép-szlovákiai Húsipari Vállalat rimaszombati (Rimavská Sobota) üzeme 1977 óta működik. Csomós László mérnök már két évvel korábban, hetvenötben lett a húskombinát alkalmazottja. Ak­kor kezdték a fagyasztó építését. Ellentétben más üzemekkel, itt nem gond a munkaerőhiány, bár bizonyos szakmákban itt is hiány mutatkozik. Kevés például a mé­száros, csontozó. S mivel a járás­ban húsfelesleg van, a Közép­szlovákiai kerületben több helyre ők szállítják a húst, sőt néha Prá­gába is, és ezért több kamionra volna szükség.- Nem eléggé kedvelt a birka­hús - mondja Csomós László, a kereskedelmi osztály vezetője. - Ezen a vidéken csak elvétve fogyasztják. Pedig, a járásban elég nagy területen foglalkoznak birkatenyésztéssel, s a húskombi­nát köteles az állattenyésztőktől mindenféle vágóállatot felvásárol­ni. Ezzel összefüggésben szüle­tett egy olyan intézkedés, mely szerint a járás üzemi konyhái és éttermei hetente egyszer kötele­sek birkahúsból készült ételt is beiktatni az étrendbe. Most készül 39 millió korona beruházással az új vágósor, amely a birka, kecske, bárány vágására lesz alkalmas. A levágásra kerülő állat (havon­ta 1200 tonna élősúly) 64 százalé­ka sertés, a többi pedig szarvas- marha, birka és borjú. Az utóbbi­ból hetente csak 20 darabot vág­nak. Naponta mintegy 300 sertés és 60-70 szarvasmarha kerül a vágóhídra. Ló viszont csak el­vétve. Meglehet, furcsának tűnik, de a járásban olykor probléma a hús értékesítése. Milan Hlavko mér­nök, gazdasági igazgatóhelyettes eseteket említ, amikor a konzerv­gyár, illetve a testvérüzemek nem szállították el a megrendelt hús­mennyiséget, s ezzel nem kis fennakadást okoztak.- Nem kisebb gond a hús táro­lása sem. Telítettek a fagyasztók, különben is a húst nem tárolhatjuk sokáig, mert így veszít az értéké­ből, a súlyából is. Minél gyorsab­ban cserélődik a hús, annál kisebb a veszteség - mondja Csomós László. Milan Hlavkótól megtudjuk, hogy az üzletek közvetlenül a kombinátban rendelik meg a húst. Ennek ellenére előfordul, hogy a vásárló mégsem vehet olyan húst, amilyet szeretne, mert a kereskedő keveset rendel, ne­hogy a nyakán maradjon. - A má­sik probléma, hogy már a megren­delés is olcsóbbfajta húsokra és húskészítményekre szól - magya­rázza a gazdasági igazgatóhe­lyettes. Megtekintettük az üzemet. Kezdtük a fagyasztóval, ahol Csomós László mérnök a csontozás után a húst hatalmas ládákban tárolják mínusz 20 fo­kon, majd átviszik a fagyasztó alag­útba, ott már mínusz 40 fok a hő­mérséklet. Daniel Kamer, a fagyasztórész­leg vezetője elmondta, hogy bi­zony nincs könnyű dolguk az itt dolgozóknak. A hőmérséklet-kü- lönbség erősen igénybe veszi a szervezetet. Gondoljuk csak el: nyáron kint 30 fokos a hőség, bent az alagútban mínusz 40 fok van. S naponta hányszor mennek ki­be! Aztán a húskészítményekre te­relődött a beszélgetés. Elmond­ták, hogy többféle kolbász, virsli, szalámi készül a hentesáru rész­legen. Itt több mint 90 százalék­ban nők dolgoznak - s ez az üzem egyik legjobb kollektívája - tudom meg Fehér Gyulától, a részleg vezetőjétől. A vágósor előtt vagy két tucat­nyi 80-130 kilós sertés vár levá­Eredményesen kibontakozó mozgalom A társadalomnak - a családnak - önmagunknak A korábbi sikerekre alapozva és azzal a céllal, hogy elősegítse tár­sadalmunk fontos kérdéseinek megoldását, hirdette meg a Szlo­vákiai Nőszövetség A társadalom­nak - a családnak - önmagunk­nak mozgalmat. Elsősorban azo­kon a területeken kíván a mozga­lom előrehaladást elérni, melyek a leginkább érintik a dolgozó nő­ket, az anyákat: a gyermekekről és a fiatalokról való gondoskodás, a szolgáltatások, a kereskedelem és a környezetvédelem. A felhívás óta már valamennyi járásban konkretizálták a sürgős megoldást igénylő feladatokat. Számtalan jó ötlet, javaslat merült fel, melyek körültekintő értékelése után követ­kezhet a gyors megvalósítás. Az első eredmények már meg is szü­lettek, erről tanúskodnak a moz­galmat irányító bizottság összeg­zései. ELSŐ HELYEN A GYERMEKEK A Losonci (Lučenec) járásban mozgósították, együttműködésre szólították fel a nemzeti bizottsá­gokat, a vállalatokat és a Nemzeti Front tömegszervezeteit. Azt sze­retnék elérni, hogy a napközi ott­honokat a tanulók 60 százaléka látogassa, s ezért a kihasználatlan épületek átalakításával további al­kalmas termeket nyernek ezekre a célokra. Füleken (Fiľakovo) ját­szóteret létesítenek a legkiseb­beknek. Figyelemre méltó a járási helyi gazdálkodási vállalat és a Novomeský Alapiskola kapcso­lata: a vállalat textil-, bőr-, fa- és fémhulladékot ad a gyakorlati ok­tatás javításához. Járási versenyt hirdetnek, hogy melyik iskola diák­jai, szülői munkaközössége tett legtöbbet az iskolaudvar rendben- tartásáért. Haliéban régebbi épület átalakí­tásával nyernek új szolgáltató- részleget, Füleken villanyszere­léssel bővül a szolgáltatások sora, Podrečanyban pedig lakatos és vízvezetékszerelő kezd tevékeny­kedni és a fuvarozást is megszer­vezik. A helyi gazdálkodási vállalat növeli azon szolgáltatásainak szá­mát, melyeket a megrendelő laká­sán végeznek el. A vendéglátóipa­ri vállalatnak kedvező tapasztala­tai vannak Füleken és Vilkén (Veľ­ká nad Ipľom) a diákétkeztetés terén, s ezért a járási székhelyen is szeretnének meleg ételt szállí­tani az iskolai étkezdékbe. S még két érdekesség az étkeztetés terü­letéről: bővítik a félkészételek vá­lasztékát, javítják a minőséget. A mozgalom járási bizottságának javaslatára pedig a vendéglátóipa­ri vállalat lehetővé teszi, hogy a nyugdíjasok az egyik vendéglő­ben étkezhessenek. Elismerésre méltó a fülekiek kezdeményezése a környezet szépítésében. A jó példa nemcsak a járás határain belül hat ösztön­zőleg, hanem Szlovákia más tele­pülésein is hatást gyakorol. Min­den család egy fát ültet lakóhelye szépítése és az egészségesebb környezet érdekében. KLUBOK, ERDEI ISKOLÁK A Žiar nad Hronom-i járásban is bőven akad tennivaló. A felsőbb osztályos tanulóknak létesítenek klubot Banská Bélában és a járási székhelyen. Ez utóbbiban a nap­közi otthonokat hat részleggel bő­vítik, a žarnovicai, a Nová Baňa-i és a Horná Žďar-i alapiskolák ud­varán sportpályát létesítenek. Köztudott, hogy Szlovákiában ez a járás a legszennyezettebb le­vegőjű területek közé tartozik. így nem véletlen, hogy a gyermekek­ről ilyen szempontból sem feled­keznek meg. Olyan további ki­használatlan épületeket keresnek, melyekben erdei iskolákat hozhat­nak létre. Az 1986-87-es tanév­ben 8-10 ezer óvodás, illetve alapiskolás tanul majd egy ideig ezekben. Kétszer ad aki gyorsan ad - így is jellemezhetnénk a járási ide­genforgalmi igazgatóság ajánlatát: idényen kívül az oktatásügy ren­delkezésére bocsátja a Limbában és Skalkában lévő szálláshelyeit erdei iskola céljaira. Ugyanez a szervezet Kremnicában kibővíti a termálfürdő nyitva tartási idejét, s így az esti órákban is felkereshe­tik az érdeklődők. A beérkezett javaslatok, észre­vételek alapján nagyobb figyelmet szentelnek az üzletek nyitvatartási ideje módosításának úgy, hogy az esti órákban is bevásárolhassa­nak a dolgozók. Minden városban legalább egy élelmiszerbolt vasár­nap is nyitva tart majd. Elsősorban a vállalatok büféiben szeretnék meghonosítani a rendeléses be­vásárlást. De nem feledkeznek meg a vásárlók védelméről sem. Az egyes kereskedelmi szerveze­tek fokozzák a belső ellenőrzést, s a vendéglátóipari vállalat ta­pasztalatai alapján csereellenőr­zéseket is végeznek majd, hogy a vevők egyre elégedettebbek le­gyenek munkájukkal. S még egy apróság: vadászidényben friss vadhússal kívánják a választékot bővíteni az egyik hentesüzletben. A KERESKEDELEMBEN A VEVŐKÉRT A Szlovákiai Nőszövetség Pre­šovi Járási Bizottságán is össze­gezték az ötleteket, s örvendetes, hogy már arról is beszámoltak, mi mindent valósítottak meg az eltelt rövid idő alatt. Úgy látszik, ha valamit nagyon akarnak a lelkes kezdeményezők, azt sikerül is tető alá hozni. így a járásban hat ifjú­sági klub létesült. De még ezzel sem elégednek meg, hisz a fiata­loknak másutt is megfelelő helyi­ségre van szükségük, hogy sza­badidejüket hasznosan tölt­hessék. A szolgáltatások bővítését szin­te valamennyi érintett vállalat, üzem vezetője szívügyének tekin­ti. A korábban hiányoltak beveze­tése mellett a nők a megrendelési határidők lerövidítésére is felhív­ták figyelmüket. Amit a kereskede­lem terén tettek a járásban, szin­tén követésre méltó. Dúbrava és Žehňa települések lakosainak végre teljesült a vágya - mozgó­boltban vásárolhatják meg a szük­séges élelmiszereket. Šarišské Dravceban a vásárlók előre lead­hatják megrendelésüket a boltban. A nőszövetség járási bizottsága versenyt hirdetett a kereskedelmi dolgozók között, melyikük a leg­kedvesebb, legkészségesebb a vásárlókkal szemben. S hogy nemcsak a vevők érdekeit nézik ebben a járásban, arról egy továb­bi hasznos kezdeményezés ad számot. A kereskedelemben is többnyire nők dolgoznak, róluk sem szabad megfeledkezni. A Zdroj prešovi üzeme fogászati laboratóriummal bővíti egészség- ügyi központját, s így javítja a munkaidő kihasználtságát. A nők egészségi állapotának javí­tásához úgy is hozzájárulnak, hogy a városi fürdőben lehetősé­get biztosítanak számukra a reha­bilitációra. A Jednota fogyasztási szövetkezet sabinovi nagyraktárá­ban dolgozó nők munkáját pedig azzal könnyítik meg, hogy 300 ezer korona értékben olyan gépe­ket vásárolnak, amelyek teher­mentesítik a dolgozókat a cipe- léstől. \ ötletek, javaslatok és már meg­valósított hasznos gondolatok. Mindezek a mozgalom eredmé­nyességét jelzik. A fenti három járás példái is igazolják, hogy ér­demes és kell is tenni a fogyaté­kosságok kiküszöböléséért, a hiá­nyosságok felszámolásáért. Tár­sadalmunk, családunk és önma­gunk érdekében. DEÁK TERÉZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom