Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám, hétfő

A csehszlovák testnevelés mérlege Impozáns sikerek az él- és a tömegsportban f- A párt kongresszusa arra ösztö­nöz, hogy mi is vonjuk meg a mérle­get, értékeljük: mit sikerült megva­lósítanunk, és feltárjuk a még meg­levő tartalékokat, örömünkre szol­gálnak és élsport sikerei. A cseh­szlovák színek képviselői a legsike­resebben minden bizonnyal 1984- ben a szarajevói téli olimpián sze­repeltek, ahol hat érmet nyertek, ami a téli olimpiák történetében a legeredményesebb csehszlovák részvételt jelentette. Elismerésre méltók azok a teljesítmények is, amelyeket az utóbbi években a csehszlovák atléták és kerékpá­rosok nyújtottak, akik az érintett időszakban négy, illetve tíz világ- bajnoki címet mondhattak magu­kénak. Nagyra értéljük a jégko­rong-válogatott világbajnoki aranyérmét, amelyet tavaly Prá­gában nyert, valamint a férfi röp- labdázók és kosárlabdázók ezüst­érmét a korábbi EB-n. Viszont nyugtalanít bennünket a legnép­szerűbb sport, a labdarúgás köze­pes színvonala és főleg az, hogy képviselőink nem jutottak el a me­xikói világbajnokságra. Nem lehe­tünk elégedettek néhány más sportággal sem, például a csel­gánccsal, a birkózással, a ritmikus sportgimnasztikával, amelyek ko­rábban a sikersportok közé tartoz­tak. Annak ellenére, hogy a koráb­binál sokkal jobbak a feltételek, a színvonal nem emelkedik, ha­nem csökken... • Kitűnő eredményekkel di­csekedhet a csehszlovák test­nevelés a tömegsport fejleszté­se terén is. Mi a véleménye erről?- Az 1985-ös csehszlovák spartakiádon a tömeges gyakorla­tokban közel egymillió tornász vett (ČSTK) - A világbajnokságokon 23 arany-, 38 ezüst-, 36 bronzérem, az Európa-bajnokságo- kon 28 arany-, 40 ezüst- és 57 bronzérem - ez a rövid, de sokat mondó mérlege azoknak a si­kereknek, amelyeket a csehszlovák színek kép­viselői értek el a CSKP XVI. és XVII. kongresszu­sa közötti időszakban. Ezekről az eredmények­ről és a csehszlovák sport és testnevelés egyéb érdekességeiről tájékoztatta a Csehszlovák Saj­tóiroda tudósítóját a kongresszus megnyitásá­nak előestéjén Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke, a CSKP KB tagja. részt, a spartakiád keretében ren­dezett versenyeken kilencmillióan álltak rajthoz és a természetjáró akciókban a részvétel elérte a há­rommilliót. A CSSZTSZ bázisa 184 testnevelési egyesülettel, 684 szakosztállyal gyarapodott, a diák kategóriák létszáma 40 ezerrel, az edzőké és gyakorlatvezetőké 20 ezerrel, s a játékvezetők száma 7 ezerrel növekedett. Tagjaink és tisztségviselőink tisztában vannak a társadalmi szükségletekkel és azt is tudatosítják, hogy társadalmi felelősségünknek két formája van: a polgári a munkahelyeken és a testnevelési a pályákon, illetve a tornatermekben. Ennek ellenére nem pihenhetünk a babérokon. Egyes mutatókban rohamosabb fejlődéssel számoltunk és főleg nagyobb előrehaladást szerettünk volna elérni munkánk hatékonysá­gának növelésében. • A jó és helyes sportdiplo­mácia is jelentős mértékben öregbítette a csehszlovák test­nevelés hírét a nagyvilágban. Például önt megválasztották a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Európai Szövetségének alelnö- kévé, de fontos tisztségeket töltenek be más csehszlovák sportvezetők is...- Rendkívül fontos tisztséget tölt be Vlagyimir Černušák, aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottságnak. önmagáért beszél az a tény, hogy több mint kilencven csehszlovák küldött tevékenyke­dik a nemzetközi sportszövetsé­gek különböző szakbizottságaiban és szerveiben, illetve az olimpiai mozgalom szerveiben. A cseh­szlovák testnevelés nagy tekinté­lyéről újfent meggyőződhettünk a múlt héten Majna/Frankfurtban a tömegsportról rendezett nem­zetközi kongresszuson. KÉZILABDA KUPÁK Két győzelem - egy vereség (t-ton) - A hét végén az európai kézilabda kupákban a férfiak negyeddöntőjének, és a nők elődöntőjének első mérkőzéseit bonyolították le. A nyárasdi (Topol’níky) lányok a második félidőben nyújtott káprázatos játékkal háromgólos vereséget mértek a nagy esélyes Leipzig csapatára. A prágai Dukla ugyancsak háromgólos előnnyel utazhat Madridba az Atletico elleni visszavágóra. A Loko­motíva Trnava halvány teljesítményt nyújtott és egy góllal alulma­radt az NSZK bajnokságának éllovasa ellenében. TOPOĽNÍKY - SC LEIPZIG 19:16 .(8:10), góldobók: Pola­csekné 6, Némethné 5/3, Dobo­si 3, Kiss 3, Nagyné 2, ill. Nindel 6/1, Knüpfer 4, Werner 3, Kühn, Kleiner és Quednau 1-1. Az IHF Kupa-mérkőzésnek két eltérő féli­deje volt. Az első játékrészben a hazai csapat rengeteg hibával játszott és a mozgékony német lányok kétgólos előnyre tettek szert. Szünet után teljesen meg­változott a játék képe. A nyárasdi kapuban Marcsok ragyogó telje­sítményt nyújtott, s teljesítménye BAJNOKI PONTOKÉRT Kézilabda (del) - A férfiak az I. liga 15. for­dulóját játszották: Lokomotíva Trnava- Tatran Prešov 25:15 (10:9), ČH Brati­slava - Slávia Praha 20:25 (9:13), VSŽ Košice - Tatra Kopŕivnice 23:18 (10:8), Škoda Plzeň - Baník Karviná 18:18 (10:7). A nôk 19. fordulójában a Partizáns­ke megerősítette vezető helyét. A ku­patalálkozó miatt a Topoľníky a hét közben játszott és 14:20 arányban ki­kapott az utolsó helyezett Intertől. Eredmények: Iskra Partizánske- Start Bratislava 30:23 (14:10), Zora Olomouc - TJ Gottwaldov 23:20 (11:9), ZVL Prešov - Duslo Šaľa 25:19 (11:8). 1. Partizánske 19 14 0 Olomouc (47:30). 67:61 (40:30) és 96:59 2. Gottwaldov 3. Prešov 4. Štart 5. Olomouc 6. Topoľníky 7. Šaľa 8. Inter 19 12 2 19 12 1 19 10 3 7 0 5 3 6 1 3 3 5 468:409 28 5 395:368 26 6 467:516 25 6 499:404 23 12 393:461 14 11 358:411 13 12 386:458 13 13 382:417 9 Svitben az 5. — 7. helyért játszot­tak: Chemosvit Svit - Inter Bratislava 99:92 (55:41), Inter Bratislava - Slávia SVŠT Bratislava 102:81 (49:51), Che­mosvit Svit - Slávia SVŠT Bratislava 75:73 (35:40). A ligában maradásért Prágában ezek az eredmények születtek: Vš Praha - Slávia Žilina 94:90 (44:44), Sparta Praha - Slávia Žilina 81:89 (38:51), Sparta Praha — Vš Praha 90:78 (48:40). E mérkőzés után már biztossá vált, hogy eltekintve a Žiliná- ban sorra kerülő harmadik tornától a Vš Praha az utolsó és osztályozót kell majd játszania a nemzeti ligák győzteseivel. lelket öntött a többi játékosba is. A nyárasdiak három gól előnnyel léphetnek pályára április 6-án Lip­csében. DUKLA PRAHA - ATLETICO MADRID 18:15 (10:7), góldobók: Baumruk 7/4, Sovadina 3, Dávid és Černý 2-2, Džuňa, Homolka, Bártek és Škvaril 1-1, ill. Reino 4/2, Fernandez és L. Garcia 3-3, Platzer 2/1, Lopez, Barrilla és Kisbye 1-1. A prágai BEK-mérkő- zésen meglepetésre a vendégek kezdtek jobban, és a 20. percig egy-két góllal vezettek. Később magára talált a katonacsapat és a szünetben már vezetett. A foly­tatásban tapogatódzó játék után ismét a Dukla irányította a játékot és a 40. percben már öt góllal vezetett. IK GÖTEBORG - STEAUA BUKAREST 22:23 (11:12). LOKOMOTÍVA TRNAVA - TV GROSSWALLSTADT 16:17 (8:10), legjobb góldobók: Bresto­vanský 12/5, J. Nemček 2, ill. Freisler 8/1, Hormel 4 és Coors 3. A hazai csapat halványan ját­szott, rengeteg technikai hibát vé­tett, és a Jirí Vícha által edzett nyugatnémet együttes nagyobb megerőltetés nélkül győzött. AMICITIA ZÜRICH - FC BAR­CELONA 20:23 (12:12). A két pártkongresszus közötti időszak legrangosabb hazai tömegsportrendezvénye az 1985-ös csehszlovák spartakiád volt. A világon a legnagyobb tömegeket megmozgató ese­mény egymillió embert mozgatott meg - minden korosztály­ból. A prágai bemutatón részt vett alapiskolás lányok megér­demelten arattak nagy sikert (Gyökeres György felvétele) Véget ért a műkorcsolya- és jégtánc-VB A Besztyemjanova-Bukin pár megvédte elsőségét (t-ton) - Genfben pénteken éjjel a nők versenye után tartott sajtóérte­kezletre a három dobogós közül kettőnek át kellett sminkelnie magát. A verseny után ugyanis Thomasnak és Wittnek potyogtak a könnyei. Csakhogy a színes bőrű amerikai kislány örömkönnyeket hullatott, míg Witt siratta elvesztett világbajnoki címét. Szombaton a jégtáncban osztották ki az érmeket. A női mezőny legnagyobb meg­lepetése a 18 esztendős amerikai Debie Thomas szereplése volt, aki az est második legjobb kűrjé­vel nyerte meg az aranyérmet. A második helyen a cím védője és a koppenhágai Európa-bajnok Katarina Witt végzett. Tökéletes kűrt futott és annak ellenére, hogy a szabadkorcsolyázás előtt csak a negyedik helyen állt, sikerült fel- küzdenie magát a második helyre. Hátrányát azonban már képtelen volt behozni, pedig a művészi be­nyomásért az NDK képviselője két 6-ost is kapott. Thomas tavaly mu­tatkozott be a VB-n és ötödik lett, s az idén rakétagyorsasággal rob­bant az élre. A bronzéremért nagy küzdelem folyt és végül honfitárs­nője, Chin léphetett a dobogó har­madik fokára. Az éremesélyesek közül a szovjet Kira Ivanova ezút­tal az idegek harcában alulmaradt. A szabadkorcsolyázás előtt még a második helyen állt, de elrontot­ta a tripla Salchowot és a dupla Axelt, s így nem jutott hely szá­mára a győzelmi emelvényen. A női műkorcsolyázás világbaj­noka: Debie Thomas (Egyesült Államok) 3,6, 2. Katarina Witt (NDK) 4,4, 3. Tiffany Chin (Egye­sült Államok) 7,2, 4. Ivanova (Szovjetunió) 11,0, 5. Manley (Kanada) 12,4, 6. Leistner (NSZK) 13,4 pont. Jégtáncban a pontozóbírák ugyanolyan dilemma előtt álltak, mint tavaly. A Klimova - Pono­marenko pár álomszép klasszikus kűrt mutatott be, míg a Besztyem- janova - Bukin pár kettős modern elemekből összeállított táncot lejtett. A végső döntés ugyanolyan volt, mint egy évvel ezelőtt, vagyis Besztyemjanova és Bukin - az idei VB indulói közül egyedül - megvédte a vi­lágelsőséget. A második helyen ugyanúgy, mint tavaly Klimova és LABDARÚGÓ NB I Gólszegény forduló Röplabda A hét végén a 25. és a 26. fordulót játszották az I. női röplabda-ligában. Az élen álló RH Praha, valamint az őt követő Slávia UK Bratislava mindkét mérkőzését megnyerte és így eltávolo­dott a mezőny többi csapatától. Ered­mények, 25. forduló: VŠ Praha -Texti- liana Liberec 3:0, Slávia UK Bratislava- Univerzita Olomouc 3:0, ČH Bratisla­va - NHKG Ostrava 0:3, RH Praha- Slávia Praha 3:1 26. forduló: ČH Bratislava - Univerzita Olomouc 3:0, Slávia UK Bratislava - NHKG Ostrava 3:1, RH Praha - Textiliana Liberec 3:0, VŠ Praha - Slávia Praha 3:2. Kosárlabda Az I. férfi kosárlabda-ligában az NHKG Ostrava és a Zbrojovka Brno játszik az első helyért. A né­gyes elődöntőben szombaton az NHKG 67:70 (42:40) arányban alulma­radt az RH Pardubicével szemben, de v a harmadik találkozón vasárnap 88:68 (37:23)-ra nyert. Az elődöntő további eredményei: Zbrojovka Brno - Dukla (Pilhál) - A magyar NB I 23. fordulójában több csapat nem elégítette ki a szurkolók góléhségét. A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Siófokkal, és a válogatott játékosokkal telitúzdelt Honvéd szombat- helyi vendégjátékán sem rezgett a háló. Az Ú. Dózsa otthonában minimális vereséget szenvedett a Zalaegerszegtől. A Debrecen kiesési „rangadót“ nyert a Volán pályáján. A 24. forduló párosítása: Debrecen - Szombathely, Pécs - Rába ETO, Siófok - Volán, Békéscsaba - MTK-VM, Bp. Honvéd - Vasas, Ferencváros - Ú. Dózsa, Csepel - Tatabánya, Zalaegerszeg - Videoton. azt a teljesítményét, amely az eddigiek során jellemezte játékát. Úgy tűnt, hogy többen is fáradtak a Honvédből, és ez elég volt arra, hogy a végig Videoton — Vasas 0:1 (0:1) Góllövó: Borostyán. A Videoton végig óriási fölényben játszott, ez azonban nem párosult jó támadójátékkal. A fehérváriak több nagy helyzetet is kialakítottak, de eze­ket nem tudták gólokra váltani. Az utolsó pillanatig nyílt mérkőzés jó szó­rakozást biztosított a nézőknek. A Va­sas győzelme megérdemelt. Ferencváros - Siófok 0:0 A látottak alapján nem történt meg­lepetés. Az igazán váratlan eredmény - a siófoki győzelem - azért maradt el, mert a vendégek álmodni sem mertek erről a bravúrról. A szakemberek véle­ménye szerint azonban a balatonparti együttes ezúttal legyőzhette volna a zöld-fehéreket. Haladás - Bp. Honvéd 0:0 A bajnok nem tudta megismételni lelkesen játszó hazaiak kiegyenlítsék a piros-fehérek nagyobb tudását. Hely­zeteik alapján egyébként a Haladás közelebb állt a győzelemhez. Ú. Dózsa - Zalaegerszeg 0:1 (0:0) Góllövó: Páli. Közepes színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzést láthatott a gyér kö­zönség. Csak a második félidőben tör­tént néhány említést érdemlő mozza­nat. A vendégek felismerték az ellenfél védelmének sebezhetőségét, és ki is használták. Rába ETO - Csepel 3:1 (1:0) Góllövök: Szentes 2, Hannich (11- esböl), illetve Kovács F. A két csapat közül önmagához ké­pest a Csepel nyújtott többet, és dicsé­ret illeti azért, hogy a Rába otthonában nyílt és szoros mérkőzést tudott játsza­ni. A győriek azonban igy is jobbak voltak, s a játék összképe alapján megérdemelten nyertek a sereghajtó ellen. Bp. Volán - Debrecen 1:2 (0:1) Góllövők: Benyó, Szabó M. (ön­gól), illetve Krómer. Nagy lendülettel, de nagyon idege­sen kezdtek a csapatok a mély talajon. Kiegyenlített játék után súlyos kapushi­bából született meg az első gól. Bár a második találat is potyagól eredmé­nye, a Debrecen mindenképpen rá­szolgált a győzelemre a kiesés szem­pontjából fontos mérkőzésen. MTK-VM - Pécs 1:1 (0:1) Góllövók: Oroszki, illetve Túri. Ki­állítás: Turner. Csalódást keltett a forduló mérkőzé­seként elkönyvelt találkozó. Az egyéb­ként jó irámú összecsapáson sok volt a pontatlanság. Hiába támadtak többet a hazaiak, nem tudták igazán veszé­lyeztetni a pécsi kaput. A helyzetek alapján a pécsiek álltak közelebb a győ­zelemhez. Ponomarenko végzett. A harma­dik helyre a kanadai Wilson- McCall pár jutott, de csak cse­kély különbséggel szorította le a dobogóról a szovjet Anyenko- Szretyenszkij kettőst. A közön­ség talán a legszínvonalasabb döntőt láthatta a genfi világbajnok­ságon. Úgy tűnik, a jégtáncosok rendelkeznek a legjobb idegekkel. Magyarországot az Engi - Tóth pár képviselte. Közepes színvona­lú kűrjük elmaradt a várakozástól. A jégtánc világbajnoka: Natalja Besztyemjanova - Andrej Bukin (Szovjetunió) 2,4, 2. Marina Kli­mova - Szergej Ponomarenko (Szovjetunió) 3,6, 3. Tracy Wil­son - Robert McCall (Kanada) 7.0, 4. Anyenko - Szretyenszkij (Szovjetunió) 7,0, 5.- Semanick- Gregory (Egyesült Államok) 10.0, 6. Roca - Adair (Egyesült Államok) 12,0, 7. Beck testvérpár (Ausztria) 14,0, 8. Becherer há­zaspárt (NSZK) 16,0 ... 11. Engi- Tóth (Magyarország) 22,0 pont. Az idei műkorcsolya- és jég­tánc-világbajnokság az őrségvál­tás jegyében zajlott le. Csupán a jégtáncosoknál őrizte meg első­ségét a védő. Az érmekért folyó harcban nagy szerep jutott az ide­geknek, több esélyes nem tudott megbirkózni a reá háruló felelős­séggel - közöttük a csehszlovák Sabovčík és a szovjet Fagyejev vagy pedig már az előcsatározá- sok során túl nagy hátrányba ke­rült (Katarina Witt). A VB vasárnap gáladélutánnal ért véget. ASZTALITENISZ Készülnek az EB-re (ČSTK) - Vlašimban edzőtá­borozik a csehszlovák asztalite­nisz-válogatott 16 tagja, akik az április 5-én kezdődő prágai Eu- rópa-bajnokságra készülnek. Arról, hogy milyen a helyzet két héttel az EB kezdete előtt, Vladi­mír Miko vezető edző a követke­zőket mondta a ČSTK tudósító­jának:- A felkészülés utolsó szakasza három részből áll: az első tegnap reggel fejeződött be. Itt főleg az erőnlét fokozásán volt a hangsúly, és az egyes ütésformák begyakor­lásán. Nagy gondot fordítottunk az adogatásokra is. A második rész szombaton este Vlašimban kez­dődik, az utolsó pedig április 1 -én az Európa-bajnokság színhelyén, Prágában.- A csapatversenyekben a kö­vetkező asztaliteniszezók képvi­selik majd Csehszlovákiát: a férfi­aknál Jindŕich Panský, Milan Or- lowski, Vladislav Broda, Jiŕí Javú- rek és Milan Grman, a nőknél Marie Hrachová, Renata Kasalo­vá, Alena Šafáŕová és Miluše Ko­cová. Két évvel ezelőtt a moszkvai kontinensviadalon négy érmet szereztek asztaliteniszezóink. A közvélemény most is jó szerep­lést vár a válogatott tagjaitól. Az én kívánságom pedig az, hogy legalább három dobogós helye­zést érjünk el. Sok múlik majd a három kulcsjátékoson, Panskýn, Orlowskin és Hrachován. ÚJ SZÚ 6 1986. III. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom