Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-20 / 67. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IB ■ ■ ■ ■ CSÜTÖRTÖK 1986. március 20. XXXIX. évfolyam 67. szám ★ Ára 50 fillér A szavak és tettek egységéért A múlt héten szombaton befejeződött Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa. A tanácskozásra - amint azt Jozef Lenárt elvtárs a központi bizottság beszámolójában hangsúlyozta - ösztönzőleg hatott az SZKP XXVII. kongresszusának alkotó légköre, az a tény, hogy „a szovjet kommunisták új módon, rendszeresen látnak hozzá a politikai, eszmei-nevelési, szociális, gazdasági, tudományos-műszaki problémák, megoldásához, határozottan a szavak és tettek egységére törekednek.“ Szlovákia sokat fejlődött, főleg az utóbbi 15 évben. Nemzeti jövedelme az említett időszakban több, mint a kétszeresére, ipari termelése két és félszeresére, a mezőgazdasági termelés pedig egyharmadával növekedett. Az SZSZK tavaly 30,2 százalékban részesedett a csehszlovák ipar termelésében. A Szlovák Szocialista Köztársaságban - melynek területéről egykor a munkát kereső emberek tízezrei vándoroltak a tengeren túlra - a foglalkoztatottság száma napjainkban eléri a 2,4 millió személyt. Tudományos kutatómunkát több mint 56 ezren végeznek. Az itt élő emberek megtanultak bánni a korszerű gépekkel, berendezésekkel és lépést tartottak a gyorsléptű műszaki haladással. Ennek is köszönhető, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság részvétele jelentősen nőtt a nemzetközi munkamegosztásban is. Eredményeink azonban még nem érik el lehetőségeink felső határát. „Fogyatékosságok merülnek fel az olyan alapvető területeken is, mint a fegyelem, a rend, az irányítás, az állóeszközök, a tudomány és technika kihasználása“ - mondotta Gustáv Husák elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, az SZLKP kongresszusán résztvevő CSKP KB-küldöttség vezetője. Nincs olyan munkaterület, ahol jelentősebb anyagi ráfordítás nélkül nem javíthatnánk tovább a munkaeredményeinket. Kell-e költséges beruházás a munkaidő jobb kihasználásához? Következetes ellenőrzés és felelösségrevonás kell, semmi más! Közömbösséggel és felelőtlenséggel magyarázható azoknak a művezetőknek és mestereknek a magatartása, akik eltűrik, hogy beosztottjaik egy csoportja 30-40 perccel a munkaidő befejezése előtt „civil ruhába“ öltözve az üzem folyosóin vagy a mellékhelyiségekben várja ki a műszak végét és ezekről a helyekről siessen a bélyegzőórákhoz. Vajon, ha a vezetőknek kellene megtéríteniük az így keletkezett károkat, akkor is szemet hunynának e negatív jelenségek előtt? Rendet kellene teremteni a benyújtott újítási javaslatok elbírálása körül is. Évek óta ismételgetjük, hogy lassú ez a folyamat, sok idő telik el a javaslat beadása és a termelésbe való bekerülése között, de a tények megállapításánál csak néhány munkahelyen jutottak tovább. Pedig országos viszonylatban milliós értékek porosodnak így a fiókok mélyén. Sok kárt okoz egyes gazdasági vezetők rugalmatlansága, a százszor kipróbált, de nem elég hatékony mukamódszerekhez való görcsös ragaszkodás. Egyesek azért idegenkednek az újtól, mert nincsenek a helyzet magaslatán, félnek, hogy balul üt ki a vállalkozás és esetleg rajtuk verik el a port, néhány idősebb vezető arra gondol: a nyugdíjkorhatárig kihúzom valahogy, próbálja ki az új technológiát az, aki utánam jön! Ha az idők folyamán mindenki félt volna az ésszerű kockázatvállalástól, aligha jutottunk volna el a reszelőtől a számjegyvezérlésű automata gépsorokig. A kényelemszeretetnek, a lazaságot eltűrő magatartásformáknak nincs helyük a vezetésben. A pártszervezeteknek, a munkahelyeket jól ismerő kommunistáknak az SZKP XXVII. és az SZLKP múlt héten véget ért kongresszusának szellemében bátran rá kell világítaniuk azokra, akik a már felsorolt vagy egyéb okok - vezetői jogaik és kötelességeik nem ismerete - miatt társadalmi-gazdasági károkat okoznak. Nem kell félni a nemzeti jövedelem gyarapításának lehetőségeivel kecsegtető újtól! Olyan termékeket kell beiktatni a gyártási programba, melyek jól hasznosítják az elektronikai ipar újdonságait, kevés energiát fogyasztanak, a meghibásodások lehetősége pedig minimális. Főleg ilyen termékek sorozatgyártásával tudjuk teljesíteni a 8. ötéves tervidőszak feladatait és érhetjük el, hogy a terveknek megfelelően évente mintegy 3,5 százalékkal növekedjen a nemzeti jövedelem az említett időszakban. Az ilyen törekvések kerékkötőinek nincs helyük a vállalatok és üzemek igazgatói székeiben! „Úgy kell irányítani, tervezni, szervezni a termelést, hogy ebben az ötéves tervidőszakban legalább 25 százalék legyen az árutermelésben a magas műszaki és gazdasági színvonalú termékek aránya“ - emelte ki az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója. A kongresszuson 44-en szólaltak fel. Valamennyien - csakúgy, mint Jozef Lenárt elvtárs is a zárszavában - a termékek minősége további javításának, az önmagukkal és másokkal szembeni igényesség fokozásának és az intenzifikálás meggyorsításának szükségességét hangsúlyozták. A CSKP küszöbön álló XVII. kongresszusára való alapos felkészülésre, majd a párthatározatok megvalósítására azért van nagy szüksége társadalmunknak, mert a 8. ötéves tervidőszak éveiben a Szlovák Szocialista Köztársaságban 4,2 - 4,5 százalékkal kell növekednie a nemzeti jövedelemnek, ami egy százalékkal magasabb az országos előirányzatnál. És az ezzel kapcsolatos, valamint a további megemelt feladatok teljesítéséből főleg a kommunistáknak kell példamutatóan kivenniük a részüket. „E feladatok megvalósítása feltételezi és megköveteli - ahogyan az kongresszusunkon is erőteljes hangsúllyal elhangzott hogy a fő kérdésben és a ma szempontjából meghatározó kérdésben igényesebbek leszünk magunkkal szemben, kritikusabbak, és nem fogjuk egymásnak elnézni a hibákat...“ - mondotta Jozef Lenárt elvtárs kongresszusi zárszavában. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében készülünk a CSKP jövő héten kezdődő XVII. kongresszusára. KOMLÓSI LAJOS Azonnal le kell állítani az atomfegyver-kísérleteket A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének felhívása az USA Kongresszusához (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége felhívást intézett az USA Kongresszusához: Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának tisztelt tagjai! A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának nevében a tanács Elnöksége kötelességének tartja önökhöz fordulni egy rendkívül fontos kérdésben; az atomfegy- ver-kísérletek azonnali leállításának kérdésében. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, üzenetet kapott Argentína, India, Mexikó, Tanzánia, Svédország és Görögország vezető képviselőitől. Emlékeztetnek arra, hogy a genfi legmagasabb szintű szovjet-amerikai találkozón kifejezték azt az akaratot, hogy mielőbb eredményeket érjenek el az atom- és űrfegyverekről szóló tárgyalásokon. Az üzenetben elhangzott az az ésszerű javaslat is, hogy a Szovjetunió és az USA tartózkodjon bármilyen atomfegyver-kísérlettől, egészen a legközelebbi csúcstalálkozóig. Amint számunkra ismeretes, hasonló üzenetet kapott Ronald Reagan elnök is. Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági einök tegnap a prágai várban fogadta Mario Rodriguez Martinezt, a Kubai Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón nagyra értékelték a csehszlovák-kubai kapcsolatok elért színvonalát és azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az együttmüködés további fejlesztésére és elmélyítésére minden területen tesznek. Teljes támogatásukról biztosították a Szovjetunió békeprogramját, és hangsúlyozták, hogy mindkét fél a nukleáris veszély megszüntetéséért, a leszerelésért és a világbéke megszilárdításáért küzd. Köztársaságunk elnöke ugyancsak tegnap vette át Nguyen Phu Szoainak, a Vietnami Szocialista Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetének a megbízólevelét. A baráti találkozón nagyra értékelték a csehszlovák-vietnami kapcsolatok fejlesztésében elért eredményeket, és hangsúlyozták, hogy ezek a kapcsolatok a két ország párt- és állami küldöttségeinek legmagasabb szintű megbeszélésein elfogadott határozatok és az 1980-ban Hanoiban aláírt csehszlovák-vietnami barátsági és együttműködési szerződés szellemében fejlődnek. Mihail Gorbacsov válaszában rámutatott, hogy a Szovjetunió nem hajt végre nukleáris robbantást március 31-e után sem, egészen addig, míg az USA-ban nem hajtják végre az első nukleáris robbantást. A Szovjetunió így csatlakozott a hat ország nézetéhez. Ez azt jelenti, hogy most hét állam fordul az Amerikai Egyesült Államok vezetéséhez sürgető felhívással az atomfegyverkísérletek beszüntetése érdekében. Ezekben a különböző kontinenseken fekvő államokban több mint 1 milliárd ember él. Hozzájuk csatlakoznak mindazok, akiknek drága a béke. A Szovjetunió egyoldalúan már több mint két hónapja nem hajt végre nukleáris kísérletet. Az USA ezen időszak alatt hét hivatalosan bejelentett atomrobbantást végzett és áprilisra tervezi a nyolcadikat. Az egész világ látja tehát a két állam állásfoglalásának alapvető különbségét. A hat ország vezető képviselői a Szovjetunió és az USA címére (Folytatás a 2. oldalon) MEGVÁLASZTOTTAK A VALASZTASI BIZOTTSÁGOKAT (ČSTK) - Együttes ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága. A Szövetségi Gyűlés, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a nemzeti bizottságok megválasztásáról szóló törvények értelmében megválasztotta a Nemzeti Front Központi, Csehországi és Szlovákiai Választási Bizottságát. A Nemzeti Front Központi Választási Bizottságának elnöke Jindŕich Poledník, a Nemzeti Front Csehországi Választási Bizottságának elnöke Tomáš Trávníček, a Nemzeti Front Szlovákiai Választási Bizottságának elnöke pedig Ján Janik lett. (A Nemzeti Front Központi és Szlovákiai Választási Bizottságának névjegyzékét lapunk 3. oldalán közöljük.) A karbantartók brigádvezetője A CSKP kongresszusának küldöttje Az ötvenes évek elején, bizony még nem nagyon válogathattak a tanulási és munkalehetőségekben a medvesaljai fiatalok. Aki tehette, a lakóhelyétől távoleső vidékeken próbált szerencsét. A tajti (Tachty) születésű Básti József is a Felső Ga- ram vidékén, a piesoki gépgyárban tanulta ki a villanyszerelő szakmát, ahonnan a Slovenská Lupča-i Biotika üzemébe vezetett az útja. A munka szeretetét a szülői házból hozta magával, akárcsak hűségét az épülő új rendhez, a néphez. A nemzedékére jellemző lelkesedéssel dolgozott az ifjúsági szövetségben, majd amikor párttag lett, a pártban is. Nem csoda, hogy ténykedésének, életútjának minden állomáshelyén megbecsülték és tisztelték. Tulajdonképpen távol szülőfalujától is megtalálta számítását, mégis az elsó kínálkozó lehetőség alkalmával hazatért. Rimaszombatban (Rimavská Sobota) ugyanis a hatvanas évek közepén megkezdte, termelését Közép-Szlovákia első, s máig egyetlen cukorgyára. Ennek már több mint húsz esztendeje. Azóta áll a karbantartó brigád élén. A cukorgyártás első évtizede nagyon nehéz volt. Az új gyár rengeteg műszaki gonddal, problémával küzdött, s terv- feladataival éveken keresztül képtelen volt megbirkózni. Ebben a helyzetben természetesen a szakembereket sem tudták kellően megfizetni, következésképp megtartani sem. A munkahelyi légkör a hetvenes évek elején volt a legkritikusabb. 1974-beri új vezetők kerültek a gyár élére, a karbantartó brigád vezetőjét pedig megválasztották az üzemi pártszervezet elnökének.- Elhatároztuk, hogy fokozatosan felújítjuk a gyárat - emlékszik vissza az új időszak kezdetére. - Az emberek fejében, gondolkodásmódjában is rendet teremtünk. Mindehhez persze felsőbb szerveink támogatására és türelmére is szükség volt. Azóta szinte minden évben kicseréltünk egy-egy rosszul működő gépsort, vagy berendezést. Talán hangoztatnunk sem kell, hogy a munka dandárját, a szerelők végezték, akik 1973- ban megszervezték a szocialista munkabrigádot, melynek vezetője Básti József. A brigádnak kilenc tagja van, akik rövidesen megkapják az aranyjelvényt. Nem kis érdemük van abban, hogy a napi 150 vagon répafeldolgozást időközben 230 vagonra növelték, s hogy a gyár termelésében kedvező fordulat állt be.- Most már inkább az a gond - és komoly gond -, hogy nincs kellőképpen kihasználva ez a kapacitás - mondja kissé gondterhelten. - Tavaly nyersanyaghiány miatt már december 15-én befejeződött az idény, s figyelemmel kísérve a gazdaságok répatermesztő „kedvét“, a jövőt illetően sem igen biztató a helyzet. Fokozza aggályainkat, hogy jövőre már a Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járásból sem mi kapjuk az alapanyagot, hanem a felújított tőketerebesi (Trebišov) üzem, ami mintegy négyezer tonnányi kiesést jelent... A lecke tehát fel van adva a közép-szlovákiai répatermesztőknek, mint ahogyan a gyárban is újabb nagy erőfeszítéseket tesznek a veszteségek csökkentése és a gazdaságosabb termelés érdekében. Ennek az új irányzatnak is cselekvő részese lesz a karbantartók vezetője, a pártelnök, a járási pártbizottság elnökségi tagja, aki tavaly megkapta az Építésben szerzett érdemekért állami kitüntetést, az idén pedig kongresszusi küldött, hetedmagával együtt képviseli a Rima- szombati járás kommunistáit pártunk XVII. kongresszusán. HACSI ATTILA