Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-20 / 67. szám, csütörtök

Ülésezik a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága (ČSTK) - A lengyel fővárosban tegnap megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai külügymi­niszteri bizottságának ülése, ame­lyen részt vesz Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Bohus­lav Chňoupek a CSSZSZK, Vár- konyi Péter, a Magyar Népköztár­saság, Oskar Fischer, az NDK, Marian Orr^rhowski, a Lengyel Népköztársaság, Ilié Vaduva, a Román Szocialista Köztársaság és Eduard Sevardnadze, a Szov­jetunió külügyminisztere Az ülés résztvevői megvitatják az európai helyzetet érintő kérdé­seket, a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi állásával és fejlődésük távlataival összefüggésben. Azonnal le kell állítani az atomfegyver-kísérleteket Bohuslav Chňoupek interjúja az Indiai KP hetilapjában (ČSTK) - Az Indiai Kommunista Párt hetilapja, a New Age legutób­bi számában teljes oldalon beszél­getést közöl Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszterrel. A miniszter megállapította, hogy az egész nemzetközi légkörben két­ségtelenül pozitívan tükröződött vissza a Szovjetunió és az USA közötti tavaly létrejött csúcstalál­kozó. Ezt a folyamatot tovább tá­mogatták a realista és mélysége­sen humánus leszerelési javasla­tok, amelyeket a Szovjetunió ez év január 15-én terjesztett elő. Cseh­szlovákia is támogatja külpolitiká­jában e pozitív fejlődést. Ami a fejlődő államokkal való együttmüködést illeti, ez azokra a területekre összpontosul, ame­lyek kulcsfontosságúak ezen álla­mok további gazdasági fejlődése, gazdasági függetlenségük meg­szilárdítása, valamint a nemzetkö­zi munkamegosztásban és a vi­lágkereskedelemben való egyen­jogú részvételük szempontjából. A csehszlovák külpolitikai kap­csolatokban fontos helyet foglal­nak el az Indiához fűződő kapcso­latok, mondotta a továbbiakban Bohuslav Chňoupek. A CSSZSZK értékeli India békés politikáját és az el nem kötelezett országok szerepét. Az OPEC még nem döntött (ČSTK) - Az OPEC, a Kőolaj- exportáló Országok szervezete egyelőre nem jutott megállapo­dásra a kőolajpiacon tapasztalha­tó helyzet megoldását illetően. A szervezet rendkívüli miniszteri ülésén Genfben hiábavaló kísérle­teket tettek a kőolajárak csökke­nésének megakadályozására. A miniszterek tegnap a nem OPEC-tag kóolajtermelö országok képviselőivel tanácskoztak. Megfi­gyelők nem tartják kizártnak, hogy a konferencia a jövő hétig is eltart. Az SZNT bizottságainak ülése (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács alkotmányjogi bizottsága. Értékelte a CSKP XVI. és az SZLKP 1981. évi kongresszusán az 1981-1985. évi időszakra kitű­zött jogi politikai feladatok teljesí­tését. Ismertetésében Martin Ko­váč, a Szlovák Szocialista Köztár­saság főügyésze hangsúlyozta, hogy a következő időszakban tovább kell tökéletesíteni az igaz­ságszolgáltatási szervek tevé­kenységét, és növelni kell befolyá­sukat a lakosok szocialista jogi tudatának megszilárdítására. A képviselők a továbbiakban az Kitüntetés (ČSTK) - Karol Mroceknek, az SZLKP KB osztályVezetó helyet­tesének 60. születésnapja alkal­mából a CSKP és a szocialista társadalom javára kifejtett sok­éves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Ér­demrendet adományozta. A kitün­tetést tegnap Bratislavában Ľudo­vít Pezlár, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Ján Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője. Rosenbaumné Túri Mária temetése Mint már közöltük, Rosenbaum­né Túri Mária, pártunk érdemes tagja, újságíró, az Új Szó alapító szerkesztője, majd a Dolgozó Nő főszerkesztője március 16-án 81 éves korában elhunyt. Temetése március 25-én, 15 órakor a brati­slavai krematóriumban lesz. RÖVIDEN + Eduard Saul kohó- és nehézgépipari miniszter tegnap Prágá­ban fogadta Vlagyimir Velicskót, a Szovjetunió energetikai gépipari mi­niszterét, aki munkalátogatáson tartóz­kodik hazánkba. ♦ Plenáris ülést tartott tegnap a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizott­ság. A tanácskozáson részt vett Kro- csány Dezső, az SZNT alelnöke és több más vendég. A jelenlevők értékel­ték a Fővárosi Nemzeti Bizottság 1985. évi végrehajtási tervének és költségve­* tésének teljesítését, valamint az elmúlt megbízatási időszakban kifejtett tevé­kenységét. ♦ Megkezdődött tegnap Bratisla­vában a Szlovák Tudományos-Műsza­ki Fejlesztési és Beruházási Bizottság 9. ülése. A résztvevők áttekintik a me­zőgazdasági-ipari komplexum tudo­állami szakvéleményezésről szóló törvény módosításának tervezeté­vel foglalkoztak. Ugyancsak tegnap tartott ülést a szlovák fővárosban az SZNT szociális és egészségügyi bizott­sága. A tanácskozást Anna Kre- tová, az SZNT alelnöke, a bizott­ság elnöke vezette. A képviselők áttekintették a szlovákiai onkológi­ai program teljesítésének eddigi eredményeit, valamint a szív- és érrendszeri betegségek elleni harc helyzetét. Ezt követően a résztve­vők meghallgatták a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését arról, hogyan teremtették meg az anyagi és a káderfeltételeket az onkológiai program megvalósítá­sához. Küldöttségek fogadása (ČSTK) - További külföldi kül­döttségek érkeztek tegnap Prágá­ba a CSKP XVII. kongresszusára: a Costa Rica-i Népi Élcsapat Párt küldöttsége Humberto Vargas Carbonellának, a párt főtitkárá­nak vezetésével, a Mexikói Szo­cialista Egységpárt küldöttsége Eduardo Montesnek, a párt köz­ponti bizottsága politikai bizottsá­ga tagjának vezetésével és a Csá­di Nemzeti Demokratikus Unió küldöttsége, amelyet Paul An- goyo, a központi bizottság politi­kai bizottságának tagja vezet. A Ruzynéi repülőtéren a külföldi vendégek fogadásán megjelent Vladimír Blechta, a CSKP KB osztályvezelője, Stanislav Svo- boda külügyminiszter-helyettes és több más személyiség. mányos-műszaki fejlesztésének egy­séges tervét. + Aktívaértekezletet tartottak teg­nap Prágában a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában a CSSZBSZ tisztség- viselői az SZKP XXVII. kongresszusá­nak eredményeiről. Miroslav Boche- nek, a CSSZBSZ központi titkára a ta­nácskozáson szívélyesen üdvözölte Viktor Lomakint, a Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövetét, aki ezután is­mertette az SZKP XXVII. kongresszu­sát követően a szovjet társadalomra háruló feladatokat. ♦ Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke tegnap Prágában fogad­ta a lengyel katolikusokat tömörítő Pax egyesület küldöttségét, amelyet Zenon Körnender, a szervezet elnöke, a Len­gyel Államtanács alelnöke vezet. A fo­gadáson részt vett Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke és Andrzej Jedynak, Lengyelország cseh­szlovákiai nagykövete. (Folytatás az 1. oldalról) kijelentik: „önök viselik a fő fele­lősséget a mi túlélésünkért“. A Szovjetunió e felelősségének teljes mértékben tudatában van. Kész tárgyalni az atomfegyver-kí­sérletek betiltásáról bármilyen ala­pon - kétoldalú, háromoldalú és sokoldalú alapon is. Most tehát az Amerikai Egyesült Államokon a sor. A kétoldalú moratórium és az atomfegyver-kísérletek teljes be­tiltása ellenzőinek érvelései néze­tünk szerint nem állják ki a bírá­latot. Azt mondják például, hogy a kí­sérletek szükségesek az amerikai atomfegyverek „megbízhatóságá­nak“ ellenőrzéséhez. A valóság­Munkatalálkozó Moszkvában (ČSTK) - Március 18-án és 19- én tartották meg Moszkvában munkatalálkozójukat a KGST tag­országainak állandó képviselői a szervezetben. A tanácskozáson Andrej Lukanov bolgár, Rudolf Rohlíček csehszlovák, Antonio Esquivel kubai, Marjai József magyar, Mjatavin Peldzse mon­gol, Günther Kleiber NDK-beli, Wladyslaw Gwiazda lengyel, loan Totu román, Alekszej Anto­nov szovjet és Tran Quiynh viet­nami miniszterelnök-helyettes vett részt. Jelen volt Vjacseszlav Szi­csov, a KGST titkára is. A tanácskozás résztvevői meg­vitatták a KGST tevékenységével összefüggő kérdéseket és a to­vábbi intézkedéseket a KGST- tagországok legfelsőbb szintű moszkvai gazdasági tanácskozá­sán elfogadott határozatok és a 2000-ig szóló tudományos-mű­szaki fejlesztés komplex program­jának teljesítésére. Uganda Okello Szudánba menekült (ČSTK) - A jelenlegi ugandai kor­mány egységei befejezték a megdön­tött katonai rezsim fegyveresei elleni hadműveleteiket az ország északi ré­szében. A hírt tegnapra virradóan kö­zölte a kampalai, rádió, s beszámolt arról, hogy a kormánycsapatoknak puskalövés nélkül sikerült elfoglalniuk Kitgum városát, amely mintegy 400 km-nyire északra fekszik Kampa- lától, s ez volt Okello legutolsó bázisa. Okello csapatainak megmaradt részé­vel Szudánba menekült. ban azonban e kísérleteket e fegy­verek korszerűsítése, harci pusztí­tó sajátságaik növelése és új fegy­verfajták, többek között a világűr­ben is felhasználható fegyverek létrehozása érdekében valósítják meg. Azt akarják tehát, hogy nö­vekedjék a tömegpusztító fegyve­rek potenciálja, habár a már most rendelkezésre álló eszközökkel is kiirtható az emberiség és az egész földkerekség egy nagy sírhellyé változtatható. Azt is állítják: szorítkozzunk az ellenőrzés módszereinek kidolgo­zására. Emellett nem a kísérletek beszüntetéséről szóló megállapo­dások megtartásának, hanem a folytatandó nukleáris robbantá­soknak az ellenőrzését javasolják. Meggyőződésünk, hogy az egész emberiség érdekében le kell állítani a nukleáris kísérlete­ket. Ezenkívül a Szovjetunió kész még tovább is menni. Nagyszabá­sú, szakaszokra feldolgozott prog­ramot terjesztett elő arra vonatko­zóan, hogy az évszázad végéig hogyan lehet teljesen mentesíteni az emberiséget az atomfegyve­rektől. Erről a programról tájékoz­tatott minden államot, a világ vala­mennyi parlamentjét és kormá­nyát. E program ismeretes az amerikai Kongresszus számára is. A Szovjetuniónak nem kisebb érdeke, mint az USA-nak, hogy a megállapodásokat pontosan tel­jesítsék, és természetesen nagy jelentőséget tulajdonít az ellenőr­zésnek. A tudósok és a szakértők már régen bebizonyították, hogy az atomfegyver-kísérletek be­szüntetéséről szóló megállapodá­sok és az azt követő atomleszere- lési szerződések teljesítésének ellenőrzését biztosítani lehet nem­zeti eszközökkel, valamint nem­zetközi eljárások segítségével - szükséges esetekben helyszíni ellenőrzéssel is, amivel a Szovjet­unió egyetértett. Az atomfegyver-kísérletek be­szüntetésének kérdése ma az egész világ népei figyelmének kö­zéppontjába került. Politikusok és közéleti személyiségek, vala­mennyi ország képviselői és jeles tudósai, tehát neves amerikai tu­dósok is rámutatnak az atomfegy­ver-kísérletek beszüntetésének halaszthatatlan szükségességére. Felhívjuk a Kongresszust, tegyen meg erejéhez mérten mindent azért, hogy az USA állásfoglalása is megfelel­jen az atomfegyver-kísérle­tek megállítása feladatának, összhangban a népek aka­ratával és őszinte igyekeze­tükkel földünk tartós békéjé­nek biztosítására. Országaink, amelyek a legna­gyobb atomfegyver-készletekkel rendelkeznek, kell hogy elsőkként leállítsák e fegyverkísérleteket. Országaink teljesíthetik és kell hogy teljesítsék valamennyi nép reményét a békére. A Szovjetunió ellenzi a nukleá­ris robbantásokat. A Szovjetunió általában ellenzi az atomfegyvereket. Most azonban az első lépés az az elhatározás kell hogy legyen, miszerint sem a Szovjetunió, sem az Amerikai Egyesült Államok nem újítja fel a nukleáris kísérle­teket. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Szovjetunió A tudományos akadémia közgyűlése (ČSTK) - A tudomány időszerű problémáival és lehetőségei haté­kony felhasználásának kérdései­vel foglalkozik az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak fé­nyében a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának tegnap Moszkvában megkezdődött köz­gyűlése. Anatolij Alekszandrov, az akadémia elnöke a szovjet tudó­sok e hagyományos éves találko­zóján hangsúlyozta, hogy a jelen­legi ötéves tervidőszakban feltét­lenül erőteljesen növelni kell a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának, mint az országban folyó összes tudományos kutató­munka koordinátorának szerepét. Emellett elsőrendű jelentőségű az HOLLANDIÁBAN községtaná­csi választásokat tartottak szer­dán. A szavazáson első alkalom­mal vettek részt az országban hosszabb ideje élő külföldi állam­polgárok, s ugyancsak lehetséges volt számukra, hogy jelöltessék magukat a 690 községi tanács valamelyikében. Hollandiában egyébként 2 hónap múlva parla­menti választásokat is rendeznek. AZ ELSŐ ÜRREPÜLÉS 25. év­fordulója alkalmából rendezett ün­nepségek a Szovjetunióban Jurij Gagarin Napok néven megkez­dődtek. Az ünnepségsorozat ápri­lis 11 -én a moszkvai lakosok nagygyűlésével éri el tetőpontját. AMERIKAI INDIÁNOK az ENSZ-hez benyújtott tiltakozásuk­ban bélyegezték meg a washing­toni kormány velük szemben foly­tatott népirtó politikáját. Az indiá­nok képviselői a világszervezet emberi jogokkal foglalkozó köz­pontjával közölték, Arizona állam­ban a kormány 16 ezer indiánt akar erőszakkal elüldözni arról a területről, amely már régen az övék. Az indián rezervátumok te­rületén szén- és kőolajlelőhelye­ket találtak. tagját a milánói bíróság életfogy­tiglani börtönbüntetésre ítélte. A vád ezúttal az volt ellene, hogy meggyilkoltatta azt a jogászt, aki néhány évvel ezelőtt elrendelte a csődbe jutott Sindona-bank fel­számolását. Sindonát egyébként az USA 1984 decemberében adta ki Olaszországnak, s a következő év márciusában a milánói bíróság sikkasztásért és csalásokért 15 évi börtönbüntetésre ítélte. REKORDMAGASSÁGÚ ÖSZ- SZEGET ért el tavaly az USA külkereskedelmi mérleghiánya. A kereskedelmi minisztérium köz­lése szeirnt 117,7 milliárd dollárt tett ki. Az 1984-es évhez viszo­nyítva ez 9,6 százalékos növe­kedés. A GAZDASÁGI BŰNCSELEK­MÉNYEK száma Kínában roha­mosan növekszik. A China Daily című lap szerint az állami ellenőr­zés tavaly tíz milliárd jüan (3,1 milliárd dollár) kárt okozó „rendet­lenséget“ tárt fel. Ez az összeg háromszor akkora, mint 1984-ben volt. A revizorok 66 200 állami és szövetkezeti vállalat gazdálkodá­sát vizsgálták felül. A leggyakoribb kihágások közé az adócsalás és a jövedelem eltitkolása tartozik. alapkutatás, amely új gondolato­kat és fejlesztési tanulmányokat vet fel. A Szovjetunió tudományos köz­pontjai szoros kapcsolatot tarta­nak fenn a szocialista országok kutatóintézeteivel is, és a szovjet tudósok szüntelenül szorgalmaz­zák a tudományos kapcsolatok bővítését a tőkés és fejlődő orszá­gokban élő kollégáikkal. India Pandzsábban megerősítik a biztonsági szerveket (ČSTK) - Radzsiv Gandhi kor­mányfő elnökletével Delhiben ülést tartott a kormány politikai bizottsága, s az észak-indiai Pandzsáb szövetségi államban uralkodó helyzetet tekintette át. Az ülésen megállapították, az utóbbi időben Pandzsábban fokozták te­vékenységüket a különböző ter­rorcsoportok és más reakciós erők. Tekintettel a szövetségi ál­lam stratégiai fekvésére, a kor­mány úgy döntött, fokozza a biz­tonsági szervek éberségét. Az In­dian Express című lap közlése szerint a szövetségi állam kormá­nyának kérésére 2000 fővel erősí­tik meg a rendőri egységeket. A szikh szeparatisták merényletei­nek következtében az elmúlt hé­ten 10 ember vesztette életét. Tovább kutatnak a Challenger roncsai után (ČSTK) - A Challenger ameri­kai űrrepülőgép roncsai után még maximum egy hónapig folytatják a kutatásokat - jelentette ki James Thompson, a NASA kuta­tócsoportjainak vezetője. Közölte, hogy április 18-án feltárásaik eredményeit átadják annak a vizs­gálóbizottságnak, amelyet Ronald Reagan elnök nevezett ki a ka­tasztrófa okainak felderítésére. A legutóbbi jelentések szerint a búvároknak sikerült felszínre hozniuk a jobboldali hordozóraké­ta egy részét. A szakértők szerint ennel^ a rakétának a meghibáso­dása okozta a Challenger tragé­diáját. ÚJ SZÚ 2 1986. III. 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom