Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám, szombat

Mihail Gorbacsov kétoldalú találkozói (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütörtökön találko­zott Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével, aki küldöttség élén vesz részt a XXVII. pártkongresszuson. Erich Honecker az NDK kommunistái­nak és minden dolgozójának nevében szívélyesen gratulált a szovjet kommu­nistáknak a kongresszus sikeres lefo­lyásához, nagyra értékelte a politikai beszámolót. Kiemelte a kongresszus programdokumentumainak nemzetkö­zi jelentőségét. Mihail Gorbacsov megállapította, hogy a szovjet dolgozók nagy szimpá­tiával kísérik az NDK népének alkotó munkáját és az NSZEP XI. kongresz- szusára történő előkészületeket. A fe­lek áttekintették a kétoldalú kapcsola­tok helyzetét és távlatait. Megerősítet­ték, tovább kell szilárdítani párt-, állami és társadalmi vonalon is a sokoldalú kapcsolatok elmélyítését, s aktívan elő kell segíteni a KGST-tagországok tu- dományos-műszaki fejlesztése komp­lex programjának megvalósítását. Az időszerű nemzetközi helyzet elemzé­sekor aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az USA nem mutat hajlan­dóságot a nukleáris leszerelésre. Ezt a destruktív politikát támogatja az NSZK kormánya is, ami komplikálja az NSZK és a szocialista államok viszo­nyát, károsítja az európai biztonság és együttműködés érdekeit. Mihail Gorbacsov tegnap a Kreml­ben baráti légkörű megbeszélést foly­tatott Kádár Jánossal, az MSZMP fő­titkárával. A találkozón Kádár János nagyra értékelte a XXVII. kongresszus eddigi munkáját és a programdokumentu­mokról folyó alkotó légkörű vitát. A két testvérpárt vezetője hangsú­lyozta a Varsói Szerződés tagállamai aktív egyeztetett akcióinak a jelentősé­gét az európai és a nemzetközi helyzet gyökeres megváltoztatása céljából, s ehhez széles körű lehetőségeket kí­nálnak a Szovjetunió januári átfogó leszerelési javaslatai. A kétoldalú kapcsolatok egyes kér­déseinek megvitatása során megerősí­tették, hogy kölcsönösen érdekeltek az SZKP és az MSZMP, valamint a Szov­jetunió és Magyarország sokoldalú kapcsolatainak az elmélyítésében. Mihail Gorbacsov ugyancsak csütör­tökön találkozott az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt alelnökével, Ard- zsun Szingh-gel, aki e párt delegáció­jának vezetőjeként tartózkodik a szov­jet fővárosban. Az indiai politikus az SZKP XXVII. kongresszusát nagy nemzetközi jelen­tőségű eseménynek minősítette, s kije­lentette: India támogatja a Szovjetunió békekezdeményezéseit, amelyek cél­ja, hogy az évszázad végéig felszá­molják a nukleáris fegyvereket. Az SZKP KB főtitkára nagyra értékelte azt a pozitív szerepet, amelyet India az el nem kötelezett országok mozgalmá­nak egyik vezetőjeként a jelenlegi bo­nyolult nemzetközi helyzetben betölt. A felek megerősítették, hogy továbbra is a gyümölcsöző szovjet-indiai kap­csolatok fejlesztésére törekednek. Mi­hail Gorbacsov megkérte vendégét, tolmácsolja jókívánságait Radzsiv Gandhi indiai kormányfőnek. A szovjet vezető tegnap találkozott Aposztolosz-Afanasziosz Tszoha- dzopulosszal, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) KB Végrehajtó Biztottságának tagjával. A görög politi­kus átadta Mihail Gorbacsovnak And- reasz Papandreunak, a görög kor­mány, valamint a PASOK elnökének üzenetét. A tárgyalások folyamán a felek ki­nyilvánították, hogy fejleszteni kívánják a szovjet-görög kapcsolatokat, a két ország népei közötti hagyományos ba­rátságot, s hozzájárulnak a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a lázas fegy­verkezés csökkentéséhez. Mihail Gor­bacsov szívélyes üdvözletét küldte Andreasz Papandreunak. Élénk és felelősségteljes vita az SZKP XXVII. kongresszusának negyedik napján Jókívánságok Pham Van Dongnak (Folytatás az 1. oldalról) tikai Bizottsága tagjának, a Viet­nami Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének 80. szü­letésnapja alkalmából a két párt, állam és nép testvéri együttműkö­désének fejlesztésében szerzett érdemeiért a CSKP KB Elnöksé­gének javaslatára a Klement Gott­wald Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Hanoiban Bohus­lav Handl, hazánk vietnami nagy­követe adta át a jubilánsnak. Pham Van Dong köszönetét fejez­te ki a CSKP Központi Bizottságá­nak, köztársaságunk elnökének és a csehszlovák kormánynak a magas csehszlovák kitüntetés odaítéléséért. Hangsúlyozta, hogy ebben is kifejeződik a CSKP-nak és Csehszlovákia népének szo­cialista internacionalizmusa és elvtársi viszonya a Vietnami Kom­munista Párthoz és az egész viet­nami néphez. A tudomány és a gyakorlat kapcsolatáért (Folytatás az 1. oldalról) Lenárt elvtárs méltatta az aka­démia munkatársainak arra irá­nyuló erőfeszítéseit, hogy a tudo­mányos kutatómunkát szorosab­ban egybekapcsolják a társada­lom fejlesztésének szükségletei­vel, intenzifikálják a népgazdasá­got, és meggyorsítsák a tudomá­nyos eredmények gyakorlati fel- használását. Nagyra értékelte, hogy a vállalás a kutatási eredmé­nyek realizálására irányul, azzal a céllal, hogy segítse a vállalato­kat a gyártmányok és a termelő­berendezések paramétereinek ja­vításában, megbízhatóságuk nö­velésében, új termékekkel, anya­gokkal és eljárásokkal gazdagítsa a termelést, amelyek jelentős energiamegtakarításokat eredmé­nyeznek. Végső búcsú Václav Smetáček nemzeti művésztől (ČSTK) - Prágában, a Művé­szek Házában tegnap végső bú­csút vettek Václav Smetáček nemzeti művésztől, a kiváló cseh karmestertől, a Munka Érdemrend kitüntetettjétől, aki február 18-án, 80. életévében hunyt el. Szemé­lyében a csehszlovák kulturális élet kiváló alkotó egyént, bölcs, nemes és lelkes embert veszített, aki művészi, pedagógiai és közé­leti tevékenységével jelentős mér­Václav Šubrt elvtárs temetése (ČSTK) - Végső búcsút vettek tegnap Prágában, a strašnicei kre­matóriumban Václav Šubrt elv­társtól, a CSKP Központi Ellenőr­ző és Revíziós Bizottsága tagjától. A gyászszertartáson az elhunyt családtagjain kívül részt vettek: Mikuláš Beňo, a CSKP KB titká­ra, Jaroslav Molek és Miroslav Müller, a CSKP KB osztályveze­tői, valamint más politikai és közé­leti személyiségek. Gyászbeszé­det Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke mondott. Hangsúlyozta, hogy Václav Őubrt személyében szocialista társadalmunk fáradha­tatlan, becsületes és odaadó tiszt­ségviselőt veszített, aki minden erejét s képességét a munkásosz­tály és az egész nép szolgálatába állította. A gyászszertartás az In­ternacionálé hangjaival ért véget. tékben hozzájárult a cseh zenei kultúra gazdagításához, szocialis­ta művészetünk felvirágoztatá­sához. A gyászszertartáson az elhunyt családtagjain és barátain kívül részt vett Miroslav Müller, a CSKP KB osztályvezetője, Mi­lan Klusák cseh kulturális minisz­ter, valamint politikai, kulturális és közéletünk több más személyisé­ge. A többi között elhelyezték köz­társaságunk elnökének, a szövet­ségi és a cseh kormánynak, a Cseh Kulturális Minisztréium- nak, a Csehszlovákiai Zeneszer­zők Szövetségének és a Cseh­országi Zeneszerzők és Előadó- művészek Szövetségének koszo­rúját. A szövetségi és a cseh kor­mány, valamint a zenekedvelő kö­zönség nevében az elhunytat Mi­lan Klusák búcsúztatta. Hangsú­lyozta, hogy Václav Smetáček nemzeti művész az alkotó művé­szet csúcsára jutott el. Több mint 57 éven át odaadóan szolgálta a cseh zenét, számos hangver­seny és operaelőadás karmestere volt. Vezényletével számos müvet vettek fel hanglemezre, és a rádió is sokat közvetített belőlük. Ezt követően dr. Ladislav Šíp, a Prágai Szimfonikus Zenekar és a zeneszerzői szövetségek nevé­ben búcsúztatta Václav Smetáče- ket. A nemzeti művész temetése a csehszlovák himnusz hangjaival ért véget. (Folytatás az 1. oldalról) nem ideológiai diverzióval, a bel- ügyeinkbe való nyílt beavatkozás­sal, a nemzetközi jog és a szovjet törvények durva megsértésével van dolgunk - hangsúlyozta Csebrikov. Felszólalásának végén aláhúzta, hogy az SZKP és annak Központi Bizottsága irányítása alatt dolgozó állambiztonsági bi­zottság szervei szüntelen harcot folytatnak az imperialista hírszer­ző szolgálatok felforgató akciói el­len annak érdekében, hogy meg­bízhatóan garantálják a Szovjet­unió biztonságát. Abszamat Maszalijev, a Kirgiz KP KB első titkára felszólalásában elismerte, jogos volt az a bírálat, amelyet a politikai beszámoló inté­zett e köztársasági pártszervezet központi bizottságának címére a testület munkájában tapasztal­ható fogyatékosságok miatt. A Kir­giz KP KB vezetőségének hibájá­ból valóban csökkent a helyi párt­szervek szerepe, megsértették a káderpolitikára és a kollektív munkára vonatkozó lenini alapel­veket. A javulás érdekében az SZKP Központi Bizottságának kel­lett közbelépnie. A hibákból levon­juk a megfelelő következetetése- ket - mondotta Abszamat Masza­lijev. Jurij Lobov, az Udmurt ASZSZK személygépkocsigyártó egyesülése pártbizottságának tit­kára arra mutatott rá, hogy meg kell gyorsítani az új gépkocsimo- dellek gyártásának a megkezdé­sét, Élesen bírálta az ázsiai szét- forgácsoltságot, amely akadályoz­za az új gyártási folyamatok beve­zetésének a meggyorsítását. Szergej Manyakin, az omszki területi pártbizottság első titkára bírálta azt a jelenséget, amelyet Szibéria gazdasági kihasználásá­nak „leegyszerűsített variánsa­ként“ jelölt meg. Mindenkinek tu­datosítani kell - mondotta, hogy ezt a vidéket nemcsak iparosítani kell, hanem be is kell telepíteni. Ezt pedig ésszerűen és áttekintő- en kell végrehajtani, figyelembe véve minden tényezőt, például azt, hogy Szibéria jelentős mér­tékben megfiatalodott - Omszk la­kosságának az átlagos életkora 31 év. Alekszandr Szuhanov, a moszkvai metróépítők egyik bri- dágvezetője kijelentette: mint munkásnak és kommunistának mély meggyőződésem, a párt kö­vetelményeire választ adni egyet jelent azzal, hogy önmagunkat és másokat is ránk bízott feladatokkal szembeni nagyfokú felelősségtu­datra kell nevelni. Néhányan azok közül, akik a metró építéséért felel­nek, azonban nem rendelkeznek a szükséges személyi felelősség­érzettel. Példaként megemlítette, az új ötéves tervidőszakban a moszkvai Metrosztrojnak 40 százalékkal kell növelnie a mun­kák volumenét, e program 30 szá­zalékát azoban a tervek és a költ­ségvetések nem fedezik. „Bev- zenko elvtárs hol van az ön fele­lősségérzete az önre bízott fel­adatért?“ - tette fel a kérdést a közlekedésügyi miniszter első helyettesének, akitől e kérdés megoldása függ. Karen Gyemircsian, az ör­mény KP KB első titkára kijelentet­te: a szocialista nemzetek és nem­zetiségek közeledése az SZKP programcélja. A kérdést a közpon­ti bizottság politikai beszámolója részletesen is elemezte. „Szocia­lista hazánk nemzetei a gyakorlat­ban bizonyosodnak meg arról, hogy a nemzetek internacionalista barátsága és testvérisége a hala­dás, a felvirágzás hatékony for­rása.“ Viktor Misin, a Komszomol KB első titkára vitafelszólalásában hangsúlyozta, hogy változtatni kell a Komszomol munkastílusán. A szovjet fiatalok elsőrendű gya­korlati feladatuknak tekintik a gaz­dasági és társadalmi fejlődés meggyorsításában való részvételt. A Komszomol aktívan részt vesz a kulcsfontosságú népgazdasági ágazatok fejlesztésében, a terme­lés korszerűsítésében. Misin fog­lalkozott a fiatalok nevelésének, valamint a szabadidő eltöltésének kérdéseivel. Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, kulturális miniszter arra mutatott rá, hogy a szovjet alkotó értelmi­ség igyekszik aktív segítséget nyújtani a pártnak abban, hogy megtisztítsák a szovjet társadal­mat mindattól, ami fékezi a gyor­sabb előrehaladást. A Szovjetunió­ban olyan művészeti alkotások születtek, amelyekben megnyilvá­nul a kezdeményező dolgozók új típusa. Gyemicsev bírálta a terve­zők és a pénzügyi szervek hozzá­állását, amelyek még nemrégiben is a népgazdaság számára nem kifizetődő teherként kezelték a kulturális létesítmények építé­sét. Ennek következtében az el­múlt tervidőszakban csökkent az ilyen célú objektumok építése. A Szovjetunióban jelenleg 622 színház van, ez kevesebb mint 1941-ben volt. Beszédének végén hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió 120 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat. Szemjon Grosszu, a Moldáviai KP KB első titkára hangsúlyozta, hogy ez a köztársaság egészében véve jól teljesítette az elmúlt öté­ves tervidőszak feladatait. Néhány mutatóban azonban lemaradás volt tapasztalható. Az okok elem­zése során kijelentette, hogy sok pártbizottság formálisan dolgozik, s nem mer egyértelmű döntéseket hozni. Ezzel magyarázható az in- tenzifikálás egyes kérdéseinek nem következetes megoldása. Mariann Jakubova, az egyik üzbég bentlakásos iskola igazga­tónője - egyébként hat gyermek édesanyja, s harmincöt éve van a pedagógiai pályán - támogatá­sáról biztosította a politikai beszá­moló azon tézisét, miszerint nö­velni kell a pártszervezetek fele­lősségét a családban, az iskolá­ban, és a termelésben uralkodó er­kölcsi-pszichológiai légkörért. Bí­rálta a köztársasági iskolaügyi mW nisztériumot a tankönyvkiadásban és az iskolák anyagi alapjainak kiépítésében mutatkozó fogyaté­kosságokért. Vlagyimir Kalasnyikov, a vol- gográdi területi pártbizottság első titkára a pozitív változásokról be­szélt. A volgográdi terület ipari termelése az elmúlt hónapban 6,3 százalékkal nőtt, s ugyancsak emelkedett a mezőgazdasági ter­mékek felvásárlása is. Megkezd­ték a Volgar nevű új traktor gyártá­sát, amely kétszer akkora teljesít­ményre képes, mint elődje. Kalas­nyikov az építőiparban tapasztal­ható fogyatékosságokat bírálta. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminisz­ter felszólalásában leszögezte: je­lenleg a legkorszerűbb fegyverek olyan jellegűek, hogy a konfrontá­ció és a versengés politikája értel­metlenné válik. A továbbiakban emlékeztetett a Szovjetunió január derekán ismertetett átfogó lesze­relési programjának a jelentősé­gére. Hangsúlyozta, hogy a Nyu­gaton viszont továbbra is vannak az atomfegyvereknek olyan „pró­kátorai“, akik azt próbálják bizo­nyítani, hogy ezek a fegyverek úgymond a kölcsönös feltartózta­tás nélkülözhetetlen tényezői. Az SZKP politikai beszámolójával összefüggésben megállapította, hogy az Egyesült Államok maga­tartását értékelő szakasz követ­keztetéseinek helyessége teljes mértékben beigazolódott akkor, amikor ezt az álláspontot az ame­rikai delegáció Genfben részlete­sen kifejtette. Az európai közepes hatótávol­ságú rakétákra vonatkozó szovjet javaslatokkal kapcsolatos nyugati válasszal összefüggésben hang­súlyozta: korábban a NATO-or- szágok vezetői attól tették függővé a kétoldalú kapcsolatokban az előrelépést, hogy a Szovjetunió hajlandó-e felszámolni ilyen esz­közeit Európában, most mikor szovjet részről késznek mutatkoz­tak erre, ugyanezek a vezetők nyilvánvalóan kevésbé lelkesed­nek és különféle kifogásokhoz fo­lyamodnak, szögezte le a szovjet külügyminiszter. További küldöttségvezetők felszólalásai (ČSTK) - Az SZKP XXVII. kong­resszusának küldötteit további külföldi delegációk vezetői üdvözölték. A ta­nácskozás harmadik napján szólalt fel Kang Szong Szán, a Koreai Munka­párt KB Politikai Bizottságának tagja, a KNDK miniszterelnöke. Egyebek kö­zött rámutatott: a Szovjetunió új kezde­ményezései teljes mértékben megfe­lelnek korunk követelményeinek. Hang­súlyozta: a koreai nép és a Koreai Munkapárt elégedett a két nép közötti kapcsolatok fejlődésének alakulásával. A kapcsolatok a marxizmus-leniniz- mus és a szocialista internacionaliz­mus elveire épülnek. A szónok nagyra értékelte azt a támogatást, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország nyújt a koreai népnek a békéért és az ország békés újraegyesítéséért vívott harcához. Dimcse Belovszki, a JKSZ KB El­nökségének titkára a jugoszláv kom­munisták nevében haladást és felvi­rágzást kívánt a Szovjetuniónak. Mint mondotta, Jugoszláviában tisztelettel és megértéssel figyelik a Szovjetunió­nak az enyhülésre, a fegyverkezési verseny megfékezésére irányuló indít­ványait. Belovszki megállapította, a szocializmus vonzereje történelmi progresszivitásában rejlik. A továb­biakban ismertette a XIII. kongresszu­sára készülő JKSZ tevékenységét, va­lamint Jugoszlávia bel- és külpolitkáját. A jugoszláv-szovjet kapcsolatokról szólva rámutatott, hogy a barátság és az egyenlő jogokon alapuló sokoldalú együttműködés megfelel mindkét or­szág, a világ béke és az országok kö­zötti kölcsönös megértés érdekeinek. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommu­nista Párt főtitkára felszólalásában ki­fejtette, az SZKP kongresszusa ismé­telten bizonyítja, hogy a béke legerő­sebb támasza a világon továbbra is a Szovjetunió. Korunk valósága azt mutatja, hogy a dolgozók, a népek felszabadítási harca nem mindig halad előre egyenletesen, de ez a folyamat visszafordíthatatlan - mondotta. Áz im­perializmus megpróbálja feltartani, sőt, igyekszik visszafordítani a világfejlődés folyamatát, s ehhez felhasznál minden rendelkezésre álló eszközt, kezdve a diverziótól a gazdasági és pénzügyi nyomáson át egészen a katonai ag­resszióig, a terrorizmusig, a nukleáris zsarolásig. A nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítése dön­tő tényező a béke, a demokrácia, a tár­sadalmi haladás, a nemzeti független­ség és a szocializmus erőinek együtt­működésében és összefogásában - hangsúlyozta Cunhal. Mengiszfu Haile Mariam, az Etióp Dolgozók Pártja KB főtitkára, az ideig­lenes katonai kormányzó tanács elnö­ke pénteken üdvözölte a szovjet párt- kongresszus küldötteit. Többek között rámutatott: az októberi forradalom új fejezetet nyitott a nemzeti felszabadító harc történetében is. A szocialista for­radalomnak köszönhetően a nagy Le­nin országában létrejött a világ első munkás-paraszt állama - hangsúlyoz­ta az etióp vezető, majd rámutatott: épp ez az állam verte szét a második világháborúban a fasizmust és vetett véget az imperializmus katonai fölé­nyének. A szocializmus túllépte egyet­len ország kereteit. A Szovjetunió és a többi szocialista ország a felszaba­dulásáért küzdő nemzeteknek megmu­tatta a haladás és az igazságosság példáját. A béke megőrzését célzó erő­feszítésekben épp a szocializmus ját­szik ma döntő szerepet - mondta Men- gisztu. Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, az Afgán De­mokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke a kongresszuson mondott üdvözlő beszédében rámuta­tott: a nagy október és Lenin által ihletett barátságunk a Szovjetunióval nekünk, afgánoknak a szabadság jel­képe. Az áprilisi forradalom után ez a barátság valóban testvéri jelleget öltött. Népünk sohasem feledkezik meg a Szovjetunió óriási, semmivel sem összehasonlítható segítségéről. Gaston Plissonnier, a Francia Kommunista Párt KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titká­ra a francia kommunisták üdvözletét tolmácsolta a kongresszus küldöttei­nek. Ez a kongresszus hangsúlyozta, újból megmutatja a mély különbséget a szocializmus és a kapitalizmus kö­zött. A szovjet társadalom fejlődésének új szakaszát éli és szüntelenül tökéle­tesedik. A kapitalizmusban embermilli­ók kénytelenek nyomorban élni és éhezni. Nagyra értékelte a Szovjetunió békés külpolitikáját és Mihail Gorba­csov ez év január 15-i nyilatkozatát, ÚJ SZÚ 2 1986. III. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom