Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-04 / 29. szám, kedd
Rendhagyó séta napsütésben és hófúvásban ADOLF BORN PRÁGAI KIÁLLÍTÁSÁN- ÚJ FILMEK Házasság szabadnappal (magyar) Köszönöm a meghívást, igen, ott leszek. Korcsolyát? Sílecet? És tanuljak meg repülni? Holnapig?! Egy tárlatlátogatás miatt? A megbeszélt időpont hétfő délelőtt, tíz óra. Pontban tízkor ott állok az Óváros téri városháza második emeleti kiállítótermében, s az ablakon kihajolva türelmetlenül kémlelem az eget. Harmonika-szóló a levegőben, aztán két madár, csőrükben léghajó, beröppennek, a fonott kosár földre huppan, utasa frissen ugrik ki belőle, megigazítja szeszélyesen tekergő piros sálját, félrecsúszott sapkáját, talpra esik, mindig talpra, hiszen ó a Macska. - Elkészültél? - kérdezi, harmonikáját kezembe nyomva. A kosárból verklit húz elő, vidám zeneszóra leszaladunk a lépcsőkön, a léghajó kiúszik az ablakon, mi pedig a vonaton zakatolunk tovább. Nyílik az ajtó, s ettől kezdve már semmin sem csodálkozom, komoly, szemüveges, aktatáskát cipelő macska dugja be barna kalapos fejét, akad-e még számomra egy szabad hely, hogyne, egy pillanat, csak a törpe lefűrészel egy darabot az orrából, túl hosszú így, magyarázza, mindenbe beleütöm. Taxi! Halló taxi! Úgy látszik, ez itt ilyen tyúktojás formájú, pepita derekú járgány, s az útitársnak egy, kettő, három a szeme - itt valami nincs rendjén, s valóban hirtelen piros tarajú, nagy sárga csórü kakasok rohannak felénk, tegezükben nyíl, az íj húrja megfeszül, céloznak. Gyöngyözik homlokunkon a verejték, Macska bajusza is harmatos. Te nyugodt, képnéző sétára hívtál, s még ha maga Gianni Rodari játszik is itt a mesékkel... Jó, jó, válaszolja magabiztosan, evezzünk más vizekre, hagyjuk sorsára a háromszeműt. S jegyet vált a Prága-Óriáshegy- ség járatra. Sárkány a járat? A feje hal, sas, szájából csíkos kígyó tekereg, balettcipős lába egymáshoz simul, denevérszárnyát kifeszítve szeli a levegőt. A fejhez kék öltönyös egér támaszkodik, kényelmesen, a taton hullámzó baju- szú macska ül, alattunk, így sárkánytávlatból, aprócska emberek - hátizsákos kiránduló, kivont kar- dú vitéz, rózsaszín fókötös lány, rózsaszín hegyek. Általában kiemelkedő eseménynek számít, ha egy együttes Verdi Requiem\ének előadására vállakozik. így volt ez a Szlovák Filharmónia kórusa esetében is, amely az idén ünnepli megalapításának 40. évfordulóját. Annak idején, 1947. november másodikén, az elsó koncertjén éppen a Requi- emet énekelte a kórus. Az azóta eltelt időszakban nemcsak az önállósulás (hiszen a filharmónia kórusa akkor még a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarával közösen koncertezett), hanem a művészi felemelkedés is bekövetkezett. A négy évtizeddel ezelőtti eseményekre emlékezett te- tiát a kórus, s nem véletlen, hogy erre az alkalomra is az egykor közreműködő rádiózenekart hívták meg. Verdi Requiemjét a bratislavai Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarával és a Szlovák Filharmónia kórusával Ondrej Lenárd karmester adta elő. Az ünnepi hangulatú koncert értékei elsősorban a kórus és a szólisták teljesítményeiben voltak jelen. A szólisták közül Magdaléna Blahušiako- vá (szoprán), Köröndi György (tenor) és Peter Mikuláš (basszus) teljesítménye nagyban hozzájárult a sikerhez. Ida Kirilová altszólói olykor színtelenek és túlfeszítettek voltak. A várakozással ellentétben (erre a már említett ünnepi alkalom adott jó okot) az első részt nem az ilyen pillanatokban meg- * - szokott Verdi-interpretáció (a derű, a bizakodás, a megbékélés) jellemezte. A zenemű több elemzője is megállapította, hogy a ReA januári napon bizony jócskán havazik az Óriáshegységben, jól jön most a sítalp! Nappali fény, az égen csillagok körülöttünk szív alakú hópelyhek kavarognak, felettünk, uszonyán egy égő gyertát egyensúlyozva ponty repül, egy kismadár az áliához emeli hegedűjét, Macskám fittyet hányva a természet törvényeinek, levegőbe emelkedik, édes duóban megszólal a harmonika s a hegedű. Ide, erre, felfelé nézz! Próbáld meg te is! Az égigérö fa legtetejéről a síoktató integet, köpenye szinte eltakarja, kezében házikó, cilinderében fiatal fa eresztett gyökeret, vállán levelet tartó varjú ül, a kabát réséből szarvas kandikál, térdét a menetiránnyal ellentétben, nadrágtartós, remegő pávián öleli görcsösen, s kipirult orra alatt fáradhatatlanul motyog: nem való ez nekem, én egy tériszonyos majom vagyok, kérem, jaj, nem való ez nekem... Hogy, hogy nem, már itt ülök én is, részemről fennakadva a fán. Mi mindent látni innét, holdon evező -a egeret, kockás ágytakaró alatt nyújtózkodó halat... Nem messze tőlünk egy óriásmacska üldögél, alatta, mintha csak kölykeit védené, apró, behavazott háztetők. Farkát a feje fölött híddá kunkorija, tótágast áll a végén egy egér, csipkés hal lejt végig rajta, mint egy szivárványhajlatú korcsolyapályán, mögötte, kezét meleg karmantyújába rejtve tüllruhás madárasszonyság siklik. Megengedi, talán az ön segítségével én is le tudnék jutni a fáról. Természetesen, magától értetődik, bólint a macskaóriás, közelebb úszik, s én szememet lehunyva bátran megindulok az alkalmi, jeges síterepen, puffanás, s már ketten kalimpálunk a földön, egy denevér , és én. Ne csüggedj, ebcsont beforr, mondja éppen odaérkező kalauzom, a Macska, egy griffmadár fején trónolva, leszakít egy körtét az almafáról, s felém nyújtja. Egyébként, hunyorít cinkosan, elsó próbálkozásnak nem is volt olyan rossz, a fára egészen szépen felrepültél. A landolást, harap bele jóízűen egy érett körtébe, a landolást azt még gyakorolnod kell. No, pattanj fel, ide a múzsa quiem inkább tisztelgés, mintsem siratás. A második tétel (Dies irae) tolmácsolása szinte a megszokott jegyeket (feszültség, drámai hevület) viselte magán. A kórus teljesítménye mindvégig kiegyensúlyozott volt, s talán Ondrej Lenárd sajátos értelmezését tükrözi, hogy az énekkar és a szólisták teremtették meg azt a drámai erőt, amit Verdi a hangszerelés határozottságával is igyekezett érzékeltetni. Mindenesetre a kórus és a szólisták teljesítménye a hetedik tétel (Libera) éneklésekor tetőzött, s ez nemcsak a zárótétel megkívánta kiteljesedésnek volt köszönhető. Blahušiaková szopránszólójának és az énekkar fúgájának összefonódásai, majd a befejezés megrendítő líraisága feledtetni tudta az elsó tétel tolmácsolásának felfogásbeli komorságát. Verdi az 1868-ban elhunyt Rossini halálakor elkezdett művét a nagy olasz költő, író és hazafi, Manzoni halála után fejezte be. Akkor a requiem- töredéket teljes gyászmisévé egészítette ki, amelynek 1874-es milánói scalabeli bemutatóját maga a szerző vezényelte. Ez a világias stílusú mű, zenei nyelvezetének és szellemiségének humanizmustól, életszeretettől átitatottsága ellenére is csak századunkban lett igazán ismert darabja az ünnepi hangulatú koncerteknek. A zenei matinéktól elszokott világunkban, ha talán szokatlannak is tűnik a vasárnap délelőtti időpont, a Szlovák Filharmónia baráti körének idei negyedik hangversemögé, mindjárt kezdődik az előadás - s a griffmadár korcsolyás lábaival eszeveszett vágtatásba kezd. Teli a nézőtér, a közönség tapsol, Don Quijote ág-lova izgatottan recsegve zöld levélfülét hegyezi, egy fej nélküli cilinderes úr üres kesztyűjével üdvözlésre emeli a kalapját, eljött dr. Jekyll és Mr. Hyde, fűzős cipót viselő lovon titokzatos álarcos vezette társaság érkezik. Kezdjük, kezdjük, függöny fel. Amit itt látnak - az csak itt látható, kezdjük hát! Az elsó szám - egerekből összefoltozott bundájú, táncoló medve, a második - gyufásdobo- zon ülő, hárfázó béka, a harmadik- balettruhás, piruettező egér, a negyedik - a bűvész, aki pipájából kockafüstöt ereget, s kalapja helyett szélmalmot hord a fején, vállán teve tevegel, az ötödik- egy boa boás sündisznón egyensúlyozó hölgy, s egy oboázó szmokingos róka, s mennyi furcsaság még, kötéltáncos egerek, kígyózó kígyón kézenálló macska... Tőlem tanulta, suttogja büszkén a fülembe a pirossálas, s közben vörösre tapsoljuk a tenyerünket. A színen szakállas férfi, vállán ecset s paletta, tollas kalapját lengetve, mélyen meghajolva búcsúzik: Tisztelt közönség, a ma esti kiállításon Adolf Born 1983-85 között készült grafikáit, illusztrációit, litográfiáit láthatták a Born társulat előadásában. Előadásainkra mindenkit szeretettel várunk! Nekem is mennem kell, mosolyog rám a macska, képzeld el, lenne nemulass, ha a Mester holnap, a hétfői kimenőnk leteltével, hiába keresne bennünket a képen! Gyorsan ledobja a sálat, belebújik zöld fodros ruhájába, itt-ott megigazít egy-egy rakoncátlan ráncot, felcsatolja a korcsolyát, rám kacsint, s a befagyott tócsa sima jegén összekapaszkodva pörögnek, forognak a csíkos nad- rágos kutyatáncossal, pörögnek, forognak arra a mályvaszín, acélkék muzsikára, amelytől jókedvre derül az ember, s amelynek mindent elhiszünk, még azt is, hogy néhány pillanatra, ha nagyon szeretnénk, tán még repülni is tudunk. TARICS ADRIENN nyén szép számú közönség gyűlt össze. Nem véletlenül, hiszen olyan előadókat hallhattak a zene barátai, mint Zuzana Ružičková csembalóművész és a Szlovák Kamarazenekar, Bohdan Warchal vezetésével. Zuzana Rúžičková Bach E-dúr csembaló- és vonószenekari koncertjét játszotta. A barokk zene minden bonyolultsága ellenére is játékuk áttetsző volt, a zenemű három tételét jól elkülönített hangulatú színekkel adták eló. A zenekar játékával együtt megteremtett egység a csembalómúvésznó alkalmazkodóképességét dicséri. A Szlovák Kamarazenekar ezúttal a Bach mű mellett Manfredini X. e-moll szimfóniáját, Pergolesi Esz- dúr concertinoját és egy múltszázadi óriás, Rossini I. G-dúr vonós- zenekari szonátáját adta elő. A barokk zene tolmácsolásában kiváló és nagy tapasztalatú együttes az elsősorban operaszerzó- ként ismert Rossini mester dallamos muzsikáját is a tőle megszokott színvonalon játszotta. Mindenképpen közhelynek számít már a Szlovák Kamarazenekar kiválóságát hangoztatni. A tagjai sorában játszó zenészek közül képességeit ezúttal Kopelman József első hegedűs bizonyította. Pergolesi Concertinojában és a Rossini-szonátában hallott szólójátéka mindenkit meggyőzött arról, hogy a zenekar értékeit elsősorban tagjainak magas fokú individuális hangszertudása és az ezt összehangoló vezető egyéniség jelenti. SZÚNYOG JUDIT Szerelmi többszöghistória ez a magyar film; hely- és személy- cserékkel, tévedésekkel, félreértésekkel tarkított, Labiche és Feydeau modorában komponált bolondság. Adva van egy fiatalos, középkorú házaspár; diáklányuk rábeszélésére, hetente kétszer szerelmi „szabadkikötővé“ nyilvánítja lakásukat azzal, hogy felváltva hol a papa, hol a mama, hol a lány fogadhatja ott szeretőjét, s bár ilyen egyikük életében sincs, különböző félreértések miatt a lány mégiscsak ilyesmit gyanít ártatlan szüleiről, akikből kiábrándul egészen a gonosz véletlenek köny- nyes-boldogságos tisztázásáig. A svéd modell, a nyitott házasság példája, a kit kivel csal illetve nem csal meg, nem túlságosan eredeti problematika, de vígjátéki alaphelyzetnek megfelel, hiszen mulatságosnál mulatságosabb bonyodalmakat, képtelenségeket, szellemes fordulatokat segíthet létrehozni. De ez esetben nem segített. Mészáros Gyula rendező ugyanis nem merte végigjátszani a történet valamennyi fordulatát. Mintha megijedt volna a témában rejlő játéklehetőségektől. Az úgynevezett nyitott házasságokban fellelhető képtelen, fonák helyzetektől. Komédiát variált - igazi komédiaelemek, fonák jellemrajzok, Nagy siker volt a mozikban a Párbaj, a Cápa, a Harmadik típusú találkozások és az E. T. Valamennyi Steven Spielberg munkája. Azé a rendezőé, akinek a kisujjában van a filmkészítés minden fortélya, aki ördögi tudatossággal kápráztatja el a nézőt, s bár csakugyan bámulatos érzéke van a történetek képi megjelenítéséhez, műveinek többsége nem ad igazi művészi élményt, megreked a népszórakoztatás szintjén. Hajmeresztő ötletekkel zsúfolt kalandfilm Az elveszett frigyláda fosztogatói is; a sokat vizsgált jövő helyett Spielberg ezúttal a múltba kanyarodik vissza, a harmincas évek derekára. Alkotásának alapötlete meglehetősen képtelen: Indiana Jones, a fiatal archeológus régmúlt idők, letűnt civilizációk felbecsülhetetlen értékű emlékeit hajszolva, barátnőjével meg akarja kaparintani a fáraók elrejtette frigyládát. De erre fáj a nácik foga is, mivel birtoklásával katonai fölényüket misztikus erőkkel is növelhetik. Az archeológus tudja: ha meg akarja menteni a vallási ereklyét meg kell előznie a németeket. De a Gestapo nem késlekedik, lecsap a lányra. A folytatás kitalálható: üldözések, látványos verekedések - az amerikai földrészen kívül Nepálban, Egyitomban és a Földköziérzéki, érzékletes szenvedélyek, igazi viharok nélkül. A tágas budai lakásban kergetőzó családtagok, szeretők és szeretójelöltek lehetséges komikumát nem tudta a szakma jól bevált eszközeivel felépíteni, időzíteni és felszikrázva robbantani: a helyzetek sután indulnak, váratlanul moralizálásba csapnak át, majd minden különösebb hatás nélkül szétpukkannak, így aztán a Házasság szabadnappal című film unalmas, közepesen előadott bohóctréfa, a pajzánság és álszemérem furcsa elegye. Ugyanakkor nem sok köze van korunk emberi realitásaihoz. Jónevű színészek szerepelnek a filmben, de a legtöbb bizonytalanul, zavaróan játszik; csupán Bánsági Ildikó, Schütz lla és Székhelyi József találta el a bohózati hangvételt. Moór Marianna, Balázsovits Lajos és Götz Anna humortalanul téblábol a mesterkélt bonyodalmak között, igazán nem ók tehetnek róla, hogy csak jeleneteik vannak, figuráik nemigen. Persze ilyen közepes vígjátékok tucatjával készülnek a világ minden jelentősebb filmgyártásában. De a szerelmi bonyodalmak körül pergő könnyed filmvígjátékok megtalálják a maguk közönségét, mégha olykor laposra sikerednek is. tengeren. És a hősök megküzde- nek a természet erőivel, bennszülöttekkel, a dzsungel veszedelmeivel, arabokkal, araboknak álcázott német katonákkal, kígyókkal és démonokkal. Indiana Jones története misztikus mese; Spielberg, mint mindig, filmjében most is mindennemű csalafintaságot felhasznál, hogy a látványt, az egzotikumot, a vér- fagyasztó rejtélyeket szemkápráz- tatóan megjelenítse. Ebben Harrison Ford (Indiana Jones), Karen Allen (Marion, a barátnő), Douglas Slocombe, az operatőr és nem utolsósorban Georges Lucas, a producer pénztárcája volt segítségére. -ymBarokk és múlt századi olasz zene - két hangversenyen Bánsági Ildikó és Balázsovits Lajos a magyar filmben Az elveszett frigyláda fosztogatói (amerikai) Harrison Ford mint Indiana Jones ÚJ SZÚ 4 1986. II. 4.
