Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám, csütörtök
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA (Folytatás a 9. oldalról) Szükséges a taktikai rugalmasság, a készség a kölcsönösen elfogadható kompromisszumokra. Nem a konfrontációt, hanem párbeszédet és kölcsönös megértést kell célul kitűzni. Mint tudják, egyoldalú lépések egész sorozatát kezdeményeztük. Bevezettük a közepes hatótávolságú rakéták európai telepítésének moratóriumát, csökkentettük számukat, leállítottunk minden atomrobbantást. Moszkvában és külföldön tárgyaltunk a világ számos kormányának vezetőivel, vagy tagjaival. Szükséges és hasznos lépésnek bizonyult a szovjet-indiai, a szovjet-francia és a szovjet-amerikai felsőszintű találkozó: A Szovjetunió aktív erőfeszítéseket tett, friss ösztönzést törekedett adni a genfi, a stockholmi, a bécsi tárgyalásoknak, amelyek célja megszüntetni a fegyverkezési hajszát, erősíteni az államok közötti bizalmat. A tárgyalás mindig kényes, bonyolult dolog. A legfontosabb, hogy a dolgokat az érdekek kölcsönösen elfogadható kiegyensúlyozása felé vezessük. A tömegpusztító fegyverzetet politikai machináció tárgyává tenni legjobb esetben is erkölcstelenség, politikailag viszont felelőtlenség. Végezetül, idén január 15-én tett nyilatkozatunk, és egészében véve programunk, lényegében az atom, és az űrkorszakban élő biztonságos világ kialakításának filozófiája, összeötvözve a konkrét cselekvés platformjával. A Szovjetunió azt javasolja, hogy a leszerelés kérdéseit a maguk egész komplexumában közelítsük meg, hiszen a biztonságot illetően az egyik dolog összefügg a másikkal. Nem szigorú összehangolásról, vagy olyan kísérletekről van szó, hogy „engedjünk“ az egyik irányban, annak érdekében, hogy a másik irányban barikádot emeljünk. Időben szigorúan kiszámított konkrét cselekvési tervről van szó. A Szovjetunió kitartóan törekedni fog ennek megvalósítására, és ezt a következő évekre szóló központi külpolitikai irányvonalának tekinti. Az előterjesztett kezdeményezések betűjével és szellemével teljes összhangban alakul ki a szovjet katonai doktrína. Irányultsága egyértelműen védelmi jellegű. Katonai téren a jövőben is úgy szándékozunk fellépni, hogy senkiben se keletkezzék félelem, akár elképzelt félelem a saját biztonsága miatt. De mi is, akárcsak szövetségeseink, szeretnénk megszabadulni a ránk leselkedő veszély érzésétől. A Szovjetunió kötelezettséget vállalt, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert, és ehhez a legszigorúbban fogja tartani magát. De nem titok, hogy létezik az ellenünk irányuló atomtámadás forgatókönyve. Nincs jogunk ezt figyelmen kívül hagyni. A Szovjetunió az atomháború meggyózó- déses ellenzője annak minden formájában. Hazánk azt követeli, hogy vonják ki a forgalomból a tömegpusztító fegyvereket, korlátozzák a katonai potenciált az ésszerű mennyiség keretei közé, de ennek a keretnek a jellegét és szintjét továbbra is korlátozza az Egyesült Államok és NATO-part- nerei állásfoglalása és cselekvése. Ebben a helyzetben újra és újra megismételjük: a Szovjetunió nem igényel nagyobb biztonságot, de kisebbet sem fogad el. Fel szeretném hívni a figyelmet az ellenőrzés problémájára, amelynek különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk. Nem egyszer hangsúlyoztuk: a Szovjetunió nyitva áll az ellenőrzésre, másoknál nem kevésbé vagyunk érdekeltek benne. A mindenre kiterjedő legszigorúbb ellenőrzés valószínűleg a leszerelés legfontosabb alkotórésze. Elképzelésünk szerint a dolog lényege a következő: a leszerelés lehetetlen ellenőrzés nélkül, de az ellenőrzésnek sincs értelme leszerelés nélkül. S még egy elvi mozzanat. Elég alaposan kifejtettük, mi az álláspontunk a „csillagháborúkkal“ kapcsolatban. Az Egyesült Államok már sok szövetségesét belerángatta ebbe a programba. A dolgok állása azzal fenyeget, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Nagy szükség van arra, hogy amíg nem késő, Valós megoldást találjunk, amely garantálná, hogy a fegyverkezési hajsza nem terjed át a világűrre. Nem szabad megengedni, hogy a „csillagháborúk“ programját ösztönzőként használják fel a további fegyverkezési hajszához, torlaszként a radikális leszerelés útján. Az akadály leküzdését nagymértékben elősegíthetné, ha lényeges haladást érnének el a nukleáris potenciálok jelentős mértékű csökkentése terén. Ezért a Szovjetunió kész tényleges lépést tenni ebben az irányban, külön rendezni az európai övezetben levő közepes hatótávolságú rakéták kérdését, nem közvetlen összefüggésben a hadászati fegyverzet és a világűr problémáival. * A szovjet program embermilliók elevenjébe vágott, egyre növekszik a politikusok és közéleti személyiségek érdeklődése iránta. Most olyan időket élünk, hogy azt nem lehet olyan egyszerűen lesöpörni. Mind kevésbé meggyőzőek azok a kísérletek, hogy kétségbe vonják a Szovjetunió valódi érdekeltségét korunk halaszthatatlan problémája - a nukleáris fegyverek megsemmisítése - megoldásának meggyorsításában, annak gyakorlati megvalósításában. Ez foglalkoztatja ma az egész világot, mivel magáról az életről van szó. Figyelembe kell venni a hatalmi központok reakcióját is, mert ezek tartják kézben a kulcsot a leszerelésről folytatott tárgyalások sikeréhez vagy kudarcához. Természetesen, az Egyesült Államok uralkodó osztályának - pontosabban, a legönzóbb csoportjainak, amelyek a katonai-ipari komplexummal állnak kapcsolatban - más, nyilvánvalóan a mieinkkel ellentétes célokat követnek. Számukra a leszerelés a profitok elvesztését, politikai kockázatot jelent, számunkra minden tekintetben jótétemény: gazdasági, politikai, erkölcsi. Ismerjük főbb ellenlábasainkat, összetett és jelentős tapasztalatot halmoztunk fel a velük való kapcsolatokban és a tárgyalások során. Tegnapelőtt Reagan elnöktől választ kaptunk január 15-i nyilatkozatunkra. Az amerikai fél sokkal részletesebben fejti ki elképzeléseit mint a genfi tárgyalásokon. Természetesen figyelmesen tanulmányozunk mindent, amit az amerikaiak előterjesztenek e kérdésekről. De mivel a választ a szó szoros értelmében a kongresszus megnyitásának előestéjén kaptuk, az amerikai kormányzat valószínűleg arra számít - legalábbis mi ezt feltételezzük -, hogy a világ már ettől a fórumtól értesüljön arról, miként ítéljük meg az amerikai álláspontot. Azt már azonnal megmondhatom; az elnök levele nem ad alapot arra, hogy bármiféle változtatást is eszközöljünk a nemzetközi helyzet értékelésében, amelyet még az üzenet kézbesítése előtt megfogalmaztunk a beszámolóban. Arról van szó benne, hogy a nukleáris fegyverek megsemmisítése az a cél, amelyre valamennyi nukleáris hatalomnak törekednie kell. Az elnök levelében általában egyetért ezzel vagy azzal a szovjet javaslattal és szándékkal a leszerelés és biztonság kérdéseiben. Más szavakkal, a válaszban mintha bizonyos reménytkeltó megítélések és megállapítások is megfogalmazódnának. De ezek a pozitív kijelentések elvesznek a különféle kikötések, „megkötések“ és „feltételek“ között, amelyek gyakorlatilag megakadályozzák a leszerelés alapvető kérdéseinek megoldását. A hadászati nukleáris fegyvertárak csökkentésének előfeltétele, hogy egyezzünk bele a „csillagháborús“ programokba, a szovjet hagyományos fegyverzet - különben egyoldalú - csökkentéseibe. Ezzel kapcsolják össze a helyi konfliktusok, kétoldalú kapcsolatok problémáit is. A nukleáris fegyverek megsemmisítését Európában azzal akadályozzák meg, hogy ürügyként hivatkoznak Nagy-Britannia és Franciaország álláspontjára, követelik védelmünk gyengítését az ország keleti részében, amellett, hogy a térségben változatlanul hagyják az amerikai fegyveres erőket. A nukleáris kísérletek beszüntetésének elutasítását azokkal az elgondolásokkal igazolják, hogy a nukleáris fegyver „visszatartó“ tényezőként szolgál. Ez nyíltan ellentmond a levélben megerősített céllal, a nukleáris fegyverek megsemmisítésének szükségességével. Éppen a nukleáris robbantások kérdésében - amelyek beszüntetését az egész világ követeli - nyilvánul meg a legnyer- sebben az Egyesült Államok uralkodó köreinek elutasító szándéka a nukleáris leszerelés folyamatával kapcsolatban. Egyszóval, a részletekbe nem bonyolódva a dokumentumban - amit épphogy kézhez kaptunk - nehéz felfedezni őszinte készséget az amerikai vezetés részéről a nukleáris fenyegetés felszámolása alapvető problémáinak gyakorlati megoldására. Úgy tűnik, hogy Washingtonban, és nemcsak ott, megtanultak együtt élni a nukleáris fegyverzettel, terveket szövögetve vele a nemzetközi porondon. A Nyugat politikusai mégis kénytelenek lesznek - akarják azt vagy sem - válaszolni arra a kérdésre: készek-e egyáltalában megválni a nukleáris fegyvertől? A genfi megállapodással összhangban új találkozóra kerül sor az amerikai elnökkel. Jelentőségét abban látjuk, hogy annak gyakorlati eredményeket kell hoznia a fegyverkorlátozás és -csökkentés legfontosabb területein. Legalábbis két olyan kérdés van, amelyben lehetséges a megállapodás kialakítása: a nukleáris kísérletek beszüntetése és az amerikai, valamint szovjet közép-hatótávolságú rakéták megsemmisítése az európai övezetben. És akkor, már amennyiben megvan a készség a megegyezés keresésére, a találkozó időpontjának kérdése önmagától megoldódik; mi elfogadunk bármilyen ezzel kapcsolatos javaslatot. De nincs értelme üres beszélgetéseket folytatni. És nem maradunk közönyösek, amennyiben a megindult szovjet -amerikai párbeszédet — amely meghatározott, nem minden alapot nélkülöző reményekre jogosított a kedvező irányú változások lehetőségével kapcsolatban - arra használják fel, hogy folytassák a fegyverkezési hajszát és a háború anyagi előkészületeit. A Szovjetunió szilárdan el van szánva arra, hogy beváltsa a mi két országunk népei, az egész világ népei által hozzáfűzött reményeket. A népek a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőitől konkrét lépéseket, gyakorlati tetteket, reális megállapodásokat várnak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne megállítani a fegyverkezési hajszát. Mi készek vagyunk erre. Mint minden más ország, természetesen mi is nagy jelentőséget tulajdonítunk szárazföldi és tengeri határaink biztonságának egyaránt. Sok szomszédunk van, és elég különbözőek. Egyikkel szemben sincs területi követelésünk. Közülük egyiket sem fenyegetjük. De mint azt már nemegyszer igazolta az élet, akadnak, akik semmibe véve országunk és a velünk szomszédos államok nemzeti érdekeit, arra törekszenek, hogy kiélezzék a helyzetet a Szovjetunió határain. Például az ellenforradalom és az imperializmus vérző sebbé változtatta Afganisztánt. A Szovjetunió támogatja ennek az országnak szuverenitása megvédelmezé- sére irányuló erőfeszítéseit. Azt szeretnénk, ha már a legközelebbi jövőben visz- szahozhatnánk hazánkba a szovjet csapatokat, amelyek az afganisztáni kormány kérésére tartózkodnak az országban. Az afgán féllel egyeztettük szakaszos kivonásuk időpontjait is, amint sor kerül a politikai rendezésre, amely biztosítja az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság belügyeibe való külső beavatkozás tényleges beszüntetését és megbízhatóan garantálja azt. Létérdekünk és nemzeti érdekünk, hogy a Szovjetunióval határos valamennyi állammal változatlanul jó és békés kapcsolatokat tartsunk fenn. Ez külpolitikánk lényeges, fontos célkitűzése. Az SZKP külpolitikai tevékenységében az egyik fő iránynak tartja az európait. Európa történelmi esélye, jövője a kontinens államainak békés együttműködése. És fontos, hogy a felhalmozott tőkét megőrizve tovább lépjünk: az enyhülés kezdeti szakaszától annak sokkal szilárdabb fázisáig, az érett enyhüléshez, majd pedig a szilárd biztonság megteremtéséhez a helsinki folyamat, a nukleáris és hagyományos fegyverzet radikális csökkentése alapján. Növekszik az ázsiai és csendesóceáni irány jelentősége. Ebben a nagy kiterjedésű övezetben az ellentmondások nem kevés összebogozott góca található, dehát egyes helyeken a politikai helyzet is ingatag. Itt, ráadásul halaszthatatlanul sajátos megoldásokat, sajátos utakat kell keresni. Úgy tűnik, a koordinációval kellene kezdeni, azután pedig az erőfeszítések egyesítésével folytatni a fájó problémák politikai rendezése érdekében, hogy ennek az alapján párhuzamosan legalábbis csökkentsük a katonai szembenállás kiélezett- ségét Ázsia különböző körzeteiben, stabilizáljuk az ottani helyzetet. Ez annál is inkább sürgetőbb dolog, mivel Ázsiában, akárcsak a többi kontinensen nem hunynak ki a háborús veszély tűzfészkei. Amellett vagyunk, hogy aktivizáljuk a kollektív kiútkeresést a közel- és közép-keleti, a közép-amerikai, a dél-afrikai és más - egyéb forrongó pontokon kialakult - konfliktushelyzetek feloldása érdekében. Ezt követelik sürgetően az általános biztonság érdekei. A válságok és konfliktusok kedvező táptalaját képezik a nemzetközi terrorizmusnak. A hadüzenet nélküli háborúk, az ellen- forradalom exportjának különböző formái, a politikai gyilkosságok, a túszrablás, a re- pülőgép-eltérítés, az utcákon, a repülőtereken és a pályaudvarokon végrehajtott robbantások - mutatják a terrorizmus undorító arculatát, amelyet ösztönzői megpróbálnak különböző cinikus koholmányokkal leplezni. A Szovjetunió elvből visszautasítja a terrorizmust, és kész arra, hogy tevékenyen együttműködjön más államokkal annak kiirtására. A Szovjetunió határozottan meg fogja óvni állampolgárait az erőszakos cselekményektől, s mindent megtesz azért, hogy megvédje életüket, becsületüket és méltóságukat. Az elmúlt évre visszapillantva látni kell: a nemzetközi helyzet megjavításához szükséges előfeltételek kezdenek kialakulni. A fordulat előfeltételei azonban még nem jelentik magát a fordulatot. A fegyverkezési hajsza folytatódik, az atomháború veszélye fennáll. A nemzetközi reakció azonban távolról sem mindenható. A világforradalmi folyamat fejlődése, a demokratikus és háborúellenes tömegmozgalmak fellendülése jelentős mértékben kibővítette és megerősítette a béke, a józan ész és a jóakarat óriási erejét. Mindez az imperializmus agresszív politikájának hatalmas ellensúlya. Manapság a béke és a társadalmi haladás sorsa minden korábbinál szorosabban összefügg a szocialista világrend- szer gazdasági és politikai fejlődésének dinamizmusával. Az efféle dinamizmus iránti szükségletet az diktálja, hogy gondoskodni kell a népek jólétéről. Szüksége van rá azonban a szocialista világnak a háborús veszéllyel való szembenállás miatt is. Végül ebben nyilvánulnak meg a szocialista életmód lehetőségei. Barátaink és ellenségeink is figyelnek bennünket. Figyel bennünket a fejlődő országok hatalmas, sokszínű világa. A fejlődő világ keresi a választást, az útját, és a szocializmus sikereitől, a kor kihívásaira adott válaszainak meggyőző erejétől nagymértékben függ, hogy milyen lesz ez a választás. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szocializmus képes megoldani legbonyolultabb feladatait is. Ehhez rendkívül fontos, hogy mind aktívabb legyen az együttműködés, amely potenciáljainknak nem egyszerű összegeződését, hanem azok megsokszorozódását eredményezi, ösztönzi közös előrehaladásunk meggyorsulását. Mindez tükröződik a szocialista közösség országainak közös dokumentumaiban is. A kormányon levő kommunista pártok közös fellépése továbbra is politikai együttműködésük lelke marad. Tavaly gyakorlatilag nem volt egyetlen olyan testvéri ország sem, amelynek vezetőjével ne tárgyaltunk vagy ne találkoztunk volna. Megújulnak az ilyen együttműködés formái is. Kialakul az együttműködésnek egy új, kulcsfontosságú láncszeme, nevezetesen a testvéri országok vezetői sokoldalú munkatalálkozóinak intézménye. Ezek a találkozók lehetővé teszik, hogy operatív módon, elvtársiasan vitassuk meg a szocialista építés problémáinak, bel- és külpolitikai vetületeinek egész együttesét. A jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben nagy jelentősége volt annak, hogy a tagországok egyöntetű döntése alapján meghosszabbítottuk a Varsói Szerződés hatályát. Ez a szerződés mintegy másodszor született meg, s enélkül manapság nehéz lenne elképzelni magát az egész békepolitikát. Vegyék csak a szerződés Politikai Tanácskozó Testületének szófiai ülését. Ez mintegy a genfi párbeszéd bevezetője volt. A gazdaság terén elfogadtuk a tudo- mányos-múszaki haladás komplex programját. Ennek az a lényege, hogy a KGST- országok áttérnek az egyeztetett tudományos-műszaki politikára. A központi súly a főként kereskedelmi kapcsolatokról áttevődik a termelés specializációjára, különösképpen a gépgyártás terén. Nézetünk szerint meg kell változtatni a szocialista integráció vezérkarának, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tevékenységét is. A legfontosabb az, hogy e program megvalósítása során kevesebb legyen az adminisztráció, a mindenféle bizottság és testület, s több legyen a gazdasági ösztönzőkre, a kezdeményezésre, a szocialista vállalkozó kedvre és arra fordított figyelem, hogy ebbe a folyamatba bevonják a dolgozó kollektívákat. Ez egyben mélyen pártos megközelítés is lesz, amely az ilyen rendkívüli vállalkozáshoz szükséges. Az energia, a tárgyszerűség, a kezdeményezés - ezek mind olyan minőségek, amelyek megfelelnek a kor igényeinek, és mi arra fogunk törekedni, hogy ezek kiterjedjenek a testvérpártok kapcsolatainak egész rendszerére. Az SZKP mind nagyobb jelentőséget tulajdonít a szocialista országok, a különböző szakmához tartozó emberek, a különböző nemzedékek élő. széles körű kapcsolatteremtésének. Mindez a kölcsönös szellemi gazdagodás forrása, a gondolatok, az eszmék, a szocialista építés tapasztalatai kicserélésének csatornája. Jelenleg különösen fontos, hogy nem egy, hanem több ország fejlődése alapján elemezzük a szocialista életmód jellegét, átgondoljuk a demokrácia, az irányítási módszerek, a káderpolitika tökéletesítésének folyamatait. A szocialista világ óriási tartaléka az egymás tapasztalataihoz való figyelem, tisztelettudó viszonyulás, e tapasztalatok gyakorlati alkalmazása. A szocializmus egyik előnye az, hogy képes tanulni. Megtanulni azoknak a problémáknak megoldását, amelyeket az élet állít elébe. Megtanulni elórejelezni a válsághelyzeteket, amelyeket az osztályellenség próbál megteremteni és kihasználni. Megtanulni szembeszállni azokkal a kísérletekkel, amelyek a szocialista világ megosztását, az egyik országnak a másikkal való szembeállítását célozzák. Megtanulni nem megengedni a különböző szocialista országok érdekeinek összeütközését, hanem azokat kölcsönösen összehangolni, megtalálni a kölcsönösen elfogadható (Folytatás a 11. oldalon) ÚJ SZÚ 10 1986.11.27.