Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-27 / 49. szám, csütörtök
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA (Folytatás a 3. oldalról) zését, a tudomány és a termelés együttműködésének új formáit. Nemrég határozat született olyan ágazatközi tudományos- múszaki komplexumok létrehozásáról, amelyek magukban foglalják az erős vezető intézeteket, köztük a tudományos akadémia intézeteit, a tervező-szerkesztő szervezeteket és a kísérleti ipari üzemeket. Intézkedéseket teszünk az ágazati tudományos kutatóintézetek munkájának felélénkítésére, a műszaki-tudományos haladás meggyorsításához való hozzájárulásuk növelésére. Ez a folyamat azonban megengedhetetlenül lassan halad. Számos intézet továbbra is a minisztériumi apparátus részlegeként működik, gyakran lép fel a tárcaérdekek prókátorainak szerepében, megrekedt a rutinnál és a papírmunkában. A júniusi tanácskozáson élesen vetődött fel a tudománynak a gyakorlathoz való közelítése, az ágazati intézményeknek a termelő, a tudományos-termelő egyesülésekbe való bevonása. Ki kell deríteni, ki akadályozza ezt, hogyan foglalnak állást itt a minisztériumok és pártbizottságaik, hogyan reagálnak az élet követelményeire. Hatékonyabban kell kiaknázni a felsőoktatási intézmények tudományos potenciálját is. Ezekben összpontosul az ország tudományos és oktatási dolgozóinak több mint 35 százaléka, köztük a tudományok doktorainak mintegy fele. Viszont a kutatásoknak nem több, mint tíz százalékát végzik. Az illetékes főhatóságoknak ki kell dolgozniuk és elő kell terjeszteniük javaslataikat, amelyek szorosabbá teszik a főiskolák és a termelés közötti tudományos kapcsolatokat. Ezekben a javaslatokban figyelembe kell venni a tudományos erők nemzedékváltásának előkészítésével összefüggő érdekeket is. Ahogy nincsen élő erdő facsemete nélkül, úgy az igazi tudós is elképzelhetetlen tanítványok nélkül. A tudomány jövőjéről van szó, tehát országunk jövőjéről is. A diákok az oktatás első évétől kezdve kapcsolódjanak be a kutatómunkába, vegyenek részt a tudományos eredmények termelési meghonosításában. Csak így lehet igazi tudósokat, alkotóan gondolkodó szakembereket nevelni. Általában is igaz, elvtársak, hogy a tudományt energikusabban kell a népgazdaság szükségletei felé terelni, de épp oly fontos, hogy a termelés arccal a tudomány felé forduljon, hogy maximálisan fogékony legyen a tudományos-múszaki eredmények iránt. Sajnos, nem kevés tudományos felfedezés, jelentős találmány éveken, néha évtizedeken át nem talál gyakorlati alkalmazásra. Példákat idézek. A szovjet tudósok által három évtizeddel ezelőtt felfedezett kopásállósági effektus lehetővé tette, hogy új kenőanyagokat hozzanak létre, amelyek sokszorosára növelik a gépek és berendezések súrlódó részeinek élettartamát és jelentősen csökkentik a munkaráfordítást. Ezt a felfedezést, amely sok milliós megtakarítást eredményez, máig sem alkalmazzák széles körben a Szovjetunió petrolkémiai minisztériuma, több más minisztérium és főhatóság egyes vezetőinek vaskalapossága miatt. Az autóipari minisztérium és a tervező szervek hibájából körülbelül tíz éve nem jutott el a tömeges alkalmazáshoz a feltalált antifrikciós töltésű csapágy, amely a legnehezebb üzemeltetési viszonyok között fokozza a gépek megbízhatóságát és zavartalan működését. A szerszámgépipari minisztérium megengedhetetlenül halogatta a magas nyomatékú hidraulikus motorok gyártását, amelyeknek nincs hasonmásuk sehol a világon, s amelyek lehetővé teszik a bányászati és más berendezések széles körű hidraulizálását, többszörösére növelik a munka termelékenységét, javítják a munkakörülményeket. Ez a felsorolás sajnos folytatható. Az újhoz való ilyesfajta viszony alapja nem ritkán egyes tudóscsoportok becsvágya, az „idegen" találmányokkal szemben táplált ágazati ellenszenv, és az, hogy a termelők nem érdekeltek meghonosításukban. Az sem titok, hogy néha még a találmányi bejelentések elbírálása is évekig elhúzódik, „kálváriajárássá“ válik. Nem tudjuk megoldani a tudományos- múszaki haladás meggyorsításával kapcsolatban kitűzött feladatokat, ha nem találjuk meg azokat az ösztönzőket, amelyek csakis azoknak a kutató intézményeknek, ipari vállalatoknak biztosítanak előnyöket, amelyek kollektívái tevékenyen meghonosítanak minden újat és korszerűt, keresik a kiváló minőségű, hatékony termékek gyártásának útjait. Már szereztünk bizonyos tapasztalatokat a gazdasági mechanizmus tökéletesítésében a tudomány, illetve a tudomány és a termelés közötti együttműködés terüle- ’ tén. Mindezt figyelmesen elemezni kell, és haladéktalanul alkalmazni, szoros összhangba hozva a tudományos kollektívák és egyes dolgozók anyagi ösztönzését a tudományos és műszaki problémákhoz való reális hozzájárulásukkal. A gazdaságirányítás minden láncszemének feladata az újdonságok bevezetése iránt tanúsított magatartás megváltoztatása. Ez vonatkozik a Szovjetunió Állami Tervbizottságára is, amelynek bátrabban kell áttérnie a tudományos-múszaki haladás átfogó tervezésére és a Szovjetunió Tudományos és Műszaki Állami Bizottságára is, amelynek munkája túlságosan lassan alakul át. A Szovjet Tudományos Akadémiának, a minisztériumoknak és a főhatóságoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az alapkutatásokra és az azok alapján elért eredmények termelési alkalmazására. Ez minden tudós, mérnök, szerkesztő, vállalati vezető szent kötelessége. Az új feladatokkal szorosabban össze kell hangolnunk külgazdasági tevékenységünket is. A kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok megközelítésének átfogónak kell lennie, a jövő felé kell fordulnia. Ilyen politikát dolgoztak ki a KGST-tagországok. Ez a politika feltételezi, hogy gazdasági kapcsolataikban a főleg kereskedelmi kapcsolatokról áttérnek mélyrehatóbb gyártás-szakosításra és kooperációra, mindenekelőtt a gépgyártásban, illetve a közös egyesülések, tudományos-termelési komplexumok létrehozására. Nálunk nem kevés intézmény és szervezet felelős a külgazdasági kapcsolatok egyik vagy másik területéért, de nem mindig dolgoznak összehangoltan. Amikor a külgazdasági tevékenység aktív felhasználásának feladatát tűzzük ki fejlődésünk meggyorsítása érdekében, akkor arra gondolunk, hogy lépésről lépésre megvalósítsuk a külkereskedelmi forgalom szerkezetének átalakítását, hatékonyabbá tegyük exportunkat és importunkat. 2. Az élelmiszer-probléma megoldása elsőrendű feladat Elvtársak! A feladat, amelyet a legrövidebb időn belül meg kell oldanunk: az ország élelmiszerrel való teljes ellátása. Erre irányul a párt jelenlegi agrárpolitikája, amelyet az SZKP Központi Bizottságának 1982 májusi ülésén hozott határozatokban, a Szovjetunió élelmiszerprogramjában fogalmaztunk meg. E dukomentumok elfogadása óta sokat tettünk a mezőgazdaság és a vele kapcsolatos ágazatok anyagi-műszaki bázisának fejlesztéséért. Megerősödött a kolhozok és a szovhozok, a gazdaságközi és a feldolgozó üzemek gazdasági helyzete, fokozódott a földművelés és az állattenyésztés termelékenysége. Előrehaladás van, de a mezőgazdaság elmaradásának felszámolása lassan halad. Az agrárszektorban határozott fordulat szükséges, hogy már a 12. ötéves tervben észrevehetően javuljon az élelmiszerellátás. Tervbe vettük, hogy több mint kétszeresére növeljük a mezőgazdasági termelés növekedési ütemét, biztosítjuk az egy főre számított hús-, tej-, zöldség- és gyümölcsfogyasztás jelentős növelését. El tudjuk ezt érni? El, és kötelességünk is elérni. A párt e célból további intézkedéseket dolgozott ki, amelyek az agrár-ipari komplexum minden ágazatában a hatékonyság növelésére irányulnak. Lényegük az, hogy megváltoztassuk a falu társadalmi-gazdasági helyzetét, megteremtsük a mélyreható belterjesség, a szavatolt ter- mékelóállítás feltételeit. A hangsúlyt a gazdasági módszerekre, a kolhozok és a szovhozok önállóságának bővítésére és tevékenységük eredményeiért viselt felelősségének fokozására helyezzük. Ezt az irányvonalat követve növelni kell a termelöpotenciál kihasználásának hatásfokát az agráripari komplexumban, az erőket és az eszközöket a legnagyobb teljesítményt biztosító területekre kell összpontosítani. Elsősorban a föld termékenységének növeléséről, a szilárd gazdálkodási feltételek megteremtéséről van szó. A siker kulcsa, mint az utóbbi évek tapasztalata mutatja, az intenzív technológiák széles körű alkalmazása. E technológiák rendkívül hatékonyak, alkalmazásuk csak tavaly 16 millió tonna többlettermést eredményezett szemesterményekból és jelentős mennyiséget egyéb terményekből. Az élelmiszer-árualap feltöltésének kézenfekvő forrása azoknak a termékveszteségeknek csökkentése, amelyek a földeken ós a gazdaságokban jelentkeznek a betakarítás, a szállítás, a tárolás és a feldolgozás során. E téren nagy tartalékokkal rendelkezünk. A fogyasztási források növelése elérheti a 20 százalékot, sót egyes termékekből akár 30 százalékot is. Viszont a veszteségek elhárításának költségei felét-harmadát teszik ki az ugyanolyan mennyiségű többlettermék előállítási költségeinek. Most a központi bizottság és a kormány nagyszabású intézkedéseket határozott el a veszteségek mérséklésére. Gyorsan fejlődik a mezőgazdasági gépgyártás, ami lehetővé teszi, hogy a kolhozokat és szovhozokat olyan nagyteljesítményű gépekkel lássuk el, amelyek gyorsítják ós javítják az összes mezei munka elvégzését. Többletköltségeket is vállalunk, hogy megerősítsük az élelmiszeripari gépgyártást, a termékfeldolgozó és -tároló bázist. A párt és az állam a továbbiakban is következetesen fogja fejleszteni az agráripari komplexum anyagi-műszaki bázisát. Világos azonban, hogy a haladás fő hajtóereje, mozgatója az ember volt, és marad. Napjainkban a mezőgazdaságnak minden korábbinál nagyobb szüksége van az olyan emberekre, akik érdekeltek a tevékeny munkában, magas fokú szakmai tudással, újító szemlélettel rendelkeznek. Sikereink legfőbb biztosítéka a folyamatos gondoskodás a mezőgazdasági dolgozók munka- és életkörülményeiről, ezt célozzák terveink, és fontos, hogy azokat maradéktalanul teljesítsük. Mindezek halaszthatatlan tennivalók, de cselekvési programunkat nem merítik ki. Az agrárszektorban be kell fejeznünk az áttérést az irányítás és a gazdálkodás új módszereire. Kétségtelenül elvi jelentőségű lépés volt a központban is, a területen is az agrár-ipari komplexum egységes irányító szerveinek létrehozása, amelyek biztosítani hivatottak a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó iparágak tényleges és hatékony ‘integrálódását. E szervezeti felépítés létrehozását hatékony gazdasági mechanizmus támasztja alá. Az erre vonatkozó javaslatok már elkészültek. A fő elképzelés abban foglalható össze, hogy tág teret nyissunk a gazdálkodás közgazdasági módszerei előtt, lényegesen bővítsük a kolhozok és a szovhozok önállóságát, fokozzuk érdekeltségüket, illetve felelősségüket a végeredményekért. Lényegében a terményadóra vonatkozó lenini elgondolás alkotó alkalmazásáról van szó a jelenlegi körülmények közepette. A kolhozok és a szovhozok a tervek szerint megkapják az ötéves tervek évekre lebontott szilárd felvásárlási tervét, amely nem fog változni. Egyidejűleg lehetőséget kapnak arra, hogy a terven felüli terméket teljesen, burgonyából, zöldségből, gyümölcsből pedig a tervezett mennyiség jelentős részét is saját belátásuk szerint használják fel. A gazdaságok eladhatják ezt a mennyiséget pótlólag az államnak, frissen vagy feldolgozott állapotban értékesíthetik a kolhozpiacon, a szövetkezeti kereskedelem útján, felhasználhatják más szükségletek kielégítésére, egyebek között a háztáji kisegítő gazdaságokban is. A ga-- bona terven felüli leadását az államnak fokozott keresletnek örvendő anyagi javak pótlólagos juttatásával és egyéb intézkedésekkel ösztönözzük. A jövőben a köztársaságok a határterületek, a területek számára megtervezik a központi alapba irányuló termékszállítások stabil mennyiségét, és minden, amit ezen felül termelnek, megmarad a helyi ellátás céljaira. Tervezzük az áttérést a progresszív nor- matívákon alapuló tervezés tökéletesebb módszerére. Lényegesen növekszik a gazdasági önelszámolás szerepe. A múlt tapasztalatai megmutatták, hogy a megtérülés elvének mellőzése, s a munka erdményei- hez fűződő anyagi érdekeltség, s az ezért viselt anyagi felelősség elvének megsértése rosszabbá tette a kolhozok és a szovhozok pénzügyi és gazdasági helyzetét, s a gazdaságok jelentős eladósodásához vezetett. A tényleges önelszámolás, az üzemek jövedelmének függése a végeredménytől legyen szabály az agrár-ipari komplexum valamenyi láncszeme, elsősorban a kolhozok, a szovhozok számára. Széles körben elterjedt az önelszámoló vállalkozás és akkordrendszer a brigádok, csoportok és családok szintjén, olyan formában, hogy a szerződéses időre megkapják a termelőeszközöket, beleértve a földet is. Nagy lehetőségek nyílnak a kezdeményező kedv és a vállalkozó szellem kibontakozására, de ez feltételezi a felelősség fokozását is az élelmiszerprogram feladatainak teljesítéséért, a kolhozok, a szovhozok, a gazdaságközi vállalatok és szervezetek pénzügyi-gazdasági tevékenységének eredményeiért. Biztos gátat kell emelni a pazarlás és az élósködés elé, véget kell vetni az ún. objektív körülményekre való hivatkozásnak, amellyel a kolhozok és a szovhozok egy része leplezi, hogy képtelen, sót, időnként nem is akar jobban dolgozni, nem is kívánja fejleszteni a termelést, növelni a jövedelmet és a nyereséget. Főleg saját eszközökből kell fejleszteni a termelést, gyarapítani a nyereséget és a jövedelmet. Komoly változásokat kell elérni a bankhitelezés gyakorlatában, hogy a hitel ösztönözze a kolhozokat és a szovhozokat tevékenységük színvonalának emelésére. Amint látják, elvtársak, a falun gyökeresen átalakulnak a gazdálkodás feltételei. Ez viszont megköveteli az agrár-ipari komplexum irányítási stílusának és módszereinek komoly átalakítását. El kell vetni a szakszerűtlen beavatkozást a falu termelői tevékenységébe. Joggal elvárjuk, hogy a Szovjetunió Agráripari Állami Bizottsága és annak helyi szervei mindent megtegyenek, hogy az eddigi intézkedések komoly eredményeket hozzanak. 3. Gazdaságirányítás az új követelmények színvonalán Elvtársak! A gazdaságban az új feladatok megoldása lehetetlen a gazdasági mechanizmus mélyreható átalakítása, az átfogó, hatékony, rugalmas és a szocializmus lehetőségeit teljesebben érvényre juttató irányítási rendszer nélkül. A gazdaságirányítás folyamatos tökéletesítésre szorul. Ez nyilvánvaló. Most azonban olyan a helyzet, hogy a dolgokat nem korlátozhatjuk részleges javításokra, radikális reform szükséges. Ennek az az értelme, hogy a gyakorlatban egész termelésünket rendeljük alá a társadalmi szükségletnek, az emberi igények kielégítésének, tegyük az irányítás céljává a hatékonyság emelését, a minőség javítását, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását, fokozzuk a dolgozók érdekeltségét a munka végeredményében, kezdeményezőkészségüket és szocialista vállalkozó kedvüket a népgazdaság valamennyi láncszemében és elsősorban a dolgozó kollektívákban. Az SZKP Központi Bizottsága, Politikai Bizottsága meghatározta a gazdasági mechanizmus átalakításának fő irányait. Feladatul tűzzük ki:-emelni kell a gazdaság központi irányításának hatékonyságát, erősíteni kell a központi szerepet a párt gazdasági stratégiájában kitűzött fő célok megvalósításában a népgazdaság fejlesztési ütemének és arányainak kijelölésében, a népazdaság kiegyensúlyozottságában. Egyidejűleg le kell küzdeni a központi beavatkozás gyakorlatát az alsóbb szintű gazdasági egységek operatív tevékenységébe;- határozottan ki kell terjeszteni az egyesülések és a vállalatok önállóságának határait, növelni kell felelősségüket a legjobb eredmények eléréséért. Ennek érdekében át kell állítani őket a tényleges gazdasági önelszámolásra, a jövedelmezőségre és az önfenntartásra, a kollektívák jövedelmi szintjét a munka hatékonyságától kell közvetlenül függővé tenni;- át kell térni az irányítás közgazdasági módszereire a népgazdaság minden szintjén. E célból át kell szervezni az anyagiműszaki ellátást, tökéletesíteni kell az árképzés, a finanszírozás és a hitelnyújtás rendszerét, hatékony költségcsökkentő ösztönzőket kell kidolgozni;- korszerűbb szervezeti felépítést kell biztosítani az irányításnak, tekintetbe véve a termelés koncentrációjának, szakosításának és kooperációjának tendenciáit. Kölcsönösen összefüggő ágazatok komplexumainak, ágazatközi tudományos-műszaki központoknak, a gazdasági egyesülések, a területi-termelési egyesülések különböző formáinak a megteremtéséről van szó:- biztosítani kell az ágazati és területi gazdaságirányítás optimális párosítását, a köztársaságok és a körzetek komplex gazdasági és szociális fejlesztését, az észszerű ágazatközi kapcsolatok megteremtését;- meg kell valósítani az irányítás sokoldalú demokratizálását, fokozni kell az irányításban a dolgozó kollektívák szerepét, erősíteni az alulról jövő ellenőrzést, a beszámolást s a gazdasági szervek munkájának nyilvánosságát. Kétségtelen, elvtársak, hogy a szocialista gazdasági mechanizmus legkomolyabb átalakítása előtt állunk. Ennek megvalósítása már megkezdődött. Az agrár-ipari komplexumban elvégzendő munka irányairól már volt szó. Korszerűsödik a gépgyártás irányításának komplexuma. Az iparvállalatok javarészt a kétszintes irányítási rendszerre állnak majd át. A kísérletileg kipróbált új gazdálkodási módszerek ettől az évtől kezdve az összes ipari terméknek több mint a felét adó vállalatoknál és egyesüléseknél honosodtak meg. Megkezdődött bevezetésük a szolgáltatásban, az építőiparban és a közlekedésben. Egyre szélesebb körű alkalmazást nyer a munka szervezésének és ösztönzésének kollektív formája, a gazdasági önelszámolás. Mindazonáltal még csak az útnak az elején tartunk. A gazdasági mechanizmus átalakításához országunk viszonyai között, annak hatalmas és bonyolult népgazdaságával időre és energikus erőfeszítésekre van szükség. Lehetnek nehézségek, nem vagyunk bebiztosítva a tévedések ellen, mégis most az a legfontosabb, hogy céltu(Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986.11.27.
