Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-17 / 40. szám, hétfő

Brumel egykor és ma A szovjet Vlagyimir Szalnyikov a két legutóbbi világbajnokságon aranyérmet nyert 400 és az 1500 méteres gyorsúszásban. A 26 éves versenyző hosszabb kihagyás után most újra nagyszerű formába lendült, s triplázásra készül a Madridban sorra kerülő VB-n. (A ČSTK felvétele) A női sakkvilágbajnoki címről álmodik A római Stadio Olimpico 80 ez­res közönsége talpon volt. Az öt­karikás játékok atlétikai versenyei­nek egyik legizgalmasabb száma, a férfi magasugrás utolsó felvoná­sa következett. Az alkonyi sötét­séget elűző reflektorok már csak három ugrót „találtak“ az aréná­ban. Kettejük ottléte senkinek sem jelentett meglepetést. A világ­csúcstartó amerikai John Tho­rn asnak a szakemberek nagy része már az olimpia előtt odaadta volna az aranyérmet, s az is természe­tesnek tűnt, hogy a szovjet színek képviseletében Robert Savlaka- dze az, aki igyekszik megcáfolni a szakértői véleményeket. A har­madik főszereplő már kevésbé „il­lik a képbe“. Vele nem számoltak. A Szovjetunióból érkezett ő is. Szemtelenül fiatal, mindössze 18 esztendős, Valerij Brumelnak hív­ják, aki 216 cm-rel, de több kísér­lettel, Savlakadze mögött ezüstér­met szerzett. Akkor még csak kevesen sejtet­ték, hogy az elkövetkező évek egyeduralkodója lépett az olimpiai dobogó második fokára. Alig telt el egy esztendő, s nemcsak egy vi­lágverseny alapján, hanem abszo­lút értelemben is jobb Thomasnál. 1961 júniusában 223 cm-rel elhó­dítja tőle a világcsúcsot. Történel­mi dátum, egy nem mindennapi sorozat elsó állomása. Nem sok időt hagy a szurkolók­nak és a szakembereknek az ál- mélkodásra, valósággal kábulatba ejti őket, júliusban és augusztus­ban is egy-egy centivel toldja meg teljesítményét, 225 cm-re javítva a férfi magasugrás addigi legjobb eredményét. A következő évet úgy folytatja, ahogy az előzőt abba­hagyta - világrekordokkal. Centin­ként halad magasabbra, 226, majd 227 a csúcs. Szokását 1963- ban is megőrzi, júliusban a szov­jet-amerikai szuperviadalon a 228 cm-re tett lécen is átlendül. Éteri magasság, nem véletlen, hogy senki nem tudja követni. Ezek után az sem véletlen, hogy az említett három évben a sportújságírók nem találnak jobb sportolót Brumelnél a világon, s az sem, hogy a tokiói olimpián ő a toronymagas esélyes. Bár a szovjet csapat vezetői aggályos- kodnak. Az ötkarikás játékok előtt kétszer is vereséget szenvedett, ezért a címvédő és sokadvirágzá- sát élő Savlakadzéban inkább bíz­nak. Csak egy ember, a világ­csúcstartó edzője, Gyacskov mes­ter nyugodt: ,, Valerij fölöslegesen VI. úszó Európa Kupa. 1985. december 15. A nyúlánk fiú cso­dálatosan úszik, utcahosszal ve­zeti a mezőnyt. Közelébe sem ér­het senki. Fordulása tökéletes, az­tán már ott is a célban. Szusszan egyet a vízben, majd elegáns, nyugodt mozdulatokkal kilép a medencéből. 400 és 1500 m-en ő a vitathatatlan győztes. És mi­csoda kiváló időkkel: 3:46,13 és 14:45,59! Vastaps a lelátókon. Vlagyimir Szalnyikov visszatért. Személye körül több mint egy éven át a titokzatosság fátyla lebe­gett. Az 1984-es A kategóriás nemzetközi verseny után olyan kósza hírek keltek szárnyra, hogy makacs vállsérülése miatt abba­hagyta a versenyzést. 1985 elején a szovjet sajtóban folytatásokban közölték sportpályafutásának tör­ténetét. Aztán júniusban Bakuban váratlanul rajthoz állt a szovjet bajnokságon, s 1500 méteren 15:14,78 perces idővel az eszten­dő harmadik legjobb idejét érte el. Bekerült a szófiai EB-re készülő csapatba, s az úszóvilág nagy ér­deklődéssel várta Európa két óriá­sának: Grossnak és Szalnyikov- nak a párharcát. Az attrakció el­maradt: Szalnyikov ugyanis nem indult az Európa-bajnokságon. Megfázott - ez volt a hivatalos indoklás. Aztán az Universiaderól is hiányzott Közben - még az EB előtt a nyugatnémet Gross elhódí­totta tőle a 400 méteres gyors­úszás világrekordját, amelyet há­rom éven át tartott. Kiöregedett változtatni próbált a stílusán, ez az oka vereségeinek. De most már minden a régi“ - jelenti ki a szak­ember. Tudja, mit beszél. Savlakadze nem kerül dobogóra. Brumel óriási csatában legyőzi az ugyancsak 218 cm-t teljesítő Thomast. Az eredmény 10 centivel rosszabb a világcsúcsnál, ám ezúttal a he­lyezés, az olimpiai arany minden­nél fontosabb. Újabb rekordokat lesz módja felállítani az elkövetke­ző évek viadalán is. így gondolják a szakemberek, akik nyíltan ki­mondva 230 cm-t várnak tőle, de hasonlóan vélekedik maga is. A sors azonban másként rendel­kezik ... 1955. október 7. Barátjával mo­torkerékpáron Moszkva felé halad, amikor egy kocsi elüti őket. A hát­VALERIJ BRUMEL Razvedkiben született 1942. május 14-én. Klubjai: Avan- gard Luganszk (1959), Bure- vesztnyik Lvov (1960), Bu- revsztnyik Moszkva (1960-tól 1971-ig). Olimpiai bajnok (1964), ezüstérmes (1960). Európa-bajnok (1972). Három­szoros szovjet bajnok (1961- től 1963-ig). Hat világcsúcsot állított fel, az utolsót 1963- ban, s ez nyolc évig ,,élt“. A világ legjobb sportolója (1961-1963). Helms-díjas (1962). A Munka Vörös Zászló Érdemrend tulajdonosa. só ülésen helyet foglaló Brumel súlyos sérüléseket szenved, jobb lába három helyen is szilánkosan eltörik. A sportvilág megdöbbent. Nehéz elhinni, hogy a világ atléti­kája egyik legjobbját veszítette el egyik pillanatról a másikra. Három év alatt (1965-1968) 32 alkalommal operálják meg előbb a jobb, majd a bal lábát, amelyen ínsérüléseket szenvedett. Az or­vosok még csak a talpra állításáért küzdenek, amikor ő már a ver­senyzésre gondol. Óriási energiát fektet abba, hogy visszatérjen. Erőfeszítéséit siker koronázza, 1971 -ben 208 cm-re képes. A tör­téntek után szinte hihetetlen telje­sítmény, az akaraterő diadala. Egyre gyakrabban kerül szóba a közelgő müncheni olimpia, Bru­mel azonban óvatos: ,,Ha majd három egymást követő versenyen 220 fölé kerülök, akkor beszélhe­tünk a játékokról. “ Tudja, amit rajta kívül csak ke­- hangzott el immár a szentencia, s amikor híre ment, hogy részt vesz az Európa Kupa-viadalon, már senki sem figyelt oda, ponto­sabban: nem vették komolyan. A szovjet fiú legjobb napjaira emlékeztető formában győzött 400 és 1500 méteren. Semmi két­séget nem hagyott afelől, hogy nagy tettekre lehet még képes. „A sztár visszatért“ - írta róla a versenyek után a nyugati sajtó. Közben fény derült a hosszas ki­hagyás okaira is. Hallgassuk Szalnyikovot:- Az 1984-es A-kategóriás ver­senyek után félig-meddig amolyan válságos lelkiállapotba kerültem. Jobb időket úsztam, mint a Los Angeles-i olimpiai bajnokok 400 és 1500 gyorson, de végül is nem sikerült világcsúcsot úsznom, ahogy azt terveztem. Ráadásul a bal váltammal valami nem volt rendben. Ennek okát az orvosok nem tudták pontosan megállapíta­ni. Úgy éreztem, a hosszas ver­senyzés miatt van ez, s ekkor felmerült bennem a visszavonulás gondolata. Két hónapig a meden­cék felé sem néztem. Teniszezni kezdtem. Közben egyre nagyobb vágyat éreztem a medencék zajos világa iránt. Elkezdtem az edzése­ket eleinte napi egy, aztán 1985 áprilisától már két edzést tartot­tam. Bakuban a szovjet bajnoksá­gon rendkívül hullámzó vizű me­dencében a világ harmadik leg­jobb idejét úsztam 1500 méteren. vesen, nem a nagy versenyek, az újabb diadalok miatt erőltette a visszatérést. Azért ugrott újra, hogy bizonyítsa a világnak és még inkább magának, hogy súlyos sé­rülése nem törte össze lelkileg. És egy másik, prózaibbnak tűnő ok: csak ilyen módon tudott elbúcsúz­ni az élsporttól, amelynek annyi évet szentelt...-Az orvosok nem kevés időt töltöttek a talpraállításommal. Ezen évek alatt volt alkalmam ta­pasztalni, milyen súlyos gondok­kal, nehézségekkel kell időnként megküzdenie az embernek. Nem tudom, kitartottam volna-e, ha sor­som nem hoz össze Gavriil Abra- movics professzorral, aki nemcsak abban segített, hogy fizikailag meggyógyuljak. Leckéket kaptam tőle erkölcsiségből és hivatássze- retetból. Ezek nélkül sokat veszí­tettem volna, s aligha lennék ma író - mondja Brumel. Igen, a világ egykori legjobb magasugrója ma irodalmár. Több könyve, elbeszélése jelent már meg. Alekszandr Lapsinnal közö­sen írt forgatókönyve alapján for­gatták a Jog az ugráshoz című filmet, amely - már a cím is utal rá - nem kevés önéletrajzi elemet tartalmazott. Ahogy több mint húsz éve a magasugrás, ma az irodalom jelenti élete értelmét. A sport ma már sokkal kisebb helyet foglal el életében, mint korábban. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kísérné figyelemmel egykori sportága mai csillagait. Rudolf Povarnyicin és Igor Paklin világcsúcsainak - saját bevallása szerint - ugyanúgy tu­dott örülni, mint annak idején sa­játjainak. Tapasztalt toliforgatónak szá­mít, de ahogy mondja, nem ír könnyen. Sportolóként könnyebb volt. Akkor mindig tudta egy-egy nagy eredmény eléréséhez meny­nyi munka, edzés szükséges. Az irodalomban ilyen egyértelműség csak ritkán van. A különbségek ellenére mégis talál azonosságo­kat, amikor az irodalom és a sport eggyé válik. De erről szóljon az író maga: ^ „ Régen, nagy versenyek előtt mindig lámpalázas voltam. Az öröm, a nyugtalanság, a remény érzése harcolt bennem egymás­sal. Ma, amikor valamely művem napvilágot lát, hasonló érzés kerít hatalmába. Ez a pillanat köti össze mai életemet azzal a régvolt idő­szakkal, amikor még a világcsú­csot ostromoltam..." (esel) Mégsem volt szerencsém, annyira megfáztam, hogy az Universiade- ra nem tudtam elérni a csúcsfor­mámat. Szeptembertől kezdve végre minden rendbejött és a ter­vek szerint készülhettem. Heti adagom mintegy 100 km volt... Májusban lesz 28 éves. Ha ar­ról faggatják, nem érzi-e túl öreg- nak magát a medencében, azon­nal kész a válasszal:- Én, öreg? - a hangjában egy­fajta kihívás érezhető. - Termé­szetesen! öreg vagyok már ah­hoz, hogy naponta 25 km-t lapá­toljak, mint 18 éves koromban az 1968-as VB előtt. Viszont senki­nek nincs olyan versenytapaszta­lata, mint nekem. Úgy érzem, van még bennem egy-két világcsúcs. Szalnyikov immár teljes gőzzel készül és nagy terveket sző. Le­mondott edzője, Igor Koskin szol­gálatairól is („A válogatott mellett nem volt elég ideje a számomra“), s ázóta egyedül edz, hiszen, fia valakinek, akkor neki tényleg nincs nagy szüksége különleges tanácsokra. Két világbajnokságon vett eddig részt, mindkettőn övé volt a 400 és 1500 méteres gyors­úszás aranyérme. Hogy mi követ­kezhet ezután?...-... Természetesen az idei madridi - számomra harmadik- világbajnokságon is meg aka­rom védeni mindkét címemet!- Állítja határozottan. Az előjelekből ítélve minden esélye megvan rá. (M. L.) Grúzia - ahogy mondani szo­kás - a napfény és a nehéz vörös borok hazája. Meg a kiváló sakko­zónőké - teszi rögtön hozzá még a kevésbé jól tájékozott sakkbarát is. Igaza van. Vita nem férhet hozzá, az ősi játékot manapság a grúz hölgyek művelik a legma­gasabb szinten. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a világbaj­noknőt immár hosszú évek óta a grúz „uralkodó ház“ adja. S nem tűnik túl nagy kockázatnak megjósolni, hogy az utódlás kér­dése az elkövetkezendő eszten­dőkben is grúz „belügy“ marad. A jelenlegi uralkodónó, Maja Csi- burdanidze is jól tudja, hogy trón­jára mindenekelőtt közvetlen kör­nyezetéből tartanak igényt. A két Nana, Joszeliani és Alekszandrija legfőbb trónkövetelő és maholnap Ketino Arahamija. Ki ez a Ketino Arahamija?- kérdezgették egymást tavaly ok­tóberben a hagyományos tbiliszi nemzetközi verseny után a szak­emberek, s ugyanezt kérdezték szinte csodálkozva a vetélytárs- nők is. A vetélytársnők, akik a nagy viadal előtt alig vették ko­molyan a 17 esztendős „kislányt“. Igaz, ők bánták. Mire észbekap­tak, a nevesincs fiatal sakkozónő még azt a luxust is megengedhet­te magának az utolsó fordulóban, hogy sokkal tapasztaltabb honfi­társnőjétől, Ahmilovszkájától vere­séget szenvedjen Az egyetlen hét győzelem és négy döntetlen mel­lett. Meglepő győzelme egy csapás­ra ismertté tette a nevét. Sikeré­nek értékéből még azon elemzők véleménye sem vont le semmit, akik váltig állították: első helyét elsősorban annak köszönhette, hogy ellenfelei, a nagyok félvállról vették őt. Gyenge érvelés... A jugoszláviai Dobrnába, a má­sodik junior világbajnokságra vi­szont már esélyesként érkezett. Egyöntetű vélemény szerint a címvédő magyar Mádl Ildikóval és a hazaiak nagy reménységé­vel, Alisza Mariccsal kell megküz­denie az első helyért. Már az első forduló sokat elárul az erőviszonyokról. A sorsolás szeszélye folytán azonnal rang­adóra kényszerül A. Mariccsal- és magabiztos játékkal nyer. Győz Mádl is, s a negyedik fordu­lóig tartja a lépést Arahamijával. Ám akkor érthetetlen rövidzárlat következik és a világbajnokság at­tól a perctől kezdve egyesélyessé szűkül. A hírügynökségi jelentések is egysíkúvá válnak: Arahamija újabb győzelme! - kopogják a gé­pek napról napra. Leírni természe­tesen könnyebb volt, mint kivívni ezeket a győzelmeket. Nem egy partijában sokkal rosszabbul állt, mint vetélytársnője. A hetedik for­dulóban például a bolgár Pejcseva alaposan megszorongatta, de a legnehezebb helyzetekből is ki­vágta magát. És nyert, hetedszer, nyolcadszor... tizenegyedszer. Újra izgalmasabbá válnak a hír­adások, a világbajnoki cím már régen Arahamijáé, ám van egy izgatóbb kérdés is: tud-e százszá­zalékos teljesítménnyel nyerni. Az utolsó fordulóban a lengyel Lisowska az ellenfele. És láss csodát: a világbajnokság során először Arahamija kel fel néhány tized másodperccel korábban az asztaltól, s kezét nyújtja ellenfelé­nek. A lengyel sakkozónő igazán, megérdemli az elismerést, nagy szenzációt sikerült megakadá­lyoznia, szívós védekezésével döntetlenre „kényszerítette“ a vi- lágbajnoknót. A női Kaszparovot, ahogy so­kan már menetközben elnevezték. Az elnevezés ellen - bármily hí­zelgő is a számára - hevesen tiltakozik.- Nagyon szeretem Garri játé­kát, bevallom neki szurkoltam a vi­lágbajnoki döntőn. Stílusunk ha­sonlít, én is az eredeti megoldások híve vagyok, s úgy vélem, hozzá hasonlóan elég agresszív is. En­nek ellenére nem tartom példaké­pemnek, én Aljechin mester játsz­máin nőttem fel. Ketino Arahamija hatéves korá­ban ismerkedett meg a bábuk vilá­gával. Édesapja ismertette meg a játékkal, amely az évek során egyik szerelmévé vált. A másik a germanisztika. A 17 esztendős Keito Arahamija a tbili­szi egyetem hallgatója, Imádja az irodalmat, s bár leendő szakterü­lete a német irodalom, legkedve­sebb külföldi szerzője Shakespea­re. A hazaiak közül a modern grúz irodalom egyik atyamesterének, Nodar Dumbadzénak a műveit ol­vassa a legszívesebben. Talán a kizárólagosság hiánya, az, hogy eddig nemcsak a sakko­zásra magára összpontosított, okozta, hogy igazából csak tavaly ismerték meg a nevét. Pedig óriási tehetség, állítja róla edzője, Vla­gyimir Lepuskin. Mestere szerint akár a csúcsra is feljuthat. A fel­nőtt világbajnoki címről az ifjúsági világelső óvatosan nyilatkozik:- Magától értetődik, hogy min­denki, aki egy kicsit is komolyan veszi sportágát, a csúcsra törek­szik. Titokban én is a felnőtt világ- bajnoki címről álmodozom, de addig még hosszú az út, rengeteg fel­adat vár rám. A legközelebbi a nagymesteri cím megszerzése. Az első pontom már megvan hozzá... (n) Szalnyikov triplázásra készül ÚJ SZÚ 6 1986. II. 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom