Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-08 / 6. szám, szerda

Részvéttávirat A közel-keleti békés rendezés érdekében nemzetközi értekezletet kell tartani Faruk Kaddumi befejezte moszkvai tárgyalásait A Hloubétíni Tesla vállalat vimperki üzeme mérőműszereket gyárt a tv és rádióadók számára. Ezek segítségével a közvetített szignál paramé­tereit mutatják ki. A második félév kezdetén indították be a TMZ 81 új rendszer sorozatgyártását, amelynél félvezetőket használnak, így a súlyt 200 grammra csökkentik, s a korábbi típusokhoz képest kétharmadnyi energiafelhasználást takarítanak meg. A képen: Josef Mach (lent) és Miloslav Kálal mérnök a TMZ 81 rendszer kilépőellenőrzését végzi. (Jaroslav Sybek - ČTK-felvétel) A Pravda születésnapja (ČSTK) - Negyvenegy éve, 1945. január 7-én jelent meg Michalovcében a Pravda első száma az SZLKP lapjaként Csehszlovákia felszabadított területén. A lapot nehéz felté­telek között adták ki, hetilap­ként 4 oldalon. Michalovcében csak három szám jelent meg, mert később a Pravdát a fel­szabadult Kassán (Košice) kezdték nyomni. A fennmaradt példányok a michalovcei Zempléni Múze­um tulajdonában vannak. A múzeum régi párttagoktól szerezte be őket. Ezek a pél­dányok a munkásmozgalom történetének értékes doku­mentumai a Michalovcei já­rásban. RÖVIDEN- Him Nguon, a Kambodzsai Nép- köztársaság csehszlovákiai nagyköve­te tegnap Prágában baráti találkozót rendezett országának nemzeti ünnepe alkalmából. Jelen voltak: Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Michal Štefaňák, a CSKP KB osztályvezetője, Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök­helyettes, Bohuslav Kučera, a Szövet­ségi Gyűlés alelnöke, Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, valamint más politikai és közéleti személyi­ségek.- Milán Václavík vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter tegnap fo­gadta Horst Brünner altábornagyot, az NDK Nemzeti Néphadseregének politi­kai főcsoportfőnökét.- Jindŕich Ŕehoŕek, a külügymi­niszter első helyettese tegnap a prágai Cernín-palotában találkozott Viktor Lo- makinnal, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetével, a nagykövetség többi dolgozójával, valamint a Szovjetunió csehszlovákiai kereskedelmi képvise­letének és konzulátusainak munkatár­saival SZISZ-tagok a kongresszus tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) gorod) Komszomol-tagokkal együtt nemzetközi kommunista szombatokat ‘szerveznek, össze­gyűjtik a hulladékot a vasúti pályák mentén, s az utazás kulturáltabbá tételére törekszenek. Elismeréssel szólhatunk a személykocsi-mosó építőinek erőfeszítéseiről is: az if­júsági építkezésnek nyilvánított lé­tesítményt már december elején átadták. A Čierna nad Tisou-i átra­kóállomás SZISZ-tagjai a XVII. pártkongresszus tiszteletére négy vasúti szerelvénnyi ércet raknak át terven felül, a Spišská Nová Ves-i mozdonycsarnok fiatal dolgozói pedig 17 önkéntes műszakot és egy mozdony karbantartását vál­lalták. A Kassai Radioökológiai inté­zetben dolgozó, dr. Miroslav Ka- lináč vezette ifjúsági kollektíva vállalása a környezet védelméhez jelent hozzájárulást. A levegőmin­ták elemzéséhez használatos anyagok mellé 1986 végéig terven felül újabbakat fejlesztenek ki, hogy pontosabban ki lehessen mutatni az égéstermékek mennyi­ségét. A prešovi Csapágygyár SZISZ- szervezetének tagjai A fiatalok a CSKP XVII. kongresszusa tisz­teletére elnevezésű mozgalomba kapcsolódtak be. Megígérték, hogy a pártkongresszusig 10 újítá­si javaslatot nyújtanak be és meg­oldanak több tematikai feladatot. Az utóbbi vállalások értéke mint­egy 100 ezer korona. A Kassai Műszaki Főiskolával együttmű­ködve újabb automata gépsort he­lyeznek üzembe, s kidolgozzák a számítógépes termelésirányítás programját. Meghalt Július Nemeik nemzeti művész (Folytatás az 1. oldalról) művét a humánum és erős hábo­rúellenesség jellemzi. Témáit a proletariátus forradalmi harcai­nak hagyományaiból, a szlovák nemzeti felkelésből, valamint a szocialista társadalom felépíté­sére tett erőfeszítésekből merítet­te Ugyanilyen fontos tájfestésze­te, amelyet a szociális érdeklődés és a hazafiasság jellemzi. A szlovákiai képzőművészeti élet fő szervezői közé tartozott, és számos tisztséget töltött be a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségében. Személyében képzőművészeti életünk kiváló egyénisége távo­zott, aki elkötelezett munkájával és művészetével jelentős mérték­ben hozzájárult a szlovákiai kép­zőművészet haladó hagyományai­nak formálásához. Az elhunytat Bratislavában, a Szlovák Filharmónia hangver­senytermében január 15-én 9 óra­kor ravatalozzák fel. Búcsúztatása január 15-én a Szlovák Filharmónia hangver­senytermében 10 órakor, a kre­matórium szertartástermében 12 órakor kezdődik. Július Nemčík nemzeti művész állami temetésének megszervezé­sére különbizottság alakult, amelynek tagjai. Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter (a bi­zottság elnöke), Rudolf Jurík, az SZLKP KB osztályvezetője, Vladi­mír Čerevka szlovák kulturális mi­niszterhelyettes és Ivan Schur­mann, a Szlovákiai Képzőművé­szek Szövetségének elnöke. (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök távirat­ban fejezte ki részvétét Willi Stophnak, az NDK Minisztertaná­csa elnökének Gerhard Weiss, az NDK Minisztertanácsa elnökhe­lyettese elhunytéval kapcsolatban. Ülést tart a KGST tervezési bizottsága (ČSTK) - Svätopluk Potáč szövetségi miniszterhelyettes ve­zetésével csehszlovák küldöttség érkezett tegnap Hanoiba, hogy részt vegyen a KGST tervezési együttműködési bizottságának szerdán kezdődő 37. ülésén. A ta­nácskozás napirendjén elsősor­ban a KGST 41. (rendkívüli) ülés­szakán elfogadott határozatok le­bontása szerepel. Ezen kívül a résztvevők értékelik a KGST csúcsértekezletén jóváhagyott ha­tározatok végrehajtását. Részlete­sen foglalkoznak a tagországok termelőegységei közvetlen kap­csolatainak fejlődésével. A csehszlovák küldöttség veze­tőjével tegnap Hanoiban találko­zott Tranh Quyhn, a Vietnami Szocialista Köztársaság Minisz­tertanácsának elnökhelyettese, a csehszlovák-vietnami gazdasá­gi és tudományos-műszaki együtt­működési vegyes bizottság viet­nami tagozatának elnöke. Csütörtökre halasztották a startot (ČSTK) - Ismét elhalasztották tegnap délután a Columbia ameri­kai űrrepülőgép indítását. Erre az okot az adta, hogy a Canaveral- fokon és a kijelölt kényszerleszál­lási helyeken, Szenegálban és Spanyolországban rossz volt az időjárás. Az amerikai űrhajózási hivatal szóvivője közölte, hogy a következő fellövési kísérletre legkorábban csütörtökön kerülhet sor. Addig ellenőrizni kell a Co­lumbia motorjait, amelyek már többször okozták az űrrepülőgép fellövésének elhalasztását. Ugyancsak felfüggesztették a nyugat-európai Ariane-rakéta fellövését, amely műholdakat he­lyezne Föld körüli pályára. A BRIT LÉGIERŐ Phantom-típusú harci repülőgépe tegnap gyakorlórepü­lés közben lezuhant a kelet-angliai Harrogate város közelében. A pilóta és a navigátor súlyosan megsebesült. A CHILEI KOMMUNISTA PÁRT, az üldöztetés ellenére az elmúlt napokban számos gyűlésen és más akciókkal ünnepelte megalapításának 64. évfor­dulóját. Az évforduló alkalmából meg­jelent az illegalitásban kiadott El Siglo pártlap különszáma is. A LEONARD PELTIER védelmére alakult bizottság amerikai küldöttsége tegnap a szovjet békevédök meghívá­sára Moszkvába érkezett. Leonard Peltiert, az amerikai indiánok polgárjo­gaiért küzdő harcost 1977-ben kétsze­resen életfogytiglani börtönre ítélték. CSŐN TU-HVAN dél-koreai diktátor tegnap a 22 minisztere közül 8-at le­váltott. Megfigyelők szerint a diktátor saját pozícióinak megerősítésére tö­rekszik, tekintettel a szöuli vezető kö­rökben növekvő ellentétekre. A NICARAGUAI textilipar fejleszté­sének kérdéseit a következő öt év folyamán és 2000-ig közösen oldják meg a nicaraguai és szovjet szakem­berek. Ezt jelentette ki a TASZSZ tudó­sítójának Nicaraguából való visszaté­rése után Albinasz Adomaitisz, a Szov­jetunió könnyűipari miniszterének he­lyettese. Rámutatott, hogy a nicaraguai fél kérésére szovjet tudományos kuta­tóintézetek kidolgozzák textilipari válla­latok nicaraguai területen való elhelye­zésének tervét. ZBIGNIEW MiCHALEK, a LEMP KB titkára tegnap Varsóban fogadta Jindŕich Záhradníkot, a Szövetkezetek Központi Tanácsának elnökét. A meg­beszéléseken kölcsönösen tájékoztat­ták egymást a két ország szövetkezeti szervezetei együttműködésének to­vábbi lehetőségeiről. A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT­NAK 1985 végén több mint 600 ezer tagja volt. Az FKP hetilapja, a L'Huma- nité Dimanche szerint a párt tavaly több új taggal gyarapodott, mint az előző évben. Az FKP sorai hetente átlag 1500 új taggal, főként fiatalokkal és műszaki értelmiségiekkel bővülnek. SORBAN (ČSTK) - Faruk Kaddumi, a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet politikai osztályának vezető­je tegnap befejezte négynapos moszkvai látogatását. Fogadta őt Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, akivel baráti munkalégkörben megbeszéléseket folytatott. A megbeszélések folyamán a szovjet fél megerősítette, hogy tartósan támogatja az arab népek igazságos harcát az izraeli ag­resszió megállításáért és az izraeli csapatok kivonásáért mindazon arab területekről, amelyeket Izrael 1967 óta megszállva tart, valamint a palesztin nép elidegeníthetetlen nemzeti jogainak gyakorlati bizto­sításáért, beleértve az önálló füg­getlen államalapítás jogát. Hang­súlyozták azt a fontos szerepet, amely e harcban továbbra is a Palesztin Felszabadítási szerve­zetre hárul. Mindkét fél rámutatott az ameri­kai kormány azon folytatódó kísér­leteinek veszélyességére, hogy az arabokat - köztük a palesztinokat - kapituláns külön-megállapodá- sokra kényszerítse Izraellel. Hangsúlyozták, hogy a térség országai és népei, valamint az egész világ tényleges érdekeinek megfelelne, ha nemzetközi kon­ferenciát hívnának össze a Kö­zel-Keletről, valamennyi érdekelt fél közöttük a PFSZ - a palesztin nép egyedüli törvényes képviselő­jének részvételével. E konferencia feladata volna komolyan érdem­ben megvizsgálni a közel-keleti helyzet rendezésének valamennyi szempontját és mindenki számára elfogadható megoldásokat kidol­gozni. Kémcsoport leleplezése Indiában (ČSTK) - Az indiai biztonsági szervek további kémcsoportot lep­leztek le, amelyben amerikai és angol állampolgárok is tevékeny­kedtek. Erre mutatott rá tegnapi számában a National Herald cí­mű lap. A biztonsági szervek házkuta­tást tartottak négy kalkuttai millio­mos lakásaiban. Ezek a milliomo­sok tizenhét céget vezettek. Az akció során a vállalatokban szám­talan olyan dokumentumot talál­tak, amelyek bebizonyították, hogy összeesküvést szőttek abból a célból, hogy katonai és más állami titkokat adjanak el külföldre. Az említett vállalatoknak irodáik vannak New Yorkban, London­ban, Tokióban és Szöulban. A razziák során letartóztattak egy amerikai és egy brit állampol­gárt is. A lap forrásai szerint a rend­őrségnek bizonyítékai vannak ar­ról, hogy az érintetteket az említett kalkuttai vállalatokban dolgozó lá­nyok csoportjával együtt az ameri­kai kémközpont, a CIA fizette. Fel­adatuk az volt, hogy titkos adato­kat szerezzenek a hadsereg és a tengerészet tisztjeitől, politiku­soktól, és azoktól a személyektől, akik zavargásokat szítanak észak­keleti indiai államokban Tripurá- ban, Asszámban és másutt. A lap rámutatott, hogy e hálózat felgöngyölítése már december óta folyik. Akkor sikerült letartóztatni a szervezet elsó tagját, aki titkos térképeket és más dokumentumo­kat közvetített. Zsúfolt program vár az olasz parlamentre (ČSTK) - A hagyományos téli szünet után tegnap felújította te­vékenységét az olasz parlament. Napirendjén több olyan fontos kér­dés és probléma szerepel, ame­lyek tavaly óta megoldatlanok. A képviselők mindenekelőtt megvitatják az ún. pénzügyi tör­vényt, amely meghatározza az or­szág fejlődésének fő irányait, és az idei állami költségvetést. A múlt év végéig kellett volna jóváhagyni ezt a dokumentumot, de a kor­mánynak nem sikerült elfogadtat­nia az Olasz Kommunista Pártnak a gazdaságpolitikával való szem- behelyezkedése, valamint az ötta­gú kormánykoalíción belül dúló el­lentétek miatt. A tárgyalások további fontos pontja lesz azoknak a következte­téseknek a megvitatása, amelyek­Akció egy béketábor ellen (ČSTK) - Több mint 4000 nyugatné­met rendőr és határőr kezdte meg tegnap a bajorországi Wackersdorf község mellett az atomerőművek ki­égett részeit feldolgozó üzem építése ellenzői táborának erőszakos kiüríté­sét. A rendőrök kétezer tüntető ellen idomított kutyákat és könnyfakasztó gázt vetettek be. A délutáni órákig több mint ezer tüntetőt tereltek el a táborból, közben 400-at letartóztattak. Vietnam-USA Februárban újabb tárgyalási forduló (ČSTK) - Hanoiban tegnap befeje­ződtek a vietnami háborúban eltűnt amerikai katonákról folytatott tárgyalá­sok. A kétnapos tárgyaláson az ameri­kai küldöttséget Richard Armitage, a hadügyminiszter helyettese vezette, a vietnami küldöttség élén, Hoang Bih Son külügyminiszter-helyettes állt A vietnami szóvivő a sajtóértekezle­ten közölte, hogy Vietnamban ez év január elsejétől különleges kétéves program kezdődött, amelynek célja a mintegy 1800 eltűnt amerikaival kap­csolatos kérdések maradéktalan meg­oldása. A program keretében ötven jelentés kidolgozását tervezik az ele­sett katonákról, amelyeket a tárgyalá­sok következő febtuári menetében átadnak az amerikai félnek. re a P-2 titkos szabadkőműves páholy tevékenységét vizsgáló kü­lönleges parlamenti csoport jutott. E felforgató szervezet leleplezése 1981-ben az akkori kormány bu­kását okozta, mivel a páholy tagja volt a burzsoá pártok számos is­mert politikusa, bankárok, ügyvé­dek és nagyvállalkozók A parla­ment különleges bizottsága, amely több éven át vizsgálta a pá­holy tevékenységét, arra a követ­keztetésre jutott, hogy e szervezet gyökereit Olaszországban még nem irtották ki. A parlament nem utolsósorban külpolitikai kérdésekről is tárgyal. A koalíciós partnerek között ko­moly ellentéteket váltott ki főként az Achille Lauro hajó nemrégi el­rablása, a római repülőtéren elkö­vetett terrortámadás és ezt köve­tően a helyzet kiéleződése a Föld­közi-tenger térségében. Számos képviselő kívánságára hamarosan megkezdődik a parlamenti vita a kormány külpolitikájáról. Mexikó idei gondjai (ČSTK) - Miguel de la Madrid me­xikói államfő újévi üzenetében országa kül- és belpolitikájával foglalkozott. Hangsúlyozta, Mexikó az idén is a vi­lágbéke megőrzésére, a leszerelésre, a nemzetközi együttműködésre és a vi­tás kérdések békés rendezésére fog törekedni. Hangsúlyozta, a tavalyi esztendő Mexikó számára rendkívül nehéz volt a folytatódó súlyos pénzügyi és gazda­sági válság miatt, amelyet kiélezett a szeptemberi pusztító földrengés. Nagy nehézségek várhatók az idén is, s ez elsősorban annak következmé­nye, hogy a fejlett tőkés államokkal fenntartott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok nem kiegyensúlyozottak. Fegyverüzlet - feltétellel (ČSTK) - Törökország negyven Tor- nádo-típusú harci repülőgép vásárlá­sát tervezi csaknem 1,6 milliárd dollá­rért. Ezt Münchenben közölte a repülő­gépeket gyártó Panavia konzorcium képviselője. Utalt azonban arra: a megállapodás megkötése attól függ, hogy Törökország beleegyezzen egy új NATO légitámaszpont létesítésébe török területen. A Tornádo-repülógé- peket közösen gyártja Nagy-Britannia, az NSZK és Olaszország. ÚJ SZÚ 2 1986. I. 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom