Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-08 / 6. szám, szerda

ÚJ szú 3 1986. I. 8. Szovjetunió Kulcsfontosságú kérdések az össznépi vita középpontjában (ČSTK) - A Szovjetunióban folynak az előkészületek az SZKP XXVII. kongresszusára. A kongresszust megelőző vita ezekben a napokban a 12. ötéves terv első évének feladatait öleli fel. A tavalyi év végén és az év elején sor került a területi és kerületi pártkonferenciákra, amelyeken a kommunisták állást foglaltak a szovjet társadalom előtt álló gazdasági, politikai feladatokkal kapcsolatban. (ČSTK) - A moszkvai Pravda tegnapi vezércikkében a kong­resszusi előkészületekkel össze­függésben azt írta, hogy a nép­gazdaság intenzifikálásának je­lenlegi körülményei között kulcs- fontosságú a meglevő lehetősé­gek kihasználásához és a tartalé­kok céltudatos kereséséhez való felelősségteljes hozzáállás. Amint arról a szovjet sajtónak a kong­resszusi előkészületekkel foglal­kozó cikkei, beszámolói tanúskod­nak, épp ez a gondolat a lényege az össznépi vitának és a konkrét javaslatoknak, valamint az 1986- os évre vonatkozó szocialista kö­telezettségvállalásoknak. A Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija hasábjain Janisz All- mere, az Észt KP KB osztályveze­tője arról a gazdasági kísérletről ír, amelyet a balti köztársaság köny- nyűipari vállalataiban valósítanak meg. Az észt textilüzemek nem­csak a termelésért, hanem a piac­kutatásért és termékeik eladásáért is felelősek. Tallinban és más vá­rosokban az egyes vállalatok min­taboltok hálózatát hozták létre. Az ágazat jelenleg túlteljesíti a terve­zett termelési és értékesítési mu­tatókat. A bratszki bútorellátás nehéz­ségeire hívja fel a figyelmet Ta­mara Petrova, a helyi vaskohó munkásnője. Annak ellenére, hogy a 12. ötéves tervidőszakban Bratszkban a bútorgyártás 40 szá­zalékkal fog növekedni, a lakásé­pítés, s ennek megfelelően a bú­torkereslet növekedésének üteme nagyobb. A termékek szerkezete ezen felül nem felel meg teljes mértékben a bútorgyárak gép­parkja adta lehetőségeknek - írja a munkásasszony. Sevardnadzet Tokióba várják (ČSTK) - A japán kormány meghívására január második felé­ben hivatalos látogatásra Tokióba utazik Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere. A hírt tegnap a TASZSZ közölte. A líbiai partok közelében tartózkodó amerikai hadihajók egyike, a Coral Sea repülőgép-anyahajó (baloldali képünkön). Líbia-szerte ezekben a napokban tüntetéseken tiltakoznak az USA és Izrael előkészületben levő fegyveres agressziója ellen. A megmozdulások résztvevői támogatásukról biztosítják a líbiai vezetést (jobboldali képünk egy tripoli felvonuláson készült). (Telefoto - ČSTK) Líbia felkészült a fenyegető agresszió elhárítására Libanon a BT összehívását kéri (ČSTK) - Libanon hétfőn este kérte a Biztonsági Tanács sürgős összehívását. A BT az izraeli megszálló erők dél-libanoni ag­resszív akcióit vitatná meg. Liba­non az ENSZ támogatását kéri azokhoz az erőfeszítéseihez, amelyek az izraeli egységek és a Tel Aviv által támogatott milíciák távozását célozzák Dél-Libanon- ból. Izrael az 1982-es libanoni in­váziója óta itt tart megszállva egy ún. „biztonsági övezetet“. Az ENSZ szóvivője szerint a Biztonsági Tanács a libanoni panasz megvitatása céljából szer­dán ül össze. (Folytatás az 1. oldalról) shington és Tel Aviv fokozódó ka­tonai előkészületeiről tájékozta­tott. Közölte, hogy a Földközi-ten­geren tartózkodó egyik amerikai repülőgép-anyahajón egy izraeli harcirepülógép-kötelék szállt le. A rádióadó megismételte a koráb­bi híreket, miszerint a szicíliai Si- gonella támaszpontra olyan spe­ciális amerikai repülőgépek érkez­tek, amelyek elektronikus beren­dezése zavarni tudja a radarokat és a légvédelmi rakéták célbajut- tató rendszereit. A líbiai külügyminisztérium összehívta a Tripoliban akkreditált nagyköveteket. A minisztérium képviselője tájékoztatta őket a fegyveres agresszió reális ve­szélyéről, s határozottan vissza­utasította azokat az amerikai ál­lításokat, miszerint Líbiának kö­ze lenne a római és a bécsi merényletekhez. Kadhafi ezre­des, a líbiai forradalom vezetője nem ért egyet semmiféle terroriz­mussal, mondotta a külügyi képvi­selő. A palesztin ellenállási mozga­Ünnepi megemlékezés a kambodzsai fővárosban (ČSTK) - A Kambodzsai Népi Köztársaság megalakulásának 7. évfordulója alkalmából Phnom penhben rendezett nagygyűlésen beszé­det mondott Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az államtanács elnöke. Samrin egyebek között rámuta­tott: a kambodzsai forradalom győzelme óta eltelt években az ország népe a párt vezetése alatt leküzdötte a mérhetetlen nehéz­ségeket és jelentős eredménye­ket ért el az élet minden területén. Hangsúlyozta, hogy az 1979. ja­nuár 7-én győztes forradalom új korszakot ''nyitott a kambodzsai nép történetében: a valóban füg­getlen és szabad fejlődés idő­szakát. A szónok emlékeztetett rá, hogy a fiatal forradalmi kormány ered­ményei aggasztják az ország el­lenségeit. Minden erőfeszítésük azonban hiábavaló, amit az is bi­zonyít, hogy az 1984-85-ös szá­razság időszakában a kambo­dzsai hadsereg a vietnami önkén­tesek segítségével megsemmisítő csapásokat mért a khmer reak­cióra. Samrin beszédében foglalkozott az ország gazdasági helyzetével a párt tavalyi, 5. kongresszusával és azokkal a feladatokkal, amelye­ket Kambodzsának a következő időszakban kell megoldania. Ezzel összefüggésben háláját fejezte ki a Szovjetuniónak és a többi szo­cialista és baráti országnak a kambodzsai forradalomnak nyújtott támogatásért. A kambodzsai legfelsőbb veze­tő kijelentette: országa, akárcsak Vietnam és Laosz, békében kí­ván élni és normális kapcsola­tokat szeretne fenntartani szomszédaival. Kambodzsa re­ményét fejezi ki, hogy az indokínai és az ASEAN-országok között fennálló problémák békés úton rendezhetők, ami elősegítené, hogy Délkelet-Ázsia a béke, a sta­bilitás és az együttműködés öve­zetévé váljon. Genscher a Kohl-Mitterrand találkozót készíti elő (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen­scher, az NSZK külügyminisztere tegnap munkalátogatásra Párizs­ba érkezett. Francia partnerével, Ronald, Dumas-val mindenekelőtt Fran­cois Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl nyugatnémet kan­cellár találkozójának előkészítésé­vel foglalkozik. A találkozóra janu­Az NSZK-ban ezekben a napokban tüntetések és sztrájkok formájában tiltakoznak a dolgozók az ellen, hogy a bonni kormány módosítani kívánja a munkatörvénykönyv 116. paragrafusát, amely a sztrájk idejére szóló segélyek kifizeté­sére vonatkozik. A kormány ezzel is korlátozni kívánja a munkások és a szakszervezetek jogait. Egy hamburgi tüntetésen (képünkön) a felvonulók transzparenseiken köve­telték: „El a kezekkel a 116. paragrafustól“. (Telefoto - ČSTK) ár 16-án a nyugatnémetországi Baden-Badenben kerül sor. Helyi megfigyelők úgy vélik, hogy a két ország diplomáciájának vezetői a tárgyalásokon megkísér­lik kissé enyhíteni azokat az ellen­téteket is, amelyek az utóbbi idő­ben jelentősen kiéleződtek Franciaország és az NSZK között Ez egyaránt vonatkozik a kétolda­lú kapcsolatok kérdéseire, de fő­ként a két ország állásfoglalására Reagan elnök „csillagháborús“ programjával kapcsolatban. Míg Bonn az ún. stratégiai védelmi kezdeményezés amerikai tervét támogatta, Párizs ezzel szemben elutasította a világűr militarizálá- sának tervét. De Gaulle unokájának politikai ambíciói (ČSTK) - Charles de Gaulle tábornok, volt francia köztársasági elnök unokája úgy döntött, aktívan bekapcsolódik a francia politikai életbe és a márciusi parlamenti választásokon a jobboldali Szö­vetség a Francia Demokráciáért (UDF) színeiben jelölteti magát. A 39 esztendős Charles de Gaulle hivatását tekintve a nem­zetközi jog szakértője. Jelölését az UDF pártaktívájának még e hé­ten jóvá kell hagynia. Ez valószí­nűleg csak formalitás lesz. A Charles de Gaulle névnek Fran­ciaországban még ma is nagy po­litikai súlya van, bár a nagy politi­kus halála óta már több mint 15 év telt el. lom felderítésének értesülései szerint Izrael a földközi-tengeri NATO-támaszpontokra helyezte át harci repülőgépeinek néhány kötelékét. A térségben fokozódó amerikai-izraeli katonai előkészü­letek fokozódását támasztja alá a Newhouse Newspapers ameri­kai sajtókonszern információs szolgálatának híre is, miszerint a Pentagon 1800 tengerészgya­logost vezényelt a Földközi-ten­gerre. Az egyik athéni lap arról számolt be, hogy az USA az utóbbi napok­ban növeli Görögországra gyako­rolt nyomását, amelynek célja az, hogy á görög kormányt Líbia-elle- nes lépésekre bírja rá. Ez arról tanúskodik, hogy Washington más országokat is be kíván vonni kam­pányába. Zárt ajtók mögött tárgyalnak az iszlám országok külügyminiszterei (ČSTK) - Az Iszlám Konferencia külügyminisztereinek 16. ülése a ma­rokkói Fezben kedden folytatta munká­ját. A szervezet 44 tagállamának kép­viselői a közel-keleti helyzetről, az ira­ki-iráni konfliktusról és az iszlám országok problémáiról folytattak esz­mecserét. A konferencián hétfőn felszólaló Ka­rim Irjani, a Jemeni Arab Köztársaság külügyminisztere az összes résztvevő nevében elítélte az USA és Izrael Lí­bia-ellenes kampányát. Több felszóla­ló figyelmeztette Washingtont egy esetleges fegyveres agresszió veszé­lyeire. Szíria, Líbia és más országok kül­ügyminiszterei javaslatot terjesztettek elő, hogy a szervezet tagjai foganato­sítsanak szankciókat azon államok el­len, amelyek normalizálják kapcsolata­ikat Izraellel. A konferencia tegnap zárt ajtók mö­gött folyt, várhatóan pénteken ér véget. Hétfői mérleg: 143 iraki támadás (ČSTK) - Iraki harci repülőgé­pek hétfőn 143 támadást hajtottak végre az ellenség állásai ellen Bászra várostól és a Tigris folyótól keletre, közölte tegnap az iraki főparancsnokság Bagdadban. Hozzáfűzte, hogy a légierő súlyos emberi és anyagi veszteségeket okozott az ellenfélnek. A középső frontszakaszon az iraki szárazföldi csapatok vissza­verték az ellenfél támadását. Sztrájkok Brazíliában és Argentínában (ČSTK) - Brazíliában több mint 300 ezer gépkocsivezető sztrájkot kezdett béremelést és szakszer­vezeti szövetségük elismerését követelve. A kormány nem teljesí­tette a tavalyi novemberi sztrájk után adott ígéreteit, amelyek főleg a teherautó-vezetők munkakörül­ményeinek javítására vonatkoz­tak. A sztrájk következtében az ország több fóútján megbénult a közlekedés. Argentínában az óv első heté­ben több sztrájkot tartottak, tiltako­zásul az áremelések és a tömeges elbocsátások ellen. Huszon- négyórás munkabeszüntetést ren­deltek el az állami légitársaságnál, sztrájkoltak a Buenos Aires-i pos­ták, a városi közigazgatás és a bankok alkalmazottjai. Ezenkívül a közlemény szerint az iraki légierő hétfőn újból bombázta a Kharg szigetén levő iráni olajbe­rendezéseket. Az iráni légierő tegnap táma­dást hajtott végre iraki kaszárnyák ellen Szajid Szadik városban, mintegy 260 kilométerre Bagdad­tól. Ezt a hírt az iráni főparancs­nokság közölte Teheránban. Az ÍRNA hírügynökség szerint hétfőn a front egész hosszúságá­ban folytatódott a tüzérségi párbaj. A teheráni katonai szóvivő cáfolta azt a bagdadi jelentést, hogy hét­főn lelőttek egy iráni harci repülő­gépet. Elhunyt Gerhard Weiss (ČSTK) - A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottsága és az NDK Miniszterianácsa mély megren­düléssel közölte, hogy tegnap súlyos betegség után 66 éves korában el­hunyt Gerhard Weiss, az NSZEP KB tagja, az NDK Minisztertanácsának alelnöke, az NDK állandó KGST-képvi- selője. Az APN hírügynökség emlékeztet arra, hogy Gerhard Weiss 17 éven át volt az NDK állandó KGST-képviselője és e tisztségében jelentősen hozzájá­rult a szocialista gazdasági integráció elmélyítéséhez, a Szovjetunióhoz és más szocialista országokhoz fűződő testvéri szövetség megszilárdításához. 74 év a fajüldözés elleni harc jegyében A dél-afrikai fajüldöző rezsim ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kong­resszus (ANC) 74 évvel ezelőtt alakult meg. A mai évforduló kap­csán a PANA hírügynökség kom­mentárt közölt, amely leszögezi, hogy az ANC megalakulása a dél­afrikai nép antikolonialista harca aktivizálódásának eredménye volt. A kommentár a továbbiakban megállapítja: az ANC az első olyan szervezetek közé tartozik, melyek az afrikai egység megszi­lárdítására szólítottak föl. Megala­kulása egyben azt is kifejezte, hogy a Dél-afrikai Köztársaság őslakosságának nemzeti tudata megerősödött. Az ANC a színes bőrű többség jogaiért, a fajüldözés ellen vívott harca keretében először tünteté­seket, sztrájkokat és más tiltakozó akciókat szervezett, amelyeknek szinte kizárólag békés jellegük volt. Azt követően azonban, hogy a szervezetet betiltották és veze­tőit bebörtönözték, az ANC tagjai kénytelen voltak fegyvert fogni és létrehozni az Umkhonto we Sizwe (a nép kopjája) nevű fegyveres egységeket. A dél-afrikai fajüldözők negyed- százada az ANC betiltásával el akarták fojtani az apartheid-rend­szer elleni tiltakozást. A pretoriai vezetők azonban elszámították magukat. A legdurvább megtorlá­sok ellenére a dél-afrikai nép har­ca az ANC vezetése alatt egyre fokozódik. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus joggal vívta ki a nemzetközi közvélemény teljes elismerését - hangsúlyozza a kommentár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom