Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-08 / 6. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Csaknem 60 millió korona ráfordítással 204 ágyas kórház épül Blans- kóban. Ez lényegesen megjavította az egészségügyi ellátást a városban ós az egész Járásban. A képen: Dr. Nadezda Nejezchle- bová és Anna Žil ková ápolónők az Intenzív osztályon, (Igor Zehl felvétele - ČSTK) SZISZ-tagok a kongresszus tiszteletére (ČSTK)- A kelet-szlovákiai munkásifjúság 1772 SZISZ- szervezetének több mint 80 százaléka eredeti felajánlásai értékének növelésével köszönti a CSKP XVII. kongresszusát. A kongresszusi munkaversenyben a csaknem ezer ifjúsági kollektíva jár az élen. Tagjaik naponta kiváló eredményeket érnek el. A fiatal bányászok hat vállalati rekordot döntöttek meg, és 15 ifjúsági brigád teljesítette hátáridő előtt a 7. ötéves terv feladatait. A Keletszlovákiai Vasmű SZISZ-kollektíA csehszlovák-magyar együttműködésről (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Kovács Bélát, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét, és megvitatta vele a csehszlovákmagyar együttműködés néhány időszerű kérdését. vái 23 anyagtakarékosságra irányuló új megoldást dolgoztak ki, amelyek haszna majdnem 12,5 millió korona. Példás tevékenységet fejtenek ki a fiatal vasutasok a kassai (Košice) vasúti pályaszakasz-főnök- ség körzetében. Az ungvári (Uzs- (Folytatás a 2. oldalon) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Felelősségvállalás Ha elegendő erőforrást akarunk az életszínvonal emeléséhez és a hosszú távú fejlődéshez, akkor ebben az évben és a nyolcadik ötéves tervidőszak minden további évében legalább 3,5 százalékkal kell növelnünk a nemzeti jövedelmet. Ez az a határ, amelyet minimálisnak kell tekintenünk, minden kisebb eredmény esetén csökkentenünk kellene az igények kielégítésével szemben támasztott követelményeket. Nem tűzünk ki irreális célokat, elérésükhöz elegendő erőnk és eszközünk van. Új feladataink valóban alapvető fontosságának dolgozóink többsége tudatában van. Magáévá teszi ezeket a célokat, és teljes felelősséget vállal értük. De fölösleges letagadni, hogy még előfordul felelőtlenség, kötelességelmulasztás és olyan nézet, hogy minden menni fog a mi hozzájárulásunk nélkül is. Természetes, hogy az ilyen nézetek ártanak a közös ügynek. A felelőtlenségnek különböző megnyilvánulásai vannak. Például egyes vezérigazgatók sürgetik ugyan a termelés hatékonyságának növelését, de minden évben igyekeznek minél jobban lefaragni vállalatuk tervmutatóit, s több anyagi, beruházási és más eszközt követelnek. Bizonyára senki sem vonja kétségbe a minőségi követelmények jogosságát. Ennek ellenére tavaly számos vállalatnál romlott a minőség, s az első félévben esetenként csak a termékek húsz százalékát minősítették első osztályúnak. A minőséggel tehát nem lehetünk elégedettek. S ahol ilyen nehézséggel küszködnek, gyakran hivatkoznak mások hibájára, csak a sajátjukra nem. A szövetségi kormány nemrég áttekintette a pótalkatrészellátás helyzetét, és kénytelen volt megállapitani: bár a múltban már számos intézkedés történt, és sok minden megjavult, egyes helyeken semmit sem tettek a feladatok teljesítéséért. Hogyan történhetett ez meg? Úgy, hogy a határozatot csak emlegették, de végrehajtását már nem ellenőrizték, s nem vonták le a megfelelő következtetéseket a kötelességek elmulasztása esetén. Gyakran bírálják ugyan a rossz eredményeket, amelyek nem felelnek meg a lehetőségeknek, de ilyenkor egész kollektívákat vagy vállalatokat bírálnak ahelyett, hogy konkrétan rámutatnának a kötelességeiket elmulasztó vezetőkre. így aztán az a benyomás keletkezik, hogy mindenki felelős mindenért, ami aztán végső soron oda vezet, hogy senki sem felelős semmiért. Az ilyen bírálat semmire sem jó, ahogyan az sem, hogy az illető korábbi érdemeire hivatkozva eltekintenek leváltásától. A kádermunkát természetesen tapintattal kell végezni, a felesleges áthelyezések elkerülésének bevált elvéből kell kiindulni. De ez nem jelenti azt - a CSKP KB 15. ülése is kiemelte hogy az alkalmatlan vezetőket nem kell leváltani. Az olyan esetekben, amikor az illető már nem képes betölteni tisztségét, vagy nincs elegendő eltökéltsége a rá bízott feladatok teljesítésére, a társadalmi felelősség tudatában kell cselekedni. Aki elnézi a fogyatékosságokat, az az egész kollektívának, az egész társadalomnak árt. Egyes dolgozók ezenkívül azt gondolják, hogy senkinek sem tartoznak felelősséggel, hogy nem kell számot adniuk munkájukról. Sokan vannak, akik felszólalnak a vitákban, összehordanak hetet-havat, csak éppen arról nem szólnak, mit tettek a fogyatékosságok kiküszöböléséért. Ha önmaguktól nem ismerik el felelősségüket, hangsúlyozottan figyelmeztetni kell rá őket. A gazdasági mechanizmus a munkamegosztás növekedése folytán egyre bonyolultabb, minden munkaterület összefügg a többivel. Az irányitás jelenlegi mechanizmusa nem minden összefüggésre világit rá. Annál fontosabb mindenütt a közös felelősségtudat, amely nemcsak a vállalati, hßnem a társadalmi érdekeket is figyelembe veszi. Nem ritkán olyan benyomás alakul ki, hogy a felelősségtudat helyettesíthető elegendő direktívával, a kötelességek aprólékos előírásával. Valóban így van ez? Az Irányítás kérdéseiről tartott egyik aktivaértekezleten valamelyik felszólaló amiatt panaszkodott, hogy vállalatánál az igazgató évente több mint hatvan részletes Írásos utasítást ad ki, s összterjedelmük háromszáz oldalt tesz ki. A felsőbb szervektől átlagban negyven hasonló rendelkezést kapnak, ami további 500 oldal. így a vezető hivatalnoki munkát kényszerül végezni: jelentéseket ir a feladatok és a rendelkezések végrehajtásáról, másra aztán nem is nagyon marad idő. Amit gyorsan meg lehetne oldani - például egy telefonbeszélgetéssel -, azt is hosszadalmasan, írásban intézik, tekintet nélkül a késésből eredő következményekre. Az illetékest azonban ilyenkor megvédi a gondosan vezetett nyilvántartás. 1 Ugyanilyen veszélyes jelenség - a gyakorlatban gyakran tapasztalhatjuk - a felelősség áthárítása, nemcsak az egyik vállalatról a másikra, hanem vállalaton belül is. Gyakran olyan probléma is amelynek megoldása egy dolgozó hatáskörébe tartozik, különböző bizottságokhoz és albizottságokhoz kerül megvitatásra a kollektív elbírálás ürügyén. Egyes vállalatoknál több tucat ilyen kollektív szerv működik. A helyes és gyors döntés érdekében érvényesíteni kellene azt az elvet, hogy az a dolgozó, akinek egy adott ügyben száz százalékos döntési joga van, száz százalékos felelősséggel tartozik a feladat megvalósitásáért. Sajnos, az ilyesmiről gyakran csak beszélnek. Sok szakképzett dolgozó lényegében semmiről sem dönthet, bár jelentős anyagi értékekért személyesen felel. Amint ezt a CSKP KB 15. ülése is kiemelte, a sikeres irányítómunka egyik elsőrendű tényezője a felelősség kérdése. Enélkül ugyanis elegendő erőforrás birtokában sem lehet haladást elérni. És ez természetesen nemcsak a népgazdaságban érvényes. RUDÉ PRÁVO SZERDA 1986. január 8. XXXIX. évfolyam 6. szám ★ Ára 50 fillér Andrej Očenáš nemzeti művész köszöntése (ČSTK) - Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavában Andrej Očenáš nemzeti művésznek 75. születésnapja alkalmából átadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő levelét. A levél nagyra értékeli a zeneszerző munkásságát, amely zene- művészetünk és a csehszlovák szocialista kultúra oszthatatlan része. Méltatja azt az elkötelezett politikai tevékenységet, amellyel Andrej Očenáš nemzeti művész a CSKP sokéves tagjaként jelentős mértékben hozzájárult a szocialista művelődéspolitika céljainak eléréséhez. A levél átadásánál jelen volt Rudolf Jurík, az SZLKP KB kulturális osztályvezetője. * * * A jubilánsnak Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke is jókívánságait fejezte ki. A jubilánsnak jókívánságait fejezte ki Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök is. Az újságírók hagyományos találkozója Prágában A szocialista szemléletért és gondolkodásmódért (ČSTK) - Hagyományos találkozót tartottak tegnap Prágában az újságírókkal. Miloslav Vácik, a Cseh Nemzeti Front KB alelnöke azokról a feladatokról szólt, amelyek a Nemzeti Front szerveire és szervezeteire a CSKP XVII. kong- Vesszusának és az általános választásoknak az évében hárulnak. Hangsúlyozta, hogy mozgósítani kell a dolgozókat a XVII. párt- kongresszus határozatainak teljesítésére, amelyek a helységek konkrét feltételeire lebontva a Nemzeti Front választási programjainak alapját fogják képezni. A választási előkészületeket nemLíbia felkészült a fenyegető agresszió elhárítására A Pentagon 1800 tengerészgyalogost vezényelt a Földközi-tengerre (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök úgy döntött, további gazdasági szankciókat rendel el Líbia ellen és fenntartja magának a jogot „egy későbbi katonai beavatkozásra“. Ezt amerikai kormányzati képviselők közölték, hozzátéve, hogy az elnök későbbi sajtókonferenciáján közli a részleteket. Ismeretes, az amerikai kormány a „nemzetközi terrorizmus“, valamint a római és a bécsi repülőtéri merényletek végrehajtóinak támogatásával vádolja Líbiát. A Fehér Háznak azonban ezzel kapcsolatban semmilyen bizonyítékai nincsenek. Az amerikai vezetők az elmúlt napokban többször kifejtették: szeretnék megszerezni szövetségeseik támogatását is a Lí- bia-ellenes akciókhoz. Kanada már közölte, nem csatlakozik semmiféle gazdasági szankciókhoz Líbia ellen. A líbiai fegyveres erők főparancsnoksága hétfői hatállyal mozgósította stratégiai tartalékainak egy részét. Amint azt a JANA hírügynökség jelentette, a lépést az USA és Izrael részéről fenyegető fegyveres agresszió veszélye indokolja. A tripoli rádió kedd reggel Wa- (Folytatás a 3. oldalon) csak a képviselők munkájának alapos értékelésével, hanem a politikai pártok és a társadalmi szervezetek tevékenységének elbírálásával, a képviselőjelöltek népszerűsítésével, valamint az agitá- ciós és a propagandamunka fejlesztésével is egybekapcsolják. Ezzel összefüggésben Miloslav Vácik rámutatott a tömegtájékoztató eszközök szerepére, arra, hogy formálniuk kell az emberek szocialista szemléletét ós gondolkodását, s fokozni részvételüket a társadalom irányításában és igazgatásában Végezetül köszönetét mondott az újságíróknak a Nemzeti Front tevékenységének népszerűsítése terén a múlt évben végzett munkájukért, és további sok sikert kívánt tevékenységükhöz. Üdvözlő távirat (ČSTK) - A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága üdvözlő táviratot küldött a Kambodzsai Nemzeti Fejlesztési és Védelmi Egységfront Országos Tanácsának az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Meghalt Július Nemeik nemzeti művész (ČSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya, a Szlovák Kulturális Minisztérium és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége mély megrendüléssel közli, hogy Július Nemčík nemzeti művész, a Győzelmes Február Érdemrend és a Munka Érdemrend kitüntetettje január 7-én Bratislavában 76 éves korában elhunyt. Július Nemčík 1909. november 12-én Lipníky községben született. 1936 és 1942 között a prágai Képzőművészeti Akadémián tanult. Tanulmányainak befejeztével Pre- šovban és Kassán (Košice) tevékenykedett, majd 1955-ben végleg Bratislavában telepedett le. 1953-ban lett a CSKP tagja. Életét és művészeti munkásságát mindig áthatotta.a kommunista pártnak és a dolgozóknak a társadalmi haladásért folytatott küzdelme. Élet(Folytatás a 2. oldalon)