Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-06 / 49. szám
ÚJ szú 985. XII. 6. ember életének az alakulásában kevés dolog játszik nagyobb szerepet, mint az értékrend, amelyet egyedi emberré válásunk útján alakítunk ki önmagunk számára. Nélküle létezni sem tudnánk bonyolult világunk információzuhatagában. A politikai, ideológiai, köztük az intellektuális, etikai és esztétikai tények, folyamatok megítélésében ez tölti be a szűrő szerepét. A fiatalkor az az életszakasz, amikor kezd kialakulni az egyén sajátos célrendszere, s már erős benne - a jó környezet és jó nevelés eredményeképpen - a nemes célok iránti hajlandóság és a küzdelemhez való energia. Rendkívül nagy jelentősége van annak a hatásnak, amelyet a mi életünk, a kisemberek eleven példái gyakorolnak az ifjú nemzedékre. A cseperedők tanúi lehetnek a közelmúltból máig is tartó folyamatnak, ahogy sok földművesből gyári dolgozó lesz, a falusiból városi lakos, a vándorcigányból háztulajdonos, a kétkezi munkásból főiskolás értelmiségi, s hogy az új célok és körülmények új belső tartalmakat teremtenek, s „mássá“ teszik ezeket az embereket. Az indítékokat persze nem mindig lehetséges kinyomozni, s akadnak szép számmal olyanok, akiket a szükségszerűség, a kívülről való irányítás sodor inkább az új utakra. Az azonban elvitathatatlan, hogy szép célok és életfordulatok részese ma sok-sok ember. A sorsukat átformáló emberek közül csak azok tudják a változással járó nehézségeiket leküzdeni, akikben végbemegy a felismerés, döntés és szilárd elhatározás, a célmegvalósítás vállalásának a folyamata. Aki nem teszi magáévá az új célt, nem hozza összhangba az általa elfogadott elveken alapuló belső értékrendjével, az idegen marad az új világában, elidegenedik önmagától, megha- sonlik vagy elfecsérli, felőrli erejét a célok, szerepek, új pályák, munkahelyek, új gondok, helyzetek meggondolatlan, kapkodó csereberéjében. Jó volna mindettől megvédeni gyermekeinket, fiataljainkat. Erre nincs kész recept, mert célt, jó célt sem lehet adni, azt mindenkinek magának kell felismernie önmagában, beilleszteni életébe, s a maga akaratával, küzdelmeivel megvalósítani. A legmegbízhatóbb támasz a helyes értékrend. Az egyéni értékrend kialakításában jelentős szerep jut a családnak, az iskolának és a tágabb környezet hatásainak. A gyermek értéktudata fokozatosan alakul ki, gazdagodik, fejlődik. A serdülőkorban többnyire a következő értékrendből merít: 1. a hagyományos iskolai értékrend, amely elsődleges fontosságot tulajdonít az intellektuális teljesítménynek, az iskolai előírások, magatartásbeli elvárások megtartásának; 2. az adott iskola (és ifjúsági szervezet) által képviselt kollektivizmus értékrendje. A hagyományos iskolai értékek mellett (esetleg azok helyett) hangsúlyos szerep jut itt az aktivitásnak, a közéletiségnek, a közösségi érdekek képviseletének, amely értékek az osztály vagy raj életét - hivatalosan - szabályozzák; 3. a legdifferenciáltabb a következő terület: a társadalomban élő rendkívül különböző értékek, ideálok és normák. Ezek elsősorban a családi minták, a tömegtájékoztatási eszközök és az ifjúsági szubkultúra révén hatnak. M ilyen értékcsoportok tapinthatók ki a mai serdülőknél? Ezzel kapcsolatban figyelemre méltók Szekszárdi Ferencné vizsgálatai. Az egyéni, a csoport- és a közösségi érdek érvényre jutásának, valamint az aktivitás és a passzivitás mértékének a figyelembevételével körvonalazza az egyes közösségekben kialakuló értékcso- portok jellemzőit. Az első csoportot az azonosulók alkotják, akik mind a hagyományos iskolai értékrendet, mind a kollektivizmus hivatalosan deklarált értékeit elismerik, s közre is működnek ezek érvényesítéséért. Az alkalmazkodók a hagyományos iskolai értékrendet elismerik, a hivatalosan elfogadott kollektivizmus értékeit viszont csak részben fogadják el. A közös tevékenység során csak mérsékelten aktívak, az értékválasztáskor az egyéni érdek a vezérelv. Jelentős a számuk a kritikusoknak, akik eleve fenntartással fogadnak minden formális kötöttséget. Ez a serdülőkor sajátosságaiból is adódik, amikor fokozódik az önérvényesítés, az önállóság igényé, a lázadás a felnőttek követelményrendszerével szemben. Az ö esetükben döntő szempont az egyéni érdek, emellett nagyfokú, olykor a közösség érdekeit is figyelembe vevő aktivitás jellemezheti az idesoroltakat. Szembeállásuk számára táptalaj a hivatalos normák esetenkénti merevsége. A csatlakozók értékválasztását, függetlenül annak pozitív vagy negatív tartalmától, a szőkébb baráti csoportok véleménye határozza meg döntően. Ezek a gyermekek szituációhoz kötötten aktívak vagy passzívak, túlságosan függenek társaiktól. Meglehetősen kialakulatlan a sodródók értékrendje. Ók azok, akik mindig odacsapódnak, ahol a legerősebb vonzást érzik. Sem az egyéni, sem a közösségi érdek nem érvényesül egyértelműen értékválasztásuk során. Erkölcsi érzékük fejlettebb annál, hogy valamely negatív értékrend mentén szerveződő csoporthoz csatlakozzanak. Gyakran küzdenek egészségi problémákkal, hátrányos családi helyzettel. A külső negatív irányú és ellenőrizhetetlen hatások vonzó erejének nem tudnak ellenállni. Az iskola értékrendjétől elszakadók közt tarthatók számon például egy-egy popegyüttes iránt rajongók baráti csoportjai, a másik nem iránt korcsoportjuknál erőteljesebben érdeklődők, a koruknál felnöttesebb viselkedésmódot követők. A közösség érdekeire oda sem figyelnek, teljesen leköti őket a többi osztálytársétól eltérő ideál, program, tevékenység, a saját érdekük, érdeklődésük. Az iskolai oktató-nevelő munka eredményességét nagyban akadályozzák az agresszív tanulók, akik önérdekeiket gátlástalanul érvényesítik. Egyáltalán nem érdekli őket a közösség ügye, szőkébb csoportjukat csak a hivatalostól eltérő normakövetelés tartja össze. Általában szug- gesztív, erős, nehezen befolyásolható személyiségek. T ermészetesen az egyes értékcsoportba tartozás önmagában nem végleges, mert a külső körülmények változása miatt és számos más okokból gyakran másik csoportba kerülnek, s az egyes csoportokhoz tartozás csak „akkor és ott“, az érintett tanulóközösség vonzásában érvényes. Eredményes nevelőmunkát azonban nem végezhet egyetlen nevelő sem, ha nem ismeri a rábízott közösség értékcsoportjait, a tanulók formálódó értékrendjét. A pedagógus tennivalói a különböző értékcsoportok létrejöttének esetenkénti megelőzésében, az egyes tanulók nevelésében a következőkre irányuljanak.: F ontos, hogy megelőzzük az agresszívek csoportjának a kialakulását. Ha túlságosan magas azoknak a tanulóknak a száma, akiket a nevelők, mozgalmi vezetők egyformán kezelhetetlennek, „negatív“ elemnek minősítenek, akkor nagyon könnyen kialakul belőlük igen hatékony és káros csoport, főként, ha akad köztük hatásos vezér- egyéniség. Az elszakadók csoportjának a kialakulásában az játssza a döntő szerepet, hogy az ifjúságot vonzó értékek egy része kívül reked az iskola látókörén. Az ebbe a csoportba soroltak gyakran hátrányos helyzetűek, személyiségük alakulása esetleges és az agresszívek hatására aktív ellenzői lehetnek az iskola által hirdetett értékrendnek. Differenciáltan kell velük foglalkozni, törődni. A sodródókkal későbbiekben megtörténhet, hogy az előbbi csoportokhoz kerülnek, de összetartó, vonzó közösségben kedvezőbben is alakulhat fejlődésük. Ha elszigetelődésük állandósul, könnyen megtörténik, hogy az iskolán kívül keresik az őket befogadó társaságot, s ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A csatlakozók hatása létszámuktól függ, mert az, hogy melyik „aktív“ csoportra szavaznak, meghatározhatja az osztályon belüli erőviszonyokat az esetenként kialakuló csoportkonfliktusokban. Megnyerésük a közösség érdekeinek fontos mozzanat a tanulócsoport fejlesztésében. Az alkalmazkodók csoportját szinte alig lehet észlelni, mert nem sok vizet zavarnak, de roppant nehéz őket aktivizálni, nyílt véleményre bírni. A háttérben számos ok lappang- (eleve introvertált típusok, félnek a kudarctól, keserves tapasztalatoktól stb.), feltétlenül fel kell deríteni, nem nyugodhatunk bele látszólagos problémamentességükbe. A kritikusok a közösségi tevékenység élesztőivé válhatnak, ha terepet adunk vitakedvüknek, révükön nagyszerűen aktivizálhatók a többiek. A véleménycserék során mélyen húzódó, beláthatatlan következményeket is hordozó konfliktusok kerülhetnek felszínre. (Itt jegyezzük meg, hogy a világnézeti nevelésben is elsőrendű fontosságú módszer a vita, a véleménycsere.) A teljesen passzív, alig észrevehető alkalmazkodók és a mindig véleményalkotásra kész, olykor hiperaktiv kritikusok két ellenkező pólusa között az azonosulók jelenthetik az egészséges egyensúlyt. Ők képesek alkotó módon interiorizálni a „hivatalos“ célokat, ugyanakkor képesek a nyílt véleményalkotásra, az egészséges bírálatra. Arra kell törekedni, hogy minél több gyermekben kialakítsuk az azonosulóvá válás készségét. Ehhez a gyermek számára is Jól áttekinthető távlatok, vonzó közös tevékenységek, formalizmustól mentes normák szükségesek. E lengedhetetlen feltétele a helyes értékrend kialakulásának a pozitív tartalmú céltudat fejlesztése. Céljaik minőségének megválasztásához pedig azzal nyújthatunk támogatást, ha jobban felélesztjük gyermekeink figyelmét a világnézeti, erkölcsi elvek, normák helyére tudatunkban, életünkben, magatartásunkban. A nagy célok nagyobbá tehetik az embert. A célok nagyságán eszmei, erkölcsi értékességüket kell érteni. Ha mi, felnőttek nagyobb gondot fordítanánk az etikai értékek hangsúlyozására, kevesebbet kellene panaszkodnunk gyermekeink erkölcsi bizonytalansága miatt. Ha ahelyett, hogy unos-untalan azt hangoztatnánk: a történelmi fordulatok megrendítették a korábban nemzedékről nemzedékre áthagyományozott erkölcsi normák szilárdságát, s inkább igyekeznénk meghonosítani bennük legalább az alapvető etikai szabályokat, akkor bátrabban vágnának neki az élet nehéz útszakaszainak, nem roskadnának le, nem fordulnának vissza az első lépések után. DR. SZEBERÉNYI JUDIT Tízpróba Mai szovjet egyfelvonásosok Amolyan „megtűrt rokon“ színházainkban az egyfel- vonásos darab, holott sokan vélekednek úgy, hogy a zaklatott, változékony, robbanékony környezetben élő XX. századi ember valóságát és lelkét megmutatni a gyorsfénykép intenzitásával tükröző drámai műfaj a legalkalmasabb. Kár, hogy ha ráirányítják is nágy ritkán a reflektorokat, mindig vállon is veregetik vigasztalva, amiért ő csak „zanzásított testvére“ az igazi drámának, amolyan „testi fogyatékos“, támogatott rokon. Idegenkednek tőle a kritikusok is: az egyfelvoná- sos korántsem vívta ki magának azt a rangot a drámai múnemben, amit például az epikában a novella kiharcolt a regény mellett. - Szabadon idéztük mindezt Vinkó Józsefnek a Szovjet Művészetek Fesztiválja napjaiban megjelenő, mai szovjet egyfelvonásosokat tartalmazó Tízpróba című kötethez írt előszavából. .. nem titkolt ambíciónk az volt- írja Vinkó -, hogy amennyire csak lehetséges, megismertessük az Olvasót a szovjet drámairodalom legfrissebb termékeivel, s ízelítőt adjunk abból a tematikai, fonnabéli gazdagságból, ami a hetvenes évek végének, ill. nyolcvanas évek elejének szovjet dármairodalmát jellemzi, s amelynek sokszínűségét leginkább talán éppen a folyvást kísérletező és változatos egyfelvonásos műfaj képes felmutatni. A kötet talán legfőbb újdonsága az, hogy a darabok többsége a háborús tematika és a közösségi problémafelvetés után a magánélet, az individuum felé fordult, pontosabban a közösségi és a magánerkölcs dilemmájának most a magánemberi részét vizsgálja. Az emberi kapcsolatok minőségéről, a tudat és a létforma ellentmondásairól, a társadalomban fellelhető közönyről és ennek embertorzító hatásáról szólnak. “ A szovjet drámairodalom nyolc „új hullámos“ szerzője és két régi ismerős, Viktor Rozov és a litván Kazys Saja bizonyára érdeklődést vált ki tematikai újszerűségével, dokumentatív realizmusával, problémaérzékenységével, s a társadalmi jelenségekkel szemben megnyilvánuló szigorú nyíltságával. A kitűnő fordítók - élükön Rab Zsuzsával - és a válogatószerkesztő Vinkó József különleges, izgalmas, értékes ajándékot tettek le asztalunkra. (R. J.) MÍTOSZOKRÓL - REÁLISAN Mítosz! A szó hallatán istenek, félistenek, fantasztikus legendás hősök képe villan fel előttünk, akik hihetetlen kalandokba bocsátkoznak, valószerűtlen helyzeteket élnek át. Sztyeblin- Kamenszkij könyve az óizlandi Edda- mítoszok elemzése kapcsán éppen ezekkel a képzetekkel száll vitába, bizonyítván, hogy ott és akkor, ahol megszületett és élt, a mítosz valóságként megélt történet volt. Könyvében sorra veszi a mítosszal foglalkozó elméleteket, rövid történeti áttekintését nyújtva a tudományág fejlődésének. Fő törekvése az, hogy meghatározza a mítosz helyét az emberi tudat történetében, minthogy - állítja - az egyetlen helyes megközelítési mód az, ha a mítoszt a benne tükröződő emberi tudat szempontjából vizsgáljuk. Vajon miért jöttek létre a mítoszok? Miért éltek meg valóságként az emberek oly nyilvánvalóan valószerűtlen történeteket, hogyan fogadhatták el őket valóságos tényékként? Miközben a szerző a választ keresi, rávilágít egy fontos mítoszkutatási problémára is, nevezetesen arra, hogy a későbbi korok mitoszkutatói akarva-akaratla- nul saját koruk tudati állapotát helyettesítették be annak a tudatnak a helyére, amelyben a mítosz keletkezett. Az előbbi számára a mítosz fikció, hihetetlen történet, míg az utóbbi számára valóság volt, tehát semmiképpen sem jelkép. Jelképezett-e valamit a mítosz? Ez a kérdés is felmerül a tudat tükröződésének egyéb aspektusait, a mítoszok személyiségfogalmát, idő- és térképzetét vizsgálva. Sztyeblin-Ka- menszkij válasza ebben az esetben is: nem. És vajon milyen a mítosz és a vallás viszonya? Mi volt előbb: a mítosz avagy a vallás? Az eddig kialakult felfogás szerint feltétlenül a vallás létezett előbb, és a mítoszok mindössze a vallási hiedelmek másfajta tükröződései. Ennek a felfogásnak adja cáfolatát a szerző az Eddamito- szok személyiségképe című fejezetben, ismételten leszögezve, hogy a mítoszteremtö, -továbbadó, -továbbköltő ember egy volt a természettel, nem érzékelte, hogy a természet hozzá képest külső, objektív, tőle elkülönülő valóság. ívallót UHUDAT SS llöas
