Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-29 / 48. szám
A mostani viharos ősz után alighanem forró tavasz köszönt jövőre Spanyolországra. A politikai elégedetlenség viharfelhőit nem oszlatták el Felipe González kormányfő kényszerhelyzetben tett nyugtatgató kijelentései, miszerint ígéretének megfelelően márciusban megtartják a NATO-tagság ügyéről három éve halogatott népszavazást. Spanyolhonban ugyanis már nem mindenki veszi készpénznek a 43 éves miniszterelnök ígéreteit. A közvélemény túl sokszor csalódott ahhoz, hogy még most is hinni tudjon ezeknek. Épp három évvel ezelőtt, a választási kampány idején még kevesen kételkedtek abban, hogy a szavazatokért és a kormányfői székért küzdő szocialista párti politikus beváltja ígéretét, Az utóbbi hónapokban alig telt el hét anélkül, hogy ne került volna sor olyan megmozdulásokra, amelyek résztvevői egyrészt az ígért referendum kiírását sürgették, másrészt aktív semlegességi politika mellett szálltak síkra. A kormányfő ebben a helyzetben nem tehetett mást, mint azt, hogy újólag megerősítette: megfelelő időpontban mindenképpen lesz népszavazás. Csak ezt a „megfelelő" időpontot a végtelenségig nem lehet halogatni, hiszen az országban egy év múlva parlamenti választások lesznek és a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspártnak választói előtt el kell számolnia azzal, hogy mit teljesített és mit nem ígéretei közül. A beváltatlan ígéretek listája kétségtelenül jóval hosszabb, mint a teljesítetteké. amely így hangzott: Spanyolországot kivezeti a NATO-ból, ahová fél évvel korábban a jobboldali Sotelo-kabinet léptette be az országot. Időközben pártja választási győzelmének köszönhetően 1982 decemberében González kormányfő lett, és mi sem volt természetesebb, mint hogy az ország az ígéret beváltását várta. Ahogy teltek a hónapok, egyre világosabb lett, hogy Felipe González egyre kevésbé híve a NATO-ból való kivonulásnak, sót mind gyakrabban tett olyan kijelentéseket, hogy Spanyolországnak nem szabad el- S_zigetelödnie Nyugat-Európától és a NA- TO-tagságot egy ilyen összekötő kapocsnak tartotta. Maga is beismerte az elmúlt hetekben tőkés vállalkozók előtt elhangzott beszédében, hogy az elmúlt két év folyamán módosult álláspontja a NATO-tagság ügyében, mint mondotta: ,,a tömbön belül jobban biztosított Spanyolország érdekeinek a védelme“. Ezt a nézetét nemcsak a közvélemény, de kormányának néhány tagja sem osztotta. Emlékezetes: az év elején azért menesztette külügyminiszterét, Fernando Mo- ránt, mert ő a NATO bővítését Spanyol- ország belépésével a kelet-nyugati kapcsolatokat destabilizáló elemnek tartotta. (Spanyolország egyelőre csak a NATO politikai szervezetébe integrálódott, de még nem tagja a tömb katonai szervezetének.) Felipe González három évvel ezelőtt a választási kampányban azt ígérte, hogy hatalomra jutása esetén évente 200 ezer új munkahelyet létesítenek, tehát négyéves kormányzási időszak alatt összesen 800 ezerrel kellett volna csökkenteni az állástalanok számát. Ezzel az ígéretével annak idején sok szavazót nyert meg. Jelenleg a 3 milliót is meghaladja már a munkanélküliek száma, míg a baloldali kabinet hatalomra jutásakor „mindösz- sze" 2,3 millió ember volt állás nélkül. Spanyolország jelenleg európai „rekordernek" számít a 22,4 százalékos munkanélküliséggel. González a parlament október végi ülésén kénytelen volt beismerni, hogy ez az ígérete „tévedés" volt. A madridi kabinet egyedül az infláció ellen tudta sikeresen felvenni a harcot: 14,4 százalékról 9,3 százalékra szorította le, ám olyan áron, hogy következményeit a minimálbérből élők érezték meg a leginkább. Ezenkívül több termeléskorlátozó intézkedést is hozott egyes ágazatokban, - elsősorban a Közös Piac sürgetésére, amelynek Spanyolország január 1- töl lesz a tagja - s ezek szintén a legszegényebb rétegeket sújtották, tovább növelték az állástalanok számát. A kormányzat utóbbi javaslatai közül az váltotta ki a legnagyobb ellenállást, hogy ezentúl csak az jogosult nyugdíjra, aki az eddigi 10 év helyett 15 ledolgozott évet tud igazolni. Nem véletlenül jelentette ki González népszerűségének csúcsán, 1982-ben a választási kampány idején ◄----------------------------------------------------------Marcelino Camacho, a Munkásbizottságok elnöke, hogy González pártjának nevében ugyan benne van a „munkáspárti" minősítés, a kabinet azonban már nem a dolgozók érdekeit képviseli. Kijelentése azután hangzott el, hogy Felipe González idén nem vett részt a május 1 -i ünnepségeken, holott eddig a párt mindenkori elnöke évről évre jelen volt a dolgozók ünnepi felvonulásán. Mindezek ismeretében már keveseket lepett meg, hogy Ronald Reagan amerikai elnök USA-ellenes tüntetések közepette lezajlott május végi madridi látogatása idején a spanyol kormányfő kijelentette: szolidárisak vagyunk NATO-part- nereinkkel, majd többször is hasonlóan nyilatkozott. A kormány mintha megfeledkezett volna korábbi referendum-ígéretéről, a legszívesebben nem is hozta ezt szóba. A miniszterelnök emlékezetét azonban ismét „felfrissítették" a november első felében lezajlott NATO-ellenes tüntetések, amelyek résztvevői nemcsak a NATO-tagság felmondását követelték, hanem az amerikai jelenlét (13 ezer katona és 4 támaszpont) ellen is tiltakoztak. Az adott helyzetben González kénytelenkelletlen megerősítette, hogy márciusban sor kerül a népszavazásra. Az időpontot mindenképpen jól kiszemelték, hiszen Spanyolország már harmadik hónapja tagja lesz a Közös Piacnak és a terminus nem esik közvetlenül az őszi választásokat megelőző kampány időszakába. A spanyol kormányfő ezekben a hetekben kétségtelenül nagy gondban van. Saját pártján belül is sokan inkább a NA- TO-ból való távozás mellett kardoskodnak, az ellenzék szintén NATO-ellenes, tehát González-ellenes hangulatot szít. Az El Pais napilapban közölt felmérések adatai szerint ugyan az utóbbi hónapokban 52 százalékról 46-ra csökkent az atlantitagságot helytelenítók aránya, viszont a tagság híveinek tábora nem éri el a lakosság ötödét sem. Hogy mégis miben bízik González? Többször utalt arra, hogy csak akkor veszi figyelembe a szavazás eredményeit, ha a döntő többség a NATO ellen foglal állást. Eszerint az említett 46 százalékot semmibe venné, mondván, hogy az még nem többség. Politikai megfigyelők szerint az is sokat számít, miként teszik fel majd a szavazócédulán szereplő kérdést. Könnyen előfordulhat, hogy nem is konkrétan a ki-vagy a belépésről, hanem általában a spanyol kül- és biztonságpolitika kérdéseiről szavaztatják meg az ország népét, s így a közvéleménynek tulajdonképpen nem is lesz módja fekete-fehéren állást foglalni a legfontosabb kérdésben. Egy azonban biztos: ha a Spanyol Szocialista Munkáspárt és Felipe González hatalmon akar maradni, akkor nem vesztheti el a népszavazást. »85. XI. 29. Némi kényszerű várakozás után (Basler Zeitung) P. VONYIK ERZSÉBET Bankok, miniszterek és a „szindikátus“ Az amerikai gazdaságnak van egy „ágazata", amelynek pénzforgalma évről évre növekszik, és a bevétel is gyarapszik. Számos vállalata van szerteszét az országban, valamint sok amerikai városban, Latin-Amerikában és más kontinenseken. A haszon méretét tekintve ez az üzlet az Egyesült Államok gazdaságának olyan „válságmentes“ ágazatát is felülmúlja, amilyen a fegyvergyártás. A szervezett bűnözésről van szó, amelynek fő mozgatóereje a „szindikátus“: az amerikai maffia. A maffia legnagyobb „vállalata" - a kábítószerkereskedelem, ebből az Egyesült Államokban évente 65 milliárd dbllár értékű mennyiség talál gazdára. Ebben a bűnös tevékenységben nemcsak közvetlenül a gengszter-szervezetek vesznek részt, hanem a rendőrségen működő cinkostársaik, üzletemberek, sót még farmerek is. Az amerikai sajtó közlése szerint, az Egyesült Államokban levő marihuána-vetések értékét majdnem 14 milliárd dollárra becsülik, míg a kukoricavetések értéke 13 milliárd dollárra tehető. A maffia rendszeresen több tízmillió dollárt vesz ki az ellenőrzése alatt álló társaságok pénztáraiból, s ez segítséget nyújt az adófizetés elkerüléséhez. Egyes adatok szerint, e bűnös üzlet évi összforgalma meghaladja á 150 milliárd dollárt. A maffia főkolomposai óriási bevételeiket gondosan titkolják. Ezért a bűnös úton szerzett pénzösszegeket egytől egyig „mosásba“ adják. Vagy titokban külföldre viszik, és azután törvényes pénzátutalásként juttatják vissza az Egyesült Államokba, vagy azokban az amerikai bankokban helyezik el, amelyek hajlandóak szemet hunyni piszkos eredetük fölött. Különösen sok ilyen bank van Floridában. A bankok segítségével „tisztára mosott" dollárokat azután a „szindikátus" állami kötvényekbe, megbízható cégek részvényeibe stb. fekteti be. A maffia évente mintegy 100 milliárd dollárt bocsát át e bank-„mosás" folyamatán. De még az Egyesült Államok mindenhez hozzászokott pénzügyi világa is meglepődött, amikor kiderült, hogy az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb amerikai pénzintézet - a Bank of Boston is belekeveredett ezekbe az üzelmekbe. A maffia valósággal zsákszámra hordta oda a bűncselekményekből származó pénzt és ott csekkekre váltotta be. Ez a bank, az érvényes szabályokat megkerülve, csupán a múlt évben 210 millió dollár összeget utalt át törvénytelenül külföldre, onnan pedig vissza az Egyesült Államokba. Azt lehetne gondolni, hogy az ilyen szennyes üzlet okvetlenül felkeltette a hatóságok figyelmét. A bankot azonban csupán jelképes pénzbírságra ítélték. Az amerikai sajtó érdeklődése e botrány iránt gyorsan alábbhagyott. Ugyanúgy, ahogyan sietve elfelejtette a ,,Dono- van-ügyet“, az Egyesült Államok volt munkaügyi miniszterének botrányát, aki ellen azért emeltek vádat, mert összejátszott a maffiával, hogy törvénytelen jövedelemhez jusson. Donovant kilenc cinkostársával együtt azzal vádolták, hogy csaknem 8 millió dollárt tulajdonított el a New York-i metró modernizálására szánt összegből Bár a miniszter leleplezése visszhangot keltett a közvéleményben, Reagan, sokáig nem akart megválni tőle. Hiszen Donovan 600 ezer dollárt fizetett be az ő első választási kampányának alapjába. Amikor pedig Reagan elhatározta, hogy újra az elnöki tisztségre pályázik, Donovan a maffiával való kapcsolatait felhasználva, biztosította számára a tehergépkocsi-sofőrök szakszervezetének támogatását - ez volt az Egyesült Államokban az egyetlen olyan nagy szakszervezet, amely az elnök oldalára állt. Azt az embert pedig, aki igazolhatta volna Dono- vannak a „szindikátushoz" fűződő titkos kapcsolatait és szándékában is állt ezt megtenni, Furino szakszervezeti funkcionáriust 1982-ben titokzatos körülmények között megölték. Egyes magas állású washingtoni zugpolitikusok karrierjének eredete sok tekintetben megmagyarázza azt, hogy a jelenlegi kormányzat miért helyezkedik passzív álláspontra a szervezett bűnözés ellen folytatott harcban. VLAGYIMIR KOZLOV (APN) Az amerikai katonai jelenlét ellen tiltakozók „fogadták“ idén májusban Reagan elnököt. (Archív felvételek)
