Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-05 / 27. szám

V im® KÉT JELENTÉS Radó Sándor 1943. március 6-án dél­előtt 10 óra körül egy csöndes genfi utcába, a Rue Henry Musarba kanyaro­dott be. Egy órásüzlet előtt állt meg, s néhány percig a kirakatot nézte, miköz­ben a szomszédos, nyolcas számú házat figyelte. Az első emelet egyik albakán le volt eresztve a redőny. Margaret Bolli, a rádiós a megbeszélt jellel adta tudtul, hogy minden rendben van és gond nélkül felmehet hozzá. Radó háromszor egy­más után nyomta meg a csengőt. ,, Margaret, rendkívül fontos informá­ciót hozok. Azonnal át kell adnunk“ - sut­togta izgatottan. ,,A vészhivókódot fogom használni és azonnal tovább adom a hirt. Azután, egy óra múlva megismétlem. Este a rendsze­res adásban erősítik meg, hogy fogták a hírt"-tájékoztatta Radót a rádiós, s rajta is látszott, hogy rendkívül izgatott. Bementek az apró szobába, s Radó egy alacsony asztalkánál elővette a rejt- jelző segédeszközöket, majd szétterített egy selyempapir-darabot. Újra átfutotta a német nyelvű szöveget: „ Német legfelsőbb helyekről utasítást adtak a Kurszk térségében végrehajtan­dó, példátlan méretű támadó hadművelet tervének kidolgozására. A totális mozgó­sításra, a harckocsik és repülőgépek gyártásának növelésére, az újabb had­osztályok létrehozására vonatkozó vala­mennyi korábbi információ közvetlen összefüggésben áll a hadművelet tervé­vel. Az egész terv titokban tartása érde­kében szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A terv alapvető célja, hogy két irányból mérjenek csapást a szovjet csapatokra, s azután kelet felé folytassák a támadást. A tervet március végéig kell kidolgozni. További részleteket később közlök. Weither.“ A szovjet felderítő szolgálat rádióköz­pontja 1943. március 10-én rejtjelzett jelentést kapott. A berlini felderítő csoport rádiósa küldte. Ez a csoport tartotta a kapcsolatot a birodalmi külügyminiszté­rium két munkatársával - von Schellia báróval és Elsa Schebével. A szolgálatot teljesítő tis^t a jelentést Írógéppel leírta, s azonnal Vasziljevszkij marsallhoz sie­tett, akinél a német főparancsnokság ter­vezett akcióival foglalkozó valamennyi információ összefutott. Ez a jelentés is megerősítette a szovjet vezérkar feltéte­lezését, miszerint a fasiszták a kurszki Ívre összpontosítanak: ,,Ribbentrop tájékoztatta legközelebbi munkatársait Hitler azon döntéséről, hogy a nyár elején döntő támadó hadmű­velet kezdődik Kurszk térségében, amelytől azt várják, hogy a német csapa­tok ismét visszaszerzik a kezdeménye­zést és visszavághatnak a sztálingrádi vereségért. Szigorú óvintézkedéseket vezettek be, s a legközelebbi napokban Franciaországból, Hollandiából és Belgi­umból speciális biztonsági egységeket vezényelnek a térségbe a támadó had­osztályok utóvédjének biztosítására. Az ipari miniszter azt a feladatot kapta, hogy kétszerezze meg a harckocsik, különö­sen a legújabb típusú Panther és Tiger tankok gyártását. Ribbentrop széles körű külpolitikai akciókra készül a hadművelet támogatása céljából, s a propagandaügyi minisztériummal együttműködve hatal­mas kampányba kezdett. A hadművelet kezdetének pontos dátumát még nem határozták meg. Igyekszem további rész­leteket megtudni. Báró.“ A„SAKKTÁBLA“ MOZGÁSBA LENDÜL A különböző forrásokból és különböző úton érkezett két információ alapozta meg lényegében a maga nemében egye­dülálló védelmi hadműveleti terv kidolgo­zását, amelynek végrehajtásával a szov­jet főparancsnokság az átfogó döntő csa­pás számára kívánta kialakítani a feltéte­leket. Ezért a fasiszták terveiről szóló jelentések megérkezése után nem sok­kal, 1943. március 12-én Sztálin dolgo­zószobájában összeültek a legfelsőbb katonai vezetők, a frontok és a hadsere­gek parancsnokai, s együtt tervezték a kurszki védelmi hadműveletet. Ott szü­letett az a végleges döntés, hogy a csa­patok azonnal kezdjék meg a német támadást felfogó erős védelmi vonal épí­tését. Úgy gondol­ták, egy ilyen meg­erősített vonal kime­ríti a német tartalé­kokat és megfelelő pillanatban a szovjet egységek páncélos alakulatai döntő csapást mérhetnek rájuk. Ennek a merész tervnek azonban vol­tak kritikus pontjai is. A német támadás első néhány órájában a főszerep a szov­jet tüzérségnek jutott volna. A legmegfe­lelőbbnek az bizonyult volna, ha a tüzér­ség röviddel a támadásra való felsorako- zás előtt mér meglepetésszerü csapást az összevont fasiszta csapatokra. Ehhez azonban létfontosságú volt megtudni azt, hogy pontosan mikor indul el a fasiszta támadás. Meg kellett továbbá tudni, mi­lyen az ereje és az összetétele az egyes támadó alakulatoknak, illetve a tartalék erőknek és számos más olyan információ birtokába kellett jutni, amelyek elenged­hetetlenek egy ilyen bonyolult hadműve­let folytatásához. Az egész rendkívül igényes terv kriti­kus pontját illetően ismét a szovjet felde­rítés kapja az egyik döntő feladatot. Különböző időpontokban különböző hivójelek hangzottak fel az éterben. Genfben, Berlinben, Párizsban és más városokban a szovjet felderítő szolgálat rezidensei fejtették meg a moszkvai köz­pont utasításait. A hatalmas és bonyolult „sakktábla“ ismét mozgásba lendült. A szovjet felderítés munkatársai a kurszki támadó hadművelet előkészületeire vo­natkozó létfontosságú információk meg­szerzésére összpontosították minden erejüket. Túlzás nélkül elmondható, hogy a tervezett hadművelet keretében még egyetlen lövés sem dördült el, amikor a fasisztákra a felderitők már az első halálos csapásokat mérték. Megnyerték az igen fontos első menetet, ám a teljes győzelemig még néhány nehéz hét hátra volt. A NÁCI VEZÉRKAR ISMÉT DERÜLÁTÓ A sztálingrádi vereség katasztrofális következményei kedvezőtlenül hatottak a fasiszta koalíción belüli kapcsolatokra is. A németek tudatában voltak ennek a helyzetnek és 1943. tavaszán egész sor olyar akciót hajtottak végre, amelyek­kel a szövetségesek harci szellemét kí­vánták javítani. Ribbentrop külügyminiszter meghívta Berlinbe olasz kollégáját, s 1943. április 8-án arról biztosította, hogy a közeli he­tek alapvető fordulatot hoznak a keleti fronton: ,,Olyan nagy erejű támadást hajtunk végre, amilyet a világ még nem látott. Már az első csapás térdre kényszeríti az oroszokat. A háború ritmusát aztán már mi adjuk meg. “ A német főpárancsnokságon éjjel­nappal dolgoztak. A kurszki térségben végrehajtandó hadművelet tervét azon­ban csak április közepéig sikerült kidol­gozni. A németek nem akartak semmit sem a véletlenre bízni. Minden részletet aprólékosan kidolgoztak. Mélyen a hátor­szágban a páncélos egységek gyakorla­toztak, s a légierővel és a gyalogsággal való együttműködésre helyezték a hang­súlyt. Hitler személyesen győződik meg az új típusú harckocsik személyzetének felkészültségéről. A birodalmi biztonsági szolgálat ugyancsak széles körű intézkedéseket hoz a hadművelet titokban tartása céljá­ból. Első pillantásra úgy tűnik, hogy né­met részről minden simán és problémák nélküi megy. A náci vezérkar ismét derű­látó. A LEGJOBB ALAKULATOKAT, A LEGJOBB FEGYVEREKET... 1943. márciusának végén a tavasz szinte egyetlen éjszaka alatt érkezett meg. Hihetetlennek tűnt, hogy néhány órával ezelőtt a genfi utcákon fagyos északi szél söpört végig. A mintegy varázsütésre megváltozott időjárás az emberek hangulatát is megváltoztatta. A kávpházak, az apró éttermek, a tó körüli korzó is megtelt emberekkel. Genfben, Zürichben és Lausanne-ban azonban él néhány ember, akik nem gyönyörködhetnek az ébredező termé­szet szépségeiben. Éjt nappallá téve lá­zasan dolgoznak. Gyakran úgy gondol­ják, erejük fogytán van. Radó Sándor és az általa vezetett felderítő csoport tagjai tudatában vannak a helyzet komolyságának. A körülmé­nyek összejátszásának folytán a háborús sakktábla legérzékenyebb négyzetében dolgoznak. Az ő kezükön mennek ke­resztül azok az információk, amelyek ta­lán a győzelemről vagy a vereségről döntenek. A „Dóra“, és ,,Werther" alá­írásé jelentésekre' türelmetlenül vár a szovjet vezérkar. A szovjet felderítés főnöke 1943. ápri­lis 18-án rádiójelentést kap Genfböl, s ezt azonnal személyesen adja át Sztálinnak: ,,Hitler április 15-én kiadta 6. számú parancsát a kurszki hadművelettel kap­csolatban, amely a Citadella fedőnevet viseli. A hadműveletnek rendkívüli fon­tosságot tulajdonítanak. Gyorsan és eredményesen akarják végrehajtani, hogy idén nyáron ők vehessék át a kez­deményezést. A fő támadás irányában a legjobb alakulatokat, a legjobb fegyve­reket, a legjobb parancsnokokat vetik be. A hadművelet tervével kapcsolatban a következő részleteket közölhetem: A németek két irányból tervezik a fő csapást. Az elsőt Őreitől dérle a MITTE hadseregcsoport, a másodikat Harkovtól északra a SÜD hadseregcsoport hajtja végre. A németek néhány szovjet hadse­reg körülzárását és megsemmisítését tervezik ily módon. A hadművelet máso­dik szakaszában, amely a Panther fedő­nevet kapta, a szovjet délnyugati front hátába támadnának és az egész hadmű­velet sikeres folytatása esetén a németek további csapásokat terveznek északkele­ti irányban, Moszkva körülzárása céljá­ból. Az időpont: 1943. június eleje. Dóra". Radó Sándor a következő jelentést 1943. május 1-én küldi Moszkvába: ,,Hitler május 3-ra és 4-re Münchenbe összehívta a fegyveres erők parancsno­kainak értekezletét. Ennek legfőbb fela­data az előkészületben levő támadás tervének jóváhagyása". Radó Sándornak megbízható informá­ciói voltak. A tanácskozás valóban Mün­chenben zajlott le és Hitler elnökletével részt vett rajta Keitel, Zeitler, Manstein és Kluge marsall, valamint Guderian és Je- schonek tábornok. A résztvevők igen opti­mista hangulatban voltak. Egymást győz­ködték arról, hogy a tervezett hadművelet 100 százalékos sikert hoz. (Folytatjuk) -jvk­Izrael Patrónusok és patrióták Izrael állampolgárait még a hatvanas években is a pél­dás hazafiasság jellemezte. Pedig lakossága úgy verbuvá­lódott össze a világ minden csücskéből, s vált fegyelme­zett, új hazája iránt elkötelezett nemzetté. A sokat szenve­det, kiirtásra Ítélt népnek ezt az érzését lovagolták meg az ország cionista urai, s változtatták nacionalizmussá. Az üldöztetés szenvedéseit ismerő, a poklok poklát megjárt emberekkel nem volt nagyon nehéz elhitetni, hogy még mindig nem adatik meg nekik a nyugodt, békés élet, hogy még meg kell verekedniük új hazájukért, úgymond védel­mezniük kell azt. A legjobb védekezés a támadás - hirdet­ték az Irgun, a Gus emunim vagy a Stern szélsőséges csoportok politikusokká avanzsált terrorista vezérei, s újra meg újra hadba vitték az országot. A lakosság - éppen mélységes patriotizmusa miatt - csak nagyon későn vette észre, hogy a háborúk sora nem az ország javát szolgálja, hanem ellenkezőleg, a vesztét okozhatja. Azonban ezt is csak egy kisebbség fogta fel, s még kevesebben vannak azok, akik - a Libanon elleni véres agresszió kapcsán . — rádöbbentek arra, hogy a cionizmus lényegében a fasiz­IJ SZÓ mus egyik válfaja. De a munkapárti és a még inkább jobbra álló politikusok számára ez is nagy csapás volt: szertefosz­lott az izraeliek szinte közmondásos hazafiasságáról, a nagy nemzeti egyetértésről alkotott mitosz. Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt KB főtitkára 85. VII. 5. egyik sajtónyilatkozatában kijelentette: „Az izraeli politika nem támaszkodik saját gazdasági és katonai lehetőségei­re, hanem - a ,,mi segítünk nektek, ti is segítsetek nekünk" elvből kiindulva - az Egyesült Államokkal való együttműködésre. “. Ez a megállapítás érvényes az izraeli politikára az ország megalakulása óta napjainkig. Csak­hogy a hivatalos amerikai támogatás mellett Izrael szá­mára legalább olyan fontos volt a zsidó származású, befolyásos gazdag amerikai üzletemberek, bankárok és politikusok támogatása, személyes szimpátiája is. Hiszen az amerikai segélyek nagyságát nemcsak a térségben levő amerikai érdekeltség nagysága határozta meg, hanem a zsidó lobby nyomása is a Fehér Házra. Ennek a lobbynak a támogatása nélkül ugyanis nehéz elnöknek lenni Amerikában... Az utóbbi négy-öt évben azonban Izrael nem kormány­szintű külföldi támogatóinak is mintha tisztulna a látása. Közülük mind többen - a hazai lakossághoz hasonlóan - kezdik felismerni, hogy Samir, Begin, Peresz, Rabin, Sáron és a hozzájuk hasonlók, az egész gárda, amely az utóbbi tíz-tizenöt évben egymást váltja a kormányposzto­kon, a nemzetközi szintéren lejáratja és elszigeteli Izraelt, az Egyesült Államok alárendeltjévé, a dél-amerikai katonai diktatúrákhoz hasonlóvá teszi. A kibucok, amelyek arra szerveződtek, hogy az emberek termővé tegyék a földet, tisztességesen megéljenek, az egyenlőek közösségéből előretolt katonai táborokká váltak. A magas színvonalú termékeivel a nemzetközi piacon is versenyképes izraeli ipart gyakorlatilag teljes- mértékben az óriásira duzzadt hadigépezet szolgálatába állították. Súlyosbodnak a lakos­ság megélhetési gondjai, az „Ígéret földjén“ tényleg csak ígéreteket kap, a teljesítés minden reménye nélkül. A meg­termelt és külföldről, főleg az USA-tól kapott nagy össze­geknek köszönhetően ugyan lényegesen növekedett az ország területe, de ezzel együtt a problémák és a - ma már - feleslegesnek bizonyuló kiadások is: a megszállt területek betelepítése és a megszálló rezsim fenntartása többe kerül, mint amenyi hasznot hajt. Az elesett, nyomo­rékká vált katonák családjait pedig nem elégíti ki az anyagi kárpótlás, mert nem is elégítheti ki. A tekintélyes, angolul megjelenő Jerusalem Post irta: ,,Az amerikai segítségre másképp kell nézni. Ez a segítség megnyomorít minket. Az Egyesült Államok többet segít­hetne nekünk, ha csökkentené a lázas fegyverkezést. Tudatosítanunk kell, hogy gazdaságunkat nem menthetjük meg pusztán gazdasági eszközökkel." Mig Izrael néhány évvel ezelőtt is munkaerőhiánnyal küszködött, ma a mun­kanélküliek száma meghaladja a 100 ezret. Sztrájk sztráj­kot ér, s a gazdasági jellegű követelések mellett szaporod­nak a politikai változást sürgetők is. Ami szinte elképzelhe­tetlen volt: Izraelben ma már azt is tudják a vezetők, hogy milyen is egy háborúellenes tüntetés. A hivatalos propaganda változatlanul hatni próbál az emberek hazafias érzelmeire, árulónak bélyegzi a tünte­tőket, a sztrájkolókat, csakhogy az országban mind erőtel­jesebben körvonalazódik egy másfajta patriotizmus, amely a szavakban ugyan nem - nemzeti függetlenség, társa­dalmi igazságosság, békés élet -, de lényegében merőben eltér a cionista vezetés elképzeléseitől. Az „új típusú“ hazafiasság mellett nem kell agitálni. Elég, ha a bérből élő bemegy az üzletbe és tapasztalja, hogy a tegnapi árak mára nagyot nőttek, a fizetése pedig változatlan. Holnap 3—4 naposra csökkentik munkahetét - természetesen ennek megfelelően a munkabérét is. S mivel szót mert emelni ez ellen - holnapután kirúgják. Az sem töltheti el büszkeséggel, hogy országa a külfödi adósok listáján az élbolyban szerepel, vagy hogy világelső az inflációs rátájá­val. Még akkor sem, ha tudja, hogy kormánya az önkéntes és kötelező kölcsönök folytán saját lakosságának ugyan­annyival tartozik, mint a külföldi bankoknak. Már rég letett arról, hogy pénzét valamikor is viszontlátja. És ez az a pont, amikor elgondolkodik azon, kik is Izrael patrónusai és kik az igazi izraeli patrióták. GÖRFÖL ZSUZSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom