Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-25 / 43. szám

ötvenéves a Stará Turá-i Chirana konszernvállalat • Gyártmányaik megbízhatóan működnek Stefan Mikulec, az üzemi pártbizottság elnöke Stará Túrának, ennek a Trenöíni járásban levő városkának a neve öregségre utal. Pedig a figyelmes szemlélő nem talál benne semmi olyat, ami az öregre, vagy akár az enyhébb korosra emlékeztetne. Korszerű utak, új emeletes házak, áruval bőségesen megrakott üzle­tek mindenütt. S mert a Szakszer­vezetek Házában is jártunk, egy parányi Komárommal (Komárno) is találkoztunk, ugyanis ez a kitűnő vendéglővel bővített kulturális léte­sítmény és a Jókai szülővárosából jól ismert, hasonló rendeltetésű épület nyilván egy tervrajz alapján épülhetett, mert úgy hasonlítanak egymásra, mint két tyúktojás. Hát ilyen kicsi a világ... A városban minden út egy tizenkét emeletes, széles homlokzatú toronyház­hoz vezet, melyben a hazai egészség- ügyi technika egyik fellegvárának, a fenn­állásának 50. évét most ünneplő Stará Tura-i Chirana konszernvállalatnak az „agytrösztje“ kapott helyet. Itt a vállalati pártbizottság, a vezér- és a vállalati igaz­gatóság és gyakorlatilag az egész admi­nisztráció. Kissé távolabb helyezkednek el a makulátlan tisztaságú termelési rész­legek, melyeknek termékei hazánk egészségügyi intézeteiben és a világ sok országában megtalálhatók. Hazudnék, ha szimpatikusnak nevez­ném a Chirana valamennyi gyártmányát. Mert vajon ki gondol rajongva a 6. üzem­részlegen dolgozó Emília Gerzová és munkatársai kezéből évente kikerülő, milliós nagyságrendet elérő, egyszeri használatos injekcióstűkre? Vagy kép­zeljük csak bele magunkat a vállalatnál „fotelnek“ nevezett, kéz- és lábvezérlés­sel felemelhető, leereszthető és szükség szerint forgatható fogorvosi székekbe! De készülnek itt még olyan orvosi műszerek, eszközök, melyekkel a legszebb doktor­nő is hosszabb-rövidebb ideig tartó fáj­dalmat okoz/hat/ a betegeknek. E beve­zető mondatokat persze nem sértésnek szántuk, hiszen a Chiranában a mintegy 5000 dolgozó a leghumánusabb cél: va­lamennyiünk egészségének megóvása érdekében dolgozik. Méghozzá olyan jól, hogy a Munka Érdemrendet is kiérde­melték. Számos egyéb kitüntetés, a termékek iránt mutatkozó egyre növekvő hazai és külföldi kereslet, valamint a betegektől érkezett sok köszönőlevél is bizonyítja. jelzésű Juraj Mikas az ANEMAT N8 altatógépet szereli (Mató Pál és Stanislav Katrinec felvételei) hogy lépést tartanak a mérföldes léptek­kel fejlődő orvostudomány követelmé­nyeivel. Fogászati berendezéseik, há­romcsatornás elektrokardiográfjaik, léle­geztető készülékeik, a szervezeten kívüli vesekezeléshez szükséges berendezéseik- főleg az egyszeri használatos Chirap- lat és a hozzátartozó monitor - világvi­szonylatban is jól megállják helyüket a nagy konkurrenciában. Gyártanak mást is. Mivel otthonosak a finommechaniká­ban, tőlük kapja hazánk - és a fél világ- a víz- és gázórákat, valamint a manó- métereket. A konszernvállalat termelési programjának 42 százalékát ezek - és más rendeltetésű - mérőműszerek teszik ki. TÖRTÉNELEM - DIÓHÉJBAN Az első kapavágásra — pontosabban az alapkőletételre - 1935. január 5-én került sor. Frantisek Michera gyáros kez­KOMMUNISTAK AZ ELEN A Chirana szorosan együttműködik a KGST-tagországok egészségügyi technikai berendezéseket gyártó vállala­taival. E gyümölcsöző kapcsolatból ere­dő, valamint a tervteljesítéssel összefüg­gő feladatok megvalósításából a CSKP tagjai példamutatóan kiveszik a részüket.- Vállalatunknál tíz alapszervezetbe tömörülve 620 párttag és 80 tagjelölt dolgozik - mondotta Stefan Mikulec elv­társ, az üzemi pártbizottság elnöke. - A kommunisták bekapcsolódtak a szo­cialista munkaverseny vállalatunknál elő­forduló valamennyi formájába és példa­mutatóan dolgoznak. Nagy súlyt helyez­nek az egészségügyi berendezésekkel szemben jogosan támasztott minőségi követelmények biztosítására, a termelés további intenzifikálására. Az üzemi párt- bizottság negyedévenként - egyes ki­emelt területeket jól körüljárva - értékeli Jozef Makyta és Frantiáek Strelník a készülő légsúlymérőt szabályozza deményezését főleg a környék akkori munkanélküli családjai fogadták öröm­mel. Nagy igyekezettel láttak munkához. A korabeli feljegyzések szerint két hetet - egyesek többet is - ingyen dolgoztak az üzem (vagy inkább műhely) mielőbbi felépítése érdekében. Igyekezetüket si­ker koronázta, mert november 20-án már termeltek. A jövő hónapban lesz ötven éve annak, hogy a Stará Tura-i üzemecs- kéból „elindultak“ a víz- és gázórák alkatrészei a világba. Azóta nagy utat tett meg a gyár. Stanislav Masár vállalati igazgató a konszernvállalat fennállásának félév­százados jubileuma alkalmából nemrég köszöntötte a dolgozókat. Hangsúlyozta:- A februári győzelem után soha nem látott fejlődés kezdődött el nálunk is. Csehszlovákia Kommunista Pártja az emberek egészségéről való gondosko­dást fő feladatai egyikének tekinti és fejlesztését nagyban segíti. A vállalat új termelési programja gazdagítja a cseh­szlovákiai ipar áruskáláját. Főleg az orvo­si elektrotechnika fejlesztése, a gyorsfor- dulatú sztomatológiai berendezések gyártása, a műanyagok célszerű haszná­lata, a betegélesztő gépek forgalmazása szerez - egyéb termékekkel együtt - jó nevet vállalatunknak idehaza és kül­földön. Márkajelzésük a jó minőséget, a meg­bízhatóságot szavatolja. A dolgozók ré­széről nagy pontosságot, hozzáértést, precizitást igénylő, okos gépek, éber mű­szerek hagyják el a gyárat. Pártunk és kormányunk nagyszabású egészségügyi programjának megvalósításához jelentő­sen hozzájárul a Chirana nagy családja. A dolgozók létszámát, valamint a gyártási programot tekintve az ötvenéves kon­szernvállalat a „család" legnagyobb tag­ja. Fennállásának fél évszázada alatt államunk hathatós segítségével gépeit, berendezéseit korszerűsítették, s nagy súlyt helyeztek a dolgozók szakmai tovább­képzésére is. a kommunisták munkáját és politikai se­gítséget nyújt a tevékenységükhöz.- Milyenek a kilátásaik az évi és a 7. ötéves terv teljesítésére?- Kezdem az idei első félévvel. Egy mutatón kívül sikeresen zártuk ezt az időszakot. Azóta megteremtettük a nem szocialista országokba irányuló exportfel­adataink teljesítésének a feltételeit is - mellyel az év első hat hónapjában lemaradtunk - és számításaink szerint kevéssel az év vége előtt célba érünk.- Hogyan készülnek a következő öt­éves tervidőszakra?- Körültekintően. A tervezési és szer­vezési előkészületekben nagy súlyt he­lyezünk termékeink minőségének további javítására. A tervünk az idén is magas, jövőre még feljebb kerül a mérce, de nem alkuszunk, hanem a lehetőségek gondos mérlegelésével megteremtjük a sikereket biztositó feltételeket. A komplex raciona- lizációs és szocialista munkabrigádokat Alzbeta Chmel- ková az egysze­ri használatos szervezeten kí­vüli vesekeze­lésnél alkalma­zott Chiraplatot konplettizálja ismerjük, többször bebizonyították rend­kívüli képességeiket, a vezetőik nagyobb része párttag, ezért rájuk bízzuk a legfon­tosabb teendők elvégzését. Ezek között első helyen említem a szervezeten kívüli vesekezeléshez szükséges, a betegek szempontjából életfontosságú Chiraplat gyártásának jelentős növelését. Hazánk­ban 250 ezer ilyen készülékre van szük­ség. Tavaly 10 ezret gyártottunk, idén 50 ezret szándékozunk piacra adni, és a 8. ötéves tervidőszak második, de legké­sőbb harmadik évében elérjük a kívánt negyedmilliót. GONDOK Csakúgy, mint a többi vállalat és üzem, a Chirana sem dolgozik „páholyban". Mérnökei a többi szakemberrel együtt termelnek és terveznek, végzik napi munkájukat, közben a piackutatásból származó információk birtokában, vala­mint a hazai és külföldi igények ismereté­ben mind többet pillantanak a jövőbe, és tudományos kutatásokat, kísérleteket vé­geznek. A fejlődés kereke könyörtelenül forog és tudjuk, aki a babérokon akar pihenni, elveszett. Akaratban, kezdemé­nyezésben nincs hiány, munkaerőben, műhelyekben, gépekben viszont van! A munkacsarnokokat nem tágithatják, a beruházási keretek végesek. Több mint 200 termék készül a vállalatnál, közülük sok az első minőségű kategóriába kerüit, néhány korszerűsítésre szorul. Ehhez több helyre, szakemberre lenne szükség. Az elkövetkező időszakban tovább javít­ják a kereskedelmi és eladási osztály munkáját is, mert a tőkés piacokon élese­dik az értékesítési harc.- Igen kis számban, de a vállalatnál is előfordultak esetek, amelyek fékezték előrehaladásunkat - mondotta az üzemi pártbizottság elnöke. — Egyesek megpró­báltak jogtalan haszonhoz jutni, de talál­koztunk a munkafegyelem megsértésé­nek formáival is. A negatív jelenségek elleni harchoz hatékony segítséget nyújt a CSKP KB Elnökségének 1983-ban a pártalapszervezetekhez intézett levele, melyet minden munkahelyen megtár­gyaltunk. Konkrét intézkedéseket fogad­tunk el, amelyek teljesítését rendszere­sen ellenőrizzük. A levél szellemében fogant a vállalati igazgató 10/83-as szá­mú körlevele is, mely az éberség fokozá­sát szorgalmazza. Az üzemi pártbizottság és az igazgató­ság utasítása értelmében az üzemi lap­ban kipellengérezik azokat, akik pocsé­kolják a nyersanyagokat, megszegik a törvényességet és nem használják ter­melésre a munkaidő minden percét. Az egyes üzemrészlegeken szúrópró­bát végeznek, s ha észlelik, hogy vala­melyik dolgozó alkoholt fogyasztott, ha- zaküldik és fegyelmi eljárást indítanak ellene. ÉV VÉGI FELADATOK A Chiranában jelenleg, a CSKP XVII. kongresszusát megelőző időszakban, az üzemi pártbizottság irányításával az alapszervezetek az évzáró tagsági gyű­lések jó előkészítésével foglalkoznak. Vállalati konferenciát is szerveznek. Eze­ken a tanácskozásokon a munka további javítására irányuló fontos döntések szü­letnek majd. Az újonnan megválasztásra kerülő üzemi pártbizottság tisztségviselő­inek és a gazdasági vezetőknek ügyelni­ük kell arra, hogy a határozatok konkrét tettek formájában mielőbb bekerüljenek a termelés vérkeringésébe. A jó hírnév mindenkit további becsületes munkára kötelez. Rajtuk múlik, hogyan élnek a le­hetőségekkel, amelyek a problémák és gondok ellenére is adottak, s milyen eredményeket érnek el a termelésben a következő fél évszázadban, melyet a napokban kezdenek meg. KOMLÓSI LAJOS ÚJ S3 ID 1985.X. (MfflE GfPIK, ÍHI MM

Next

/
Oldalképek
Tartalom