Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-25 / 43. szám

NEGYVEN EMUT REMÉNY

(Folytatás az 1. oldalról)

rosszul, hiszen az ENSZ évente több mint egymilliárd dolláros jövedelmet hoz a városnak.) A 40-emeletes felhőkarcoló alapkövét 1949-ben, az ENSZ napján rakták le, majd alig egy év múlva már beköltözhettek az első alkalmazottak.

Az ENSZ négy évtizedének eddigi története igazolta, hogy olyan fórum, amelyen tükröződnek nemcsak a mindenkori világméretű problémák, hanem a tagállamok törekvései is. Bebizonyosodott az is, hogy semmi hasonlóval nem helyettesíthető fórum, amely gyakran nyújt lehetőséget még az esetleg hadban álló vagy rossz viszonyban lévő országok diplomatáinak is a találkozásra, az eszmecserére. Meglétének pillanatától kezdve fokozatosan körvonalazódott az egyes tagállamok, illetve országcsoportok politikai irányvonala. Az Alapokmányban mind az ötven alapító ország kinyilatkoztatta, hogy ,.megmentik a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól..., erőiket a szerződő felek, a nemzetközi béke és biztonság fenntartására egyesítik.“ Kétségtelenül magasztos elvek ezek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy a nemzetközi politika új erkölcsi normáivá váljanak. Most, negyven év múltán tanulságos elemezni, hogy ezt a magatartási kódexet lefektető országok mennyire tartották meg az Alapokmány egyes cikkelyeit. Ha azon próbálnánk lemérni az ENSZ működésének

Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter Javier-Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár társaságában

hatékonyságát, illetve ennek hiányát, hogy a második világháború óta több mint két és félszáz helyi háború zajlott le, s hogy számtalan nem teljesített, illetve megszegett ENSZ-határozat hever az akták között, alighanem rossz módszert választanánk az ENSZ „teljesítményének“ a le- mérésére.

Ehelyett sokkal célravezetőbb, ha bepillantunk az üvegpalota falain belül azóta lezajlott változásokra, az időközben kialakult új erőviszonyokra, s az ezeket tükröző határozatokra, illetve a legfontosabb döntésekre, az egyes országcsoportok közötti emlékezetes politikai vitákra.

Az Alapokmányban megfogalmazott, korábban idézett szándék közös volt, azonban már az első ülésszakokon nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok - atommonopóliumának birtokában - diktálni szeretne a háborús károk helyreállításával elfoglalt egykori Hitler-ellenes szövetségesének, a Szovjetuniónak. S ezzel párhuzamosan mind világosabban körvonalazódott a későbbi években fokozatosan kiteljesedő szovjet békeoffenzíva, az a szilárd moszkvai szándék, hogy minden lehetséges eszközzel az ENSZ-ben megpróbálja útját állni a fegyverkezés eszkalációjának. Ettől vezérelve első ízben, már 1946-ban indítványozta az atomfegyverek betiltását, s ezt a javaslatát a későbbi ülésszakokon tovább konkretizálta. Az amerikai delegáció viszont a házigazda szerepével visszaélve az ENSZ kisajátítására törekedett, s a hírhedt „szavazógépezet“ - az USA-val szemben függő viszonyban levő tagállamok szavazataival való manipulálás értendő alatta - számos dicstelen ENSZ-határozatot „produkált“, vagy „elnyelte“ a Szovjetunió és a szocialista országok nem egy értékes javaslatát. A legkirívóbb példa az előbbire az úgynevezett koreai válság kapcsán adódott, amikor az Egyesült Államok a Szovjetunió képviselőjének távollétét kihasználva az ENSZ zászlaja alatt agressziót indított Észak-Korea ellen, ami az ENSZ egyik legsúlyosabb válságát jelentette.

A legfontosabb ENSZ- dokumentumok

Az időnként felmerült válságok ellenére az ENSZ létezése óta számos kiemelkedő fontosságú dokumentumot fogadott el, amelyek alapvető változások elindítói és ösztönzői lettek. Ezek közé tartozik az emberi jogok általános nyilatkozata (1948-ban fogadták el), a gazdasági, szociális és kulturális jogokra vonatkozó szerződés (1966), a polgárjogokra és a politikai jogokra vonatkozó megállapodás (1966), a fajüldözés minden formájának a felszámolását célzó megállapodás (1965), a háborús bűnök elévülhetet- lenségére vonatkozó szerződés, a nők politikai jogait (1950) és a gyermekek jogait meghatározó szerződések (1959). A maga módján valamennyi jelentős. Közülük életbe lépésének közelgő 30. évfordulója (december 21.) kapcsán a fajüldözés minden formájának felszámolását szorgalmazó szerződést emeljük ki. Ez 1977 nyarán lépett érvénybe, miután 97 ország aláírta, majd csak a fele ratifikálta, köztük a Szovjetunió és a szocialista országok. Jellemző, hogy többek között az USA és Izrael nem írta alá, s épp ennek „köszönheti" fennmaradását a mai napig a dél-afrikai fajüldöző rezsim.

Szintén rendkívüli fontosságúnak bizonyult az 1960 őszén, a 15. ülésszakon szovjet javaslatra elfogadott 1514-es számú dekolonizációs határozat, amely a gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló nyilatkozat néven vált ismertté. „Minden népnek joga van az önrendelkezésre és a politikai, gazdasági, szociális vagy nevelésügyi felkészületlenség nem szolgálhat a függetlenség elhalasztásának ürügyéül“, szögezi le a dokumentum, amely értékes politikai és jogi segítséget nyújt ma is a függetlenségükért harcoló gyarmati népeknek.

Az újonnan függetlenné vált országok az ENSZ-ben már nem voltak hajlandók arra a korábbi megalázó szerepre, hogy kiszolgálják az Egyesült Államok politikai érdekeit. Ezek az események azt eredményezték, hogy alaposan módosultak az erőviszonyok az ENSZ-ben: csaknem 100-ra duzzadt a fejlődő országok száma, elvhű békepolitikájuk következtében évről évre nőtt a szocialista országok politikai súlya és tekintélye, ugyanakkor létszám- belileg viszonylagos kisebbségbe kényszerültek a fejlett tőkés országok. Ez az átrendeződés a világszervezetben egyébként hűen tükrözte az erőviszonyokban világméretekben történt változásokat a szocializmus erői és a haladó erők javára. Ez a folyamat a történelmi fejlődés törvényszerű velejárója, ami visszafordíthatatlan, ám a nyugati országok, mindenekelőtt az USA nem tud megbékélni e realitással.

Az Alapokmány időszerű, a korparancs változatlan

Az amerikai kormányzat mindezt nem képes elfogadni, s ezért támadások özönét zúdítja az ENSZ-re, főleg Reagan elnöksége alatt. Kényelmetlenné vált a Fehér Ház számára immár nem az ó szavának engedelmeskedő szervezet, s több washingtoni diplomata ezért minősíthetetlen hangvételű kirohanásokat intézett a szervezet ellen. Emlékezetes: az időközben leváltott ENSZ-nagykövet, Kirkpatrick asszony egyszer azt mondta, hogy ,,még integetni is fog az ENSZ-nek, amikor az elköltözik New Yorkból". Vagy: tavaly például megakadályozták azt, hogy Andrej Gromiko gépe leszállhasson a közgyűlés előtti napokban. A legutóbbi ENSZ-ellenes lépés pedig: korlátozták néhány ország ENSZ-diplomatáinak a mozgásszabadságát, így például a szovjet képviselők legfeljebb 40 kilométerre távolodhatnak el New Yorktól.

Washington támadásainak fő céltáblája elsősorban az ENSZ Alapokmánya, amely úgymond elavult és ezért revízióra szorul. Az mindenesetre tény, hogy a világ 1945- höz képest valóban sokat változott, ám az ENSZ alapvető küldetése - a béke és a biztonság feletti őrködés - változatlanul a legidőszerűbb feladat, legfeíjebb a változás annyi, hogy az ezért folyó küzdelem új területeket ölel fel „szinkronban“ azzal, ahogy az Egyesült Államok a lázas fegyverkezést újabb és újabb területre terjeszti ki.

Á támadások az Alapokmány ellen tehát megalapozatlanok. Most, életbe lépésének jubileumi évében gyakran hangzott el az ENSZ-ben a szervezet normális működését sürgető felszólalásokban az a megállapítás, hogy nem az Alapokmányt kell kárhoztatni a világszervezet működése hatékonyságának olykori hiányáért, hanem azokat a nyugati, illetve a Nyugat-barát kormányokat kell elmarasztalni, amelyek szembeszegülve az óriási többség akaratával, az egyetemes érdekkel szemben saját önző érdekeiktől vezérelve foglalnak állást.

Vajon az Alapokmány „hibáztatható“ azért, hogy tavaly a 159 tagállam közül 150 szavazott a lázas űrfegyverkezés megakadályozását célzó szovjet javaslatra, ellene senki, míg egyedül az amerikai küldött tartózkodott? Vagy talán azért, hogy a lázas nukleáris fegyverkezés leállítását 125 ország helyeselte, és egyedül a washingtoni ENSZ-nagy- követ foglalt ellene állást. A hiba egyértelműen nem az

A szeptemberi jubileumi külügyminiszteri ülésen George Shultz amerikai külügyminiszter (lent) szovjet kollégájának, Eduard Sevardnadzenak a felszólalását hallgatja (Archív és ÓSTK-felvételek)

A Szovjetunió nevében negyven évvel ezelőtt Andrej Gromiko írta alá az Alapokmányt.

Alapokmányban van, hanem abban, hogy az amerikai kormányzat fegyverkezési terveinek rabjává vált, s nem akar lemondani egyetlen katonai programjáról sem. Pedig az Egyesült Államok 40 évvel ezelőtt szintén kötelezte magát arra, hogy mindent megtesz egy újabb világégés megakadályozására.

A Szovjetunió egyetlen ülésszakon sem mulasztotta el, hogy ismételten felhívja a figyelmet a háborús veszélyre. Mint már utaltunk rá, az atomfegyver megjelenésének pillanatától kezdve síkraszállt annak betiltásáért, a készletek megsemmisítéséért és a kísérletek beszüntetéséért, s úgyanezt szorgalmazta másfajta tömegpusztító fegyverek esetében is. Sót, ez év augusztus 6-tól egyoldalúan vállalta, hogy újévig leállítja atomkísérleteit, s a moratóriumot meghosszabbítja, ha az USA csatlakozik hozzá. Tekintve, hogy amerikai részről előkészületeket tesznek a kozmosz militarizálására, a Szovjetunió indítványozta a világűr békés kihasználását nemzetközi együttműködéssel és az űrfegyverkezés megakadályozását. Moszkva tehát azt teszi, amit az atomkorban az Álapokmány cikkelyei diktálnak: óvja a békét a rá leselkedő legnagyobb veszélytől, a hagyományos, az atom- és az úrfegyverektől egyaránt.

A túloldalon viszont ürügyek, kibúvók és a szovjet javaslatok „gyenge pontjainak“ keresésére összpontosítanak, nem pedig a rég várt pozitív válaszra, kedvező lépésre. Ez az oka annak, hogy az egyik oldalon léteznek a korparancsnak megfelelő leszerelési határozatok, a többség helyesli ezeket, másfelől pedig az amerikai kormányzat minderre fittyet hányva fegyverkezik. Ez tehát a probléma gyökere, nem pedig az Alapokmány állítólagos elavultsága.

Az Egyesült Államok nemcsak a fegyverkezés kérdésében, hanem más regionális problémák tekintetében sem hajlandó ésszerű kompromisszumokra, mivel az egyes térségekben meglevő nagyhatalmi érdekeit tartja szem előtt. Támogatja a dél-afrikai fajüldözőket, jóváhagyja a szomszédos független országok elleni agresszióit, akadályozza Namíbia függetlenségének a megadását, bátorítja Izraelt a bekebelező politikáját elítélő határozatok megvétózásával, kiáll a törvényes kambodzsai kormánynak kijáró helyet bitor.ó polpotisták mellett.

Kétségtelen, hogy Washington olyan visszahúzó aknamunkát folytat az ENSZ ellen, amellyel szándékosan korlátozni akarja mozgásterét, cselekvőképességét és hatékony működését. Az nyilvánvaló, hogy az ENSZ-nek nincs birtokában valamiféle varázspálca, amivel egycsa- pásra rendbe tudná hozni a világ összekuszált dolgait, de minden bizonnyal cselekvőképesebb lenne, ha az Egyesült Államok magatartását az Alapokmány rendelkezéseihez igazítaná.

Csehszlovákia és az ENSZ

Csehszlovákia mint az ENSZ-et megalapító ötven tagállam egyike négy évtizede azon fáradozik, hogy a szervezet a béke megvédésének hatékony fóruma és eszköze legyen. Eddigi ENSZ-beli tevékenységének mérlege pozitív, hazánk több leszerelési javaslat társszerzője volt, sót 1979-ben a 34. ülésszak elfogadta a csehszlovák küldöttség által előterjesztett nyilatkozatot, amely nemzetközi együttműködést sürgetett a leszerelési célok elérésére. Négy évvel később újabb indítványt tett a csehszlovák ENSZ-képviselő, amely a korábbi javaslat továbbfejlesztése volt, az eredeti indítványt kibővítette a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1983-as prágai ülésén elfogadott politikai deklarációjában foglalt javaslatokkal. Ezek többek között indítványozták, hogy a NATO és a Varsói Szerződés kössön megállapodást a katonai erő alkalmazásáról való lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról. A közgyűlés idei, jubileumi 40. ülésszakán elhangzott felszólalásában Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter leszögezte, hogy a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójának évében még jobban tudatosítani keli az ENSZ alapvető célját, az újabb háború megakadályozásának a szükségességét. Csehszlovákia nevében megerősítette, hogy országunk népe támogatja a Szovjetunió leszerelési javaslatait, s minden olyan indítványt, amely lehetővé teszi az előrelépést a leszerelés területén, s elősegíti az egyenjogú, kölcsönösen előnyös államközi kapcsolatok bővítését.

Az ENSZ támogatása, erősítése különösen fontos, hiszen ez egyenértékű az Alapokmányban megfogalmazott legalapvetőbb cél igenlésével: megvédeni az emberiséget az új világháború borzalmaitól. Sevardnadze szovjet külügyminiszternek az ENSZ jubileumi külügyminiszteri találkozóján elhangzott beszédéből vett idézettel élve: „Szükséges, hogy az ENSZ a jövőben az egyetemes béke valóban tekintélyes védnöke legyen.“

P. VONYIK ERZSÉBET