Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
A nyári Peking az évszakra jellemző hőséggel, a repülőtér főépülete előtt taxik szokatlanul nagy zajával fogadott bennünket. A szállodák, az újonnan épült lakótelepek és korszerű közigazgatási intézmények épületei, az egykori városfal helyén épített utcák a felismerhe- tetlenségig megváltoztatták az egykori Peking arculatát. A néhai császári város tornyai és pagodái a szürke betonrengeteg mellett szinte eltörpülnek, kicsinek tűnnek. Talán csak a kínai főváros központjában levő Mennyei Béke Kapujának terén sikerült megőrizni a „mennyei nyugalmat". A városnak ezt a részét nem érintették a változások és így az a benyomása a látogatónak, hogy a császári palota most is Peking legmagasabb épülete. A város építésének és fejlesztésének gyors üteme rengeteg problémát vetett fel, főleg a közlekedésben. A megépített két körút már most kevésnek bizonyul. Csúcsforgalom idején még Peking legszélesebb utcáján, a Csan an Cze-n is gyakran kerékpárok okozta forgalmi dugóba kerül az ember. Nincs ebben semmi különös, hiszen statisztikai adatok szerint a kínai fővárosban minden száz családra 167 bicikli jut. Peking lakossága lassan eléri a 10 milliót. Éppen ezért a város közigazgatási szervei intézkedtek, hogy a legforgalmasabb utakon alcsony korláttal válasszák le a kerékpározók számára fenntartott sávot a gépkocsikétól. Sőt, a gyalogosokra és a kerékpárosokra vonatkozó új szabályokat vezetnek be. A főváros üzleti ütőerének nevezett Van Fuc Zin sugárúton estéről estére kigyúlnak a csillogó-villogó fényreklámok, s megjelennek a szürke egyenruhába öltözött különleges brigádok, amelyek a főváros tisztaságára ügyelnek. A kínai egészségügyhöz tartozó alkalmazottak vigyáznak az utcák rendjére és szigorúan megbüntetik a szemetelóket. Ha valaki mégis kihágást követ el, nem ússza meg szárazon. Nemcsak megbírságolják, hanem az utcákon felállított mikroszkópok segítségével megmutatják neki, hogy mivel is vétett a köztisztasági előírások ellen. Napjaink Pekingiének egyik további jellemző vonása a magánkereskedelem és a magánvállalkozás térhódítása. Pár évvel ezelőtt az akkori „szabadpiacok“ szerényen a város peremén húzódtak meg, míg most a főváros centrumában - különösen a kora reggeli és az esti órákban - egész városnegyedek válnak mozgalmas. bazárokká. Az egyik ilyen éjszakai bazár a város- központtól néhány percnyire levő Szidan- ban van. A járdák mellett pultok, mozgóbüfék és aprócska műhelyek sorakoznak. Az arra haladó villamosok és a gázlámpák fényénél elővillannak az akasztókon lógó ruhák, a kiterített abroszok, színes kelmék. Az egyik kereskedő mozgókocsin különböző farmereket kínál a modern öltözködési stílust követőknek. A vásárcsarnokban importárukkal, így külföldi kozmetikával, japán napszemüvegekkel stb. is találkozhatunk. A kisebb állami kiskereskedelmi vállalatok jelentős részét már átadták magánszemélyeknek vagy kollektíváknak. Jellemző, hogy az állami tulajdonban levő üzletek alkalmazottainak a fizetése kétszer kisebb, mint a magánkézben lévőkben és ugyanakkor a magánszektor nyújtotta szolgáltatások némileg színvonalasabbak. A pekingi városi közigazgatási szervek azzal számolnak, hogy a jövőben nagyobb szerephez jut a magánkereskedelem és a magánvállalkozás és a meglévő szolgáltató üzemek fele magánvállalkozók kezében lesz. Idén áprilisban lépett érvénybe az a határozat, amelynek értelmében a főváros kereskedelmi negyedeinek közelében lévő lakóházakat kioszkokká vagy más szolgáltatások központjává alakítják át. Ha a lakók nem hajlandók ilyen célokra átengedni lakásukat, akkor kereskedelmi adót rónak ki rájuk az „elfoglalt“ terület után. A magánvállalkozók mindinkább aktivizálódnak, nemcsak a szolgáltatások terén, hanem az élet más területein is. A fővárosban már több mint ezer olyan orvost tartanak nyilván, akik magánrendelésen fogadják betegeiket, többnyire otthon, saját erőből berendezett rendelőben. A mindig forgalmas Tyan Min Vaj utcán találkoztam egy orvossal, aki rendelője mellett saját gyógyszertárat is létesített. A hagyományosan bevált kínai gyógyszereket írja elő, készíti el betegei számára. Az illető diplomás orvos bevallása szerint a páciensek nem tülekednek ajtaja előtt. A város szociális életében bekövetkezett változások megváltoztatták Peking életritmusát is. Az utcák zajosak, kínai és nyugati zenét egyaránt hallani, az emberek élénk színű ruhákat hordanak, hosz- szú sorok állnak főleg az új, divatos Cardin, a divatkirály pekingi manökenjeivel holmikat árusító üzletek pultjainál. A fiataloknál a slágert a rikító színű sapkák, a tarka-barka nyári dzsekik és kazettás magnók jelentik. Szemmel látható, hogy a „kulturális forradalom“ és a „négyek bandájának“ súlyos megpróbáltatásokkal teli időszakát mindinkább a normalizálódás váltja fel. A pekingi hétköznapok csak egy kis kockáját jelentik a Kína-szerte jelenleg folyó bonyolult és korántsem egyértelmű folyamatoknak. Az országban már több éve tart a gazdasági rendszer reformja. A reform a vidéken az úgynevezett családi leadási szerződések bevezetésével Egyelőre nincs értelme annak, hogy latolgassuk vagy előzetesen értékeljük a Kínában most zajló folyamatokat és a várható változásokat. Egyrészt nyilvánvaló a múlt hibáinak a leküzdésére és az életszínvonal emelésére irányuló intézkedések kétségtelen hatékonysága. Az emberek lelkesek és őszintén hisznek a jobb jövőben. Erről saját magam többször is meggyőződtem, amikor kínai munkásokkal, parasztokkal és értelmiségiekkel beszélgettem. Li Cszsi Sen, pekingi munkás, aki egyébként a „kulturális forradalom“ időszakában megjárta a poklok kínjait, lelkesen magyarázta: „A múlthoz már nem lehetséges a visszaté_ kezdódött, majd a várost is elérte. A városban kínai lapvélemények szerint az a sajátos vonása, hogy „korlátozza a di- rektív tervezés szféráját“ és ugyanakkor lehetőséget nyújt a sokszektorú gazdaság alapján az árukapcsolatok sokoldalú fejlesztésére. Nyugati lapok a Kínában zajló reform kapcsán hangsúlyozzák, hogy a központi ellenőrzés lényeges gyengítését, a piac szerepének a növelését és az árreformot érintő intézkedések az eddigi mechanizmus alapvető módosítását jelentik, s ennek következményeit még nem lehet belátni. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1978-ban megtartott 3. plénuma után „hosszú távú tervezett állami politikává" vált a külföldi tőke és a külföldi beruházók becsalogatása Kínába. A plénum döntései ezzel összefüggésben hangsúlyozzák, hogy a gazdaság és a vállalatok tevékenységének fellendítésével párhuzamosan ,,egyre nagyobb figyelmet kell szentelni a burzsoá ideológia bomlasztó befolyásának a leküzdésére. “ Nyugati termék egy pekingi utcán rés. Vannak távlataink és ez a legfőbb. Nem félünk a nehézségektől... Utunkon természetesen hibákat is elkövethetünk, és amint mondani szokás, nem egyenes út áll előttünk“. Sokan vélekednek hozzá hasonló módon. Másrészt viszont nincsenek rózsás kilátásaik arra, hogy magánvállalkozókként meggazdagodjanak, mert egyes termékek, cikkek és szolgáltatások árának jelentős emelése többüket arra késztette, hogy mélyebben betekintsenek a gazdasági reform kiváltotta problémákba. Egy szociológiai felmérés adatai szerint a megkérdezettek több mint fele aggódott, sőt egyenesen elutasította a nagymértékű áremeléseket. Tavaly az állam újabb 8 milliárd jüan értékben hozott forgalomba további bankjegyeket, ami inflációs veszélyt rejtett magába. A Csüng Csi, a Kínai KP KB lapja szerint más új problémák is jelentkeztek. Ezek közül az egyik legnyugtalanítóbb a hitelalapok és a fogyasztási alapok gypnge ellenőrzése, aminek kö(Arch ív-f eltévelek) vetkeztében lényegesen megnövekedett a forgalomban levő pénzmennyiség. Ezenkívül a törvénytelen áremelések újabb dráguláshoz vezettek. Ezek az új gondok azért merültek fel, mert több helyen helytelenül értelmezték a reform- törekvéseket. Nem mindenki számíthat az életszínvonal kilátásba helyezett emelkedésére sem. Amikor Pekingben jártam, felfigyeltem a Kung Zsen Zsipao munkáslapban közölt levélre. Az egyik munkás írta a szerkesztőnek, hogy „léteznek a társadalomban bizonyos olyan személyek, akik spekulációval, hiánycikkekkel való üzérkedéssel foglalkoznak, s ezek gazdagodnak meg elsőkként. Ez azonban tisztességtelen, a lelkiismeretem nem engedik, hogy én is ugyanígy cselekedjek“ - irta a munkás. A lap válaszában figyelmeztetett arra, hogy az ipari üzemek dolgozói életszínvonalának emelése fokozatos folyamat és nem lehet mindenki egy-két éven belül gazdag. A válasz hangsúlyozza, hogy a jólét semmi esetre sem teremthető meg tisztességtelen úton, s úgy, hogy a saját gazdagodásuk érdekében az egyének ártsanak az állam és a nép érdekének. A lap arra szólítja fel a dolgozókat, hogy szorgalmas munkával érjenek el javulást anyagi helyzetükben. Az újság ,.Akkor lehetünk gazdagok,' ha egész országunk gazdag lesz“ érdekes című írásában a párt- és állami appará- rus dolgozóihoz szól, akik „a központi bizottság tilalma ellenére belevetik magukat a bizniszbe. “ „A tavalyi év végén - írta a China Daily lap - Pekinget egészségtelen tendenciák kerítették hatalmukba. A hivatalok és kormányszervek magántársaságokat kezdtek szervezni. Egyes iparvállalatok igazgatói prémiumokat osztogattak, tekintet nélkül a munka termelékenységére.“ Olyan időszakban jártam Kínában, amikor a reform iránti lelkesedés rendkívül nagy volt. Kiadványok tömege reklámozta az évente 10 ezer jüanos nyereséget elérő magángazdaságok sikereit. A többi parasztnak is követni kellett volna ezt a példát. Az újságok például arról cikkeztek, hogy egy Van Sim Men nevű gazda San Si tartományban 12 teherautót vett, s hogy a parasztok saját erőművet és magánvasutat építenek. Egész Kínát bejárta egy egyénileg gazdálkodó parasztról szóló történet, aki repülőgépet vett és kifutópályát épített földjén. Az élet azonban igazolta, hogy csak azok tudtak gyorsan meggazdagodni, akik naponta a városi piacokon értékesítették termésfeleslegeiket. Ilyen viszont kevés akadt. A Czin Czi Zsipao lap szerint a parasztok mértéktelen, gyors meggazdagodásáról terjesztett hírek nem feleltek meg a valóságnak, s ugyanakkor rossz hangulatot teremtettek a városi lakosság körében, ami az elégedetlenség fokozásához vezetett, s ez ,,tovább növekszik a reform nyomán a rendkívül nagy nyereségekhez fűzött remények beteljesületlensége láttán". A lap arra figyelmeztet, hogy a „gazdasági fellendülésnek“ és a nyereségek növekedésének a szociális bizonytalanság fokozódása lesz az ára, továbbá az egyes gazdaságokban tapasztalható nehézségek, kudarcok és csődök a kísérő- jelenségei. További gond a burzsoá ideológiának a kínai lakosságra, de legfőképpen az ifjúságra gyakorolt befolyásának a lebecsülése, amire a kínai sajtó szintén felhívja a figyelmet. Nyilvánvalóan nagy szerepet játszottak ebben egyes külföldi filmek, valamint az országot egyidőben elárasztó „sárga irodalom.“ A Kínában angol nyelven megjelenő China Daily szerint Pekingben mindenféle szenzációs történeteket, elsősorban gyilkosságokat, különféle bandák randalirozását és szexjeleneteket felelevenítő történeteket tartalmazó újságok mintegy 700 ezer példányát vonták be a forgalomból. A hasonló „új, egészségtelen tendenciákat“ a kínai sajtó nem egyértelműen ítéli meg. A lapok egy része rámutat arra, hogy ezek a negatív jelenségek önmagukban olyan problémák, amelyek „a fejlődéssel párhuzamosan szükségszerűen merülnek fel“. Más szerzők ezekben a piaci gazdálkodás irányvonala helytelenségének az igazolását látják. A kínai sajtó alapján Ítélve egyre inkább teret hódítanak azok a nézetek, hogy a Kínában tapasztalható hibás tendenciák oka „a szocialista ideológia elégtelen mértékű propagálásában“ keresendő. Csen Jün, a Kínai Kommunista Párt KB állandó politikai bizottságának tagja, egy közelmúltban tartott tanácskozáson leszögezte: „A pártban minden elvtársnak tudatosítania kell, hogy a szocializmus ügyéről van szó, melynek végcélja a kommunizmus felépítése.“ VLAGYIMIR KULIKOV (Lityeraturnaja Gazeta)
