Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
SOK VAGY KEVÉS AZ EGY SZÁZALÉK? Japán viták a katonai költségvetés körül Meglepő bejelentést tett szeptember derekán Weinberger amerikai hadügyminiszter: lemondta október közepére tervezett tokiói látogatását. Döntését bővebben nem indokolta, mindössze annyit fűzött hozzá hogy később alkalmas időpontban sort kerít az útra. Közlése után tüstént megindultak a találgatások. Egyesek a japán-amerikai kapcsolatokban, mások a washingtoni nagypolitika labirintusaiban kezdtek az okok után keresni. Az utóbbiak Weinberger elhatározásának az okát abban látták, hogy a Pentagon vezetője azért nem távozik el egy napra sem az elnök közeléből Genf előtt, nehogy a Gorbacsowal való novemberi találkozóra készülő Reagan esetleg engedjen azon törvényhozók nyomásának, akik a szovjet moratóriumjavaslat megszivlelésére intik a Fehér Ház urát. Nem kizárt, hogy van alapja ezeknek a feltevéseknek, ám a másik tábor vélekedése is legalább ennyire hihető. Ezek szerint az elnök hadügyminiszterének bábáskodása nélkül is kitart kemény irányvonala mellett, ez tehát nem lehet az út lemondásának oka. Ók azzal érvelnek; ha a naptárra pillantunk, kiderül, az amerikai hadügyminiszter egy nappal azután közölte eredeti szándékának a megváltoztatását, hogy Tokióban a pénzügyminisztérium és a nemzetvédelmi hivatal (a tulajdonképpeni hadügyminisztérium) illetékesei megállapodtak a következő öt évre szóló katonai kiadások nagyságában. Helyzetmagyarázók szerint az amerikai hadügyi tárca vezetője útjának lemondásával kívánta jelezni Tokiónak, hogy kevesli az 1986-90-es évekre katonai célokra jóváhagyott 18,6 billió jent (kb. 76,5 millió dollár). Alighanem nézőpont kérdése, hogy ez kevés-e vagy sem. Weinberger kevesli, mivel a Pentagon pénzkeretével veti össze, amely az Egyesült Államok bruttó nemzeti termékének hozzávetőleg a 8 százalékát jelenti. A japán ellenzéki erők és a közvélemény viszont sokallja, s teljesen jogosan. A Nakaszone-kor- mány ugyanis a mostani összeggel egy 1976-ban hozott kormányrendeletet szegett meg, amelynek értelmében Japán katonai kiadásai nem haladhatják meg az ország bruttó nemzeti termékének 1 százalékát. Ha az öt évre előirányzott összeget kivetítjük egyéves időszakra, akkor megkapjuk a végeredményt: éves viszonylatban a távol-keleti szigetország többet fog költeni fegyverekre, mint az említett 1 százalék. Weinbergernek tehát végső soron tulajdonképpen elégedettnek kellene lennie, hiszen a Nakaszone-kabinet kifejezetten az amerikai kormányzat ösztönzésére tette ezt, s kezdett kampányt az utóbbi hónapokban azért, hogy- végre pontot tegyen az egy százalék körüli viták végére. A japán miniszterelnök már idei januári washingtoni útja idején megígérte Reagannek, hogy legkésőbb őszig dűlőre viszi a dolgot. Ez nem ment túlságosan könnyen, hiszen a terv nemcsak az ellenzék soraiban, hanem a kormányzó Liberális Demokrata Párton belül is számottevő ellenállást váltott ki. Nakaszonenak először tehát saját pártjának ellenkező tagjait kellett meggyőznie. Hívei erőteljes kampányt folytattak, hogy legalább a kormánypárton belül létrehozzák e kérdésben a konszenzust. Ez meglehetősen kemény diónak ígérkezett, hiszen három volt miniszterelnök is ellenezte a korlátozás feloldását. Szuzuki Zenko, Fukuda Takeo és a korlátozás szülőatyja, Miki Takeo egyaránt arra figyelmeztetett, hogy mindenfajta mondvacsinált új küszöb megnyitná az utat a katonai kiadások korlátlan növelése előtt, s erősítené Japán szomszédainak a gyanakvását, miszerint Japán katonai nagyhatalom kíván lenni. A tokiói kormány az ellenzék figyelmeztetése és a közvélemény tiltakozása ellenére mégis átlépte az 1 százalékos küszöböt. Magát a kilenc évvel ezelőtt született kormányszintű döntést eddig hivatalosan nem helyezték hatályon kívül, hanem csak egész egyszerűen megszegték. Azért, hogy ez ne legyen olyan szembetűnő, nem az egyes évekre szóló összegeket hozták nyilvánosságra, hanem globálisan, az öt évre előirányzott költségvetési keretet. Ez kétségtelenül agyafúrt megoldás: szóval sem említenek semmiféle plafont, sem pedig százalékot hanem jenben fejezik ki a katonai kiadások nagyságát. A plafon túllépése, úgy látszik, nem 'élégitette ki Washington fegyverkezési „étvágyát“. Washingtonban abban nem kételkedtek, hogy a tokiói kormány elóbb-utóbb fittyet hány a kilenc évvel ezelőtt elhatározott megkötésre, de azt várták, hogy a mostaninál még nagyobb mértékben emeli a következő években a hadikiadásokat. Hogy nyomatékot adjanak elvárásaiknak, az Egyesült Államok külügyminisztériumába kérették Japán washingtoni nagykövetét és félreérthetetlenül tudtára adták: a Reagan-kormány- zat attól teszi függővé, vajon alkalmaz-e gazdasági szankciókat Japán ellen, hogy a szigetország milyen buzgalommal folytatja katonai erejének növelését. (Mint ismeretes, az USA-nak tavaly 37 milliárd dolláros kereskedelmi deficitje volt Japánnal szemben. Washingtonban ezért fontolgatták, hogy a japán kivitel feltartóztatása végett esetleg szankciókat alkalmaznak ellene. Nakaszone januári washingtoni látogatása idején megígérte, hogy aktivan részt vesz a kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozásában.) A Fehér Ház tehát kifejezetten zsarolta a tokiói kormányt, amelynek egyébként hízelgő, hogy az Egyesült Államok leendő katonai hatalomként fontos stratégiai szerepet szán Japánnak a Távol-Keleten, a Szovjetunió tőszomszédságában. Tokió jó pontokat már eddig is szerzett az amerikai kormányzatnál azzal, hogy az elsők között helyeselte Reagan elnök úrfegyverkezési terveit. Weinberger most lemondott látogatása idején is elsősorban az űregyüttmúködés részleteiről tárgyalt volna Tokióban.. Az International Herald Tribune az év elején még azért sajnálkozott, hogy Nakaszone kifejezetten nem kötelezte el magát Reagan úrfegyverkezési terveinek a támogatása mellett, de a tények másra utalnak. Az Aszahi japán lap szerint nagy japán társaságok már két éve közvetlenül részt vesznek a „csillagháborús“ program keretében folyó kutatásokban. Kiderült, hogy a japán Hitachi egyik leányvállalata már 1983 óta a Pentagon Los Alamos-i titkos laboratóriumába speciális mágneses blokkokat szállít, amelyek a katonai használatra szánt lézer alapvető elemei. A katonai célokat szolgáló űrkutatási együttműködés tehát már beindult, s nyilván a későbbi szakaszban óriási összegeket emészt majd fel. Washington és Tokió szempontjából ezért is fontos volt, hogy legalább a fegyverkezési tervek útjában álló egy százalékos határt mielőbb átlepjek. p VONY)K ERZSÉBET ISZÚ 5 X. 11. Számítógép az iskolatáskában A Szaratovi Nyomdaipari Kombinát bejáratánál új plakát jelent meg, amely a kommunista Valentyina Ivanovna Tyitorenko kezdeményezéséről tájékoztat. A könyvkötőmúhely munkásnöje az SZKP XXVII. kongresszusának tiszteletére felajánlotta, hogy ötéves tervfeladatát 50 százalékkal túlteljesíti, 1986 első negyedére szóló tervét pedig a kommunisták e fóruma megnyitásának napjára befejezi.- Hogyan találnak a nyomdászok további tartalékokat arra, hogy minden munkahelyen fokozhassák a termelékenységet, növelhessék a hatékonyságot? A kérdést L. Dudkinának, a pártbizottság titkárának tettem fel.- Ez elsősorban annak az eredménye, hogy a pártszervezet állandóan figyelmet tanúsít az emberek iránt. Hiszen mindenkinek kötelessége az, hogy munkahelyén rendet tartson és ragaszkodjon a pontos ütemhez, jobban használja ki a gépeket, csökkentse az állásidőt, ne csináljon selejtet. Elemi követelmény ez, de vajon minden munkás teljesíti? Egyáltalán nem. És ennek különböző okai vannak. A pártbizottság úgy határozott, hogy az okok feltárása érdekében egyéni beszélgetést folytat minden kommunistával és pártonkívüli munkással arról, milyen tartalékokat lát a munkatermelékenység fokozására. És mi derült ki? Az, hogy voltaképpen minden, nagy tapasztalattal és hosz- szú szolgálati idővel rendelkező munkás további tartalékokat talált. Az egyéni beszélgetések arra késztették a munkásokat, hogy önkritikusan értékeljék saját lehetőségeiket. Meggyőződtek arról, hogy a szokásosnál sokkal többet tudnak tenni és tehetnek is. Innen ered a merészség az önálló döntéshozatal terén, valamint a kezdeményezöképesség kibontakozása. Mi most gyökeresen megváltoztattuk mindenféle kezdeményezés iránt tanúsított magatartásunkat. Magam is meggyőződhettem róla, hogy a nyomdászok milyen alkotó, mindenféle formalizmustól mentesen viszonyultak Valentyina Tyitorenko kezdeményezése iránt. Miután felhívását megtette, eleinte mindössze hárman támogatták: V. Hohlov, B. Bolgyina és G. Bugrova, a kerületi tanács képviselője. És azt-lehetett volna gondolni, hogy a kezdeményezőnek önmagával kell versenyeznie. De éppen abban nyilvánulnak meg a kollektíva életének új vonásai, hogy most mindenki igyekszik józanul és szigorúan értékelni saját lehetőségeit, és csak azután jelenti be: hajlandó vagyok részt venni a versenyben! A pártbizottság senkit sem sürget. A kommunisták értik a módját, hogy az emberek hangulatát a kellő mederbe tereljék. A mozgalom résztvevőinek száma napról napra gyarapodott. És mindenki előterjesztette a maga egyéni tervét, a vállalat gazdasági távlatai alapján. A kollektíva tudja, hogy a kombinát jelenleg három feladat megoldásán dolgozik, ezek pedig: a fényszedés modern módszerére való teljes áttérés, a fotopolimerek alkalmazása és az automata futószalagok bevezetése a könyvkötő- és fúzőmű- helyekben. Ez a termelés hatékonysága fokozásának legfontosabb módja. A Szaratovi Nyomdaipari Kombinát főként a Közoktatási Kiadó könyveit és brosúráit nyomtatja és ezáltal elősegíti az iskolareform megvalósítását. Éppen most került L. Dudkinának, a pártbizottság titkárának asztalára, egy olyan könyv műszaki példánya, amelyet még senki sem látott. Addig is elolvasom a címét, ez is szokatlanul hangzik: „Az informatika és számítás- technika alapfogalmai. Két részből álló, kísérleti tankönyv középfokú tanintézetek számára. “ Még a „kísérleti tankönyv“ szavakra is felfigyeltem. Kísérleti... Sok nemzedék azzal kezdte, hogy bemagolta a szorzótáblát, amely valameny- nyi iskolai füzet borítólapján ott volt. Azután megengedték a kisgyerekeknek, hogy golyós számológépet hozzanak magukkal az osztályba. Most más korszak köszöntött be: a mikroszámítógép az iskolai munka ugyanolyan kötelező eszközévé válik, amilyen a radír vagy a körző...- Ez a tankönyv- mondja Valentyina Ivanova Tyitorenko - a nyomdászok ajándéka a XXVII. pártkongresz- szusnak. A mi tanulóinknak is készülniük kell arra, hogy részt vegyenek a tudományos-technikai forradalomban. (Szovjetszkaja Kultúra) A dunai hajósok - s részben a tengerészek is - elsősorban így ismerik Galacot, Románia legnagyobb belföldi folyami kikötőjét. A Fekete-tengerről érkező hajóknak ugyanis pontosan nyolcvan mérföldet kell felúszniuk a Dunán a városig, hogy az itteni kikötőben megszabaduljanak rakományuktól, s helyébe újat vegyenek fel. A kikötő és a hajó a város szimbólumai. A kereskedelem és a halászat a helyi lakosság ősi, de ma is virágzó foglalkozása. Minden városnak van valamilyen jellegzetessége. Galac a Duna jegyében született, fejlődött, s létezik ma is. Európa ősi folyója a város tengelye. Körülötte forog itt minden. S megfordítva is érvényes: minden a Dunánál kezdődik. Galacnál a Duna mintegy 1200-1300 méter széles. A város teljes egészében a bal parton terül el. Híd a folyón itt soha nem volt, s tán nem is lesz. Építését jelenleg nem tervezik. Szakemberek szerint nem lenne kifizetődő. Az óránként közlekedő komp bírja a forgalmat - tájékoztat a városháza tanácstermében Marin Enache, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, megyei elsőtitkár, tanácselnök. Elmondja, hogy Galacnak ma több mint 300 000 lakosa van. A második világháború alatt a város stratégiai jelentősége miatt kemény harcok színtere volt, s szinte teljesen elpusztult. A háború után 70 000 új lakás épült, s a lakosság mintegy hetven százaléka szép, korszerű otthont mondhat magáénak. Negyven évvel ezelőtt a főutcán kívül nem volt a városban más Város a 80. merfoldon aszfalt burkolatú út, ma már az egész városban aszfaltozott, pormentes utak találhatók. Galac a román hajó- és acélgyártás fellegvára. Csak öntöttvasból ma Galacon 48-szor termelnek többet mint egész Románia 1938-ban, a második világháború előtti utolsó békeévben. A román koksz 60 százalékát, az acél 50 százalékát, a hajók 42 százalékát ma itt állítják elő. Galac megye egész Románia ipari termelésének a négy százalékát állítja elő, ami a megyék ilyen irányú rangsorolásában a tisztes ötödik helyet jelenti. A város legnagyobb ipari létesítménye a vasmű, amelyben majdnem 50 000 ember dolgozik. A háború előtti kis vasgyár a szocializmus éveiben épült ki, nőtt modern ipari nagyüzemmé. Gépi berendezései közül nem egy csehszlovák gyártmányú. A beszélgetések során azt is megtudtam, hogy több galaci mérnök, kohász, technikus a hatvanas években a Kelet-szlovákiai Vasműben szerezte első tapasztalatait. A helyi hajógyár története is több mint kétszázéves. Akkoriban halászbárkákat, csónakokat, folyami hajókat javítottak, majd a múlt század vége felé építettek is. A burzsoá feudális Románia hajóiparának legnagyobb sikerét az ezer tonnás halászhajók készítése jelentette. Ez kevésnek bizonyult az 1944. augusztus 23-a után születő új népi demokratikus rendszerben, ezért főleg az ötvenes évek folyamán nagyarányú beruházásokkal modern hajógyárrá fejlesztették az üzemet. Az első 4 500 tonnás hajó 1957-ben került ki a hajógyárból, mondta Virgil Ciubotaro vezér- igazgató. Azóta már több mint kétszáz tengeri hajót gyártottak, leggyakoribbak a 15 000, a 35 000 és az 55 000 tonnás teherhajók, melyek egy részét külföldre szállítják. Szovjet megrendelésre különleges deszkaszállító hajókat is készítettek. Ugyancsak Galacon készült az első román tengeri köolajfúró berendezés, az Ori- zont. Jelenleg 8 000 dolgozója van a hajógyárnak. Ezek mintegy 30 százaléka párttag. Az ifjúsági szervezetnek a dolgozók fele tagja. Stefan Victortól az üzemi pártbizottság elnökétől azt is megtudtam, hogy a hajógyárnak három szakközépiskolája is van a városban. A fiatalok szívesen dolgoznak a hajógyárban, jó a kereset és aránylag gyorsan kapnak lakást. A dolgozókról való gondoskodás javult az utóbbi időben. Sikerült stabilizálni a munkásokat, megszüntetni a korábbi eléggé jelentős munkaerő- elvándorlást. A nőtleneknek három, összesen ezer személyes munkásszálló áll a rendelkezésükre. Galacon minden a Dunánál kezdődik és végződik. A Duna, a város dísze, itt sajnos már tele van hosszú útjának hordalékával: szürke és szennyezett a vize. A megyében, s magában a városban is ezért időnként problémák vannak az ivóvízzel. Üj tisztitóállomásokkal és távolsági vízvezetékkel próbálják megoldani a problémát. Egyre szigorúbban büntetik azokat az üzemeket, amelyek nem tartják meg a környezetvédelmi előírásokat. KOKESJÁNOS
