Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
y M inden játéknak megvannak az alapelvei. A labdarúgás lényege a gól. Aki többet rúg, az nyer. A szurkolók nagy többsége nem szereti a só nélküli eledelt, a gól nélküli futballt. Aki többet rúg... De mi az a több? Nem sok. Rendszerint egy gól. Mert manapság a mérkőzéseken a játék többnyire a két 16-os között folyik, minimumra csökkent a gólszerzési alkalom és még kevesebb a gól. Ha ehhez hozzávesszük, hogy napjainkban a futball szépsége sem eget rengető, hogy egyre kevesebb a látványosság a találkozókon, akkor nem kell csodálkoznunk azon: a szurkoló azzal az érzéssel távozik a meccsről, hogy a pénzéért tulajdonképpen nem kapott megfelelő ellenszolgáltatást, feleslegesen költekezett, fecsérelte el szabadidejét. MEGKESERÍTENI A CSATÁROK ÉLETÉT Harminc esztendővel ezelőtt Josef Bican 26 bajnoki mérkőzésen 57 (!!) gólt lót. Ezt a rekordot mind a mai napig nem szárnyalták túl, és valószínűleg már senki nem ér el még csak hasonló eredményt sem. Bican mérkőzésenként 2,19 gólt lőtt! Csupán az összehasonlítás kedvéért: az I. liga gólkirályai az utóbbi időben átlagban 17-18 góllal lettek elsők. Harminc találkozón találtak ennyiszer a hálóba a legjobbak! Hát így állunk. A gólínség világjelenség. Anélkül, hogy lebecsülnénk a régi nagy elődök góllövö tudományát, nem téveszthetjük szem elől - védve ezzel a maiakat -: az ő idejükben természetszerűleg mások voltak a viszonyok. Számukra akkor elegendő volt a tökéletes technikai tudás és a gyorsaság, hogy aránylag könnyen jussanak gólhelyzetbe. A maiak viszont nem nagyon érvényesíthetik ezeket a tulajdonságokat, mert az ellenfél minden eszközzel (nemcsak megengedettel) akadályozza őket szándékukban. Az elmúlt 25 esztendő labdarúgásának fejlődése ugyanis egy cél felé halad: megkeseríteni a csatárok életét, minimumra csökkenteni a gólveszélyt. A védők annyira könyörtelenek és kíméletlenek, hogy mögéjük kerülni - egy kis túlzással mondva - csak alagúton lehet. Valamikor, a játékosok klasszikus felállásának korszakában a kapus előtt két szélsőhátvéd, előttük három fedezet és elöl öt csatár volt. A felállási rendszer Így festett; 2 - 3 - 5. A középfedezet feladata volt az ellenfél középcsatárának őrzése. Gyakran elébe ment a támadások során. Ha a „center“ gyors volt és mozgékony, előfordult, hogy fakópnél hagyta robusztus őrzőjét, s előretörhetett. Ott már csak egy akadály várta. Az ugyancsak robusztus és kemény szélsőhátvédek egyike. A csatár vagy átjátszotta őt (ami nem volt túlságosan nehéz), vagy kapura lőtte a labdát, amiből gól lett. Nézzük tovább a rendszerek fejlődését. Később jött a 3 - 2 - 5, amikor a két szélsőhátvéd között megjelent a középhátvéd. Ráadásul az egyik „half" is a védelmet segítette, és egy csatár is rendszerint hátrahúzódott. Gondoljunk csak a VB-ezüstérmes (1962) csehszlovák válogatott klasszikus felállására: Schrojf - Lála, Poplu- hár, Novák - Pluskal, Masopust... Tudjuk, hogy Pluskal tulajdonképpen Popluhár mellett játszott a védelem tengelyében, s igy megszületett a 4 - 2 - 4-es hadrend; „hivatalosan“ is elismerték a két középhátvéd funkcióját. Később 4 - 3 - 3-ra módosult a felállás, tehát egy játékos ismét közelebb került saját kapujához. Ráadásul a söprögető szinte a második kapust játszotta azzal a különbséggel, hogy kézzel nem érhetett a labdához. És most itt van a 4 - 4 - 2. De ezt sem kell „komolyan“ vennünk, mert sokszor csak egy támadó alkotja a csatársort. A csatár pedig kóbor kutyához hasonlít. Bármerre megy, belerúgnak... FELÜLMÚLHATATLAN (?) Mindebből kitűnik, nagyon keserűvé vált a csatárok élete, légzési területük a minimumra csökkent. A középhátvédek rendszerint jól megtermett legények, akik élvezik a test test elleni küzdelmet. A szélsőhátvédek sem a régi ólomlábú futballisták többé, hanem gyors atléták, akik értenek a cselezés, a támadás művészetéhez is. Amint az ellenfél csatára a félvonalnál megugrik, utánaira- nodik a középpályás és taktikai szabálytalansággal elválasztja a labdától. A mai modern rendszerek korszakában sajribs gyakran többre értékelik a védekező képességet, mint a csatárerényt. Ha nincs is külön szabály a védők és a támadók ' számára, általában mégis a „bekkek“ a helyzet urai. És ha ráadásul megérzik, hogy a játékvezető elnézi a tisztátalan, sőt a durva játékot, akkor nagy baj lehet. Szinte kizárt a gólszerzés, a sérülés viszont nem. Talán elegendő szemléltetőül egyetlen statisztikai adat: a sérült futballisták 85 százaléka csatár! És 50 százalékban olyanok jutnak erre a sorsra, akik nem félnek kapura törni, akik gólerősek és a szabályok keretein belül vállalják a harcot a kegyetlen és gyakran pokrócdurva- ságú védőkkel. (Nem is olyan régen például Petriela gólveszélyes csatár volt, ám a védők „tettek róla“, hogy ne legyen az: hosszú hónapok óta sérült. A sérültek listáján van elég régen a tavalyi gólkirály Knoflíőek is). Ha ezeknek a gyors, gólerős, jól cselező és bátor támadóknak pályafutásuk befejezése után lefényképeznék a lábát és nyilvánosságra hoznák a fotókat, a kezdőknek bizonyára elmenne a kedvük a labdarúgástól. Most valaki joggal aggályoskodhatna. Ma is gólhelyzetbe kerülnek a csatárok, mert a védők a legtökéletesebb felállási rendszerben is hibázhatnak, mégsem tudják a labdát a hálóba lőni. Miért? Állítólag ez lélektani tényezőkre vezethető vissza. Amikor a csatár átverekedj magát a fogcsikorgató védőkön, vagy amikor a véletlen folytán gólhelyzetbe kerül, annyira megzavarodik, hogy néhány lépésről mellé vagy fölé rúgja a labdát, de legtöbbször a kapus kezébe. Hány friss példát tudnánk mondani!? Persze van (volt) egy ellenpélda is. Gerd Müller. Az utóbbi évtizedek góllövőinek legnagyobbika feje tetejére állított minden játék- rendszert, minden elméletet és lőtte a gólokat. Bárhol és bárkinek. Nem számított. Lábbal, fejjel, mellel; állva, térdelve, ülve, fekve. Pedig az ő korában sem jámbor apácák védték a kapu előterét. Az űrhajósokat juttatta eszünkbe, akik figyelmen kívül hagyják a súlytalanság állapotát. Gerd Müller világunikum volt: 62 válogatott mérkőzésen 69 (!!) gólt ért el. És hányat rúgott bajnoki vagy kupatalálkozón! Talán már senki sem múlja felül... KIT ÁTKOZZUNK? Nehéz lenne megállapítani, hogy ki is tulajdonképpen az úgynevezett antifutball, a védekező labdarúgás szülőatyja. Talán a svájci Riegel-rendszer feltalálója, aki ezzel a speciális „reteszszel“ sokáig rémisztgette az ellenfél csatárait? Nehéz megmondani. Tény azonban, hogy a döntő lépést a gólt nem kapni labdarúgás felé az olaszok tették meg. A hírhedt „catenaccio" először saját bajnokságuk seprűje lett, majd mint valami ragályos betegség egész Európában elterjedt. A catenaccio alapjában véve biztosíték arra, hogy gólt csak valamilyen csodálatos módon kaphat a védekező csapat. Egy, legfeljebb két játékost kivéve ugyanis mindenki a védekezéssel törődik, s így az ellenfélnek csak egyetlen reménye marad: hátha tizenegyest ítél a játékvezető, s ez ellen még a catenaccio is tehetetlen. E játékrendszer mindenható „főnöke“ Heleino Herrera volt, aki azt vallotta: nem az az együttes marad veretlen, amelyik gólt rúg, hanem az, amelyik nem kap gólt. Herrera nemcsak az olasz bajnokságban győzedelmeskedett a 60- as esztendőkben csapatával, az Interrel, hanem az eutópai kupatornákon is. Százan és százan átkozták a Nagy Mágust, ezrek és ezrek kívánták a pokolba, ám az Inter- szurkolóknak ő volt a bálvány. Csak azért, mert az Inter otthon 1:0-re nyert, idegenben pedig ki- bekkelte a 0:0-át. Ebben az időszakban született az olasz futball egyik szomorú rekordja: egy bajnoki fordulóban, tehát nyolc mérkőzésen mindössze három (!!) gól esett. Hat találkozó gól nélkül végződött, kettőn pedig háromszor került a labda a hálóba. Hát ilyesmi is volt... JÖVEDELMEZŐ ÜZLET Harminc-negyven esztendővel ezelőtt a labdarúgás alapjában véve örömet és szórakozást jelentett a futballistáknak és a nézőknek egyaránt. A technika rohamos fejlődése azonban megtette a magáét ebben a népszerű sportban is. A repülőutak lerövidítették a távolságokat. Megszületett a Bajnok- csapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupája, az UEFA Kupa és a Világ Kupa. A következmények különbözőek. A labdarúgás a nemzetek egymáshoz való közeledésének egyik fontos eszköze lett (vannak ellenkező példák is!), és egyben propaganda. Sokszor hatásosabb, mint a bonyolult és drága reklám. És nagyszerűen jövedelmező üzlet is lett, amit a kapitalista világ tökéletesen ki is használt. A nagy klubok szinte egyik napról a másikra meggazdagodtak, a játékosokból élő áru lett. Az attraktív klubcserék hozták számukra a nagy pénzeket, mert a sztárok vonzották a nézőket. Hát valahogy így született meg az antifutball. A pályán elért eredmény - főleg a nemzetközi kupatornákon - nagyon fontos tényezővé vált a klub költségvetésében. A futball szépsége már régen nem számít, az idegenben elért gól nélküli eredmény, a továbbjutás jelenti az igazi örömet a klubnak, a fanatikus szurkolóknak. Igy van ez az egyes országok bajnokságaiban is. Mert a továbbjutás, a több pont több pénzt eredményez. A futballt hatalmába kerítette a tudomány is: az orvosok, tudósok, szakvezetők a játékrendszerek tökéletesítésén dolgoznak. Ennek értelme és lényege: lehetetlenné tenni a csatároknak, hogy a gond nélküli gólszerzéssel visz- szaadják a szép játéknak eredeti értelmét, tartalmát és célját. Támadás helyett az elhárítás tudománya dominál a pályán és a szakemberek agyában. A minden áron való eredményesség lett a labdarúgás alfája és ómegája. Ennek mindent alárendelnek. Még a játék értelmét és szépségét, a gólokat is. De mit ér a futball gól nélkül? Nem sokat. A szurkoló nem szereti a sótlan eledelt... RÉGI SZÉP IDŐK... A totális labdarúgás és a gólszegénység tulajdonképpen közlekedő edény. Egész kontinensünkön (de már Dól-Amerikában is) biztosított védelemmel futballoznak. Nézzünk most két statisztikát. Mindkettőből nyilvánvaló, hová fejlődik az elképesztő erőnléten és a kegyetlenül kemény párharcokon alapuló, egyre kevesebb gólt eredményező modern labdarúgás. Szóval egy kis szívderítő nosztalgia befejezésként: az alábbi első felsorolás a válogatott mérkőzések alapján százalékban tűnteti fel a második világháború utáni legjobb európai góllövők eredményességét, míg a másik „névsorolvasás“ a nemzetek közötti találkozókon a legtöbb gólt elért mesterlövők sorrendjét mutatja. 1. Gerd Müller (nyugatnémet) 112.2 százalék (62 mérkőzés - 69 gól), 2. Kocsis Sándor (magyar) 110.2 (68 - 75), 3. Puskás Ferenc (magyar) 98,7 (84 - 83), 4. Luigi Riva laolasz) 83,3 (42 - 35), 5. Ernest Pol (lengyel) 81,6 (49- 40), 6. Borivoje Kosztics (jugoszláv) 78,7 (37 - 29), 7. Dusán Bajevics (jugoszláv) 78,3 (37- 29), 8. Jimmy Greaves (angol) 77,1 (57 - 44), 9. Eusebio (portugál) 74,6 (67 - 50), 10. Tichy Lajos (magyar) 70,0 (70 - 49)... 17. Jozef Adamec (csehszlovák) 55,5 (45 - 25)... 21. Bene Ferenc (magyar) 52,6 (76 - 40). 1. Puskás (84 mérkőzés - 83 gól), 2. Kocsis (68 - 70), 3. Müller (62 - 69), 4. Lubanskl (lengyel) (80 - 50), 5. Eusebio (portugál) (67 - 50) 6. B. Charlton (angol) (106 - 49), 7. Bonev (bolgár) (92- 48), 8. Deyna (lengyel) (102- 45). ’ TOMI VINCE • Az I. liga egyik gólerős játékosa, Stanislav Griga (balról) (A ŐSTK-felvételei) cavn VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého tO. telefon 309, 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdaság ügyek: 506-39 Távíró: 092308 Adminiszlráciő: Pravda KiadőváUalat. 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipan Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanovüova 21 Hirdetési iroda Vnagánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közülieknek 815 80 Bratislava. Vajanskétx) nábreiie 15. II emelet, telelőn: 551-83, 544-51. Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kis 14.70 A vasárnapi kiadás előlizetési dija negyedévenként Kős 13.- Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külfhldi megrendelések: PNS. Ústredná enpedícia a dovoz tlaíe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 8. \ • Ha másként nem megy, legalább tizenegyesből...
