Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
GYÓGYSZER A járművezetők alkoholfogyasztása - vezetés előtt vagy vezetés közben komoly gondot okoz a közúti közlekedésben. E gondokat az utóbbi években egyre jobban szaporítja a különféle gyógyszerek használata. Ennek veszyélyességére hívják fel a figyelmünket a felmérések és a gyógyszerek növekvő fogyasztása is. A közúti balesetek statisztikája szerint száz baleset közül több mint nyolcvanat emberi tényező okoz, mint például a reagálóképesség és a figyelemösszpontosítás csökkenése, a fáradtság, az álmosság s a szeszesital-fogyasztás. Más felmérések pedig azt mutatják, hogy a gépjárművezetők sokkal gyakrabban szednek gyógyszert, mint amilyen gyakran alkoholt fogyasztanak. A hazai kutatók kétezer gépjárművezetőnél végeztek vizsgálatot az alábbi eredménnyel: Prágában és környékén a gépjárművezetők 15,8, Brnóban. és környékén 9,3, Olomoucban és környékén 6,67, Bratislavában 7,17, Martinban és környékén pedig 10,13 százalékánál mutattak ki gyógyszereket. Az ittas állapotban vezetők száma - azonos felmérés szerint - megközelítőleg tízszer kisebb. Ebből pedig az következik, hogy nyomatékosabban fel kell hívni a gépjárművezetők figyelmét a gyógyszerek hatására. Ez egyénenként változó, azonban így is körvonalazható, melyik gyógyszer használata nem kívánatos, sót veszélyes a közúti közlekedés szempontjából. A gépkocsivezetők számára főként azok a gyógyszerek veszélyesek, amelyek tompultságot vagy álmosságot, illetőleg fokozott jókedvet okoznak: csökkentik a járművezető önellenőrzési képességét, befolyásolják a szervezet anyagegyensúlyát s ezáltal az idegek működését, esetleg hatással vannak a vérkeringésre, a vérnyomásra és kihatnak a látószervre. A figyelemcsökkenés pedig a közúti közlekedésben azt okozhatja, hogy nem vesszük észre a jelzőtáblát, a fényjelzést vagy például a gyalogost. A szakemberek - főként külföldön - az utóbbi időben behatóan és részletesen tanulmányozzák a kérdést: milyen hatással van a gyógyszer használata a gépkocsivezetőre. A közúti baleseti statisztika ugyan még nem tartalmaz erre vonatkozó adatokat, bár nagy a valószínűsége annak, hogy az olyan baleseti okok, mint például „a jármű fölötti uralom elvesztése“ vagy ,,az aránytalanul nagy sebesség“ - gyógyszerhasználatra vezethető vissza. A gépjárművezetés rendkívül bonyolult és igényes folyamat, s a vezetőtől felkészültséget, alkalmasságot és állandó megbízhatóságot igényel a vezetés egész ideje alatt. A gyógyszer hatása a biztonságos közlekedéshez szükséges alapvető feltételek megbontásához vezethet, mégpedig:- zavart okozhat az emlékezóképességben, ami .kedvezőtlenül befolyásolhatja a gépjárművezető vezetői felkészültségét;- zavart okozhat az érzékszervekben, a mozgásösszehangolási képességben, valamint az agy irányító központjában, ami a reagálási gyorsaság, a figyelemösszpontosítás módosulásában és fáradtságban nyilvánul meg;- csökkentheti a szellemi képességet, tompíthatja a felelősségérzetet,, befolyásolhatja a reális helyzetmegítélést, agresszivitást válthat ki stb. Az említett tényekből következik, hogy a gyógyszerhasználat- a gépjárművezetők között - rendkívül bonyolult kérdés. A helyzet nem rendezhető olyan, aránylag egyszerű módszerrel, mint például a szeszep ital fogyasztás esetében. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a volán mögé ülő tudatosítsa: a gyógyszer használata kedvezőtlenül befolyásolhatja gépjárművezetői képességét. Aki gyógyszert szed, hívja fel kezelőorvosa figyelmét arra, hogy gépkocsit vezet. Az orvos sok esetben több gyógyszer közül választhat, s olyat írhat elő, amely a legkevésbé befolyásolja a ráutalt vezetői képességét. A gépkocsivezetők azonban sok gyógyszerrel visszaélnek, főként olyanokkal, amelyek csökkentik az álmosságot, enyhítik a fáradtságot, fokozzák a jókedvet; ezek közé sorolhatók a fájdalomcsillapítók is. Több gépjárművezető úgy véli, hogy ezek a gyógyszerek nem ártanak jobban, mint például a fektekávé, és azért használják, hogy tompítsák a szervezet természetes jelenségeit. Tény, hogy ezek a gyógyszerek átmenetileg fokozzák a vezető éberségét. Ugyanakkor azonban igen veszélyes reakciókat is kiválthatnak. Az első fázisban befolyásolják a gépjárművezetőt a forgalmi helyzet, valamint saját képességének megítélésében - s fölöslegesen kockáztat. A második fázisban a gyógyszer hatása után - rendszerint ingerültség, fejfájás, fáradtság következik, lényegesen csökken a figyelem- összpontositó képesség ._A fáradtság_és kimerültség természetes jelentkezésének elnyomása, visszaszorítása a szervezet energia- készletének teljes kimerüléséhez vezethet. A megoldásra váró alapvető kérdés azoknak a gyógyszereknek a megjelölése, amelyeket a gépjárművezetőknek nem szabad használniuk, illetve csak meghatározott feltételek mellett. A hazai gyógyszeripari termékek jegyzékében ezeket a gyógyszereket figyelmeztető háromszöggel jelölik, s nem használhatják - vezetés előtt- a gépjárművezetők és az olyan személyek, akiknek a tevékenysége fokozott figyelemösszpontosítást igényel. A jegyzék - bár több mint száz gyógyszert tartalmaz - nem teljes. Többek között nem tünteti fel azokat a külföldről behozott készítményeket, amelyek a járművezetés szempontjából veszélyes anyagokat tartalmaznak. Amint látható, a gépjárművezetők gyógyszerhasználata nemcsak külföldön, hanem itthon is egyre nagyobb problémát jelent. A megoldáshoz vezető legjárhatóbb út a megelőzés, a gépjárművezetők részéről pedig annak tudatosítása, milyen komoly veszéllyel jár a gyógyszerhasználat a közúti közlekedésben. Hasonló jelentőségű a gyógyszerhasználat ellenőrzése, valamint hatékony megtorlása. A megelőző tevékenység során el kell mélyíteni az illetékes központi szervek együttműködését. Például: Idült gyógyszerhasználók nem valók a volán mögé. Megoldásra vár a gyógyszerkimutató, - ellenőrző készülék kifejlesztése is. A gyógyszerek használatával összefüggő kérdések megoldását már ma napirenden kell tartani, hogy a gyógyszer ne váljék - már a közeli években - a közúti balesetek egyik fő okozójává. K. I. K orszerű vonalvezetés, kiváló műszaki paraméter és takarékos üzem jellemzi az új szovjet motorkerékpárt, amelynek gyártását nemrég kezdte meg az Usztyinovban (Udmurt ASZSZK) működő Izsmas termelési egyesülés. A korszerű és nagy teljesítményű Jupiter 5 motorkerékpárokról a szakembereknek és az üzemeltetőknek egyaránt igen jó a véleménye. Nagyszerűek a vállalat egyéb termékei is: -személyautók, nagy pontosságú szerszámgépek, villamos fűrészek, valamint sport- és vadászfegyverek... A vállalat újdonságai közé tarHírek a Szovjetunióból tozik az lzs-2126 típusú személyautó. Ez a kisfogyasztású jármű is bemutatásra került az Izsmas Vállalat egyik legutóbbi kiállításán. Az új Modell az úgynevezett kiskocsik kategóriájába tartozik, ám utastere a korábbi modelleknél jóval tágasabb: öt személy részére nyújt kényelmes utazási lehetőséget. Az utastér bővítése egy sor alkatrész és részegység korszerűsítésének eredménye. Csökkent az autó tömege is: a mostani változaté mindössze 1000 kg. Erőforrása 75 lóerős. A határozottan megnyerő külsejű autó fogyasztása is figyelmet érdemel: a városi és országúti üzemeltetést is beleértve, mindössze 6,2 liter száz kilométerre. Képeinken a szerelőszalagon levő új Jupiter motorkerékpárt és a legutóbbi szakmai kiállításon bemutatott lzs-2126 típusú autót láthatjuk. + Megjelent a szovjet üzletekben a VAZ-2105 személyautó matchbox változata és már sorozatgyártásra kész a 2107-es, valamint a 2108-as modellje is. Olyan népszerű „járművekről“ van szó, amelyek részére az emberi tenyér is elegendő parkolóhely. Szaratovban gyártják őket. Á „szerelőszalagokon“ könnyű öntvényből készülnek a karosszériák, a motorháztetők, az ajtók, a műanyagból pedig számos más alkatrész. A tervezők és a gyártók most minirobotot kívánnak munkába állítani az eddigi kézi összeszerelés helyett. A gyár jelenleg évi kétmillió matchboxot állít elő. De nem eleget, mert a termék iránt otthon és külföldön egyaránt roppant nagy az érdeklődés. A külföldi reklámkatalógusokban egyes szovjet gyártmányú matchboxmo- delleket öt csillaggal, azaz a legjobb minősítéssel propagálnak. A szaratovi matchbox művek ez idő szerint a világ 40 országába exportálja termékeit. Sz. Lityinszkij, a műszaki tudományok kandidátusa a közelmúltban érdekes nyilatkozatot tett közzé a földgázhajtású autók jövőjéről. Az első pillantásra semmi különös sincs a kísérleti gépkocsin. Minden a helyén van, így a benzintartály is. Ha azonban felnyitjuk a motorháztetőt, megpillantjuk a gáztartályokat, amelyekből csövek vezetnek a motorhoz. A tartályokban földgáz, a benzintankban pedig benzin van. Ez az autó tehát kétféle üzemanyaggal működik: a motort benzin indítja be, s ezt követően lép be a gáz, mint hajtóanyag. Mi ebben az újdonság - teheti fel a kérdést az olvasó -, hiszen számos tudósítás jelent meg ezzel TURBÓLÁZ A nagy hírű francia céget már rég megfertőzte a turbóláz. Legújabban az R-25-ös típus V6-os motorja, valamint az R9-es típus négyhengeres erőforrása kapott Garrett T3 gyártmányú turbófeltöltőt. Az R 25-ös 2458 köbcentis motorjának a teljesítménye ezáltal 133 kW (182 LE) lett, a kocsi végsebessége 225 km/ó. Álló helyzetből 100 km/órás sebessége 7,9 másodperc alatt gyorsul fel. A jármű étvágya 90 km/ó sebességnél: 6,8; 120- nál: 8,9; és városban: 12,9 liter benzin 100 kilométerre. Az R9-es 1397 köbcentis motorjának a teljesítménye 77 kW (105 LE), a kocsi végsebessége 184 km/ó. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre 9 másodperc alatt gyorsul fel. Fogyasztása 90 km/ó sebességnél 6,2; 120-nál: 8,1; és városban: 8,9 liter benzin 100 kilométerre. kapcsolatban, és különben is a világ országútjain már egy seregnyi gázüzemű autó fut. fgy igaz, ám őket (túlnyomó többségüket mindenesetre) a benzinhez hasonlóan, a kőolajból előállított gáz hajtja. Ez viszont egészen más. Ugyanolyan földgáz, amilyennek segítségével a teavizet forraljuk és a húst sütjük/és amiből a Szovjetunióban jelentős készletek vannak. A kísérletek még a megrögzött kétkedőket is meggyőzték arról, hogy a földgáz kitűnő autóüzemanyag. Olcsó, hiszen az előzetes számítások szerint a teherautók gázzal való üzemeltetése esetén évente (kocsinként) 500 rubel megtakarítás érhető el. A gáz a benzinnél jobban keveredik a levegővel, éppen azért tökéletesebb az égési folyamat. Ebből következően kevesebb káros anyagot tartalmaz a kipufogógáz is. A motor „tiszta“ lélegzését az is magyarázza, hogy a gáz égése közben pára keletkezik. Nem tartalmaz különféle üledékeket, mint például az etilénes benzin. A gáz méghozzá rekord oktánszámú: 105-110 egység. Ezzel szemben a legjobbak között szereplő, s általánosabban használt extra is „csupán“ 98 oktános. Ha a földgáznak a benzinnel szemben ilyen sok előnye van, vajon miért nem alkalmazták eddig? Nos, az új üzemanyagnak van egy hátránya: mégiscsak gáz, amelyet 200 bar nyomás alatt kell tartani. Méghozzá eléggé helyigényes tartályokban. Egy tankolással csak a „benzines“ távolság fele tehető meg. Ha ezt növelni akarnánk, akkor inkább egy kerekeken gördülő tartályt kapnánk, mint egy gázzal üzemeltetett autót. A tervezők éppen ezért ötlöt- ték ki a kétféle üzemanyagra tervezett változatot. Ez a megoldás több millió tonna benzin megtakarítását eredményezheti, és ráadásul sem a környezetet, sem a levegőt nem szennyezzük. Minden bizonnyal Lityinszkij kandidátus szakvéleménye is közrejátszott abban, hogy a Szovjetunióban immár megkezdték a mintegy háromezer földgáztöltő üzemanyag állomás-hálózat felszerelését és kiépítését. Moszkvában jelenleg három ilyen állomás több száz személy- és teherautót szolgál ki. ■ Svédországban a biztonsági öv 1975. évi bevezetése óta az elöl ülők sérülésének gyakorisága lényegesen csökkent. Sajnos, azonban nem igy alakult a hátsó üléseken ülők sérüléseinek száma, sem súlyossága. Egy vizsgálat azt mutatja, hogy 133 hátul üló sérült 14 százaléka olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy rokkanttá válástól kellett tartani, s további 4 százalékuknál a sérülés szintén súlyos következményekkel járt. A balesetek következtében csaknem az esetek felénél a fejen és a tarkón sérültek meg az utasok. A svéd szakemberek feltétlenül ajánlják a hátul ülök számára is a biztonsági öv haszá- latát.