Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
H ány jó vígjátékot, komédiát mutatnak be színházaink? Próbálom felidézni színházam repertoárját, de szórakoztató darabot elvétve találok. Úgy látszik, általános jelenségről van szó: a komoly színházi szakemberek mintha szégyellnék a nevettetést, mintha magukhoz méltatlannak találnák. Pedig semmi sem vonzza annyira a közönséget, mint a könnyed szórakozás, a kikapcsolódás. Bár tudom, ezt sokan megvető kézlegyintéssel intézik el. Az ítéletmondás ne legyen elhamarkodott, hiszen mulattatni nem is olyan könnyű. Egy híres angol színésznő, Dame McEvans szerint a nagy drámai szerep eljátszására a közepes színész is alkalmas, de komikus figura megformálására csak kiváló színész képes. A kor, amelyben élünk, éppen elegendő tragédiát szolgáltat: naponta többször is értesülünk természeti csapásokról és szerencsétlenségekről, ösztönösen keressük hát a sztresszhatásokat feloldó nevetést, a színházban is. Nincs mindig (vagy a legtöbbször) szerencsénk. A szórakoztató műsor kevés. A varsói színházak műsorán sem gyakori a szórakoztató darab, ezért nehéz jegyet kapni egy-egy vígjátékra. A kabarészínházba, a Syranába még jóval a bemutató után is hetekkel, hónapokkal előbb kell a jegyet megrendelni. Három varsói szinházi előadásról szeretnék beszámolni, három olyan darabról, amelyet az új évadban is műsorukon tartanak a színházak, bizonyságául annak, hogy a közönség igényli a szórakoztatást. A Teatr Polskiban Kazimirz Dej- mek rendezésében játsszák Alek- szander Fredro vígjátékát, A bosz- szút. A nemesi családból származó fró és költő komédiáiban a nemesi osztály ellentmondásos életét, erkölcseit jelenítette meg,kari- kirozta ki. Fredro (a tizenkilencedik században élt, 1876-ban halt rreg) 1809 és 1814 között a Varsói Fejedelemség hadseregében harcolt, majd birtokán telepedett le, és írással foglalkozott. Vigjáté- kai sikert arattak, de a demokratikus írók mind gyakrabban bírálták maradi világnézetéért, ezért 1835- ben elhallgatott. Egyik vígjátékát, az 1825-ben írt Dámák és huszárokat a Budai Színház mutatta be tíz évvel később, s még ugyanabban az évben a Pesti Nemzeti Szinház is, majd 1837-ben a Pesti Magyar Színház. Vörösmarty Mihály tetszését nem nyerte meg túlságosan az előadás, azt írta, hogy „A vígjáték egyébként nem rendkívüli jó, de színen megállható". Fredro a lengyel társadalmi vígjáték megteremtője - s lengyel harmincegyet). Rözewicz népszerűségét bizonyítja, hogy darabjai 76 bemutatót értek meg a fent említett időszakban, Mrozek után a leggyakrabban játszott szerző, mind otthon, mind külföldön. A Teatr Rozmaítosci sikerrel játssza Rözewicz Négykézláb című komédiáját. A cím szószerint értendő, ugyanis a szereplők szinte mindvégig négykézláb közlekednek a színpadon - lévén hogy a nagy Író, Laurenty, így óhajtja. Márpedig az író oly híres, hogy minden szeszélyét szemrebbenés nélkül teljesíti a környezete. A nagy iró unja a tömjénezést, pozőrködik, eljátssza élete utolsó nagy alakítását — négykézláb -, felrúgva minden viselkedési szabályt. Nemcsak az embereket, A VÍGJÁTÉKOT SZOMSZÉDAINK IS SZERETIK Varsói színházi esték színpadokon ma is szívesen játsz- szák, pedig nyelvezete a lengyelek számára sem könnyű - nemcsak azért, mert versben írta műveit -, hanem mert kisé archaizáló. Sokszor kétségbe vonták időszerűségét, különösen az első világháború utáni években volt éles támadások célpontja. A második világháború után, 1946-55 között azonban vígjátékai reneszánszukat élték. Harmincöt komédiát írt, természetes hát, hogy nem mindegyik remekmű, de öt (s ide tartozik a A bosszú is) a világirodalom jeles művei közé tartozik. A cselekmény két szomszédos kúriát elválasztó fal körül bonyolódik - s az ellenségeskedő konok öregurakat a szerelmesek békitik össze. * * * Tadeusz Rözewicz az egyik legnépszerűbb szerző otthon és külföldön egyaránt. Az érdekesség kedvéért hadd jegyezzem meg: 1944-84 között az egész világon mintegy 1200 kortárs lengyel drámát tűztek műsorukra a színházak - a rádió - illetve tévéadaptációkon és a bábszínházi bemutatókon kívül. Az 1200 előadás 74 szerző 220 színművét jelenti a világ 40 országában, mivel egy-egy szerző darabját több színház is bemutatta. Érdekes, hogy az említett Időszakban a legtöbb lengyel drámát - nyolcvan- hármat - éppen Csehszlovákiában mutatták be (Magyarországon a környezetét teszi nevetségessé, hanem a közönség számára érthetetlen „magasröptű“ irodalmat is. Hihetetlenül groteszk látvány, amikor négykézláb rohangál a színpadon, s ugyanezt teszi házvezetőnő-szeretője, a rajongó ifjú lány, a kitüntetést átadó frak- kos urak is. * * * A Scena Kwadrat a Teatr na Woli színpada, s megalakulásakor nem kisebb célt tűzött ki maga elé: szórakoztatni és nevettetni. Edvard Dziewonski, aki hosszú éveken át rendezője volt a Kwadrat- nak, egy interjújában azt mondta, hogy „a legnehezebb szinház a komédia színháza". A jó vígjáték azonban kevés. De ezek közé tartozik Marian Hemar komédiája, amely kivívta az időtálló jelzőt, és 1929-ben, amikor az ősbemutatót tartották a Teatr Polskiban, éppolyan sikert aratott, mint ma. A Ivovi születésű (1901) Marian Hemar a helyi egyetem orvosi karán tanult, és filozófiát hallgatott, de egész életét az irodalomnak szentelte. Kabarészínpadi szerzőként aratott óriási sikereket, Tuvimmal együtt ő a szatíra és kabarédal megteremtője (mintegy 3000 dalt és verset írt). Nevéhez fűződik Haáek Svejkjének lengyelországi bemutatója is, az ő átdolgozásában vitte színpadra a évejket 1930-ban a Teatr Polski. A két B. úr az első komédiája volt, s oly sikeres, hogy még abban az évben több színház műsorára tűzte. Félreértések sorozatából áll össze a darab. Két állandó pénzzavarral küszködd vígjátékíró nyomorúságos élete és nehezen születő vlgjátéka a téma. S a cselekmény, amelyet a képzelet szüleményének bélyegeznek, óriási sikert arat - pedig csak a megtörtént eseményt írta le szolgai módon az iró. Az Író, akinek iniciáléja ugyanúgy J. B., mint azé az úré aki előtte bérelte a lakást... s ha már a sors úgy hozta, nemcsak elődje lakását veszi át, hanem annak szeretőjét is. A kikapós asszonyka, a beképzelt, tehetségtelen hősszerelmes, az öltöztetőnővé lecsúszott kivénhedt primadonna, a szórakozott rendező, az izguló színigazgató és a felesége hűtlenségét végre bebizonyító férj (bár nem az igazi csábitó „kapja rajta“), eleven figurák, mindvégig kacagásra ingerük a nézőt. Remek szórakozást nyújt a darab, de sugallja: ne vegyük túlságosan komolyan az életet, minden veszélyes helyzetből van kiút, a szerelmi csapdából is. Legfeljebb valaki más esik egy szép asszony áldozatául ráadásul akarata ellenére lesz belőle gazdag férj.. KOPASZ CSILLA • Bogdan Baer és Ignacy Machowski Fredro A bosszú című vígjátékában, a Teatr Polski előadásán. (A szerző felvétele) Az önelégültség a stagnálás kezdete Ezzel a címmel irt terjedelmes beszámolót a Pravda szeptember 4-i számában Ján Kákoé érdemes művész, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója. Szlovákia első színházának, tavalyi munkája és az idei dramaturgiai terv a történelmi jubileumok - a szlovák nemzeti felkelés 41. és a felszabadulás 40. évfordulója - eszmeiségének jegyében született meg. Ján Kákoé többek között megemlíti, hogy tavaly a prózai társulat 8, az opera 4 és a balett 3 bemutatót tartott. „A dramaturgiai tervünk kidolgozásakor olyan művelődéspolitikai irányelveket veszünk figyelembe, amelyek a minőségiekkel együtt alkotó elemei a társulatok céljai megvalósulásának. Egyik ilyen a kortárs alkotások bemutatása, amely a szocialista színházművészetben elsődleges kritérium. Ha az elmúlt évadot vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy öt eredeti szlovák darabot mutattunk be. (FreSo Bogárka született, Suchoö Svátopluk, Suchoö és Cikker zenéjére egy balettest, Soloviő Péter és Pál valamint Koöan Forró krumpli című színművei.) Ha ezekhez számítjuk Tajovsky Bűn című drámáját, amelyet színházunk dramaturgiai műhelyében a szerző négy alkotásából Ján Sládeőek dramaturg és Miloá Pietor rendező irt, akkor láthatjuk, hogy a bemutatóknak több mint egyharmada hazai darab volt. Ha ehhez hozzáadjuk a baráti szocialista országok mai, illetve klasszikus drámáit, megállapíthatjuk, hogy a repertoárban ezek a darabok (Tüzszerszám, Kátya Izmajlova, Gyűjtóközpont, Jövedelmező állás, Szerelvény a hátországba) a másik egyharmadát képviselik a megvalósult határozott eszmei céljainknak.“ Ján Kákoé hosszasan vázolta mindazt, ami a bemutatók művészi és eszmei tartalmát tekintve lényeges és meghatározó volt. „Általában elmondhatjuk, hogy a pozitív eredmények akkor születtek, amikor az előkészítés, a próbák és az előadások során az alkotó közösségek jó munkája, a szakmai tudás mindvégig hatott. Ahol hiányzott az elhivatottság, az elmélyültség, már sem a rutin, sem az elkendőzés nem segített a hibák eltüntetésében. Éppen az említett elhivatottságot szeretnénk átmenteni az idei évadra, amely a maga sajátos, dramaturgiai szerkezetével ugyanolyan igényes, mint a tavalyi, így eredményessége éppen attól függ majd, mennyi alkotói invencióval, állampolgári és művészi felelősséggel fogunk a megvalósításához.“ A cikkben ezt követően vázolta mindazt, ami a Szlovák Nemzeti Szinház eszmei és művészeti, politikai és szervezői tevékenységét a közelgő XVII. pártkongresszus időszakában jellemzi majd. A következő tíz-tizenöt esztendő művészeti feladatairól a következőket írja: „Már ma keresnünk kell a szinházi kifejezés elvi és formai összetevőit, amelyekkel a modern tömegkommunikációs eszközök várható nagyarányú fejlődése ellenére is alkotásainknak magasabb szintű minőségi jellemzői lesznek. Csak így tudja a színház magasabb minőségi szinten és eszmei-művészeti tartalmakkal lekötni a nézők érdeklődését, hogy a kor szintjén elláthassa pótolhatatlan feladatát kortársunk erkölcsi és politikai arculatának formálásában.“ Majd a színházművészetnek, mint önálló és sajátosan egyedi kapcsolatteremtésnek a jelentőségéről fejteget néhány gondolatot. „A szocialista társadalom fejlődése és a szocialista öntudat elmélyülése igénylik a színházművészet eszmei-művészeti elveinek a rendszeres átértékelését. (gy a színház magasabb minőségi szinten fejtheti ki és kereshet megoldást a fejlett szocialista társadalom időszakában felmerülő társadalmi, állampolgári és egyéni gondokra. Már ma is szükséges, hogy a dramaturgiai tervek kidolgozásakor ezekre figyeljünk, ugyanakkor a kortárs drámairodalom fejlődését is ebbe az irányba kell terelni. A szinház csak igy teljesítheti fő küldetését: művészi visszatükröződéseivel feleljen azokra a kérdésekre, amelyekre a mai társadalmi fejlődésben választ várnak tőle. A szinház oldaláról pedig mindegyre kategorikus a követelmény: a korszerű gondolatot minden esetben ennek megfelelő művészi eszközökkel és formákkal kell közölni. Szükséges a színpadra állítás új eszközeinek a keresése is, amely a múltbeli fejlődés pozitív tendenciáira épülve e korszerű gondolati folyamathoz méltó alkotó elemeket talál. (d-n) VILÁGSZÍNHÁZ • Alekszej Dudarev az egyik legtöbbet játszott mai drámairó a Szovjetunióban. Először a Közkatonák cimű darabjával aratott sikert, amelyet valamennyi szovjet köztársaságban bemutattak. A du- sambei Majakovszkij Szinház előadásának bevezetője a moszkvai Taganka legendás Tíz nap, amely megrengette a világot cimű produkcióját idézi. A közönséget a frontvárosok neveit feltüntető útjelzőtáblák vezetik el a nézőtérre. Közben az előcsarnok és a nézőtér falára katonák arcképeit vetítik; reflektorok pásztázzák a nézők arcát, majd megálla- piodnak a színpadon, ahol a dráma hőseinek hatalmas fényképei láthatók. Kialszanak a fények, s elkezdődik a háború befejező szakaszában játszódó dráma, a színpadról eltűnnek a képek, s a nézők szeme előtt megjelenik egy Berlint idéző templomrom. Alja Abdurahmanova díszletei sugallják a háborús tragédia érzelmi hátterét, képzőművészeti megoldásai domináló elemei az előadásnak. • Az idei Georg Büchner dijat, amely a német irodalom legjelentősebb jutalma (30 000 nyugat-német márka), idén Heiner Müllernek ítélték oda, aki az NDK egyik legjelentősebb drámaírója. • Az NDK-ban nemrég tizennégy napos nemzetközi rendezői szemináriumot tartottak. A berlini Ernest Busch színművészeti főiskolán ez az alkotóműhely elsősorban az NDK szinházi kultúrájára gyakorolt Brecht-hatásokkal foglalkozott. • Az idén nem rendezték meg a nancyi szinházi világ- fesztivált, mivel szinte már veszélyeztetik az anyagi nehézségek, ráadásul a közönség érdeklődésének hiánya is egyre inkább érezhető. Ehelyett a dramatikus nevelés nemzetközi egyetemi központja idén utcai szinházi látványosságot rendezett. A város utcáin egy hatalmas bálna hívogatta a nézőket a koncertekre, előadásokra, tűzijátékokra. Többek között bemutatkozott egy japán kabuki-társulat is. Ez a szinházi „pótlék“ sokak szerint olcsóbb volt, hiszen a fesztivál így „csupán“ kétmillió frankot emésztett meg. Ugyanakkor a közönségcsalogató műsorok középpontba állításától várják azt, hogy a jövőben a nézők „tartsák" el a rendezvényt. ÚJ SZÚ 1985. IX. 27
