Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-20 / 38. szám
ÚJ szú 17 TUDOMÁNY ■■■ni és TECHNIKA ,.Mindig örültünk más országok tudományokban elért fejlődésének, örömmel üdvözöljük a világűrben más országok űrhajósait. Kívánunk nekik sok sikert a világűr békés meghódításában, és együtt akarunk működni azokkal, akik békés célokra használják a kozmikus térséget...“. (J. A. Gagarin) Korunk legnagyobb tudományos-műszaki vállalkozása a világűr meghódítása. Az asztronautikai programok megkövetelik egyrészt a legkorszerűbb, legmegbízhatóbb technika alkalmazását, másrészt a mindennapi életben példátlan méretű komplex szervezet működtetését egyetlen cél érdekében. Napjainkban az asztronautika a tudományos-műszaki haladás egyik fő mozgatója. Az űrhajózás új eszközeivel nemcsak a Hold, a bolygók, a naprendszer, sót az egész világmindenség titkait fürkészi, hanem mindinkább megismeri magát a Földet és kozmikus környezetét is. Mind hasznosabbá válnak az űrhajózás gyakorlati alkalmazásai a meteorológiában, a távközlésben, a földi erőforrások kutatásában. Az űrkutatás erőfeszítésének nagyságát az is bizonyítja, hogy az első szputnyik felröpítése óta már több mint háromezer különféle űrhajózási eszközt •- műholdakat, űrszondákat, űrhajókat, űrállomásokat, űrrepülőgépeket - indítottak útnak, állítottak kozmikus pályára. Ezeket a szédületes eredményeket a korszerű technika, különösképpen a rakétatechnika kifejlesztése tette lehetővé. Az űrrepülés és a korszerű rakétatechnika elméletének megalapozója, kidolgozója, az űrhajózás atyja, Konsztanfyin Eduardovics Ciolkovszkij először 1883-ban irt „Szabad tér“ c. tudományos munkájában állapította meg, hogy a világűrben mozgó eszközök felgyorsítására csakis a hatás-visszahatás elve alkalmazható. A rakétaelmélet alapjait 1897-ben rakta le. Korszakalkotó eredményeit ,,A világűr kutatása sugárhajtású eszközökkel“ c. művében foglalta össze, amelynek első részét 1903-ban, a másodikat 1911-12- ben, a munka függelékét 1914- ben tette közzé. Ciolkovszkij a munkájában elsőként határozta meg a rakétamozgás alapegyenletét, levezette a rakétának, mint változó tömegű testnek mind a gravitációs tér figyelembevételével, mind a nélkül érvényes mozgástörvényeit, kimutatta a rakéta űrhajózási célokra való felhasználási lehetőségeit stb. Megalkotta a rakéta sebességének kiszámítására alkalmas képletet, amely mint Ciolkovszkij-féle képlet vált ismertté. Ebből a képletből két nagyon fontos következtetést vonhatunk le. Az egyik, hogy az űrhajó sebessége a rakéta működésének befejezésekor annál nagyobb, minél nagyobb a rakétahajtómúből kiáramló gázok sebessége. A másik fontos következtetés, hogy az űrhajó végsebessége annál nagyobb, minél nagyobb a rakéta és a tüzelőanyag kezdeti és végsúlya közötti különbség. Ciolkovszkij a műben bámulatos képzelőerövel írja le az űrrepülésnek talán a legérdekesebb és ma is legtöbb élettani problémát okozó súlytalansáSztrelka, a két kísérleti kutya. A következő év februárjában elindul az első Vénusz-szonda, a Ve- nyere-1, amely a Vénusz bolygó légkörét és felszínét vizsgálja. Ekkor történelmi pillanat következik be az űrrepülés történetében. 1961. április 12-én fellőtték az első személyszállító űrhajót, a Vosztok-1 -et, fedélzetén az első űrhajóssal, Jurij Alekszejevics Ga- garinnal. A fiatal, mindössze 27 éves főhadnagy egyszer kerülte meg a Földet. Útja 108 percig tartott - óriási meglepetésnek számított. Gagarinnak jutott ki osztályrészül, hogy megvalósítsa az biológiai, pszichológiai és genetikai károsodás nélkül képes elviselni az űrrepülés hatásait. Tye- reskova 70 óra 50 percet töltött a világűrben. Jurij Gagarin repülésével kezdetét vette a Vosztok- program, amelynek legfontosabb eredménye az volt, hogy az alaposan felkészített emberi szervezet megfelelően viseli a túlterhelést, a súlytalanságot és az egyéb, szokatlan körülményeket. A szovjet űrkutatás újabb fejezetét jelentették a Voszhod űrhajók, amelyek a világon először több személyesek voltak. S miután többen indulhattak vele a nagy utazásra, lehetővé vált, hogy különböző szakemberek (mérnökök, orvosok, csillagászok) dolgozhassanak a világűrben. 1965. március 18-án újabb egyedülálló eseményre figyelt fel az egész világ: a Voszhod-2 űrhajó utasa, Alek- szej Arhipovics Leonov kilépett Rakéták, műbolygók, űrhajók Fejezetek az űrkutatás történetéből got. Életének utolsó éveiben - matematikai képletekkel alátámasztva - kidolgozta az ún. rakétavonat, a mai terminológia szerint a többlépcsős rakéta repülésének elméletét. Munkássága idején és azt követően is a világ különböző országainak tudósai foglalkoztak az űrrepülés problémájával. Közülük elsőnek kell megemlíteni Fridrich Arturovics Cangyert, aki nagyszerű eredményeket ért el a mesterséges égitestek lehetséges pályáinak számításai terén, és Szergej Pavlovics Koroljovot, akinek vezetésével hozták létre az űrhajózási hordozórakéták alaptípusait, valamint a Vosztok, a Voszhod és a Szojuz típusú űrhajókat, számos műholdat és űrrakétát. Mindketten részt vettek a Moszkvai Rakétamozgást Tanulmányozó Csoport megalakításában, és kidolgozták az űrrepülőgép repülésének elméletét. Az űrhajózás korszaka 1957. október 4-én kezdődött, amikor a Szovjetunióban felröpitették az első szputnyikot. A 205 kg tömegű űrszonda a Hold felszínét vizsgálta, és annak kőzetmintáiról készített különféle filmfelvételeket. A Luna-1 tehát a Föld első mű- bolygója, amely 6700 km-es magasságban a Hold felszíne felett kering. Egy hónappal később pályára állítják a második szputnyikot, amely 234 kg tömegű testével 36 órás repülés után leszáll a Hold felszínére, 1958-ban az első kozmikus élettani kísérlet: Lajka kutya a világűrben. Még ugyanebben az évben elindítják a világűrbe az első amerikai mesterséges holdat, az Expoler-1 -et. A következő év szeptemberében pályára áll az első holdszonda a Luna-3, amely először készít felvételeket a Hold Földről nem látható oldaláról. 1960 augusztusában a második szputnyik űrhajóval először térnek vissza kísérleti állatok a világűrből. Belka és Konsztanfyin Eduardovics Ciolkovszkij emberiség évszázados álmát: megnyissa a világűr kapuját. Utazása nemcsak a szovjet űrkutatás óriási eredménye, hanem világra szóló esemény is volt. Az ember kiszakadt a Föld légköréből, s az „innen lentről“ beutazhatatlan, hatalmasnak tűnő világunkat „ott fönt“ másfél óra alatt megkerülte. Gagarin ezen a történelmi nevezetességű napon, délelőtt 10 óra 55 perckor a Szovjetunió megadott területén szerencsésen Földet ért, és repülése sikeresen befejeződött. 1962. február 20-án útnak indították az első amerikai űrhajót, a Mercury-6-ot, fedélzetén az első amerikai űrhajóssal John Hers- chel Glenn személyében. Még ugyanebben az évben két szovjet űrhajó, a Vosztok-3 és Vosztok—4 először közelíti meg egymást. 1963. június 16. A Vosztok-6 űrhajó Föld körüli utazásra vitte az űrhajózás történetének első női űrhajósát, a 26 éves Valentyina Vlagyimirovna Tyereskovát. Bebizonyosodott, hogy a női szervezet a nyilt világűrbe és ott elsőként 12 perces űrsétát hajtott végre. Sikerült bebizonyítani, hogy megfelelő öltözetben az ember veszélytelenül „sétálhat“, sőt munkát is végezhet a nyilt világűrben. 1966. márciusában N. Armstrong és D. Scott amerikai űrhajósokkal a fedélzetén pályára áll a Gemini-8 űrhajó, amely végrehajtotta az első összekapcsolást a 100 perccel korábban felbocsátott Agena nevű célrakétával. Az új típusú randevúradar és a fedélzeti számítógép segítségével a két mesterséges égitest megközelítése és összekapcsolása tökéletesen sikerült. Egy esztendővel később a Koz- mosz-186 és a Kozmosz-188 szovjet mesterséges holdakkal végrehajtják az első automatikus űrrandevú- és dokkolási manővert, amely szintén sikerrel zárul. 1968. szeptemberében az Indiaióceánon leszáll az első visszatérő holdszonda, a Zond-5, amely magával hozza a Föld felszínére a Hold körzetéből az első élőlényeket - teknősbékákat. Az Amerikai Egyesült Államokban megvalósítják az Apolló-programot, amelynek célja főként a Hold megközelítése, felszíni vizsgálata és a Hold életkörülményeinek feltárása. 1968. december 3-án az Apol- ló-8 űrhajóval először jutnak emberek a Hold térségébe. Az űrhajó fedélzetén Gerald Carr és Edward Gibson amerikai űrhajósok. Újabb történelmi fordulat: 1969. július 21 -én az Apolló-11 űrhajóról az első emberek leszállnak a Holdra: Neil Armstrong és Edwin Aldrin amerikai űrhajósok. Armstrong kilép a Hold felszínére, kőzetmintákat gyújt és felvételeket készít. A mintegy 140 percig tartó holdséta után a két űrhajós visz- szatér a holdkomp belsejébe. Michael Collins - harmadik társuk - egy ugrásnyira keringett a Hold körül az Apolló-11-gyei, ahová a holdkompnak vissza kellett térnie. Az Apolló-11 útjával egy új korszak kezdődött az űrhajózás történetében. Az űrhajósok szkafanderét életfenntartó berendezés egészítette ki, amely lehetővé tette, hogy rövid ideig a holdkomp környezetében dolgozhassanak. Aldrin járkálást, futást, ugrálást próbált ki. Az Apolló-program keretén belül ezen kívül még öt alkalommal hajtottak végre Holdra szállást. Az Apolló-12 fedélzetén C. Conrad, A. Bean és R. Gordon űrhajósok vettek részt a holdexpedícióban. Az Apolló-14 űrhajóról. A. Shepard, S. Roosa és E. Mitchell vett részt az Apolló-15 és az Apolló-16 űrhajóról, D. Scott, A. Worden, J. Irwin, valamint J. Yong. T. Mattingly és Ch. Duke voltak a holdexpedíció tagjai. Az Apolló-17 útja az Apolló-program utolsó Holdra szállása, a kísérletsorozat tudományos szempontból legeredményesebb és leghosz- szabb űrrepülése. Ebben a bold- expedícióban E. Cerman, R. Evans és H. Schmitt vett részt. Az előzőekben leírtakban természetesen a feltüntetett űrhajósok közül mindig csak az első kettő szállt le a Hold felszínére, a harmadik az Apolló anyaúrhajóval keringett a Hold körül. 1971-ben a Szovjetunióban a Luna-17 holdrakéta az első automatikus holdjáról, a Lunohod-1 - et juttatja el a Holdra. Három évvel később a Luna-21 holdrakéta pedig a Lunohod-2 holdjárót juttatja el a Hold felszínére. A holdjárók feladata* a Hold több 10 km-es területéről panorámafelvételeket készíteni, mérni a talaj fizikai, kémiai jellemzőit, röntgen- és kozmikus sugárzási vizsgálatokat, valamint lézertávmérési feladatokat végrehajtani. Még 1973-ban pályára állítják az első Föld körül keringő űrállomást, a Szaljut-1 szovjet légiközpontot. Ezzel a Szovjetunióban megkezdődik a Szaljut-program, melynek célja tudományos, műszaki és népgazdasági feladatok megtervezése és megvalósítása. Útnak indítják a Szojuz-11 űrhajót, fedélzetén Georgij Dobro- volszkij, Viktor Pacajev, és Vlagyimir Volkov szovjet űrhajósokkal. Az űrhajó összekapcsolódik a Szaljut-1 űrállomással, ahol a három űrhajós csaknem négy héten át végez kutatómunkát! Feladatukat teljesítve azonban nem sikerült szerencsésen Földet érniük. A katasztrófa oka nem a hosz- szan tartó súlytalanság, hanem műszaki hiba volt. Szintén ebben az évben pályára állítják a Föld legnagyobb, 75 tonnás - első amerikai - űrállomását, a Skylabot, fedélzetén háromszor három főnyi legénységgel. A Skylab-rendszer fontos eleme a személyszállító Apolló űrhajó, amely az asztronautákat szállítja a Skylab űrállomás fedélzetére és hozza vissza őket a Földre. Közben mind a szovjet, mind pedig az amerikai részről különböző műholdakat röpítenek a Holdra, a Vénuszra, a Merkúrra és a Marsra, hogy azokról pontosabb és megbízhatóbb adatokat közöljenek a földi irányítóközpontnak. (Folytatjuk) TARICS PÉTER fVADAÍt Nem kell tartani az Avacsától! A kamcsatkai vulkánok között az Avacsa a legnyugtalanabb. Legutóbb 1945. február 25-én tört ki, s szélirányban mintegy 20 km hosszan 0,5 m vastagságú hamuréteggel borította be a vidéket. Akkor az , Avacsától mindössze 23-25 km-re levő Petropavloszk- Kamcsatszkij városának szerencséje volt, mert a füst és hamufelhő elkerülte. Nem úgy, mint 1770-ben, amikor súlyos károkat okozott benne. Egyébként a város maga is azon a laza szerkezetű vulkáni rétegen épült fel, amelyet 30-40 ezer évvel ezelőtt az Avacsa szórt ki. Még a hetvenes évek végén a vulkánkutatók némely jelből arra következtettek, hogy a vulkán legközelebbi kitörése a közeljövőre várható. Újabb, alaposabb elemzések azonban ezt nem erősítik meg. A kutatók a vulkáni kráterből különböző távolságokból vett kőzetminták szénizotópos elemzésével meghatározták a vulkán által kidobott kőzetek korát. Ezen a módon napjainktól az időszámításunk előtti 5. évezredig visszamenőleg fényt derítettek arra, hogy a vulkán időszakosan működik. Megállapították, hogy ezen idő alatt az Avacsának öt aktív - 200-1500 évig tartó szakasza volt., Az utolsó peridódus a XVIII. század első felében kezdődött, a vége pedig századunk negyvenes éveire tehető, azaz, mintegy háromszáz évig tartott. Az 1945. évi nagy erejű vulkánkitörés valószínűleg ennek a szakasznak a befejezése volt. Abból, hogy a vulkánok nagy erejű kitöréssel végződő erőteljes tevékenységi szakaszait általában hosszú, viszonylagos nyugalmas időszakok követik, a szovjet kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az előttünk álló évtizedekben (de az is lehet, hogy a száz-kétszáz év múlva „esedékes“ következő kitöré- ses szakaszig) az Avacsa-vul- kán működésében nemigen lesz az 1945. évihez hasonló méretű kitörés. A sivatag elnyeli az aszfaltot Két évvel ezelőtt Algériában megnyitottak egy új utat a Szahara egyik nagy homoktengerén, a nagy Keleti Ergen át. Csakhogy 1985 eleje óta a Hassi Messaoudból Ghade- mesbe vezető 500 km-es útszakaszon 250 km - járhatatlan! Aki mégis arrafelé akar közlekedni, annak ki kell térnie a régi útra. Az új út széles útkereszt- metszete nyilvánvalóan vozza a homokot. De azért is újra meg újra homok borítja be, mert az az északkeleti paszszátszél, amely az Ergben a barkánokat felépíti és állandó mozgásban tartja, keresztezi ennek az útnak a fő irányát. Számokká átalakított színek A szabad szemmel megkülönböztethetetlen színárnyalatokat is felismeri, azonosítja az Üzbegisztánban kifejlesztett elektronikus készülék. Az egyik festőnek két zöld színű lapot mutattak - a művész egyformának ítélte a két lap színét. Az elektronikus készülék viszont néhány másodperc múltán olyan számokat villantott fel, amelyekből kitűnt, hogy az egyik lap zöldebb, mint a másik. A színes nagy pontosságú azonosítása nagyon fontos a festékek, lakkok, borok és növényi zsiradékok minőségének meghatározásában, de az űrfényképek elemzésében is. 1985. IX. 20.
