Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-20 / 38. szám
ÚJ szú 15 1985. IX. 20. Az ENSZ adatai szerint a 90- es évek vége felé a föld lakóinak 80-85 százaléka - több mint négymilliárd ember - nagyvárosokban él majd. És a következmények? Noha a városiasodás üteme korábban is nagyarányú volt, napjainkban azonban akkora a lendülete és olyan a jellege, hogy a demográfusok hiperurbanizáció- ról beszélnek. A század elején háromszázhatvan városnak volt százezernél több lakosa, ma már viszont mintegy kétezerhatszáz ilyen város van. Több mint tízszeresére nőtt a milliós lélekszámú városok száma. A modern városok a rohamos terjeszkedés révén magukba olvasztják a város környéki településeket is. Legnagyobbak a New York-i, a londoni, a tokiói és a sanghaji agglomerációk. A tudósok véleménye szerint a közeljövőben lidércnyomássá válhatnak az olyan óriásvárosok, mint Mexikó, amelynek harmincmillió fölött lesz a lakossága, Sao Pauló (huszonötmillió fölött), valamint Rio de Janeiro, Kairo, Buenos Aires (mintegy húszmillió lakos). Várható, hogy a következő két évtizedben területük megkétszereződik, sót megháromszorozódik, s egyelőre még nehezen elképzelhető gazdasági, szociális és ökológiai nehézségeket von maga után. Létrejöttek már az agglomerációk agglomerációi is. A legnagyobbak az Egyesült Államokban alakultak ki: Boswash (Boston-Washington), Chipitts (Chicago- Pittsburg) és Sansan (San Francisco- San Diego) viszi el a pálmát. A 2000. év táján csupán ez a három megapolisz (a görög „hatalmas" és „város“ szavakból) mintegy százötvenmillió amerikait szív majd fel. A XXL század elején már több mint százhatvan ilyen urbanizációs kolosszus lesz a földön. Többek véleménye szerint egész kontinensvárosok jönnek létre. A környezet és az ember A városi környezet gyakorlatilag mindenre hatással van: a talajra, a tavakra, a folyókra, a tengerekre, az erdőkre, az állatvilágra, az emberek egészségére és viselkedésére is. A természettől eltávolodott ember'a hatalmas városokban negatív tényezőktől befolyásolt környezetbe kerül: nagy népsűrűség, felgyorsult életritmus, nagy zaj és vibrálás, szennyezett levegő és víz. Végeredményben megszaporodnak a szív- és érrendszeri, valamint a fekélybetegségek, a neurózis, a rák... „A jelen sivár, a jövő pedig ijesztő“- mondta Rafael Salas, az ENSZ népesedéspolitikai alapjának igazgatója. Napjainkban a nagyvárosok jövője az egész világon aggodalmat kelt. A tudósok széles körű vitákat folytatnak e kérdésről. A szkeptikusok meg vannak győződve, hogy az óriásvárosokban az ember lakó- környezetének rendben tartása kilátástalan szélmalomharc. Néhány külföldi szakember derűsebben látja a városlakók „életképességét". Úgy vélekednek, hogy az ember bármilyen körülményekhez tud alkalmazkodni. Olyan vélemény is létezik, miszerint a rosszabb életkörülmények miatt többen önként térnek visz- sza a falvakba. Való igaz, hogy a nyugati nagyvárosokból már megkezdődött a lakosság tömeges kiáramlása, ha nem is a falvakba, de a várost övező településekre. A lakosságnak főleg az a része hagyja el a várost, amely megfelelő anyagiakkal rendelkezik ahhoz, hogy házat vásároljon. Helyükre pedig „bevándorlók“ érkeznek, akik általában szegények vagy munkanélküliek, s természetesen „alkalmazkodnak". Egyszóval a demográfusok borúlátó előrejelzései arról, hogy „a város önmagát fojtogatja“, úgy tűnik, kezd valóra válni. Nem véletlenül tekintik ma a hiper- urbanizációt az egész világot fenyegető veszedelmek egyikének. S mindezek ellenére valószínű, hogy a városok még hosszú ideig fennmaradnak. Folytatódik terjeszkedésük és hatalmas betondzsun- gelekké egyesülnek. A városi környezet azonban, ha nem is könnyen változtatható ideálissá, mégis elfogadhatóvá tehető az ember számára. Ehhez mindenekelőtt a társadalom és az állam erőfeszítéseire van szükség. Ne óriás-, hanem közép- és kisvárosokat építsünk A Szovjetunióban is megfigyelhető a nagyvárosok növekedése. Számuk jóval több, mint a világ bármely országában- kétszáznyolcvan (Japánban százhetven, az Egyesült Államokban százhatvan, Indiában százötven, Kínában százharminc). A szovjet demográfusok elóre- 1 1 ■■ 1 ► Hongkong látképe (Felvétel: Mészáros János és archiv) jelzései szerint 2000-ig újabb húsz gigantikus méretű urbanizációs központ jelenik meg az ország térképén. Növekedésük okai némileg eltérnek a nyugati országokétól. A Szovjetunióban senki sem keres a városokban menekvést a munkanélküliség és az anyagi csőd elől. Nálunk sem az egyiktől, sem a másiktól nem kell tartani. A vonzerő másban: a munkalehetőségekben, a szakmai és a kulturális fejlődés lehetőségeiben, a jobb életkörülményekben keresendő. Azonkívül éppen a nagyvárosokban összpontosulnak az egyetemek és tartani, hogy a nagyvárosok jelentősen ne növekedjenek, fejleszteni kell a kis- és középvárosokat, ott kell telepíteni a szakosított nagy teljesítőképességű gyárakat, a vállalatok és egyesülések leányvállalatait. “ A 70-es években és a 80-as évek elején több száz vállalatot sikerült kisebb településeken elhelyezni. De egyelőre nem tudták megállítani az ipar további behatolását a nagyvárosokba. Ám a Szovjetunióban az agglomerációk nem növekednek olyan mértéktelenül, mint külföldön. Ezt a folyamatot a huszonötURBANIZÁCIÓ: PROBLÉMÁK, MEGOLDÁSOK a szakközépiskolák. Ezeket elvégezve a volt hallgatók, tanulók végleg a városban maradnak, ahol mindig hiány van jól képzett szakemberekben. Bizonyos méretekben előmozdítják az urbanizációt a minisztériumok és az irányító szervek is. Új termelő kapacitásokat, tudományos kutatóintézeteket rendszerint a nagyobb központokban igyekeznek elhelyezni. Az efféle törekvés érthető: ott jobb a műszaki és a kommunális ellátottság, az építőkapacitás, ott találhatók szakemberek, megfelelő lakásviszonyok, szociális és szolgáltató infrastruktúra. Természetesen mindezek meggyorsítják az új vállalatok üzembehelyezését és olcsóbbá teszik a beruházást. Másképpen látják ezt a kérdést a helyi hatóságok, jóllehet minden egyes új vállalat meghatározott összeggel hozzájárul a városgazdálkodás fejlesztéséhez. Jobban megterhelődik a víz-, az elektromos- és a csatornahálózat, a közlekedés, környezeti ártalmak jelentkezhetnek és új lakásigények támasztódnak. Emiatt a városi hatóságok nem szívesen látnak a hatáskörükbe tartozó területeken ipari építkezéseket. A Szovjetunió Állami Tervhivatala ebben támogatja is őket. „A Szovjetunió gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányai az 1981 -1985-ös évekre, valamint az 1990-ig terjedő időszakra“ című határozat egyértelműen leszögezi: ,, Következetesen szem előtt kell harminc évre előirányzott általános rekonstrukciós és városfejlesztési tervekben már régóta ellenőrzés alá vonták. Ezért a szovjet városlakók életkörülményei nem romlanak, hanem ellenkezőleg, javulnak. Igaz, ehhez nem kevés bonyolult problémát kell megoldani. Például, a régi városokban a lakókörnyezet fejlesztése nem a legkönnyebb feladatok közé tartozik. Meg kell védeni az értékes műemlék épületeket, nem szabad megbontani a történelmileg kialakult városképet. Az új városok széles körű lehetőséget kínálnak a tervezőknek. Miljutyin szovjet építész elképzelése például világszerte felkeltette a városépítkezők figyelmét. A fő közlekedési utak mentén három övezetet javasol kialakítani. Az első az ipari övezet, amelyet erdősáv, zöldterület választ el a másik kettőtől: a lakóterületektől, illetve a kultúra, a pihenés és a sport területeitől, s ezek a zónák akár több száz kilométer hosszan is húzódhatnak az utak mentén. Ennek a szemléletnek a hatása például Togliatti, az új volgai város, a Moszkva környéki Zelenográd és több szibériai város tervszerű kialakításánál már érzékelhető. Tiszta levegőt Sok külföldi - közöttük amerikai vendég is - kedvezően nyilatkozik a szovjet nagyvárosok környezetének állapotáról. Természetesen mindez viszonylagos. De lássunk néhány véleményt: Moszkva Moszkvai pillanatfelvétel <• meglepett bennünket az utcák ideális tisztaságával, „jóízű" levegőjével, amelyet még 88 évesen is olyan könnyen lélegzek be - közli velünk benyomásait Nick Paul amerikai turista. „Elképzelem - mondotta Caret Bellamy, a New York-i városi önkormányzat elnöke -, milyen hatalmas erőfeszítéseket és eszközöket igényel Moszkva rendben tartása..." De lehet, hogy Moszkva kivétel? Charles Banick, Ohio állambeli képviselő, aki a Szovjetunió több ipari központjában megfordult a Pravda tudósítójának adott interjúban kijelentette: „Nagyon meghatott az önök gondoskodása a környezetvédelemről. A Szovjetunió sok országnak példát mutat, hogyan kell megvédeni a földet és az embereket." Még az olyan iparilag túlzsúfolt város is, mint Donyeck, ahol szenet bányásznak és acélt gyártanak, s ahol azt hinné az ember, szó sem lehet egészséges környezetről, ökológiailag teljesen megfelelő. Az amerikai „Jaffrey balett" művészeit kellemes meglepetés érte, amikor felkeresték a szovjet szénbányászat fővárosát; füst, korom és por, egyszóval ahelyett, ami általában a szénbányászatot, a kohászatot kíséri, az utcákon rengeteg zöld növényt, tiszta levegőt találtak, a tavak vize átlátszó és a színpompás virágok egyetlen nagy üvegházzá varázsolják a várost. Mindenesetre örvendetes, hogy a szovjet városok természeti környezetéről ilyen kedvezőek a vélemények. Mindazonáltal ez nem ok az önmegnyugtatásra. E területen a helyzet még korántsem kifogástalan. A városi hatóságok tisztában varinak azzal, hogy az ipari központokban gyakorlatilag lehetetlen a természeti környezetet eredeti állapotában megőrizni, ám célul tűzték ki, hogy az urbanizáció a lehető legkisebb kárt okozza. Nos, mit tehetnek ennek érdekében? Nem is keveset, ha figyelembe vesszük, hogy a szovjet állam már régen felszámolta a föld és a termelés egyéb eszközeinek magántulajdonát. A helyi közigazgatás - mint a város gazdája - jogosult valamennyi vállalat és gazdaság tevékenységének ellenőrzésére, a közlekedést is beleértve. Ha ezek szennyezik a környezetet, joga van egy időre beszüntetni őket vagy megtiltani a működésüket. Végül a természetben kárt okozókat adminisztratív és törvényes úton felelősségre vonhatja. Meg kell jegyezni, a városi hatóságok elég gyakran élnek is törvényes jogaikkal. Intézkedésük alapján Moszkvában az utóbbi években közel negyven - a természeti környezetre káros - vállalatot kellett felszámolni, gyakorlatilag valamennyi kisebb széntüzelésű kazánt megszüntettek, továbbá az ipari üzemeket ellátták a füstgáz és a technológiai melléktermékek megtisztítására alkalmas megbízható berendezésekkel. Leningrád megszabadult ötven ökológiailag káros üzemtől, Kamerovo és Novokuznyeck pedig hetventől. Az ország sok városában a földgáz folyamatosan kiszorítja a fa-, az olaj- és a széntüzelést. A városi hatóságoknak nagy segítséget nyújt az állami egészségügyi felügyelet. A levegőt szennyező káros vegyüle- tek koncentrációjának megengedhető határértékét szabályozó szovjet szabványok jóval szigorúbbak, mint például az Egyesült Államok hasonló szabványai. Jelenleg több mint négyszázötven szovjet városban folyik állandó ökológiai megfigyelés. A szakemberek rendszeresen összeállítják e városok víz- és levegőtisztításának, az egyes körzetek mikroklímájának és változásuk dinamikájának térképét, hogy - a kritikus helyzeteket megelőzve - idejében meghozhassák a természetvédelmi intézkedéseket. A piacorientációjú országokban a városok többsége azzal a pénzzel gazdálkodik, amelyet adó formájában szed be. A városlakók mintegy saját magukat tartják el. Ezzel szemben a szovjet városok költségvetésüknek körülbelül negyven százalékát állami támogatásként kapják, s a városi hatóságok felügyeleti területén működő vállalatok és gazdaságok is kivétel nélkül mind befizetik a városnak nyereségük egy részét. Ez biztosítja a helyi hatóságok pénzügyi stabilitását, másrészt annak reális lehetőségét, hogy a felmerülő problémákat hatékonyan megoldják. A szovjet demográfusok nem látják olyan sötétnek a jövőt, mint a nyugati országok tudósai. A tervgazdálkodás, a társadalom és az állam gondoskodása lehetővé teszi, hogy megelőzzék az urbanizációs bajokat. A modern tudomány és technika vívmányai módot nyújtanak arra, hogy a lakosság számára kellemessé tegyék a városokat, megteremtsék bennük a kedvező életkörülményeket. (Szputnyik)
