Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
TUDOMÁNY iiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiÉ TECHNIKA Az ember évszázadokon át igyekezett megfejteni az alvás és az álom titkát. A modern tudomány is komolyan kutatja ezt a problémát, de a tudósok még ma sem tudnak egyértelmű választ adni erre a kérdésre. A tudományos világban sokáig tartotta magát egynémely feltevés, amely az álom természetét és az ember életében betöltött szerepét magyarázta. Némileg eltérően ugyan, de alapjában véve az összes hipotézis egyformán olyan állapotnak tekintette az alvást, amelyben az agy pihen, a szervezet pedig e kikapcsolódás közben erőt gyűjt a másnapi tevékenységhez. Ez Így is van, ám ennek a magyarázatnak vannak bizonyos gyenge pontjai. Az utóbbi években kiderült például, hogy az agy idegsejtjeinek (neuronok) bizonyos csoportjai alvás közben sokkal aktívabban működnek, mint az ébrenlét során. Az összes ellentmondás feloldására és számos kérdés megválaszolására azonban csak akkor nyílt lehetőség, amikor felfedezték, hogy az alvás két teljesen eltérő szakaszra oszlik: egy úgynevezett lassú, és egy gyors vagy másnéven paradox-alvási fázisra. Épp ez utóbbi alvásszakasz röpíti az embert a látomások csodás, titokzatos jelképrendszerű, varázslatos világába, az álmok birodalmába. Bár a lassú alvás szakasza megfelel az alvásról alkotott klasz- szikus elképzeléseknek (az agy bioelektromos tevékenységét jelző hullámok lassúak és egyenletesek; csökken az izmok tónusa, a pulzus és a légzés lelassul, a szem mozdulatlan), a gyors alvás során a kép ezzel homlok- egyenest ellentétes, inkább az ébrenlétre emlékeztet. Ha az embert felébresztik a gyors alvásból, jól emlékszik álomképeire, s gördülékenyen el is tudja mesélni azokat. A lassú alvás azonban szinte kitölti az álomképeket, az ilyenkor felébresztett ember képtelen felidézni álmait. Kísérletileg bizonyított tény, hogy a lassú alvás során, főként az utolsó szakaszokban - ezt delta-alvásnak nevezik - a szervezet valóban pihen. Ha az éj folyamán nem következik be a delta-alvás, az ember másnap reggel fizikailag kimerültén, lelkileg fásultan ébred. Milyen szerepet tölt be viszont a gyors alvás? Miért van szüksége az embernek (és tényleg van szüksége rá) az alvás közbeni aktivitásra? Talán nem elegendő a nappal? Néhány évvel ezelőtt az egyesült államokbeli bostoni egyetem munkatársai - R. Greenberg és Ch. Peerlman - azzal a feltevéssel álltak elő, amely szerint az ember az álmodással kisért gyors alvás révén alkalmazkodik a szokatlan nappali helyzetekhez, és sajátítja el azt az ismeretanyagot, amelynek befogadására különben nem lenne képes. Persze a legfontosabb az, milyen jellegű problémák foglalkoztatták elalvás előtt. Kizárólag ezek határozzák meg az álmok tartalmát és a központi ideg- rendszer állapotát. Minden ember különböző, így mindenki másként reagál az életben kialakuló konfliktusokra, és egyénre szabott a lelki védekező mechanizmusa. Vagyim Rotenberg, az orvostudományok doktora, a Szovjetunióban nemrég megjelent „Az alvás adaptív funkciója“ című könyv szerzője és Viktor Arsavszkij, az orvostudományok kandidátusa egy évig vizsgálta beteg és egészséges emberek magatartását és érzelmi reakcióit, majd két csoportra osztotta őket: azokra, akik aktivan keresik a nehéz helyzetből kivezető utat, és azokra, akik nem rendelkeznek ilyen képességgel. Az utóbbiak ilyen vagy amolyan okokra hivatkozva nem keresik a megoldást, s ezáltal nemcsak idegrendszerüket sodorják veszélybe, hanem egészségüket is. Az utóbbiak hajlamosak a különféle betegségekre, az aktívak fajtája sokkal kevésbé. Számos súlyos rendellenesség - például szív és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás - gyakran épp arra vezethető vissza, hogy az illető passzívan viselkedik stresszhelyzetekben, felhalmozódik benne sok negativ emóció. Csak az állandó kiútkeresés, a mindennapos, soha nem szűnő próbálkozás szolgálhat pszichikai védelemként, csak az segíthet át a lelki megrázkódtatásokon. Ezek ellen ugyanis egyikünk sincs bebiztosítva. A kiútkeresés, a stresszhelyzetekkel való megbirkózás képessége különféleképpen nyilvánul meg az embereknél. Lehet az az egyszerű menekülés, vagyis olyan tevékenység, amelynek célja a konfliktushelyzetek és a veszélyek elkerülése. Nem ritkán - s ezt sokan saját tapasztalatukból tudják - a lelki megrázkódtatást az ember a hozzá közel álló személyen igyekszik levezetni, ekként próbál enyhíteni a feszültségén. Az ilyenféle agresszivitást a környezet nem helyesli, de az illető érezhetően megkönnyebbül általa. Ma már a kiútkeresés eme formáival állítják párhuzamba a tudósok az álomképekkel kisért gyors alvást. Rájöttek egy meglepő összefüggésre: a gyors alvás során az agyban éppen olyan változások mennek végbe, mint a kiútkeresés során. A gyors alvás tehát mintegy pótolja az aktiv keresés hiányát, ez a szervezet végső tartaléka abban a harcban, amelyet a kedvezőtlen körülményekkel szemben folytat. A depresszióban és neurózisban szenvedő betegeknek valószínűleg ezért van szükségük a gyors alvás időtartamának meghosszabbítására. A rendkívül súlyos megrázkódtatások vagy a kilátástalannak tűnő helyzetek időnként több napig vagy több hónapig elhúzódó letargikus alvást is előidézhetnek. Érdekes, hogy az alvásnak ez a formája külsőleg a halálra emlékeztet, viszont az agy enkefalográfiai (EEG) vizsgálati adatai ilyen esetekben olyanok, mint az ébrenléti állapotra emlékeztetőek. Közismert, hogy a bal oldali agyfélteke a logikai gondolkodást, a jobb oldali pedig a képi gondolkodást irányítja. Abban az esetben tehát, amikor a logikai gondolkodás már nem képes megbirkózni a konfliktussal, az alvó agy a képi gondolkodáshoz fordul segítségért. Ilyenkor a logikai gondolkodás lévén megoldhatatlannak tűnő helyzet elveszíti végzetes voltát, más, enyhébb színezetben jelenik meg. Az összeegyeztethetetlen ellentétek ideiglenesen kibékülnek, az antagonizmus feloldódik. Ez a pszichikai-élettani mechanizmus magyarázza álomképeink szinpompás kockáit, amelyekben olyannyira burjánzanak az érzelmek, s oly kevés tere van az értelemnek és a logikának. Ráadásul minél kevesebb az összefüggés az álmok tartalma és belső lelki konfliktusaink között, annál nagyobb az esély arra, hogy meg tudunk szabadulni tőlük. Ha az ember gyakran álmodik, és el is tudja azokat mesélni, ez azt jelenti, hogy a gyors alvás sikeresen teljesiti feladatát. Ha viszont a kiútkeresés nem vezet eredményre, az éjszakai alvást rémálmok kisérik. Az álmok összefüggéstelensége és szaggatottsága annak a jele, hogy a keresés zsákutcába torkollik, s gyakran kell más irányban próbálkozni. A kutatások igazolják, hogy néha, lassú alvás során is előfordulnak ilyen álmok. A tudósok erről azt mondják, hogy a lassú alvást időről időre gyors alvási elemek tarkítják, s az álomképekből nem törlődnek ki teljesen azok az élmények, amelyeket a gyorsalvási szakaszokban szerzett az ember. Egyelőre mindez csak feltevés, igazolása további kutatásokat igényel. Azt viszont már most is határozottan állíthatjuk, hogy a lassú és a gyors alvás elengedhetetlen alkotóeleme annak az egésznek, amely az ember teljes értékű pszichikai és fiziológiai egészségét biztosítja. (Szputnyik) AZ ÁLMOK VILÁGA am ÚJ szú 17 Balkezesek: Az ember életformája - a kézfogás módjától kezdve egészen a közúti közlekedésig - emberemlékezet óta a jobbkezesek adottságaihoz igazodik. Olyannyira, hogy a balkezesek is kénytelenek ehhez a rendhez alkalmazkodni. Néha fogalmuk sincs róla, hogy bal kezük voltaképp ügyesebb. A jobb- és balkezesség megállapítására sokféle próbát használnak. Az alábbiakban felsorolunk néhány egyszerű tesztet. Gondolkodás nélkül, gyorsan kulcsoljuk össze két kezünk ujjait. Akárhányszor ismételjük ezt a prór bát, felülre mindig a „vezető“ kéz hüvelykujja kerül, jobbkezeseknél a jobb, balkezeseknél a bal hüvelykujj. Most próbáljuk meg fordítva elvégezni ugyanazt a műveletet. Ez némi előkészületet - latolgatást - tesz szükségessé, és ez a kéztartás eléggé kényelmetlen. „Napóleon-póz“. Gyorsan, gondolkodás nélkül fonjuk össze két karunkat a mellünkön. A jobbkezeseknél többnyire a jobb kézfej simul rá először a bal alkarra, s csak utána kerül a bal kézfej a jobb felső karra. A próba szándékos „fordított“ megismétlése sokkal lassabban ügyetlenebből megy. Taps. Figyeljük meg, ki hogyan szokott tapsolni. Feltűnik, hogy a „vezető“ kéz tevékenyebben „dolgozik“, a másik kéz pedig szinte ugyanabban a helyzetben marad és jóval kevésbé aktív. A gyermekek megfigyelése során sajátságos módszereket kell alkalmazni: itt az a fontos, hogy a feladat játékos, illetve versenyszerű legyen, és a kicsik ne is sejtsék a foglalkozás tulajdonképpeni célját. Megemlítünk néhány ilyen feladatot: Tábla törlése. A gyereket arra kérik, hogy kapja el röptében az odadobott törlőrongyot, törölje le a táblát, s dobja a rongyot egy tőle négy-öt lépésnyi távolságra levő kosárba. A balkezes gyermek minden műveletet csakis bal kézzel végez. Zsetonok dobozba rakása. Az aktiv mozdulatokat itt is a „vezető“ kéz végzi, a másik pedig csak a dobozt tartja. Padlón levő tárgy felemelése. Ezt is legtöbbnyire a „vezető“ kézzel végzik. Ha a szülő észreveszi, hogy két-hároméves gyermeke bal kezével eszik, esetleg ezzel színezi a képeket, se sorolja elhamarkodottan gyorsan a balkezesek közé: a két kéz többé-kevésbé végleges asszimetriája ugyanis a gyermekeknél csupán négyéves koruk betöltése után alakul ki. Aggodalomra azonban akkor sincs ok: a balkezesség ugyanis nem betegség, nem okoz zavart, sem gondot. (Nauka i zsizny) A szovjetunióbeli Uljanovszkmebely bútorgyárban a termelési berendezések korszerűsítésével négyszeresére növelték a termelést, s az elmúlt évben elért munkatermelékenység kétszerese volt a többi bútoripari vállalatnál elért szintnek. Az uljanovszkiak az ötéves tervidőszak első négy évében 16,5 millió rubel értékű árut termeltek terven felül. A korszerűsítést folyamatos termelés közben hajtották végre. Az üzemet korszerű NDK és szovjet gyártmányú automatizációs berendezésekkel látták el, s ezek felszereléséhez NDK-beli szakemberek is segítséget nyújtottak, a felvételen Vlagyimir Orlov és Pjotr Petrukov az egyik NDK-ból származó automatikus berendezést kezeli. x (A ŐSTK telefotója) Érdekességek, újdonságok IONIMPLANTÁCIÓS FELÜLETI KEZELÉS Az ionbombázásnak nevezett eljárást eredetileg félvezetők gyártására fejlesztették ki. Az angliai Harwell laboratórium kutatói megállapították, hogy az eljárás fémek felületi kezelésére is felhasználható, ami növeli azok szívósságát, keménységét és kopásállóságát. A nitrogénionokkal „beszórt“ acél például tízszer kopásállóbb lehet. Az eljárás lényege a következő: bizonyos atomokat addig bombáznak elektronokkal, amíg azok elektromosan töltött ionokká alakulnak át, majd átáramoltatják egy elektromos mezőn, és ott felgyorsulva nagy sebességgel „rálövik“ az adott fém felületére. Az Így implantált ionok vegyileg és fizikailag kötődnek a bombázott anyaghoz, amelynek felületét újszerű ötvözetté alakítják át. Az implantált nitrogén például nitridnek nevezett kemény, erős ötvözetet létesít. Az anyagba lövellt ionok a korrózió lehetőségét is csökkentik, mivel egyrészt növelik az ötvözet korrózióellenállását, másrészt lezárják az oxigénnek az anyagba való bejutásához vezető utakat. Az eljárást főleg süllyesztékek, alakitószerszámok és csapágyak gyártásánál alkalmazzák. KADMIUMÁRTALOM - DOHÁNYZÁSBÓL A mérgező hatású kadmium nehézfém főleg a vesekéregben halmozódik fel a szervezetben. Az NSZK-beli erlangen-nürnbergi Egyetem kutatói megállapították, hogy a dohányzók vesekéregében jóval több a kadmium, mint a nem dohányzókéban. A kutatók ezt a következtetésüket boncolási adatokból vonták le. A dohányban aránylag sok a kadmium, s a szervezet ötször-hatszor többet halmoz fel belőle, mint az élelmiszerekben előforduló kadmiumból. Noha a kutatók szerint a vesékben felhalmozódó kadmium mennyisége nem közelíti meg azt a töménységet, amely a veséket károsíthatná, mégis szigorú intézkedéseket követelnek az esetleges kadmiummérgezés megelőzésére. A sajtgyártáshoz szükséges oltóanyagok behozatalának több mint ötven százalékos csökkentését teszi lehetővé az az eljárás, amelyet a Prágai Élelmiszeripari Kutatóintézel, valamint a Kyjei Tejipari Kutatóintézet munkatársai, doc. ing. Miroslav Dédek DrSc. és ing. Vladimir Huska, Csc. fejlesztettek ki. Az eljárás lényege az, hogy a borjúk gyomrában képződő oltóenzimeket ún. ,,in vivo“ módszerrel, vagyis élő állatoktól nyerik. Éddig csak a levágott borjúk gyomrából termelték ki ezeket az értékes anyagokat. A nevezett kutatókat a nemzetközi viszonylatban egyedülálló módszer kifejlesztéséért a Klement Gottwald Állami Díjjal tüntették ki. Az új eljárás csaknem harmincszorosára növeli az oltóanyagok hazai termelését. A felvételen Miroslav Dédek és Vladimir Huéek a pepszingyártás folyamatát ellenőrzi. 1985. IX. 6.
