Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-16 / 33. szám

JXZÚ és gazdaságuk felbomlasztására töre­kednek. így például tüzetes elemzést követően valamely szocialista ország előtt „meg­nyitják“ piacuk egy részét. így például csábító ajánlatot tesznek olyan területen, amelyen az adott ország a többi szocia­lista államnak fontos szállítója. Kiszámí­tották, hogy ajánlatuk elfogadásával ez az ország nem teljesítheti szerződéses kötelességeit a többi szocialista partner­rel szemben, s ezzel - ez a legkevesebb - nehézségeket idéz elő. Ennek során a nacionalizmusra és arra teszik tétjüket, ’hogy érvényesül a „minden szentnek maga felé hajlik a keze" elve. Brzezinski úr a szocialista országok­ban a céltudatosan, de elővigyázato­san ösztönzött, mondhatnék, eltitkolt változások folyamata fejlesztésében nemcsak a gazdaság területére gondolt, hanem az ideológiára, a politikára és a kultúrára is. Mindenütt le kellene játszódnia a mar­xizmustól és az alapelveitól az opportu­nizmus, a revizionizmus, a pragmatiz­mus, a kispolgáriasság, a nacionalizmus stb. irányában való elpártolás feltűnés nélküli folyamatának. A függetlenség színjátéka Ezt a célt követve a „kelet-európaiak­nak" minden lehetőséget meg akarnak adni, hogy részt vegyenek különféle „tu­dományos" akciókban, szemináriumo­kon, tanácskozásokon, intézmények munkájában stb., hogy így felébresszék bennük az „európaiságot". A másik ol­dalon pedig céljuk ösztönözni ezt a folya­matot. Ebben - Brzezinski szerint - az Amerikai Egyesült Államoknak nem sza­badna kicsinyesnek lennie, s nemcsak el kellene tűrnie Nyugat-Európától azt, hogy - formálisan - színleg önállóan, az Egyesült Államoktól függetlenül lépjen fel, hanem erre ösztönöznie is kellene. Egyszóval Kelet-Európa népei elótt vala­miféle színházat kellene játszania az Ame­rikai Egyesült Államoktól való független­ségről, hogy kiváltsa Kelet-Európábán a Szovjetuniótól való elszakadás törek­vését. Az ilyen színházzal már vannak ta­pasztalataik. Emlékeztessünk csak arra a programra, amellyel a spanyol szocia­listák mentek a legutóbbi választások elébe. Ennek fó pontja a NATO-ból való haladéktalan kilépés volt. A választási győzelem után e pont megvalósítását szüntelenül elodázták. A szocialista párt vezetői a szélkakast fokozatosan a NA- TO-ban maradás irányába állították. Hosszas huzavona után erről népszava­zásnak kell döntenie. Csakhogy a szocia­lista kormány elnöke már e tekintetben is megnyitotta a hátsó kaput. Újságírókkal közölte, hogy még ha a népszavazás a NATO-ból való kilépés mellett is dönte­ne, ezt az eredményt nem ismerhetné el, ha a népszavazásban nem venne részt megfelelő számú ember... S így tovább játsszák a függetlenséggel és a demok­ráciával kapcsolatos színjátékot! A figyelmes olvasó nyilván tudja, mi­lyen sok elmarasztaló szó hangzott el a belga kormány és az uralkodó párt soraiból is az amerikai cirkáló rakéták belga területen való telepítését illetően. Mi több, még a miniszterelnök sem tanú­sított rakétákat pártoló határozott állás- foglalást, amikor hivatalos látogatása so­rán Washingtonban beszédet mondott a Fehér Ház előtt. Inkább ellenkezőleg. Akkoriban a kormánypárti sorokból nyug­tató szavak hangzottak el, miszerint nem engednek a nyomásnak, önálló döntést hoznak. Ezzel egyidejűleg azonban elő­készítették a gyors csapást. A kormány villámgyorsan döntött, mégpedig abban a pillanatban, amikor az Amerikai Egye­sült Államokból Belgiumba tartó repülő­gépek fedélzetén már ott voltak a raké­ták. Csakhogy a kormány erről idejében, már régen tudomást szerzett! S ehhez hasonlóan a nyilvánosság számára vá­ratlan gyorsasággal döntött a belga par­lament is. Ezt a taktikát ezért választotta, hogy a belga nyilvánosság zöme által támogatott békeeróket kész tények elé állítsa, úgyhogy képtelenek legyenek a szervezkedésre. Egyszóval, színházat játszottak arról, hogy „vizsgálat tárgyává tesznek" minden vonatkozást, „önálló“ döntésre törekednek, „nem hódolnak be" az Amerikai Egyesült Államok nyo­másának, jóllehet valójában már régen minden eldőlt, és csak a megfelelő pilla­natra vártak. Hasonló forgatókönyvhöz igazodnak Hollandiában is. S Brzezinski úr terve szerint ilyen szín­házat kellene egész Nyugat-Európának játszania a kelet-európai szocialista or­szágok előtt. ítéljék meg Brzezinski úr legújabb ter­vének alapvető pontjait: 1 1. „Jalta hagyatékának nyilvános elvetése.“ (Ezzel szabaddá akarják ten­ni a kezüket, megnyitni az útját a második világháború eredmédnyei felülvizsgálatá­nak, és meg akarják teremteni az ezt pártoló közvéleményt.) 2. „Megerősíteni a helsinki Záróok­mánnyal kapcsolatos kötelezettsége­ket“ (Ennek célja, hogy a szocialista országok ne ijedjenek meg már a kezdet kezdetén.) 3. „Nyugat-Európának törekednie kellene arra, hogy megteremtse a kü­lönféle összeurópai intézményekben a kelet-európai részvételnek minél több alkalmát... A kelet-európaiakat nyugodtan, de rendszeresen buzdítani kellene, hogy - kezdetben akár megfi­gyelőkként - nagyobb részt, vállaljanak az olyan szervek tevékenységéből, ami­lyen az ún. Európa-parlament, avagy számos szakosított technikai ügynökség. Nyilvánvalóan egész Európa érdeke Ke­let-Európábán támogatni az európai szellemet (Európai szellem = kapitaliz­mus - F. K. megjegyzése), és támogatni Kelet-Európa nagyobb elismerését... E tekintetben azonban sürgető fontossá­gú az új, erélyes ösztönzés." 4. „Európának (értsd ezalatt a tőkés Európiát - F. K. megjegyzése) nagyobb segítségben kellene részesítenie azo­kat a kelet-európaiakat, akik cselekvő­én harcolnak Kelet-Európa politikai emancipációjáért“ - (Brzezinski úrra ki­ábrándítóan hat az, hogy a szocialista országokban a bomlasztó elemeket egyelőre nyíltan csak az Egyesült Álla­mok támogatja. A lengyel Szolidaritás támogatásáért egyelőre csak a francia szervek érdemelték ki dicsérő szavait). 5. „Ideje újra gyökeresen fontolóra venni a Nyugat biztonságának kap­csolatát egész Európa politikai válto­zásaival.“ (E tekintetben milyen célt kö­vet? Azt, hogy Nyugat-Európa vállaljon felelősséget szárazföldi védelméért. Az amerikaiak csak az ún. nukleáris ernyőt tartanák meg maguknak. Különben rész­ben kivonulnának innen, hogy ezzel az „önálló" Nyugat-Európa illúzióját kelt­sék...) Gondolatot szülő jámbor óhaj Ez a lényege Brzezinski úr tervének. Abban reménykedik, hogy lassú, eltűnés nélküli teljesítése során, az idő múlásával szervesen fejlődni fog az a „nagyobb" (vagyis tőkés) Európa. De ó maga sincs teljesen meggyőződ­ve ennek a törekvésnek az eredményes­ségéről. Erről szólva a „feltételezhetően" fogalmat alkalmazza. Azzal számol, hogy a szocialista államok nem fogják ölbe tett kézzel szemlélni az így szervezett folya­matot. Hány ehhez hasonló tervnek voltunk már a tanúi! Hány bizonygatta közülük, hogy a helyzet tüzetes elemzésére épül! Csakhogy a világ helyzetének pontos elemzésére nem alkalmasak a tőkés mércék. Azpk, akik nem értették meg korunk jellegét, fő erőinek szerepét és helyzetét a társadalmi fejlődésben, glo­bális méretekben sohasem becsülhetik fel helyesen az eredményt. Itt a gondolat atyja csupán a jámbor óhaj. Bármennyire is körmönfont módszere­ket ötlenek ki céljuk elérésére, egy dolog világos: bomlasztó politikájuknak sikerre nincs reménye, ha ehhez mi magunk nem teremtjük meg az előfeltételeket. Teljesen egyetértek azzal, amit Marian Orzechovski lengyel elvtárs fogalmazott meg 1982-ben a Kommunyiszt folyóirat­ban. Nézetem szerint szavai nemcsak a lengyelországi válságra vonatkoznak: „A lengyelországi válság semmiképp sem a szocialista eszmék válsága, sem a létező szocializmus válsága. Ez első­sorban következménye a társadalmi va­lóság tudományos marxista-leninista ér­tékelésétől való elhajlásnak, következ­ménye a szocializmus elvei megszegé­sének és elsősorban annak, hogy idejé­ben nem tártuk fel az ellentmondást az egyik oldalon a termelőerők fejlettségi foka és a társadalmi tudat színvonala, a másik oldalon az irányítás módszerei és a gazdasági struktúrák, illetve a hata­lom gyakorlásának módja között". Más szavakkal fejezte ki ezt annak idején V. I. Lenin, hangsúlyozva, hogy a kommunizmus nagy műve vereségét csak a saját hibáink idézhetik elő. Ha hibáinkat önmagunk előtt nem kendőz­zük' és nem hallgatjuk el, hanem tárgy­szerűen reagálunk rájuk, akkor a Brze­zinski urak legmegfontoltabb tervei is mindig csupán álmok lesznek! S Brze­zinski úr mérget vehet arra, hogy ez így lesz! Nincs a sikerre esélye annak a törek­vésnek, hogy visszavágjanak a nagy ok­tóberi szocialista forradalomért, a máso­dik világháborúban és a Vietnamban el­szenvedett vereségért, az imperializmus gyarmati rendszere szétzúzásáért. A tör­ténelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni! FRANTIŐEK KUDRNA antikommunisták tudatosítják, hogy a nemzetközi erőviszonyok közepette egyre kisebb reményük van arra, hogy nyílt agresszióval szerezzék vissza elvesztett pozícióikat. Ezért az erőszakot - amelyről nem akarnak és nem tudnak lemondani - egyre gyakrabban kapcsolják össze az ideológiai küzdelemmel és diver- zióval, azzal a törekvésükkel, hogy a szocia­lista országok közösségét és a nemzetközi kommunista mozgalmat belülről bomlasz- szák. Ebben a törekvésben az imperializmus­nak jelentős segítséget nyújt az opportuniz­mus, amely a burzsoázia ideológiájának és politikájának akarja alávetni a kommunista munkásmozgalmat. A közös erőfeszítések célja a nacionaliz­mus támogatása és felélesztése a szocialis­ta országokban azért, hogy ezáltal politikai­lag és ideológiailag gyengítsék a szocialista országokat, megbontsák internacionalista kapcsolataikat és együttműködésüket. Egyúttal arra törekednek, hogy nacionalista és opportunista irányzatokat teremtsenek és támogassanak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, csoportokra és egy­mástól elszigetelt pártokra bomlasztva a mozgalmat. Ennek alapján kedvező felté­teleket akarnak teremteni az imperializmus küzdelméhez a nemzetek forradalmi és ha­ladó demokratikus fejlődése ellen. Éppen ezért a marxista-leninista ideoló­gia és politika által az antikommunizmus, opportunizmus és revizionizmus ellen folyta­tott eredményes küzdelemnek egyik fontos követelménye a nemzetiségi politika legidő­szerűbb elméleti jés gyakorlati kérdéseinek, az osztály-, nemzeti és internacionalista szempont viszonyának tudományos magya­rázata és megoldása. A nemzetiségi kérdés burzsoá és opportu­nista megközelítésének közös jellemzője, hogy tagadja azokat a vívmányokat és sike­reket, amelyeket a szocialista országok értek el a nemzetiségi politikában. A marxista-le­ninista ideológia bírálói abszolutizálják s gé­piesen a szocialista országokra is applikálják a tőkés országok nemzetiségi ellentmondá­sait. Ezeket az ellentmondásokat a nem osztály szempontból értelmezett társadalom „örök és változtathatatlan" tulajdonságainak tartják. Az antikommunisták és az opportunisták tehát a társadalom osztályproblémáit, ha különböző formában és érveléssel is, de alárendelik a nemzetiségi kérdésnek. A tör­ténelem mozgató erejének nevezik a nacio­nalizmust. Az osztályharcot is például úgy próbálják jellemezni, mint a nacionalista erők ösztönös összecsapását. Szerintük nincs lé­nyegesebb eltérés az osztályharcok résztve­vői, vagyis a proletariátus és a burzsoázia között. Megpróbálják befeketíteni és elferdíteni a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országának internacionalista politikáját. Arra törekszenek, hogy azonosítsák az imperia­lizmus soviniszta és expanziós politikájával. Az egyes nemzetek és államok burzsoázi­ájának és proletariátusának nacionalista egységéről, a kommunista mozgalom és a szocialista országok sovinizmusáról és nacionalizmusáról terjesztett mítoszok az imperializmus egyik fő fegyverévé válnak a létező szocializmus, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom ellen folytatott harcban. A mai nacionalizmus elméleti kiinduló­pontja - akár a burzsoá, akár az opportunis­ta ideológia és politika formájában - a leni- nizmus általános érvényességének tagadá­sa. Az ún. fiatal Marxhoz való „visszatérést" hirdetve a leninizmust sajátságos „orosz" jelenségnek nevezik, amely nem alkalmas arra, hogy más országok elméletéül szol­gáljon. A leninizmus tagadása az antiszovjetiz- mus, a mai antikommunizmus és opportuniz­mus egyik legfontosabb formájának elméleti alapja. Ennek alapján dolgozzák ki a „nem­zeti szocializmus", a „nemzeti kommuniz­mus", a „nyugat-európai marxizmus" külön­féle nacionalista modelljeit. Ebből indultak ki a csehszlovák opportu­nisták 1968. és 1969. évi politikai koncepciói, az „emberarcú szocializmus", a „demokrati­kus szocializmus", az „autentikus marxiz­mus" stb. modelljei. A nacionalizmus elméleti alapja a társa­dalmi fejlődés nemzeti tényezőjének eklekti­kus és metafizikus abszolutizálása. A nacio­nalizmus éppen az antileninizmusban gyö­kerezik. Társadalmi alapját az imperializ­musnak az a törekvése képezi, hogy saját országában megerősítse az egységes gaz­dasági rendszert, ami egyrészt lehetővé te­szi saját nemzetének kizsákmányolását, másrészt megteremti a feltételeket más nemzetek feletti uralmához, természeti gaz­daságuk és munkaerejük kizsákmányolá­sához. xxx A nacionalizmus minden formájának kiin­dulópontjaként szolgál a „nemzeti egység­re" vonatkozó áltudományos elmélet. Emer­son amerikai szociológus például azt állítja, hogy a nemzetet a különböző társadalmi helyzetű emberek csoportja képezi. Ezeket az embereket a társadalom iránti azonos szubjektív viszony egyesíti és ez a viszony idézi elő a nemzeti érzelmeket. Az egyes nemzetek közti viszonyt viszont született ösztönök szabályozzák, amelyeket a kölcsö­nös elidegenedés jellemez. A társadalmi küzdelmek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a nacionalizmus a valóság­ban nem a nemzet egységére törekszik, hanem éppen ellenkezőleg, a dolgozók egy­ségének és internacionalista kapcsolatainak bomlasztására. Az antikommunista és opportunista ideo­lógia törekvése, hogy a burzsoá kozmopoli- tizmust „valódi internacionalizmusként" tün­tesse fel, az imperializmus konkrét politikájá­nak tanúsága szerint a proletár és szocialista internacionalizmus ellenpólusát és tagadá­sát jelenti. A proletár internacionalizmus a naciona­lizmustól eltérően a társadalmi fejlődés ob­jektív törvényszerűsége, amely szerint bár­melyik ország munkásosztálya csak saját erőből, de ugyanakkor a többi országok munkásosztályával szövetségben döntheti meg a burzsoázia uralmát és építheti fel a szocialista rendszert. A marxizmus-leninizmus meghamisitói. a létező szocializmus ellenségei azt akarják bizonyítani, hogy a kommunista mozgalom és történelmi céljai ellentétben állnak a dol­gozók tömegeinek nemzeti érdekeivel és hazafiságával. Ezek az állítások nem felelnek meg a tör­ténelmi valóságnak. A marxizmus-leniniz­mus a nemzetek egyik legmélyebb érzelmé­nek tartja a hazafiságot. Lenin szerint „a hazafiság egyike a legmélyebb érzéseknek, mely elkülönült hazánk évszázados és évez­redes fennállása során gyökeresedett meg". (Lenin Müvei, 28. kötet, 184. oldal) Lenin ugyanakkor azt mondja, hogy a haza és a hazafiság fogalomnak az egyes történelmi korszakokban eltérő társadalmi tartalma van. Szerinte a haza bizonyos politikai, kultu­rális és társadalmi környezetet jelent, amely­nek döntő szerepe van a proletariátus osz­tályharcában. Ezért az osztályokra osztott társadalom­ban nem várható el, hogy mindenki egyfor­mán viszonyuljon a kialakult politikai, kulturá­lis és társadalmi légkörhöz, pedig a burzsoá ideológia éppen ezt az egységes viszonyt tekinti az „igazi hazafiságnak". Amikor erről beszélünk, a burzsoá és opportunista teore­tikusok azzal vádolnak bennünket, hogy a munkásosztály és -mozgalom közömbö­sen szemléli a haza sorsát, amikor a burzso­ázia van hatalmon. Ez értelmetlenség. A tör­ténelem bizonyítja, hogy például Csehszlo­vákia Kommunista Pártja már a kapitaliz­musban a társadalmi fejlődés vezető prog­resszív ereje volt és küzdött a nemzet több­ségének érdekeiért. xxx A marxista-leninista értelmezés helyes­ségének, internacionalista és hazafias 'é- nyegének tudományos és gyakorlati-politikai igazolását jelenti a nemzeti kérdés megoldá­sa a szocialista Csehszlovákiában. A szocia­lizmus győzelme után a CSKP vezetésével alapvetően megváltozott hazánkban a nem­zetek és a nemzetiségek viszonya. A fejlett szocialista társadalom építésében egyesülő csehek, szlovákok, magyarok, ukránok, len­gyelek és németek egyformán viszonyulnak szocialista hazájukhoz. A proletár és szocialista internacionaliz­mus elveiből indul ki a CSSZSZK aktiv tevékenysége a KGST-ben, amely a szocia­lista nemzetközi munkamegosztás törvény- szerű, objektív folyamatát jelenti. Napjainkban az osztályharc szükségszerű része a szocialista közösség nemzeteinek katonai védelme az imperializmus agresszív és militarista erőivel szemben. Ezt a felada­tot a Varsói Szerződés teljesíti, amely szo­cialista katonai szövetség, a szocialista inter­nacionalizmus új formája. A CSKP kül- és belpolitikájának sikereit az tette lehetővé, hogy szocialista hazánk élete alapvető kérdéseinek megoldásakor a mar­xista-leninista, internacionalista álláspontból indulturik ki, mivel - amint Lenin is mondotta - bármilyen fontos kérdés megoldása során az erők az osztályok szerint és nem a nem­zetek szerint csoportosulnak. A CSKP politikájában mindig szem előtt tartotta ezt az alapelvet. Ebben rejlik szilárd­sága, sikerei és meggyőző ereje. Dr. MIROSLAV HANZEL, kandidátus Az ideológiai harc és a nemzetiségi kérdés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom