Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-09 / 32. szám
ÚJ szú 985. Vili. 2. Egy délelőtt Renczés Sándorral fásokban is. Nekem szívügyem a fiatalok beilleszkedése, eredményes pályakezdése. Azt tartom, hogy parancsokkal nem lehet nevelni, meg kell adnunk a fiataloknak a tévedés jogát is. Tudja, érezze az ifjú szakember, egy vétlen tévedésért még nem váltjuk le, nem kövezzük meg, hiszen aki dolgozik, az tévedhet is. Persze, aki mind eredményesebben akar munkálkodni, az okul is a hibáiból, s igyekszik elkerülni azokat.- Manapság már úgy lehet módosítani az ismert mondást, hogy a jó szakember a holtáig tanul. Nekünk is lépést kell tartanunk a fiatalokkal, a kor követelményeivel. Aztán nemcsak az iskolapadokban tanul az ember, hanem például tanulmányutakon, s ha nyitott szemmel jár, akkor még a kirándulásokon is: mit lehet jobban, korszerűbben, tisztábban csinálni, hogyan lehet kultúráltabban dolgozni, élni. Fontos dolgok ezek a mai világban. Melegség suhan át az arcán, amikor a családjáról kérdem:- Két fiam és egy lányom van, és már hét unokám. Gyermekeim, s azok élettársai is itt dolgoznak a szövetkezetben. Jó érzés látni, hogy Sándor, Zsuzsi és Mihály is ebben a szövetkezetben találta meg boldogulását. Az unokákkal játszani, beszélgetni meg kimondhatatlan öröm, nekem a legkellemesebb időtöltés.- Mivel foglalkozik még szabad idejében?- Fél ötkor kelek, estig nemigen van megállásom, legfeljebb vasárnap. Szeretem a tévét, a háborús filmeket és a köz- gazdasági vitákat. Azokat különösen nagy érdeklődéssel nézem, sokat tanulok belőlük. Esténként meglátogatnak a barátaim. Az is kedvenc és úgy vélem, hasznos időtöltésem, amikor velük beszélgetek a világ dolgairól, s mindarról, ami érdekel bennünket. Jót tesz, ha az ember rendszeresen fölfrissíti az agyát meg a látókörét új információkkal, szém- léletekkel, véleményekkel. Délre jár, amikor elhív bennünket megtekinteni a szövetkezet emlékszobáját, ízlésesen elrendezett anyag, beszédes és meggyőző dokumentumok láthatók a múltról és a jelenről. Elidőz egy-egy tabló előtt, emberekről, egykori kollégákról, harcos társakról, példát, utat mutató elődökről beszél. Nehéz, de dicső kor résztvevőiről, tanúiról. Aztán az órájára néz:- Ideje kimenni, megnézni, mit végeztek a kombájnosok. Ha kedve van, tartson velem. Kint a földön a kombájnosok tömören válszolnak az elnök kérdéseire. A hangnemből kiérződik, nem főnöküknek, hanem közülük való embernek tartják az elnököt. Ez pedig olyan megbecsülés, amit csak kiérdemelni lehet, kierőszakolni nem. Jövünk visszafelé a szolgálati gépkocsin, Renczés Sándor kinéz az ablakon, aztán rám tekint:- Higgye el, kerékpáron minden más. Nincs annál szebb érzés, mint beszippantani a hajnali mező illatát, végigkerekezni a még csöndes határban, aztán az ébredező faluban, újra meg újra gyönyörködni a rendezett utcákban, a szebbnél szebb házakban. Ez is a mi munkánk, verejtékünk eredménye. Utána elégedet-' tSn, boldogan lép be az ember az irodába, mert látja, tudja: mindezért érdemes volt, s érdemes ma, meg holnap is fáradságot nem ismerve munkálkodni... SZILVÁSSY JÓZSEF Amit csak kiérdemelni lehet... H alk léptekkel jött, kézfogása férfias, kemény.- Késtem néhány percet, de most nincs fontosabb az aratásnál. A földeken jártam. És folytatja ízes, tömör mondatokban, hogy a harapós tél ellenére szép a gabona, a kukorica már a címerét hányja, csak a szőlő mutat szomorú képet, nagyon megsínylette a hideget. Átnézi az asztalán tornyosuló napi postát, olvasgatja, kommentálja a hivatalos leveleket, a baráti üdvözleteket, s egyszercsak földerül az arca:- Ez már igen! Itt az értesítés, az elmúlt hónapban leadott tej mind első osztályú volt. Na,-ez a mai nap igazán jól kezdődik! Elmondja, miért az öröm. A felsőpato- nyi (Horná Pofon) Vörös Csillag Efsz évente majdnem 4 millió liter tejet ad le, s ha a minőség nem első osztályú, akkor érzékeny anyagi veszteség éri a szövetkezetei. Mint ahogy az meg is történt néhány hónapja.- Én mindig azt tartottam, hogy szép szóval többet elér az ember, de néha azért föl kell emelni a hangot, a jó vezetőnek ki kell mondania, hogy márpedig nem, igy nem lehet tovább dolgozni! Hosszú idő után nemrég tettem igy, amikor romlott a tej minősége. Szigorú, de igazságos döntéseket hoztunk, s láthatja, a javulás, az eredmény nem maradt el. Aztán arról beszél, a jó döntések alapja az, hogy gyors és pontos információkat kapjon a vezető. Náluk minden délután háromkor megbeszélést tartanak. Ott van a növénytermesztés és az állattenyésztés vezetője, a takarmáynos, részletesen megbeszélik a tennivalókat, ellenőrzik az elvégzett munkát. Nincs semmi mellébeszélés, szószaporítás, erre senkinek sincs ideje. Aki dolgozik, eredményeket akar elérni, az nem ér rá fecsegni, az a lényegről beszél, s azt is akarja hallani.- A másik fontos dolog, hogy hetente legalább egyszer beszélek minden részlegünk dolgozójával. Szövetkezetünknek ötszáznegyven tagja van, több mint kéte- zernyolcszáz hektár szántón gazdálkodunk, van mit kerekeznem, de jól bírom.- Kerékpáron jár?- Ószig igen, ha hűvösödik az idő, akkor motorra ülök, van egy Babetám, azzal járom a határt. Az autót azért sem szeretem, mert naponta amúgy is sokat ülök, jót tesz a kerekezés, aztán meg a gépkocsiból nem sok mindent lát az ember. Az elsuhan az úton, a határ mellett... Mosolyogva teszi hozzá:- ... lehet, hogy a problémák mellett is.- Az etetőkhöz meg a fejőkhöz rendszerint vasárnap hajnalban, vagy este jutok el. Tudnom kell, hogyan dolgoznak az emberek, mi foglalkoztatja őket, mi a véleményük, milyen a közérzetük. Enélkül nem tudnék dolgozni, nem tudnánk jó döntéseket hozni. Renczés Sándor csaknem négy évti- . zede az elsők között lépett be a benkepa- tonyi szövetkezetbe. Egy ideig a növény- termesztés vezetője volt, 1959 óta szövetkezeti elnök. Honnan ez a ma is fiatalos lendület, munkakedv?- Szüleim kommenciós cselédek voltak, én már nyolcéves koromban a gaz- dáék földjén dolgoztam, s még nem voltam tizenhét, amikor apám mellett kaszás arató voltam, s nem maradhattam le tőle. Mindez kemény iskola volt, egész életre szóló. Megtanultam, hogy ez a föld eltart minket, de ezért keményen meg kell dolgozni. A szövetkezetesítéssel itt nem volt különösebb gond, nálunk az országban is elsők között alakult meg a közös. Zömében nincstelen emberek laktak itt, nem kellett nekik sokat magyarázni, mit jelent az, hogy övék lesz a föld, s közösen gazdálkodhatnak. Kitekintget az ablakon, elrévedezik a tekintete, igy idézi a félmúltat:- Azért nem voltak könnyű esztendők, mert többször rádöbbentünk, a lelkesedés, a tenniakarás önmagában még nem elegendő. A vetésforgó összeállításához, az agronómiái határidők ismeretéhez szaktudás kellett, s egyre nagyobb. Bújtam is a szakirodalmat, s olvasom ma is, hiszen a nagyobb feladatok nagyobb tudást igényelnek. Ma is, holnap még inkább.- Nem volt egyszerű ügy a szövetkezetek egyesítése sem. Mi hatvanban eredmények adnak erőt, lelkesedést ma is a munkához.- S az, hogy sokat ül vagyis nem kevés gyűlésen, megbeszélésen vesz részt nem gátolja a munkában?- Semmiképpen. Azt, hogy különböző tisztségeket töltök be, a bizalom jelének tartom. Bíznak bennem a felső szervek, s ami egyáltalán nem mellékes: a szövetkezeti tagok is. Ez a kettős bizalom hihetetlenül nagy erőt, ösztönzést nyújt. A Szövetségi Gyűlés képviselőjeként a csécsénypatonyiakkal (Cecianska Po- tön), nyolcvanegyben pedig a mihályfai- akkal (Michal na Ostrove) egyesültünk. Idegenkedéssel, értetlenkedéssel és elégedetlenkedőkkel is találkoztunk akkor. Emlékszem, hatvanig két kovácsmühe- lyünk volt, a csécsénypatonyi volt az elavultabb, azt számoltuk föl. Akkor oda- álltak elém az ottani kovácsok, és nekem szegezték a kérdést: Elnök elvtárs, hát még ezt is elviszik? Ennyit sem hagynak nekünk?- Nyolcvanegyben az egész országban gyengébb volt a termés, a mi egyesített szövetkezetünkben meg különösen alacsonyak voltak a hozamok. A tamás- kodók ekkor is hallatták a hangjukat. De a következő évek eredményei aztán talán őket is meggyőzték, hogy nem léptünk rossz útra.- Ma már nincs semmi idegenkedés, vita a három falu szövetkezeti tagjai között. Azt hiszem, azóta érünk el egyre jobb eredményeket, amióta az emberek tudatában, munkájában, a munkához való viszonyában nincs nagy különbség az ,,én“ és a ,,mí“ között. Tudják hogy munkájuktól függnek a gazdasági eredmények, s ahogy boldogul a szövetkezet, úgy boldogulnak ők is. Mély sóhajjal zárja le az emlékezést.- Látja, ilyen sokára adok feleletet a kérdésére, de mindez kikívánkozott belőlem. Nagyon jól emlékszem, milyen volt ez a falu, s hogyan éltek itt az emberek negyven, ötven évvel ezelőtt. Hát ez a fejlődés, a megtett nagy út, az s más tisztségekben is iparkodtam rászolgálni erre a bizalomra. Immár harminc éve vagyok tagja a járási pártbizottság elnökségének. Hát az két főiskola! Kimondhatatlanul sokat tanultam, okultam ott, hiszen abban a szervben minden lényeges országos és járási gondról, tennivalóról szó esik, fontos döntéseket hoznak. Ez a tisztség is megtisztelő kitüntetés, amely egyáltalán nem gátolja, sőt nagyban segíti munkámat. Kérdezés nélkül folytatja:- Járásunkban, miként máshol is, sok helyen őrségváltásra kerül sor, ez az élet rendje. Jó, ha az idősebbek tapasztalata a fiatalok lendületével párosul. Több szövetkezet élére is fiatal szakember került. Ők már annyit sem tévedhetnek, mint egykor mi. Sőt, tovább kell lépniük. Jó érzés látni, tapasztalni, hogy az utánunk jövők jól felkészült szakemberek, képesek tovább építeni, gazdagítani mindazt, amit mi megalapoztunk, s eddig létrehoztunk.- A mi szövetkezetünkben is mind több az új arc, különböző vezető beoszBukarest legfiatalabb színházi műhelye Thália legfiatalabb, s újabban legnépszerűbb bukaresti hajléka a Nagyon Kis Színház. Társulata 1979. novemberében alakult a Kis Színház művészeiből. A miniatűr színház a Republicii sugárút egyik bérpalotájának emeletén kapott otthont. A százötven személyes színházteremben úgyszólván minden rendhagyó: nincs függöny, súgólyuk és voltaképpen hagyományos értelemben vett színpad sincsen. A hat évadban tizenhét produkció született, közülük tizenhárom ősbemutató volt. A Nagyon Kis Színház igazi kísérleti műhely. A társulat következetességet és rugalmasságot párosító programjának megfelelően az új román dráma és a rendezői, színészi munka figyelemre méltó fóruma. Itt találkozott első ízben a közönséggel Paul Everac ,,Egy pohár szódavíz“, Ion Brand „Nem tudok elaludni“, Radu F. Alexandru ,,Mindenkinek van esélye“ cimü műve, s Theodor Manescu vitadráma-soro- zatának két része: a „Politika“ és ,.A gondolkodó nádszál“. Ezek az előadások elsősorban a publicisztikai hangvételű, politikai színház lehetőségeit aknázzák ki. A Nagyon Kis Színház aránylag rövid idő alatt a kortárs román drámairodalom kezdeményező erejű meg- szólaltatőjának bizonyult. Ugyanakkor megérdemelt tekintélyt vívott ki azzal is, hogy előadásaiban tág teret nyújt az újító, kisérletező rendezői leleménynek, és kedvező lehetőségeket teremt a színészi egyéniség érvényesüléséhez. A színház legfiatalabb, s egyben sokat ígérőén tehetséges rendezője Ljudmila Székely-Anton, aki néhány éve végezte el a Bukaresti Színművészeti főiskolát, s már diákként is bizonyított. A Nagyon Kis Színházban az 1981/82-es évadban mutatkozott be William Gibson két évtizeddel ezelőtt világsikert aratott „Libikóka“ cimü kétszemélyes darabjának felújításával Az idei évadban ismét kétszemélyes darabhoz nyúlt. Gennagyij Mamiin szovjet drámairó „Figyelem, felvételi“ című művét vitte sikerre a bukaresti miniatűr színpadon. (B) (Gyökeres György felvételei) ... ezért keményen meg kell dolgozni
