Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-12 / 28. szám
„Nem szabad elhallgatni a negatívumait“ *9 mmm . VII. 5.- Nem harap - mondja dr. Bauer Győző, látva, hogy a kutyus heves ugatással állja el utamat, hiába próbálok ellépni mellette az udvar füvén. Aztán, bent a lakásban, ahová a legszívesebben követett volna bennünket a ház hűséges őrzője, elnézést kér, szeretné befejezni a vacsorát, nem sokkal előttem érkezett haza a munkából. Tágas szobába kísér, ahol nagyobbik kislánya éppen rajzfilmet néz, színesben. Szekrényben, nyitott polcokon könyvek serege. Bauer Győző. Az elmúlt években sokszor találkoztam nevével művelődési klubok tevékenységéről szóló cikkekben, az előadók között említve, de hogy ki ó valójában, nem tudtam. Később annyi mégis eljutott hozzám, gyógyszer- kutató, és hogy Japánban egyetemen tanított. Ez év tavaszán egy Csemadok-találkozón, ahol ő lakhelyének, Somorjának (Őamorín) a szervezetét képviselte többed- magával, mint vezetőségi tag, véletlenül egymás mellé kerültünk a hosszú asztalnál. Közelből figyelhettem, ^.ahogy követi a vitát, ahogy beleszól, pontosan, logikusan fejtve ki véleményét egy-egy kérdésről. Külön öröm volt hallgatni, ahogy édes anyanyelvűnket használja, tisztán, magabiztosan, pedig ó is azok közé tartozik, akik munkahelyükön más nyelvi közegben mozognak, sőt Bauer Győző ráadásul a szlovák és cseh mellett angol, orosz és német nyelven is gyakorolja hivatását. Nem kerülhette el figyelmemet még ezen a találkozón, hogy a szünetekben, számára „üres“ percekben, mindig olvasott, angol nyelvű szakkönyv volt előtte. Talán újabb tanulmány készül valamelyik külföldi szaklapba. A kiegyensúlyozott ember derűjével tér vissza a szobába. Kislányát nem küldi ki, aki marad is, egész beszélgetésünk idejére, élénken követve édesapja szavait, amelyek először életének főbb állomásairól szólnak. 1942-ben született Érsekújvá- rott (Nővé Zámky). A város bombázásakor, 1944-ben Magyarbélre (Vefky Biel) költözött a család, ahonnan, különböző okok miatt, csak húsz év múlván sikerült visz- szajutniuk az újvári lakásba. Ga- lántán (Galanta) érettségizett a magyar tanítási nyelvű gimnáziumban, 1959-ben. Orvos szeretett volna lenni. Sikeresen felvételizett az egyetemen, de csak fellebbezésre jutott be. Az első évben a levelező tagozat hallgatója, közben vasesztergályos egy moz- donyjavító-múhelyben, majd néhány hónapot Szencen (Senec) tanít. Hatvanötben végez az orvosi karon.- A sors különös iróniája, hogy tizenkettőnkböl, akik levelezőként kezdtünk, tízen vörösdiplomával fejeztük be az egyetemet. Volt, persze hogy volt nyelvi nehézségem. Olyan környezetben éltem, ahol annyit tudtunk szlovákul, amennyit az iskolában tanultunk. Amit az én gyerekeim, akik magyar óvodába, illetve iskolába járnak, már most tudnak, az nekünk csak jóval később került a birtokunkba. Hozzáteszem azonban, hogy csak kezdetben okozott gondot a • nyelv, és inkább csak a szakkifejezések. Hamarosan ezek is automatizálódtak. A tanulás mellett nemcsak az ifjúsági szervezet munkájában vettem részt, hanem a diákköri tudományos tevékenységben is, az egyetem anatómiai és biokémiai intézetében. Az érsekújvári kórházban kezdett dolgozni, aztán egy év katonaság, majd következett Prága. A Csehszlovák Tudományos Akadémia gyógyszerkutató intézete pályázatot hirdetett aspirantúrára. Bauer Győző megnyerte.- Csodálatos volt az az időszak. A főnöknó nyílt szellem, aki nem- Régóta tagja vagyok a várnai szimpozionnak, amelyet hetvenhatban és hetvenkilencben a simaizmok élet- és gyógyszertanáról rendeztek. Az utóbb említett szimpozionon előadást tartottam e témakörben. Egyébként rajtunk kívül még angol és japán tudósok foglalkoznak ezzel a területtel, egészen pontosan a sejthártya- múködés elektrofizikai vizsgálatával. Előadásom után japán kollégám megkérdezte, lenne-e kedvem elmenni hozzájuk. Kiderült ugyanis számára, hogy-a probléma szakmai és módszertani megközelítése hasonló az övékéhez. Az ö közreműködésével, és a Japan Society for Promotion of Science meghívására így jutottam el nyolcvanegyben Japánba, ahol egy évig dolgoztam és emellett gyógyszertanával, a helyi érzéste- lenítökkel, a fekély elleni szerekkel, a gyógyszerek hatásmechanizmusával kapcsolatos kutatásokról beszél a szenvedélyesen kutató elme lendületével Bauer Győző, és arról a szükségszerűen több évig tartó folyamatról, amíg egy új gyógyszerről szóló ezer oldalas tanulmányból az előállítás és a klinikai kísérletek után megkezdődhet az adott gyógyszer sorozatgyártása. Olvasóm elnézését kérem, hogy egyrészt helyszűke miatt nem idézem beszélgetésünknek ezt a fejezetét, másrészt, és főként azért, mert „céhen belülinek“ kellene lennem, hogy felelősséggel vállalhassam, hiszen olyan fogalmak hangzanak el itt, mint sejtmembrán, kalcium, ion, fehérje, noradrenalin, adrenerg refélt a beosztottjaitól. Ezenkívül sok külföldi járt az intézetbe, akiktől tanulhattunk. Nagyon tetszett nekem az intézet atmoszférája. Volt egy olyan alapállás, hogy vagy képes vagy egyedül dolgozni, vagy megbuksz. Tessék, ott vannak a műszerek, csináld. Az elején bizony vért izzad az ember, de végül is fantasztikus pozitívuma volt ennek a számomra nagyon megfelelő munkastílusnak, hogy engedték az ember kreativitását fejlődni. Három év tanulás és munka után hatvankilencben védtem meg a disszertációmat. Megkértek, maradjak még az intézetben. Maradtam, hetvenkettőig. Közben megnősültem, hetente ingáztam feleségem lakhelye, So- morja, és Prága, no és Újvár között. Végül úgy döntöttem, hogy hazajövök. Az intézetet nagyon sajnáltam, Prágát, mint várost, csodáltam, de nem szerettem. Pedig, visszagondolva, szép emlékek fűznek az Ady Endre diákkörhöz is. Úgy jártunk oda, mint haza. Mégis azt éreztem, el vagyok szakítva attól a környezettől, amelyben nevelkedtem, amely a legközelebb áll hozzám. Bauer Győző 1972-től a Szlovák Tudományos Akadémia kísérleti gyógyszerkutató intézetének a munkatársa, osztályvezető-helyettes és az egyik laboratórium vezetője.- Két üres helyiséggel kezdtem, csináljak, amit tudok, mondták. Négy évig zűrös viszonyok'között dolgoztam, ráadásul akkoriban építettük át feleségem szüleinek a házát, vagyis, amelyben most vagyunk. De lassan kiépült a labor, és jöttek munkatársak, akikkel ma együtt dolgozunk több program megvalósításán, újabb gyógyszerek kikísérletezésén. Időközben belekerültem az IN- TERMOZG-programba, amely a szocialista országok multilaterális együttműködésének keretében jött létre. Egyik témakörének tartalma és célja az idegműködés gyógyszeres befolyásolása. Ennek a programnak a nemzeti koordinátora vagyok. Az újabb ötéves tervben kezdődik egy másik multilaterális együttműködés, az ~IN- TERVISCERA, az a belső, a vizce- rális szervek gyógyszeres befolyásolására irányul. Életének, a tudós ember pályájának fontos állomásai a külhoni városok, ahol az elmúlt másfél évtizedben megfordult. Még prágai tartózkodása idején jut tudomására, hogy Csehszlovákiából hárman mehetnek Svájcba, ösztöndíjas tanulmányútra. Ebből Bauer Győző elnyeri az egyiket. Ott van Bázelben a világgyógyszertani kongresszuson, majd elő- adókörutak, újabb tanulmányutak, kongresszusok következnek: Moszkva, Leningrád, Szófia, Kijev, Várna, Budapest, Majna-Frank- furt, tavalyelőtt a grazi egyetemen adott elő. Az idei programban szerepel Budapest, szeptemberben Genf, október végén Várna. De ne siessek előre. tanítottam az egyetemen. Az ottani munkastílus a prágaira emlékeztetett. Effektiv munkát követeltek, és kellett eredménynek lennie. Mindjárt az elején elmondtam, mit szeretnék: összeraktam magamnak egy kamrát, megoldottam elektromos háttérzörejek eltávolításának problémáját, és másnap közöltem vendéglátóimmal, hogy kísérletezni fogok. Nem hittek a sikeremben. Én meg biztattam magam: bírnod kell velük a napi tizenkét órát. Fantasztikus volt számomra, hogy kilenctől ötig ceptorok, alta 2 ingerlóanyag stb. Ezek ellenére egyszerű és világos az „előadás“, nem keveset sejtet meg velem, laikus hallgatójával az élet titkaiból, csak éppen idézni nem merném. Megvallom, ennél jobban érdekel az orvos-gyógyszerkutató felelőssége, valamint a felnevelő környezet, a család, elindítója Bauer Győzőnek egy olyan pályán, melyen a cselekvés végső célja az ember védelme és gyógyítása.- Az én hajtóerőm a gyógyítás. Az érdekel, milyen módon lehet „Amit Fleming adott a penicilinnel“ (Gyökeres György felvételei) tartott a munkaidő, de ha nem született meg eredmény, és valaki elment, az azt jelentette, hogy felmondott. Sokszor este tizenegyig dolgoztunk. Hamarosan úgy érezhettem, megkedveltek és befogadtak japán kollégáim. Elutazásom napján az egész intézet kijött búcsúztatni a repülőtérre. A hidegnek tartott japánok. Ebben talán annak is szerepe volt, hogy eléggé társas lény vagyok. Zavar, ha magamnak kell élni csak. Ezután néhány percig még Japán a téma, majd visszakanyarodunk a saját munkájára, azokra az „alapvető problémákra“, melyekkel foglalkoznak, illetve foglalkozik az intézetben. Az idegrendszer befolyásolni valamilyen elváltozást. A felelősségérzet akkor jelentkezik, amikor a gyógyszer klinikai kísérletre kerül. Nem szabad elhallgatni a negatívumait. Tudatában kell lenni, hogy inkább bukjon meg - legyen bár benne öt-hat év munkája - mint hogy ártsak vele. Az alapkutatás célja olyat létrehozni, amit még a világon sehol sem csináltak. Megy-megy előre az új gyógyszer kialakulásának fo- ' lyamata, és egy ponton kiderül, hogy a találmányunk bajt okozhat. Ez a rizikófaktor a mi munkánkban. Az új gyógyszer útrabocsátá- sakor etikai kérdésként merül fel közöttünk mindig: hajlandó vagy beszúrni magadnak? Kávé érkezik. Bauer Győző felesége hozza, kedves arccal. A férj kérésére leül közénk néhány pillanatra, hogy eldöntsék közösen egy korábbi kérdésemre a választ, mi is pontosan az ő, mármint a feleség hivatása. Jó látni, amint tréfálkoznak egymással, miközben sikerül a döntés: közgazdászszociológus, életszínvonal- és életmódkutatással foglalkozik. A filozófiai tudományok kandidátusa. - De beszéljen csak a férjem!- Gyermekkorom? Szüleim? A mama tanítónő volt, sokat dolgozott a Csemadokban, színdarabokban játszott. Talán innen ered, hogy egyik öcsém szintén amatőr színész, egyébként gyermekgyógyász, a másik meliorációs mérnök. Apám közgazdász volt, könyvelő egy nagy raktárban. Ügyvédet szeretett volna belőlem, talán mert 6 is az akart lenni valamikor. A tanáraim azt mondták, legyek újságíró vagy diplomata, mivelhogy jó a fantáziám, beszédkészségem, és feltalálom magam. Aránylag korán, tizenkét-tizenhárom éves koromban eldöntöttem, hogy orvos leszek. Ebben szerepe volt annak, hogy a mama szívbelhár-. tya-gyulladást kapott. Nyolcéves voltam, és láttam, hogy nem tudják meggyógyítani, míg végre az egyik orvos felismerte a betegséget. Egy évig feküdt kórházban, mi pedig egy évig éltünk kétségek között, visszajön-e a mama. Visz- szajött, és szívbetegen is dolgozott tovább. A szülői háztól én olyan tartást kaptam, melynek alapja az volt, hogy: maradj szerény és légy őszinte, próbálj meg hú lenni önmagadhoz és akikhez tartozol. Megpróbálkozhat az iskola mindennel, de amit a szülői ház adhat, olyat nem képes nyújtani. Az ötvenes években sok embernek elferdült a gerince, apám mindent vállalt, mert meg akart maradni annak, aki volt. Szüleimnek köszönhetően erősödött bennem a tudásvágy is. Nem elégedni meg azzal, amit tudunk. Például, mikor bicikliztünk ki a szőlőbe, azt mondta az apám: ha tanulni fogsz, nem kell kapálnod. És nem volt mindegy neki, milyen az előmenetelem. En élvezettel tanultam mindig, főként, amiben logikát találtam. Talán ezért is szeretem a rendet. Két dolog tud feldühíteni, a rendetlenség és a lustaság, meg ha olyan ember foglalkozik tudománnyal, akinek egyetemi diplomát sem lenne szabad adni. Lehet, hogy fellengzősen hangzik, de én azzal indultam el a pályán, hogy szeretnék vaiami olyat adni az emberiségnek, amit Fleming adott a penicilinnel. Hogy a „szerelmein“ kívül mit szeret még, mi érdekli Bauer Győzőt? Sok minden, de csak kettőt említ, a focit és az olvasást.- Rengeteg szakirodalmat olvasok, de szépirodalmat is, ma is. Csak az a „baj“, hogy ha nekifogtam egy regénynek, addig olvasom, míg a végére nem érek. Megtörténik, hogy hajnali négyig. Két dolgot köszönhetek a szépirodalomnak: az érzelmi világ kiteljesedését, és az emberi gondolkodásmód megértését. Bauer Győző a közelmúltban megvédte nagydoktorátusát, azaz az orvostudományok doktora is immár. BODNÁR GYULA Műfordítás a Szovjetunióban UNESCO-adatok szerint a Szovjetunióban évente 2000 külföldi szerző műve jelenik meg csaknem 150 millió példányban. A szovjet műfordítókat a Szovjet írószövetség égisze alá tartozó Műfordító Szövetség egyesíti soraiban. Nemcsak a külföld, hanem a nemzetiségek irodalmát is állandóan fordítják, s ez 78 nyelvet jelent. A nemzetiségi és a külföldi szépirodalmi műveket a legnagyobb központi kiadók jelentetik meg orosz fordításban. Ezek közé tartozik: a Raduga, a Hudozseszt- venrtaja Lityeratura, a Moloda- ja Gvargyija és a Szovjetszkaja Rosszija. Emellett a műveket 100 irodalmi folyóirat hasábjain is megjelentetik, beleértve ebbe az Inosztrannaja Lityeratura című havi lapot, amely rendszeresen közöl válogatást a világ költészetéből és prózájából. A köztársasági kiadók a külföldi műveket természetesen saját nyelvükön adják ki. A Műfordító Szövetség közreműködik a kiadói tervező munkában és megszervezi a fordítók alkotói tanácskozásait, továbbá rendszeresen kiadja a Fordításmúvészet című módszertani sorozatot. A főhivatású műfordítók képzésével a moszkvai Gorkij Irodalmi Intézet foglalkozik, ahol önálló fordítói tanszék nyílt. A szövetség 1963 óta tart fenn kapcsolatot a nemzetközi szövetséggel, s 1977 óta a tagja is. (B)
