Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-18 / 3. szám
1 A különböző ENSZ-jelentésekből egyértelműen kitűnik: az utóbbi években a fejlődő világban ' nemhogy enyhültek volna, hanem a korábbinál is nagyobb méreteket öltöttek az élelmezési gondok. Afrika, Ázsia és Latin-Ame- rika országaiban több mint 500 millió ember tartósan éhezik. Rendkívül megdöbbentő adat: naponta tízezren halnak éhen, s évente egymillió gyermek A-vitaminhiány következtében elveszíti szeme világát. ÉLELMISZER VAN, DE... A nemzetközi sajtó az éhezés problémáját az emberiség legnagyobb szégyeneként, korunk legnagyobb botrányaként emlegeti. Igaz ugyan, hogy nem mai keletű, hanem évszázados jelenségről van szó. Viszont a tudomány és a technika segítségével az emberiség ma már elérte azt a fejlettségi szintet, hogy kivétel nélkül biztosítani lehetne minden kontinensen minden ember számára a tisztességes táplálkozást. A világszervezet 1984-es táblázata szerint tavaly az év közepén Földünk lakóinak száma 4 milliárd 763 millió volt, jelenleg a népesség évi növekdése 1,7 százalékos. 1950-ben hozzávetőleg 2,5 milliárd ember élt a Földön, az azóta eltelt bő negyedszázad alatt tehát majdnem megduplázódott a lélekszám. A FAO (az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) szakemberei szerint a világ jóval több élelmiszert képes termelni annál, mint amennyire jelenleg szükség van, s amennyit az emberiség a belátható jövőben a populáció további emelkedése mellett is képes lesz elfogyasztani. Igaz az, hogy a népesség- szaporulat, a népesedéspolitika ma már az olyan, úgynevezett globális problémák egyike, amelyre egyre jobban oda kell figyelni. Az éhségövezetek szaporodását azonban mégsem lehet a népeségnöve- kedéssel magyarázni, mint ahogyan azt egyes tőkés országok propagandája teszi. A FAO szerint - ha az élelmiszertermelés általános helyzete nem változik meg, akkor - az évszázad végéig további számillióval nő az éhezők száma. Nemrégiben több tévéállomás is közvetített dokumentumfilmet arról, hogy a közöspiaci országokban milyen nagy gondokat okoznak az élelmiszer-túltermelésből eredő raktározási gondok. Lassan már nem tudják hol tárolni a vajhegyeket, s a hústartalékok szintén több tízezer tonnára rúgnak. Csupán a napjainkban megtermett gabona mennyisége elegendő lenne ahhoz, hogy a világon minden ember megkapja a biológiailag szükséges minimális táplálékmennyiség dupláját: napi háromezer kalóriát és 65 gramm fehérjét. Egyértelmű tehát, hogy az éhezésnek szociális, politikai és gazdasági okai vannak. HÁROM KONTINENS A világ úgynevezett kalóriaszegény térségei Ázsiában, Afrikában és Latin- Amerikában találhatók. A FAO és a Világélelmezési Tanács (WFC) szerint az élelmiszertermelés lehetőségeit tekintve a legrosszabb a helyzet Afrikában. ÁZSIÁBAN az éhezők száma meghaladja a 300 milliót. A dokumentumok szerint az utóbbi években azonban itt érték el a legjobb eredményeket a mezö- 1985.1.18. gazdaság fejlesztésében, elsősorban ÚJ SZÚ a legnagyobb lélekszámú államokban, tehát Kínában és Indiában. LATIN-AMERIKÁBAN hozzávetőleg 50 millió ember él a krónikus éhezés állapotában, ennek és az ebből eredő különböző betegségek következtében évente egymillió gyermek hal meg. Az élelmezési problémákról megtarott 7. latin-amerikai kongresszuson, melyet Buenos Airesben rendezett meg a FAO, a résztvevők megállapították, hogy itt a vidéki lakosság 56 százaléka teljes nyomorban él. A FAO adatai szerint Kö- zép-Amerikában a legrosszabb a helyzet, ahol a parasztok 70 százaléka él a hivatalos nyomorszint alatt. Például Haitiban ez 94 százalék. Ugyancsak e szervezet dokumentuma hangsúlyozza: ennek az állapotnak az oka az, hogy a földek a kisebbség kezében vannak, a nagybirtokosok kizsákmányolják a parasztokat, a földművelés technológiai színvonala alacsony. Például Brazíliában a földbirtokosok a lakosság 8 százalékát alkotják, viszont a mezőgazdasági földterületek 70 százaléka az ő kezükben van. E térség szomorú ellentmondásai közé tartozik pl. Honduras, ahol annak ellenére gyarapodott az éhezők száma, Élelmiszerosztás előtt valahol a Szahel-övezetben hogy sikerült fellendíteni az élelmiszer- termelést. Csakhogy a készleteket exportálják, mivel a hazai lakosság nem tudja az élelmiszert megvásárolni. A szakértők véleménye szerint Latin-Amerika országainak többsége potenciálisan rendelkezik az önellátás lehetőségével. Ez azonban igazán csak lehetőség, a megvalósuláshoz politikai, társadalmi és gazdasági változásokra is szükség lenne. AFRIKÁBAN a legkatasztrofálisabb a helyzet, a lakosság számához viszonyítva itt a legtöbb az éhezők száma: 150 millió. Az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás az elmúlt tíz esztendőben 14 százalékai csökkent. Az afrikai államok kétharmadában hatalmas méreteket öltött a tömeges éhínség. A Szaharától délre, a kelet-nyugati irányba húzódó Szahel-övezetben az utóbbi két évtizedben többször volt nagy szárazság, százezrek haltak éhen. Egyelőre szinte megoldhatatlannak tűnő természeti katasztrófa: a Szaharától délre fekvő nyolc afrikai országban feltartóztathatatlan az elsivatagoso- dás, s csak 1983-ban 410 millió hektárt nyelt el a Szahara. A kutak kiszáradtak, már két éve semmilyen kultúrnövényt nem lehetett betakarítani e térségben. Lényegében 20 millió ember létét fenyegeti a terjeszkedő homoktenger. SOS Tavaly mindenekelőtt az Etiópiát sújtó aszály terelte a közvélemény figyelmét Afrika gondjaira. Az etióp vezetés gyors segítséget kért a világtól: több mint 7 millió ember éhezik az országban. A szocialista országok az elsők között indították útnak szállítmányaikat, köztünk hazánk is megtett mindent a szenvedők megsegítésére. A Szovjetunió légióidat létesített Addisz Abebával, áz élelmiszerek, gyógyszerek elosztásához helikoptereket, több száz tehergépkocsit is küldött. A természeti csapás mindenekelőtt Si- damo, Welo, Tigré és Eritrea tartományokat sújtja. Tavaly a tavaszi aratás szinte teljesen elmaradt, s ugyanúgy a várva várt nyári esőzés is. Az évek óta tartó aszályt az 1972-1974-es nagy szárazsághoz hasonlították, amikoris kétszázezren haltak éhen Etiópiában. Az őszre kialakult helyzet igazolta: hasonló katasztrófára még a legöregebbek sem emlékeznek. Tavaly ünnepelték az országban a forradalom győzelmének 10. évfordulóját, s tavaly alakították meg a marxista élcsapatpártot, az Etióp Dolgozók Pártját. Az ország forradalmi vezetése tisztában van azzal, hogy az ideiglenes segélyek megmenthetik ugyan a milliók életét, de tartós megoldást nem jelenthetnek. Az alakuló kongresszus kitűzte az ország gazdasági fejlesztésének tervét, s ennek legfontosabb pontja épp a mezögadaság korszerűsítése, az aszály fenyegető rémének az eltávolítása volt. Ez azonban hosszú távú program, szinte emberfeletti erőfeszítéseket igényel a megvalósítása. A mezőgazdaság átszervezésével, korszerűsítésével, technikai színvonalának emelésével az etióp vezetés a jövő évtized közepéig el szeretné érni, hogy gabonafélékből és más alapvető élelmiszerekből önellátóvá váljék az ország. Egyelőre azonban azt az egyedüli lehetséges megoldást kellett választani, hogy az aszály sújtotta területek lakosságát áttelepítik az ország termékenyebb területeire. Több millió ember áttelepítése, a termékeny területek benépesítése szintén sziszifuszi munkának tűnik, ehhez is szükség van a külső segítségre. (Etiópia lakosságának száma hozzávetőleg 30 millió, területe tízszer akkora mint hazánké.) Az áttelepítettek új lakóhelyükön földet kapnak és a legközelebbi termésig elegendő élelmiszert. S az emberek szívesen mennek, hiszen korábbi lakóhelyükön az éhhalál várt rájuk. Mindezt megnehezíti, hogy az évszázados múlttal, a feudális elnyomás áldatlan örökségével is meg kell küzdeni. Változtatni kell az emberek szemléletén. Meg kell tanítani őket a föld ésszerű megművelésére is, hiszen a természeti csapásokhoz a tudatlanság is hozzájárult. A parasztok jelentős része rablógazdálkodást folytatott. A vetésforgót, talajjavítást nem ismerték, az egyoldalú földműveléssel kiszipolyozták, terméketlenné tették a földeket. A növényzet hatalmas területeken kipusztult. A fákat kivágták házépítéshez, fűtésre, s újakat nem ültettek. A bokrokat, füvet lelegeltették, így nincs, ami a vékony termőréteget védje, megkösse, s a föld elsivatago- sodik. ÚTKERESÉS Az ENSZ-statiszkák szerint a világ 36 legszegényebb országából 21 Afrikában található. Á kontinensen a bruttó termelés 1983-ban két százalékkal csökkent, s egyes nemzetközi gazdasági szervezetek előrejelzései szerint 1990-ig több afrikai államban az egy főre jutó átlagos jövedelem további tíz százalékai esik vissza. Az Afrikai Egységszervezet novemberi csúcsértekezletén a tagállamok azt sürgették, hogy a kontinens országai egységesebben és határozottabban lépjenek fel tőkés hitelezőikkel szemben. A nyugati tőke Afrika úgynevezett második gyarmatosításával az évek során gazdaságilag szinte gúzsba kötötte ezeket az országokat. Ennek eredményeképpen az afrikai államok adósságai 150 milliárd dollárra rúgnak. A tanácskozáson az AESZ soros elnöke, Julius Nyerere tanzániai államfő mondotta: ,,Afrikának ki kellene jelentenie, hogy mindaddig nem hajlandó adósságainak visszafizetésére, amíg a tőkés hitelezők nem hajlandók leülni és az igazságos világgazdasági rend megteremtéséről tárgyalni. A fizetés megtagadása felébresztené őket.“ Hozzáfűzte még, hogy az afrikai országok hajlandók törleszteni adósságaikat, de igazságos feltételek mellett, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy kilábaljanak a mély válságból. A dolog másik oldala: a hitelezők lényegében saját csapdájukba is estek. A hitelrendszeren keresztül sok esetben sikerült is rákényszeríteniük az afrikai államokra, hogy gazdasági helyzetük a nekik szánt szerepnek megfelelően alakuljon, vagyis olcsón adják el nyersanyagkincseiket. A gazdaság stagnálása, esetleg visszaesése miatt ezek az országok most már azonban képtelenek visszafizetni a felvett hiteleket. így estek a nyugati pénzintézetek saját „hitelcsapdájukba“. xxx Az élelmezési gondok tehát mindenekelőtt társadalmi-politikai, szociális és gazdasági okokra vezethetők vissza. A korszerűtlen és alacsony színvonalú termelés, az elavult termelési viszonyok egyrészt a gyarmati múlt maradványai, másrészt a imperializmus jelenlegi újgyarmatosító politikájának tudhatok be. A valóságos megoldást ezek felszámolása, az igazságos nemzetközi gazdasági kapcsolatok megteremtése jelenti, amit a szocialista közösség országai a legteljesebb mértékben támogatnak. Tettekkel is, aminek kézzelfogható példáját adják az egyes fejlődők és a KGST-országok egyenlőségen és a kölcsönös előnyösségén alapuló együttműködésének eredményei. MALINÁK ISTVÁN A nigériai falu asszonyai is egyre távolabbról gyűjtik a tüzelőt. Itt még van néhány kiszáradt fa, sínylődő bokor, sárguló fűcsomó... (ŐSTK - Archív felvételek) Szomáliái anya gyermekével
