Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-21 / 25. szám
« Az új partnerek: Arafat és Mubarak K ét, egymással szemmel láthatóan ellentétes tendencia érvényesül manapság a Közel-Keleten. A libanoni fegyveres ellenállás kicsikarta az izraeli katonai visszavonulás megkezdését anélkül, hogy ezért Izrael bármiféle ellenértéket kapott volna. Ezzel egyidőben a palesztin ellenállási mozgalomban egyre kitapinthatóbbá válik egy, néhány év óta már érzékelhető tendencia: ez valamiféle amerikai-izra- eli-mérsékelt palesztin-jordániai, esetleg egyiptomi és szaúdi együttműködéssel próbálja megközelíteni a rendezés ügyét. Próbálja - egyúttal ellenezve a Palesztina! Felszabad ítási Szervezet és az Arab Államok Ligája eddigi érvényes és törvényes döntéseit, szétzilálva a palesztin mozgalom arabközi kapcsolatait, megzavarva a PFSZ és a szocialista országok történelmileg kialakult kötelékeit, tovább mélyítve a palesztin mozgalom válságát. Mindkét tényezőt új tendenciaként értékelik a Közel-Keleten. Izrael ugyanis eddig nem szokta meg az arab katonai helytállást, a katonai visszavágást, magyarán azt, hogy ára, súlyos ára van a hódításnak, CCWEK /■MM« mert a megtámadott kezében is ott a fegyver. És - ez ugyancsak nincs összhangban a több évtizedes tapasztalatokkal - elszánta magát arra is, hogy használja. A dél-libanoni síita ellenállás annyira próbára tette az ott 32 hónapig igazán berendezkedni sem képes megszállók idegeit, hogy a katonák ilyen megjegyzéseket mormogtak, mikor jármüveik kigördültek az „elátkozott Szidon- ból“: „Reméljük, soha nem látunk viszont!“ Tel Aviv hivatalosan 610 halottat ismer be: ennyi lenne a megszállás ára. Valójában sokkal több az áldozat: a dél-libanoni, főként síita (és kis részben palesztin) ellenállók fegyverei az izraeli katonai ranglista valamennyi rubrikáját megritkították: a közkatonáktól a tábornokig mindenki előfordul az elesettek listáján. Nyugati katonai szakértők becslései háromszorosára teszik a halottak és sokszorosára a sebesültek számát. És ezzel a veszteséggel, ezzel a „ráfordítással“ Izrael még azt sem tudta elérni, hogy kicsikarjon egy elismert és betartott egyezményt a két ország között. ^ Az arab katonai helytállás tehát felértékelődött. Ez természetesen jogos és a réginél nagyobb önbizalommal tölti el a libanoni ellenállókat, valamint a libanoni ellenállást törvényes állampolgári aktusként elismerő bejrúti kormányt és a libanoni kormányzattal - s most már a kormányerőknek nemcsak a bal- odali, hanem jobboldali szektoraival is szorosan együttműködő szíriai vezetést. Ugyanakkor az arab politikai palettának ez a fertálya értetlenül és csodálkozva tapasztalja, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet most minden eddiginél nagyobb alkukészséget és hajlékonyságot tanúsít, s mind nyilvánvalóbban hátat fordít eddigi kötelezettségvállalásainak. Elsősorban a Jasszer Arafat vezette fő áramlatról van szó; arról, amely nemrég megkötötte a PFSZ és Jordánia megegyezését, s hozzáfogott az új kezdeményezés népszerűsítéséhez, visszhangjának szondázásához, a közel-keleti képletek átrajzolásához. A palesztin-jordániai egyezség nyolc pontból áll, s körvonalaiban megismétli a régebbi palesztin állásfoglalásokat és az egyébként ellentmondásos arabközi álláspontokat. Beszél ugyan a palesztin állam szükségességéről, ugyanakkor a hazájuk megteremtéséért harcoló nép szószólójaként olyan „mérsékelt palesztinokat“ is elismer, akikről a PFSZ eddigi hivatalos dokumentumai nem tudnak. A (több változatban közzétett) megállapodásnak van egy teljesen egyértelmű^ régi állásfoglalásoktól élesen elütő része, ez pedig a palesztin államot és végső soron a rendezést megteremtő fórummal függ össze. A PFSZ eddig az ENSZ égisze alatt, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közreműködésével, esetleg társelnökségével, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak és valamennyi érdekelt félnek a részvételével összehívott konferencián akarta megoldani a közel-keleti válságot. Az új taktitát tükröző megállapodás most ezt a konferenciát későbbre halasztaná - a tárgyalások befejezése utáni időkre. Vagyis: a rendezésből kizárnák a Szovjetuniót, s á Szovjetunió és általában a nemzetközi közvéleményt kész tények elé állítanák. ÚJ SZÚ 15 1985. VI. 21. A közreadott TASZSZ-értékelés éppen ezért minősíti eleve különalkunak a tervezett egyezséget, amely - ha létrejön - beilleszkedhet a Cam'p David-del jelzett sajátos „békefolyamat“-ba. A Reagan-terv, amelyhez az ammani megegyezés némiképp hasonlítható is, éppen a térség további camp davidizálását írja elő. Vagyis: a további amerikai térnyerést, s ezzel szinkronban a Szovjetunió további kiszorítását. A szovjet álláspontot jól tükrözi a hivatalos hírügynökség anyaga. Szíria pedig azonnal elhatárolta magát az egyezségtől: a minisztertanácsban bejelentették, hogy a hivatalos politika rangjára emelik a Husszein-Arafat paktum elleni harcot. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet Arafattal szembenálló vagy a válságban lényegében semleges politikusai most drámai szavaikkal azt húzták alá, hogy a PFSZ VB elnöke „felégette maga mögött az összes hidat“. Valóban ezt állapíthatjuk meg pillanatnyilag: égnek a hidak. A „híd- égetésben“ valószínűleg vannak - a közel-keleti politikai nyelvezetben egyébként sem szokatlan - túlzások. De kiolvashatjuk belőle azt is, hogy a palesztin politikai elit tovább növekvő gyanakvással szemléli a PFSZ-vezetés egyik részének politikáját és taktikáját. És az is megfigyelhető, hogy a Nyugatbarát arab országok közreműködése elmélyíti az arab közösség és az arab frontország - Szíria - ellentéteit, valamint Szíria és a hivatalos PFSZ-vezetés konfliktusait és a PFSZ egyes osztagainak belső harcait. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök megbízottjának izraeli tárgyalásai, a jordániai kormányszóvivő értelmező és helyesbítő nyilatkozatai, sót Jasszer Arafat közeli és bizalmas munkatársainak, helyetteseinek állásfoglalásai is elsősorban az idegenkedés, a nemtetszés reakcióit váltották ki. Képletesen szólva: tovább égették a már lángra lobbant hidakat. A meghasonlásnak sajátos akusztikát ad a bevezetőben is érintett arabközi helyzet. Erre markánsan rányomja bélyegét a libanoni ellenállás sikere, de legalább ennyire jellemző az Arab Államok Ligájának békülékenyebb, alkukészebb tényezőinek mind nyíltabb összefogása. És hasonlóan jellemző az izraeli és a washingtoni reagálás: mindketten elégtelennek tartják a kifejezett arab alkukészséget. Izrael és az Egyesült Államok vezetői egyaránt a PFSZ nyilvánvaló kapitulációjával felérő, egyértelmű jelzésre várnak. Ugyanakkor érdemes felfigyelni arra is, hogy a PFSZ Jasszer Arafat vezette fő áramlata mind ez ideig nem tett elhatározó jelentőségű kötelezettségvállalást. Mintha csak megismétlődne a két évvel ezelőtti (ugyancsak ammani) alku utáni helyzet: a kiszivárogtatott, nemhivatalos bejelentések után Arafat fenntartotta magának a jogot a további értelmezésre. Ám ez a taktika nem tartóztathatta fel a feltartóztathatatlant: akkor mélyült el a PFSZ-t jelenleg is sújtó válság. Akkor fogtak lángot a hidak. KRAJCZÁR IMRE Leningrád műemlékvédelme Az építészeti műemlékek védelme még azokban a kisvárosokban, településeken sem csekély gond, ahol az élet mozgalmasságát ma már csak a turisták jelentik. Hogyne lenne sokszorosan nagyobb a műemlékvédők felelőssége és terhe ott, ahol a nagyvárost élet lüktetése közben k§II helyreállítani a pusztuló építészeti műremekeket, s óvni a kialakult városképet mindattól, ami a világvárosi forgalom, az iparosítás és a növekvő urbanizáció miatt fenyegeti. A közel 4 millió lakosú Leningrádban a felbecsülhetetlen értékű műemléképületek védelméről, rekonstrukciójáról, a történelmi városmag és a modern metropolisz összhangjának megteremtéséről beszélgetett a város műemlékvédő fóhivatalának vezetőjével, Gennagyij Anatoljevics Szafronowal a Budapress munkatársa.- A forradalom győzelme után egy évvel - Oroszországban elsőként - nálunk kezdték meg a műemlékvédelmi szervezet kiépítését. A húszas években azonban még csak 75 épület volt védett, szemben a jelenlegi helyzettel, amikor 1146 épületet és 3500 más építészeti műemléket nyilvánítottak védetté. További 1600 épület pedig a közeljövőben fogja ezt a sort, s vele kulturális közkincsünket gazdagítani. A mi főhivatalunk- összesen 97 építésszel és tervezővel - e nagy feladat megvalósításán fáradozik. ■ Milyen lehetőségeik vannak?- A Szovjetunió új műemlékvédelmi törvénye 1976- ban jelent meg. Helyi, az OSZSZSZK-ra érvényes változatát 1978-ra dolgozták ki. Már előtte is, évente mintegy 20 millió rubelt fordíthattunk terveink megvalósítására, azóta pedig növekszik ez az összeg. 1983- ban például 29 milliót tölthettünk céljainkra, fgy elmondhatom: munkánknak nincsenek anyagi akadályai, bár tennivalóink kifogyhatatlanok. Mint önök is tudják, városunk a II. világháború idején blokád alatt állt, az épületekben a háború nagy károkat okozott. Pavlovszkban, Petrodvorecben és másutt viszont a harcok során páratlan értékű műkincsek semmisültek meg, parkok, épületegyüttesek mentek tönkre. ■ Milyen vezérelv szerint dolgoznak?- Ami a várost illeti: a lakóházak egyharmada mellett a gyárak, üzemek jelentős részét is újjá kellett építeni. Érthető módon, kezdetben az élet újraindításához kellett a pénz. Azóta is alapelvünk, hogy az egész várost egyetlen műemlékegyüttesként kezeljük. Már a 40-es évek végén néhány középiskolát azzal a kifejezett céllal nyitottunk meg, hogy ott építészeket neveljünk. S akik itt szerezték alapismereteiket, azok közül ma többen Európa-hirú mesterei szakmájuknak. A 70-es évektől a rekonstrukciós munkák újabb szakasza kezdődött, s ez még tart. Régi és új problémákkal kell szembenéznünk. Az utóbbiak azonosak bármely nagyváros urbanizációs és környezetvédelmi gondjaival. A régi: az árvízveszély, amely akkor fenyeget, ha tartósan erős szél fúj a tenger felől. Legutóbb 1975-ben okozott az árvíz súlyos károkat Leningrádban, és hogy a későbbiekben ez a veszély elkerülhető legyen, a szovjet kormány intézkedése folytán gát épül Kotlin szigetétől a partig, 1 milliárd rubeles beruházással. Az építkezés megfelelő ütemben halad, s a gát- rajta hatsávos autópályával - a kilencvenes években már teljesíteni fogja kettős feladatát, a tenger szeszélyeitől való védelmet és a forgalom gyorsítását a sziget és a szárazföld között. Persze, ez nem mehet majd a hajózás rovására, ezért két felnyitható kapu is épül. ■ És az óvárosi rész?- Az óvárosban csak a külső falak őrzik eredeti formájukat, bélül minden a kor tövetelényei szerint változott. Ennélfogva úgy kell dolgozniuk az építőknek, hogy közben a lakók életritmusát lehetőleg ne zavarják. ■ A főhivaral felügyelete alá tartozik Pavlovszk és Petrodvorec mellett a puskini (Carszkoje-Szelo-i) egykori cári palota rekonstrukciója is...- örömmel közölhetem, hogy az előző kettő már régi fényében várja a látogatókat, mig Puskinban - ahol igen nagy kárt okoztak a hitleristák - mintegy 55 százalékát végezték el eddig a helyreállítási feladatoknak. A háború után szinte csak a falak maradtak meg, s bizony rövid ideig az is kétséges volt, hogy régi . formáját kapja-e vissza a cárok nyári palotája. Többen ugyanis azt akarták, hogy kultúrház, klub és étterem létesüljön a helyén, de Scsuszov akadémikus- a moszkvai Lenin-mauzóleum tervezője - leszögezte: „Az épületnek és a parknak régi szépségüket kell visszaadni.“. Ez nehéz, sokak szerint reménytelen feladatnak látszott. A XVIII. század közepén, az olasz Bartolomeo Francesco Rastrelli mester tervei alapján épített palota ezer négyzetméteres nagyterme romokban állt. A mennyezetfreskó maradványait behozták Leningrád- ba. az aranyozott faborítás megtalált darabjaival együtt. Régi fényképek alapján egészítették ki a hiányzó részeket. Csupán a munka előkészítése tizenöt restaurátor négy évi munkáját vette igénybe. Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy - az 1980-as moszkvai olimpia megnyitásáig - elkészüljenek a nagyterem teljes rekonstrukciójával. A tetőt, s vele a freskót- a Szovjetunióban először - helikopterrel emelték a helyére. ■ Csak a hivatalból megbízottak dolga Leningrádban és környékén a műemlékvédelem?- Erről szó sincs! Nálunk is van társadalmi városvédő szervezet, közel félmilliós tagsággal. A rádióban rendszeresen meghirdetjük, hogy hol és milyen társadalmi munkával lehet valamit tenni a rekonstrukció meggyorsításáért. Szeretnénk az egész újjáépítési*' munkának mir él nagyobb nyilvánosságot adni, ezért is rendeztünk kiállításokat az utóbbi másfél évtizedben Leningrád rekonstrukciójáról, a műemlékek védelméről szerte Európában. (BUDAPRESS, APN) Az „elátkozott Szidon“ 1982-ben, egy izraeli bombázás után. (Archív felvételek)
