Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
A SZOVJETUNIÓ MINDENKEPPEN FENNTARTJA A STRATÉGIAI EGYENSÚLYT SZERGEJ AHROMEJEV MARSALL CIKKE A MOSZKVAI PRAVDÁBAN Szergej Ahromejev marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, vezérkari főnök „Szerződés a rakétavédelmi rendszerekről - gát a lázas stratégiai fegyverkezés előtt“ címmel cikket írt a moszkvai Pravda június 4-i számába. 1 ÚJ SZÚ 5 A szerző többek között megállapítja azt, hogy az atom- és űrfegyverekről folytatott genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon nem vezet könnyű út a kölcsönösen elfogadható megállapodások eléréséhez. A Szovjetunió azonban készen áll arra, hogy megtegye ennek az útnak a reá eső részét. Az amerikai fél mindeddig nem tanúsított olyan szándékot, hogy tárgyalni kívánna azon problémák komplexumáról, amelyek a párbeszéd tartalmát képezik, s nem a világűr militari- zálásának megakadályozására törekszik. A nukleáris fegyverzetek korlátozása és csökkentése viszont elképzelhetetlen a világűr militarizálása mellett. A támadó úrfegyverek fejlesztése és telepítése elkerülhetetlenül maga után vonja a stratégiai atomfegyverek számának növelését, minőségi tökéletesítését. Objektíve szoros összefüggés van a támadó és a védelmi stratégiai rendszerek között. Ilyen a nukleáris konfrontáció logikája. Az űrbe telepített átfogó rakétavédelmi rendszernek, amilyet az Egyesült Államokban terveznek, egyértelműen agresszív jellege van. Ez a rendszer a létrehozó fél átfogó támadópotenciáljának legfontosabb elemévé válik, aláássa a stratégiai egyensúlyt, s lehetővé teszi az Egyesült Államok számára az első csapás megtételét abban a reményben, hogy az amerikai terület elleni válaszcsapást elkerülhetik. Hogyan járjon el ilyen körülmények között a Szovjetunió? Választási lehetősége nincs. A stratégiai egyensúly felújítására fog kényszerülni, arra, hogy növelje stratégiai támadó erőit, kiegészítve ezeket a védelem eszközeivel. Elmondható tehát, hogy a támadó kozmikus fegyverek létezése mellett meddővé válik minden, a stratégiai támadófegyverek korlátozására irányuló kísérlet. A világűr militarizálása az ellenőrizhetetlen lázas fegyverkezés eszközévé válik és rohamosan gyengül a stratégiai stabilitás. Úgy tűnik, az Egyesült Államok jelenleg éppen erre törekszik, amikor - ahogy ók állítják - rakétavédelmi rendszereket telepítenek a világűrbe; a valóságban azonban olyan támadóeszközöket, amelyek a feltételezett ellenség objektumai ellen irányulnak minden téren. Ezt már régen tudatosították vezető amerikai politikusok is. Robert MacNa- mara, volt hadügyminiszter 1967-ben megállapította, az USA rakétavédelmi rendszerének létrehozására a Szovjetunió nem adhat más választ, mint támadó erői potenciális képességeinek a növelését. Kennedy szenátor e gondolatot továbbfejlesztette: a rakétaelhárító rendszer fejlesztésének következtében olyan fegyverkezési versenybe rántanak bele bennünket, amilyet a történelem mindeddig nem ismert. Volt, aki beismerte az ilyen verseny hiábavalóságát: Richard Nixon, egykori elnök szerint a legnagyobb rakétaelhárító rendszer - amilyet az USA csak létrehozni képes - sem akadályozhatná meg azokat a katasztrofális méretű veszteségeket, amelyeket az Egyesült Államok egy rakétatámadás következtében elszenvedne. Az a tény, hogy elismerték a támadó és védelmi stratégiai rendszerek között objektívan létező szoros kapcsolatot, s hogy a széles körű rakétavédelmi rendszerek ösztönzik a lázas fegyverkezést, továbbá az a felismerés, mely szerint e téren nem lehet kedvezményeket elérni a másik fél rovására, vezetett el ahhoz, hogy már a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról folytatott első szovjetamerikai tárgyalásokon (SALT-1), amelyek 1969-ben kezdődtek, a felek egységes álláspontra jutottak. Mégpedig abban, hogy mindenekelőtt a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést kell kidolgozni. Ez tette lehetővé a Szovjetunió és az Egyesült államok számára 1972 májusában két fontos megállapodás megkötését. Az egyik a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződés, a másik az ideiglenes megállapodás a stratégiai támadófegyverek korlátozását érintő intézkedésekről. Tehát a rakétaelhárító rendszerek korlátozásait - amelyek elvi és alapvető jelentőséggel bírtak - mindkét fél a tárgyalások kezdetétől fogva elfogadta, s így a szovjet-amerikai kapcsolatok és tárgyalások elválaszthatatlan részévé váltak. E szerződés katonai-politikai jelentősége rendkívül nagy. Aláírásával mindkét fél elismerte, hogy a nukleáris korszakban csak a rakétaelhárító rendszerek korlátozása teszi lehetővé az atomfegyverek csökkentését, vagyis a lázas stratégiai fegyverkezés megállítását. Magában a szerződésben ez a hozzáállás tükröződik több konkrét és egyértelmű megállapításban. Tiltja például a szerződés az USA és a Szovjetunió területének védelmét szolgáló rakétaelhárító rendszerek telepítését (ez átfogó rakétaelhárító rendszereket jelent), valamint az ilyen védelemhez szükséges alapok kiépítését is. Mindkét fél számára csak egy rakétaelhárító rendszert engedélyez egyetlen terület védelmében (a főváros vagy pedig az interkontinentális ballisztikus rakéták kilövőállásainak védelmében). Ennek keretében maximum száz indítóállást telepíthettek, nem több mint száz ellenrakétával, s ugyancsak korlátozták a mobil rádiólokátorok számát. A szerződés e kitételei megtartásának érdekében megtiltották a tengerre, levegőbe és a világűrbe telepíthető rakétaelhárító rendszereknek vaqv elemeinek és a mozgatható szárazföldi rendszereknek a fejlesztését és telepítését. Ezeket az intézkedéseket több más is kiegészíti, amelyek arra kötelezik mindkét felet, hogy azokat a rakétákat, indítóállásokat, mozgatható radarokat, amelyek nem a rakétaelleni védelem eszközei, ne szereljék fel olyan eszközökkel, amelyek képessé teszik ezeket a stratégiai ballisztikus rakéták vagy azok elemei elleni harcra a röppályán, s hogy ezekkel ne végezzenek a rakétaelhárító rendszer célpontjai ellen irányuló kísérleteket. A szerződés nem engedélyezi a korai riasztásra (a stratégiai ballisztikus rakéták támadásáról) szolgáló mozgatható radarberendezések telepítését azokon kívül, amelyeket az ország területének perifériáján helyeznek el és kifelé irányulnak. A szerződés továbbá tiltja a több robbanófejjel felszerelt ellenrakétákkal végzett kísérleteket, próbákat és telepítésüket, valamint a rakétaelhárító rendszer kilövőállásainak „gyors újratöltését“ lehetővé tevő eszközöket. A felek kötelezték magukat, hogy nem adják át más államoknak és nem telepítenek idegen területen sem rakétaelhárító rendszereket, sem azok elemeit, amelyeket az említett szerződés is korlátoz. Ez a szerződés tehát elvileg megalapozza az atomfegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott tárgyalásokat. A támadó és védelmi rendszerek közötti összefüggés objektív és tartós, tekintet nélkül arra, hogy milyen műszaki színvonalat értek el. Sőt, minél jobban tökéletesednek a rakétaelhárító rendszerek, ez annál nagyobb mértékben befolyásolja a felek stratégiai potenciáljának kölcsönös viszonyát. A szerződés már több mint 10 éve érvényben van. Azóta a felek kétszer vizsgálták felül: 1977-ben és 1982-ben, s mindkét alkalommal megállapították, hogy megfelel érdekeiknek és nincs szükség sem változtatásokra, sem kiegészítésekre. A kiadott közleményben hangsúlyozták: ez a szerződés hatékony, s ezáltal a Szovjetunió és az USA is kinyilvánította, hogy kölcsönösen hűek maradnak a nukleáris fegyverzetkorlátozás céljaihoz, az egyenlő biztonság elvéhez. Ha a szerződés érvényét veszítené, megsemmisülne az az alap is, amelyre az atomfegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalásokon építeni lehet. Lényegében tehát a tárgyalások csődjét jelentené, s az elkövetkező évtizedekben ellenőrizhetetlen fegyverkezést eredményezne. Mindezt természetesen Washingtonban is tudják, ismerik a szerződés stabilizáló szerepét, ennek ellenére már évek óta az aláásására törekszenek. 2 Az USA törekvése, hogy új típusú fegyvereket - támadó kozmikus eszközöket - hozzon létre, összeegyeztethetetlen azokkal az alapelvekkel, amelyekre a rakétaelhárító rendszerekről szóló szerződés épült. Több amerikai politikus, főleg a Pentagon vezetői (például Richard Perle és mások) nem is titkolják az USA ambiciózus terveit a világűrrel kapcsolatban, s nyíltan felszólítanak a rakétaelhárító rendszerről szóló szerződés feladására. Az Egyesült Államok kormánya tagadja, hogy a csillagháborús tervek összeegyeztethetetlenek a szerződéssel. Manőverezik és különböző „hézagokat“ keres e dokumentum kitételeiben, hogy a közvélemény szemében igazolja a világűr militarizálását. Ezzel kapcsolatban Áhromejev marsall öt amerikai érveléssel szállt szembe. ELŐSZÖR: A washingtoni vezetők gyakran állítják, hogy a stratégiai védelmi kezdeményezés keretében, a világűrbe telepítendő átfogó rakétaelhárító rendszerrel kapcsolatos munkák csupán ártalmatlan technológiai kutatások, s ezek megvalósítását a szerződés nem tiltja. Ezt a tézist az amerikai propaganda is' széles körben terjeszti. A valóságban másként van. A szerződés V. cikkelye tiltja a világűrbe telepítendő rakétaelhárító rendszereknek, vagy elemeinek a fejlesztését és kipróbálását, tehát éppen azt, amire az USA „ártalmatlan“ kutatásai irányulnak. A támadó úrfegyverek prototípusainak a fejlesztése, s az egyes típusok próbái már teljes ütemben folynak. A laboratóriumokban különböző lézerfajtákat, elektromagnetikus ágyúkat, múholdellenes rendszereket fejlesztenek. Ezek az ún. kutatási programok teljes ellentétben vannak a szerződéssel. MÁSODSZOR: Az amerikai kormány kihasználja a közvélemény tájékozatlanságát, s azt állítja, hogy a szerződés alapelvei csak azon rakétaelhárító rendszerekre és elemeikre vonatkoznak, amelyek a szerződés aláírásának pillanatában léteztek. E szerint a stratégiai védelmi kezdeményezés keretében fejlesztett és jelenleg kísérleti állapotban lévő eszközöket nem lehet besorolni „a rakétaellenes védelem elemei közé“, mert ezekről a szerződés második cikkelye nem szól. Az igazság az, hogy ez a cikkely minden olyan rendszerre vonatkozik, amely alkalmas a stratégiai ballisztikus rakéták vagy azok röppályán levő elemei elleni harcra. S mivel a stratégiai védelmi kezdeményezés keretében fejlesztett eszközök ezt a célt szolgálják (helyettesítik a szerződésben szereplő ellenrakétákat) ezért a szerződés minden pontja teljes mértékben vonatkozik rájuk. HARMADSZOR: A csillagháborús program amerikai megalkotói azt állítják, hogy a különböző lézer- és sugárfegyverek fejlesztését a szerződés nem tiltja, sőt, szerintük támogatja azt. Például Paul Nitze, aki a genfi tárgyalások témájában az elnöki tanácsadó szerepét tölti be, a rakétaelhárító rendszerek olyan, a világűrbe telepített elemeinek a létrehozását javasolja, amelyek új fizikai elveken működnek, mivel e tevékenységet a szerződés megengedi. A nagyobb meggyőzés kedvéért a nyilatkozat „E“ pontjára hivatkoznak, amely kimondja, hogy ha a jövőben más fizikai elveken működő rakétaelhárító rendszereket hoznak létre (amelyek helyettesíthetik az ellenrakétákat) a feleknek ezekről tárgyalniuk kellene és megállapodni e rendszerek és egyes elemeik korlátozásáról. A tények nyilvánvaló elferdítéséről van szó. Az említett szerződéshez csatolt nyilatkozat elvben valóban nem zárja ki, hogy mindkét oldalon megjelenhetnek „új fizikai elvekre épülő“ rakétaelhárító eszközök, de csak azon korlátozások keretében, amelyeket az egész szerződés feltételez, vagyis egyetlen megengedett térségben. Az USA átfogó rakétavédelmi rendszere, melynek egyes elemeit az űrbe telepítik, nem korlátozható egyetlen területre. Ez globális rakétaelhárító rendszer, amelyet a szerződés teljes egészében és egyértelműen tilt. Tehát a lézer- és sugárfegyverek egyenesen sértik a szerződést. NEGYEDSZER: Az USA vezetői olyan magatartást tanúsítanak, amely a szerződés felbomlásához vezet. Ki akarják használni azt a tényt, hogy a szerződés elvben megengedi a lehetőséget, mely szerint a szövegben megfelelő változtatásokat eszközölhetnek (XIV. cikkely). Azt állítják tehát, hogy az USA tevékenysége, valami módon törvényesíthető, például e dokumentum revíziójával, vagy pedig úgy, hogy a Szovjetunióval megállapodva változtatásokat eszközölnek a szerződés szövegében. Szerintük a Szovjetunió is kívánja ezeket. Mindezzel csupán a nyilvánosságot akarják félrevezetni. Az amerikai fél jól tudja; tevékenysége nem arra irányul, hogy a szerződés által feltételezett helyzeteknek megfelelően valamilyen pontosításokat eszközöljenek. Washington azt akarja, hogy a szerződés lényege alapvetően változzon, hogy eltűnjék az, ami a legfontosabb - a rakétavédelmi rendszer fejlesztésére vonatkozó tilalom. ÖTÖDSZÖR: Az amerikai kormány rosszhiszeműen a Szovjetuniót vádolja a szerződés megszegésével. Azt állítja, a Szovjetunió is olyan tevékenységet folytat, amelyet a szerződés nem engedélyez, s ezért bele kell törődnie abba, amit az USA tesz. Ezzel kapcsolatban a legtöbb spekuláció a Kraszno- jarszk körzetében kiépített radarállomás körül látott napvilágot. Washington szerint e radarállomás a rakétatámadás elleni korai riasztást szolgálja, s ezért nem lett volna szabad Krasznojarszk térségébe, hanem a Szovjetunió területének perifériájára telepíteni, ahogy a szerződés VI. cikkelye is kimondja. E cikkely a korai riasztást szolgáló radarállomásokra vonatkozik. A valóságban arról van szó, hogy az említett radarállomás nem esik a VI. cikkely korlátozása alá, mivel semmi köze sincs a korai riasztáshoz. Feladata az űrobjektumok megfigyelése, s erről az amerikai felet tájékoztatták. A Szovjetunió elleni vádaskodás csupán azt szolgálja, hogy igazolást keressenek a saját tetteikre, amelyekkel aláássák a szerződést. Hasonló értelme van azon vádaskodásuknak is, mely szerint a Szovjetunió a rakétaelleni védelmet szolgáló légelhárító eszközökkel folytat kísérleteket, s állítólag a Szovjetunió egész területét fedő rakétaelhárító rendszert készít elő, amit a szerződés tilt. A Szovjetunióban semmilyen előkészületek sem folynak a rakétaelhárító rendszer létrehozására - a légvédelmi eszközök alapján sem. Ez utóbbiak terén nem végzünk olyan munkákat, amelyek ellentétesek lennének a szerződéssel. A Szovjetunió már számtalanszor kijelentette, hogy a szerződésszegéssel kapcsolatos amerikai vádaskodások nem felelnek meg a valóságnak. A szerződés szigorú megtartására törekszünk, nem kívánjuk a feldarabolását, s még inkább nem áll szándékunkban megkérdőjelezni létjogosultságát, ahogy azt az USA teszi a világűr militarizálása által. A szerződés körüli washingtoni manőverek csupán azt a célt szolgálják, hogy a Szovjetunióra hárítsák a felelősséget, s a közvélemény szemében a szerződés alapelveinek védelmezőiként tetszelegjenek. A legfelsőbb szovjet vezetés számtalanszor megerősítette, hogy nem törekszünk katonai fölényre, de azt sem engedjük meg, hogy fölénybe kerüljenek a Szovjetunióval szemben - akár a földön, akár a világűrből. A csillagháború kezdeményezőinek nem lenne szabad megfeledkezniük arról, a támadó úrfegyverek létrehozásával elkerülhetetlenül csökken magának az USA-nak és szövetségeseinek a biztonsága is. A Szovjetunió továbbra is következetesen a lázas fegyverkezés megállítására törekszik. 1985. VI. 14.
