Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-10 / 19. szám
a . ß BVAZEUN SÄößl „Az győz a háborúban, akinek több a tartaléka, több az erőforrása, ahol a néptömegekben több a kitartás." (Lenin) ÚJ SZÚ 15 A második világháború éveiben és annak befejeződése után egyaránt számos külföldi történész, katonai személyiség, újságíró vetette és veti fel az alábbi ésszerű kérdést: miben rejlett a Szovjetunió erőforrása, mi biztosította győzelmét? Természetesen sok becsületes, objektiv kutató taglalja helyesen ezeket a kérdéseket. Azonban mind a mai napig napvilágot látnak olyan könyvek és memoárok, melyek szerzői - tudatosan vagy hiányos tájékozottságuk következtében - durván elferdítik az igazságot, csökkenteni próbálják a szovjet nép győzelme nagyságát és jelentőségét, helytelenül magyarázzák a fasiszta Németország és csatlósai vereségének okait. Egyesek közülük - például a volt náci tábornokok - a Szovjetunió győzelmét Hitler tévedéseivel magyarázzák, aki állítólag nem hallgatott tanácsaikra. Mások Oroszország méreteit, zord éghajlati viszonyait, fejletlen úthálózatát emlegetik. Ismét mások mértéktelenül túlbecsülik a Szovjetuniónak a nyugati szövetségesek által nyújtott segítség és a háború másodrendű frontjain folytatott hadműveletek jelentőségét. Vannak olyanok is, akik a szovjet nép győzelmét véletlennek, sőt csodának tartják. Nem tartjuk szükségesnek, hogy ehhez hasonló állítások szerzőivel vitába bocsátkozzunk. Csupán néhány tényt hozunk fel, amelyek segítségével az objektiv olvasó megértheti, hogy az elmúlt háborúban teljesen törvényszerű volt a szovjet nép és hadseregének győzelme, s ezt a győzelmet mély társadalmi, gazdasági, politikai és katonai okok váltották ki. A szovjet emberek mindig is méltóképpen értékelték Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok és más országok népeinek a második világháború éveiben hozott erőfeszítéseit és áldozatait. A szovjet emberek tudják és emlékeznek arra, hogy ez a világháború nem 1941. június 22-én kezdődött, hogy az agresszorok ellen - még mielőtt a fasiszta hordák betörtek volna a Szovjetunió területére - véres küzdelmet folytattak a lengyelek, a franciák, az angolok, a belgák, a szerbek, a horvá- tok, a görögök, az albánok, a csehek, a szlovákok, a kínaiak, a vietnamiak, a koreaiak és más népek. S nem az ö hibájuk, hogy külön- külön nem tudták legyőzni a fasiszta hódítókat. Mindenesetre sok nemzetnek kellett összefognia ahhoz, hogy a fasiszták érdemük szerint megkapják a magukét a világháborúban. Mindamellett azonban a küzdelemben a szovjet népnek jutott a nehézségek oroszlánrésze. A fasiszta tömb legfőbb ereje valóban Németország volt, amely a Szovjetunió megtámadása előtt nem ismert vereséget. A tőkés világ legerősebb hadigépezetével rendelkezve, rövid idő alatt lerohanta Európa számos országát. Ezután jött a szovjet-német front, amely kezdettől fogva a második világháború legfontosabb hadszíntere volt. Miből adódik ez a következtetés? 1941 júniusától 1944 közepéig (a második európai front megnyitásáig) ezen az arcvonalon egyidejűleg 190-270 német hadosztály harcolt. Szövetségeseink - az USA és Anglia - hadseregei ellen Észak-Afrikában 9-20, Olaszországban pedig 7-26 hadosztály harcolt. A legnehezebb években (1941-42) a hitleristák szárazföldi csapatainak több mint 70 százalékát és légierejük jelentős részét vetették be a szovjet hadsereg ellen. A sztálingrádi csata előestéjén a 237 fasiszta német hadosztályból 182 (76,7 százalék) a szovjet fronton összpontosult. A második európai front megnyitása után (1944 nyara) az angolamerikai csapatok ellen 56-75 hadosztály harcolt, ugyanakkor a keleti (szovjet) fronton 195-240, ezen belül 170-nél több német. A fasiszta Németország háború alatti emberveszteségéböl (13,6 millió fő) 10 millió - azaz 80 százalék - a keleti frontra jut. Az ellenség légierejének háromnegyed részét, 2,5 ezer hadi- és teherhajót, a páncélosok és a tüzérség nagyobb részét itt veszítette el. Világos, hogy éppen ez jelentette a hitleri Németország teljes összeomlását. Amikor folyt a háború és az óriási áldozatokat hozó szovjet nép felőrölte a fasiszta agresszorok fő erőit, a nyugati országok egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy a hitleristákkal vívott küzdelem sorsa a szovjet-német fronton dől el. 1944. szeptember 27-én Winston Churchill angol miniszterelnök Joszif Sztálinhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhez intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy „éppen az orosz hadsereg belezte ki a német hadigépezetet és frontjain jelenleg is az ellenség erőinek összehasonlíthatatlanul nagyobb részét köti le“. Franklin Roosevelt, az USA elnöke 1942 májusában ezt írta: ....... Nehéz figyelmen kívül hagynom azt az egyszerű tényt, hogy az oroszok több ellenséges katonát ölnek meg, az ellenség több fegyverét semmisitik meg, mint az Egyesült Nemzetek fennmaradó 25 országa együttesen.“ Charles de Gaulle tábornok 1944 decemberében Moszkvában a következőket mondotta: „A franciák tudják, mit tett értük Szovjet- Oroszország, és tudják, hogy éppen Szovjet-Oroszország játszotta a fő szerepet felszabadi fásukban.“ Az USA Kínában állomásozó légierőinek főparancsnoka, Chan- nolt tábornok 1945 augusztusában elismerte, hogy a Szovjetunió belépése a Japán elleni háborúba döntő tényező volt, amely meggyorsította a háború befejezését a Csendes-óceán térségében; ez abban az esetben is bekövetkezett volna, ha nem dobják le az atombombákat. A háború előestéjén és első időszakában a burzsoá közéleti személyiségek, a tőkés országok sajtóorgánumai többször is kétségbe vonták a szovjet állam erejét és szilárdságát. Számtalan „próféta“ jósolta meg a szovjethatalom pusztulását az erős ellenféllel vívott nagy háborúban. A hitleri invázió elleni küzdelemben ismételten beigazolódtak Lenin szavai, miszerint bármely háborúban a győzelem végső soron a harcmezön vérét ontó tömegek lelkiállapotától függ. A szovjet emberek nem inogtak meg, nem hajtottak fejet esküdt ellenségük előtt még a háború legsúlyosabb napjaiban sem. A felszabadító harc igazságos céljai, a hazaszeretet, a hódítók iránti gyűlölet tömeges hősiességet szült. Az ellenség arra számított, hogy miután a fasiszta német hadsereg megtámadja a Szovjetuniót, az ország különböző nemzetiségei között viszály támad, megbomlik az egység, s mindez a soknemzetiségű szovjet állam széteséséhez vezet. De a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségébe tömörült valamennyi nemzet és nemzetiség vállvetve küzdött a közös ellenség ellen, a fronton hősiességet tanúsított, a hátországban pedig dicső munkát végzett. „Ha a Nagy Honvédő Háború főhősét akarjuk megnevezni- mondotta Leonyid Brezsnyev -, akkor ilyen halhatatlan hősnek mondhatjuk a Szovjetunió népeinek a testvériség megbonthatatlan szálaival egybefüzött egész összeforrott családját... A fasizmus nem tudott éket verni a szocialista nemzetek közé. A szocialista nemzetek testvéri szövetsége bebizonyította erejét és életképességét, s egyik fő forrása volt a fasiszta hódítók ellen kivívott győzelmünknek.“ Dzsavaharlal Nehru India felfedezése c. könyvében megjegyzi, hogy a szovjet népnek a második világháborúban véghezvitt hőstette, ,,az általa demonstrált erő és egység kétségtelenül a társadalmi és gazdasági rendszer sajátosságaival magyarázható, amely széleskörűen biztosította a társadalmi haladást a tervszerű termelés és fogyasztás, a tudomány fejlesztése területén, biztosította a tudomány fejlesztését és vívmányainak alkalmazását, a tehetségek és vezetők új forrásainak feltárását, valamint az ország kiváló irányítását. “ Edgar Snowe amerikai újságíró az alábbiakat irta 1944-ben a philadelphiai Saturday Evening Postban: ,,A frontot és a hátországot egyaránt a szovjet kormány és a kommunista párt irányította... Ma már csak a vak tagadhatja azt, hogy a szovjet hadsereg győzelme nem más, mint a szovjet szocializmus, a szovjet tervgazdálkodás és a szovjet rendszer győzelme.“ A Szovjetunióban a háború előtti években hatalmas gazdasági bázist hoztak létre. Az ipari termelés volumene 1940-ben csaknem nyolcszorosán felülmúlta a forradalom előtti szintet, a gép- és fémfeldolgozó ipar termelése pedig csaknem harmincszorosán, ami lehetővé tette a fegyverzet, a harci technika és a lőszergyártás tömegméretű megszervezését. A hitleristák által ránk kénysze- rített kegyetlen háború - óriási kiterjedésével, több milliós hadseregeivel és nagy mennyiségű harci technikájával - kolosszális követelményeket állított a szovjet gazdaság elé. A fasiszta Németország az általa leigázott országokkal együtt az ipari termelést tekintve 1,5-2-szeres, a nehézipari termékek előállítása területén pedig 2-2,5-szeres fölényben volt a Szovjetunióhoz képest. A háború elején a Szovjetunió elvesztette gazdag ipari és mezőgazdasági területeit, harci technikájának és anyagi tartalékainak jelentős részét. Az ország nyugati, központi és déli körzeteinek megszállása rendkívül nehéz helyzetbe hozta a szovjet gazdaságot. Az egész nép titáni munkájára, hatalmas erőfeszítésekre és áldozatokra volt szükség ahhoz, hogy az ellenség csapásai alatt megszervezzék a front folyamatos ellátását minden szükséges eszközzel. Éppen ebben mutatkozott meg a szocialista tervgazdálkodás fölénye, a szovjet káderek szakképzettsége, a munkásosztály és a parasztság tömeges munkahös- tette. Jóval szőkébb gazdasági lehetőségei ellenére a Szovjetunió felülmúlta Németországot a fegyverzetgyártásban. 1941. július 1 -töl 1945. szeptember 1-ig a szovjet ipar 134,1 ezer repülőgépet, 102,8 ezer harckocsit és önjáró löveget, 825,2 ezer löveget és aknavetőt, több millió géppuskát és sok más harci technikát állított elő. Ez csaknem a kétszerese annak, mint amennyit Németországban gyártottak. A szovjet dolgozók önkéntes hozzájárulásai a frontalaphoz 110 milliárd rubelnél többet tettek ki. A hátország minden szükségessel ellátta a frontot. Elegendő megemlíteni, hogy a háború évei alatt a Szovjetunió fegyveres erői 10 millió tonna lőszert, 13 millió tonna üzemanyagot, 34 millió tonna élelmiszert használtak fel. A mezőgazdaság megbirkózott a háborús évek nehéz feladataival. Nyugaton gyakran terjesztenek olyasféle koholmányokat, miszerint az USA és Anglia anyagitechnikai segítsége nélkül a Szovjetunió és fegyveres erői nem tudtak volna helytállni a hitleri invázióval szemben. Mit bizonyítanak a tények? Miután a szovjet hadsereg hősies küzdelme folytán a nyugati szövetségesek felöl elhárult a fasiszta betörés veszélye, a megkötött szerződéseknek megfelelően valóban küldtek a Szovjetuniónak harci technikát, közlekedési eszközöket és hadianyagot. A szovjet nép ezt nem felejtette el és mindig hálásan fog emlékezni erre. A hazai termeléshez képest viszont e szállítások összvolumene jelentéktelen volt: a lövegek viszonylatában - 5 százaléknál kevesebb, a harckocsik kb. 10 százaléka, a lövedékek 0,6 százaléka, a géppisztolyok, 1,7 százaléka, a repülőgépek kb. 12 százaléka. A szovjet hadsereg hazai s nem külföldi gyártmányú fegyverrel törte el a fasiszta fenevad gerincét. A háború éveiben a szovjet hadsereg az egész világ előtt bemutatkozott katonai szervezetével, amely kitűnő katonákkal és tisztekkel, tehetséges hadvezérekkel, korszerű fegyverzettel, élenjáró hadművészettel rendelkezett. A háború első időszakában nagy nehézségeken ment keresztül, elmaradt az ellenség mögött mind a mozgósított hadosztályok számát illetően, mind pedig e hadosztályok fegyverzete, harci tapasztalata tekintetében. Az elkeseredett harcok során azonban katonai ereje állandóan növekedett. A fasiszta hordák komoly vereségeket szenvedtek még a háború azon időszakaiban is, amikor a szovjet csapatok összlétszáma kisebb volt az elenséggel szemben. így volt ez Moszkvánál és Sztálingrádnál. Gyökeresen megváltozott a helyzet 1943 nyarán, amikor a Szovjetunió fegyveres erői már túlerőben voltak a személyi állományt illetően (kb. egymillió emberrel), s a fegyverzet tekintetében is. Most már a Szovjetunió Legfelsőbb Főparancsnoksága diktálta akaratát az ellenségre. Ez világosan megmutatkozott például a kurszki csatában, amely lényegében már a Szovjetunió javára döntötte el a háború kimenetelét. Valamennyi fegyvernem és had- erönem harcosainak tömeges hőstette, a szocialista haza iránti odaadás, a kommunista párt és a szovjet kormány iránti bizalom volt az ellenség feletti győzelem egyik feltétele. És ez nem egyesek vagy a bátrak csoportjának hősiessége volt. Nem, ez valóban össznépi hőstett - egész katonai magasabb egységek, hadseregek, flottillák, flották és frontok harcosainak önfeláldozása és hősiessége. A haza védőinek sorait a kommunisták kovácsolták össze. Magukkal ragadták a katonák és tisztek széles tömegeit, szívükbe plántálva a győzelembe vetett szilárd hitet. Georgij Zsukov marsall visszaemlekezéseiben ezt írja: ,,Nyíltan megmondom, nem tudtuk volna legyőzni az ellenséget, ha nincs tekintélyes és tapasztalt pártunk...“ A Szovjetunió Hőseinek háromnegyed része kommunista volt. Az igaz ügy diadala érdekében a kommunista párt 3 millió tagja áldozta életét. Ennek ellenére sorai jelentős mértékben feltöltődtek. 1945-ben az SZKP taglétszáma 5,9 millió fő volt - 2 millióval több, mint a háború kitörésekor. Hősiesen küzdött a fronton a szovjet ifjúság. A lenini Komszo- mol tagjai a parancsnokok megbízható támaszai voltak, rendkívül hősiesen és bátran harcoltak az ellenséggel. A háború alatt 12 millió fiatal - ezen belül 5 millió fiatal harcos - lépett a Komszomol soraiba. A szovjet haditudomány és alkotórésze, a hadművészet a harc- mezőkön bizonyította be elsöprő fölényét a fasiszta Németország katonai elméleteivel szemben. A hitleri tábornokok és más katonai személyiségek kénytelenek voltak elismerni a szovjet katonai vezetők hadvezéri képességeit. „Az orosz katona - írta Heinz Guderian - mindig is kitűnt különleges szívósságával, jellemszilárdságával... A második világháborúban világossá vált, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Főparancsnoksága kiváló képességekkel rendelkezik a hadásza* ierü létén.“ A háborús bűnösök felett ítélkező nürnbergi peren Göring védőjének arra a kaján kérdésére, hogy a fogságban levő Friedrich Paulus tábornagy tartott-e hadászati előadásokat a szovjet vezérkari katonai akadémián, Paulus így válaszolt: „A szovjet hadászat sokkal magasabb színvonalúnak bizonyult, mint a miénk, s Így az oroszok aligha tartottak volna igényt rám, még a tiszthelyettes iskola tanáraként sem. A legjobb bizonyíték erre a volgai csata kimenetele, melynek eredményeként én is fogságba kerültem, valamint az, hogy ezek az urak valamennyien a vádlottak padján ülnek.“ VASZILIJ RJABOV (A nagy győzelem c. kötetből) • Az egyik legnehezebb évben, 1942-ben a Szovjetunió ipara több fegyvert és lőszert gyártott, mint a háborút megelőző négy év folyamán összesen. (Archívumi felvétel) ■íc 1985.V.10.
