Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-10 / 19. szám
> X. * y „Kétórás költészet“ Új szovjet filmekről A legújabb szovjet filmek között három olyan alkotás is van, mely különösen élénk vitákat váltott ki a szovjet vagy a nemzetközi sajtóban. Világszerte komoly érdeklődés fogadta Jevgenyij Jevtusenko Óvoda című filmjét, a neves költő egyéni látomásokkal telített alkotását. A film egy nyolcéves, a szüleitől elszakított kisfiú szemével mutatja be Moszkva második világháborús evakuációját, a hátország zűrzavarát, az embertelenség és a remény egymással keveredő közelképeit. Rab Zsuzsa a Élet és Irodalom hasábjain „kétórás vizuális költészetnek“ nevezte az óvodát. A szovjet kritikusok többsége nem vélekedett túl elismerően a filmről, amelyben egyébként- egy, az átlagnál emberségesebb német tiszt szerepében- Klaus Maria Brandauer, Mephisto és Redl ezredes alakítója is megjelenik. Nálunk is ismert regényből, Jurij Bondarev írásából született meg A part című kétrészes film, a háborús múlt és a jelen szembesítésének szintén nagy visszhangot kiváltó története. A film főhőse neves íróként érkezik abba a Hamburgba, ahol évtizedekkel ezelőtt, a háború utolsó napjaiban fegyverrel harcolt a fasizmus ellen. Az emlékezést csak tovább mélyíti, hogy az író azokban a háborús napokban szerelmes lett egy tizenhét éves német lányba, s mostani látogatásakor alig-alig ismeri fel korosodó kísérőjében, egy könyvesbolt- hálózat tulajdonosnőjében egykori törékeny szerelmét. A szovjet katona és a német lány világháborús szerelmének motívuma a szovjet sajtóban kifogásokat is kiváltott, más kritikák azonban egészében elismerően szólta a filmről: és a sajtójelentések szerint a közönség is a film mellett állt, a produkciót telt házak előtt vetítették a Szovjetunióban. Irodalmi mű és filmes adaptáció viszonya miatt került a viták kereszttüzébe a Kegyetlen románc című film is, melyet Eldar Rjazanov rendezett Alekszandr Osztrovszkij Hozomány nélküli menyasszony című darabjából. Klasszikus műről lévén szó, az egyéni feldolgozást támadók hangja természetesen különösen éles. Volt, aki a nemzeti irodalom „elárulásáról“ írt, s a Lityeraturnaja Gazeta igen hosszú cikket közölt film és irodalmi alapmű viszonyáról, számos érdekes részvételt fogalmazva meg a klasszikusok filmrevihetősé- géről. A szerző megkülönbözteti egymástól az olyan klasszikusok „rriotívufnai“ alapján készült filmalkotásokat, mint amilyen például Nyikita Mihal- kov Etűdök gépzongorára című filmje, s az alapvetően az eredeti történetet megőrző, ám azt átértelmező produkciókat, amely utóbbiak közé a Kegyetlen románcot sorolja. (mh) E gy férfi és egy nő, két bátor és tiszta ember közös életútjáról forgatott filmet Kovács András, napjaink egyik legjelentősebb magyar filmrendezője. Két önzetlen, önfeláldozó egyéniségről, a 20. századi magyar történelem két legendás személyiségéről: Károlyi Mihályról és Andrássy Katinkáról. Szerelmük történelmi love story, életútjuk történelmi tabló arról a Magyarországról, amelyben sorozatban érik őket a sérelmek, a konfliktusok. Károlyi Mihály és Andrássy Katinka ugyanis annak a világnak fordítottak hátat, amelynek minden rangját, kiváltságát jó ideig élvezték. Még benne éltek, de már új szemszögből vizsgálták a társadalmi összefüggéseket, a dolgok állását. Máshogy ítélték meg a történelmi eseményeket és más válaszokat adtak a társadalmi-politikai kérdésekre, mint ahogy azt osztályuk, az arisztokrácia elvárta tőlük. Hiába voltak földbirtokos nábo- bok leszármazottai - elveikkel a szocializmusra szavaztak, s a társadalmi előrelépést sürgették. Károlyi Mihály meggyőződésből veszi fel a harcot az arisztokrácia politikája ellen, a kamaszlány viszont inkább dacból lázadozik; csak később szegül szembe tudatosan a családjával és osztályával. Egy egész világ ellen című könyvében ezt írja Károlyi Mihály: „Tőlem tanulta a szocializmust. De a szegény emberek háborús szenvedéseit igazán érezni, én ötőle tanultam meg. Éreztem, hogy házasságommal lényem jobbik fele lett uralkodóvá felettem, hogy a feleségemmel való viszonyomban az igazságra, az abszolútra való vágyam erősödik...Nagyot köszönök neki: a bátorságot igazi lényemhez. “ Károlyi Mihályt, a 20. század rokonszenves magyar politikusát Bács Ferenc formálja meg a Vörös grófnőben.- Mennyivel nehezebb a színész dolga, ha mondjuk nem egy snájdig katonatisztet, 0) «-o > © o < >» 0) c c 2 c •*•o w o> (0 :0 fc. :0 > (0 > </) m „Minél nehezebb, annál szebb“ hanem egy ismert történelmi egyéniséget formál meg? s - Nincs olyan szerep, amely ne volna nehéz, de minél nehezebb, annál szebb. Károlyi Mihály alakja azért volt különösen összetett feladat számomra, mert egy rap- szodikus életút ábrázolása sokkal nagyobb odafigyelést követel meg, mint egy megszokott, köznapi sors hiteles megformálása. Tudom, egy ilyen bonyolult életutat megírni sem könnyű, de mert úgy éreztem, ebben a filmben nekem majdnem csak annyi jutott, hogy „beolvadjak“ a vörös grófnő életébe, sokáig töprengtem, mit tegyek: elvállajam-e vagy köszönjem meg és adjam vissza a szerepet.- Végül mégiscsak elfogadta...- El, mert Kovács Andrásnak egy életre hálás vagyok. Nem sokkal azután, hogy Erdélyből Magyarországra települtem, rám bízta a Ménesgazda Bazsiját, s ezzel egy csapásra ismertté tett. Aztán később is akkora bizalommal volt irántam, hogy szerepet adott az Októberi vasárnapban és az Ideiglenes paradicsomban. Megértjük és jól ismerjük egymást - fél mondat is elég, máris megegyezünk. És persze az is közrejátszott a döntésemben, hogy érdekelni kezdett Károlyi Mihály egyénisége. Hogy mindent tudni akartam róla, ami a forgatókönyvből kimaradt. Megszereztem az írásait meg a róla szóló könyveket; kíváncsi voltam a magánéletére - milyenek lehettek az álmai, a reggelei, a hétköznapjai. A vége aztán az lett, hogy megfogott a szerep. Ebből is kitűnik; minden színészi feladat más gondot jelent. De számomra éppen ettől szép ez a pálya.- Akkor is, ha a forgatókönyv sok esetben csupán kulisszaként kezeli a színészt?- Akkor dühöngök magamban, de a szerepben így is helyt kell állnom. S ha már Károlyi Mihályról beszélünk: az ő modora, magatartása ugye, nem egy ménesgazdáé és nem is egy szárnysegédé. Mindenki a maga érzéstárával, idegrendszerével él, és minden helyzetben máshogy cselekszik. Tehát akármilyen passzivitásra ítél is a forgató- könyv, még a lépéseimben, a mozdulataimban, a gesztusaimban is Károlyi Mihályt kell, hogy lássa a néző.-Andrássy Katinka, a főhős ma is élő felesége egyenesen eszményinek találta önt ebben a szerepben. Emlékszem, azt nyilatkozta a tévében: Bács Ferenc számára is illúziókeltő. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna...- Pedig amikor a forgatás közben felkerestem őt, hogy kifaggassam kicsit a férjéről, nem sokat tudtam meg tőle. Hangsúlyokra, reagálásokra, vagy akár egy hangos szóváltásra voltam kíváncsi, de az idős hölgy már a szobrot látta maga előtt.- Igaz, hogy hatvan bajuszt használt el hat hónap alatt?- Lehet, hogy többet is. Pedig nagyon nem szeretem a ragasztott bajuszt. Gátol a beszédben. És egy-kettőre megnyúlik, formáját veszíti. Ha nincs a Don Carlos a Vígszínházban, azonnal bajuszt növesztettem volna. De mert esténként a föinkvizítort játszottam, nem tehettem meg.- A sok történelmi lecke után nem vágyik már valami másra?- Ne is mondja! Épp ideje, hogy kibújjak a zsakettból, meg az uniformisból. Egy elesett, szorongó, tépelödő kisemberre várok már. Vagy egy fanyar vígjátékra - az lenne az igazi! Bár azt szoktam mondani: nekem* minden ajánlat ajándék, amit kapok, most mégis hozzáteszem: nem mindegy, mi van a csomagban. SZABÓ G. LÁSZLÓ A szovjet nemzetiségi filmművészet felvirágzását attól az időtől kezdve számíthatjuk, hogy a „vidéki“ stúdiókban forgatott alkotások szerzői elsősorban az adott szőkébb világ történelmi-társadalmi kérdéseire irányították a figyelmüket. Grúziában már a húszas években jelentős filmhagyományokat teremtettek. Késöb is voltak jó korszakok és kimagasló művek, mint ahogy a modern - legújabb - sorozat állomásai ugyancsak méltán keltettek nagy visszhangot. Nálunk különösen kedveli a filmértő közönség a grúzok lírából és iróniából, filozófiából és tragédiából szőtt történeteit. A Különleges kiállítás, a Csodabogarak, a Kezed melegével, a Szerelem első látásra, a Nagyivók, A kívánság fája, a Néhány interjú magánügyben egy kivételesen tehetséges és témában, mondanivalóban, műfajban sokszínű filmgyártás eredményei. A sikerkovácsok egyike az ötvenkilence- dik évében járó Rezo Csheidze, akiről egyik kritikusa - Ruszudan Tukanadze - a következőket állapította meg a Szovjetszkij Film hasábjain: „A grúz rendező úgy fogja fel jelenkorunkat, mint a múlt, a történelem és a holnap, a jövő dinamikus egyesülését. Őt az örök folytonosság eszméje izgatja, a szellemi és anyagi gazdagság gondos továbbítása az idősebbektől a fiatalabbaknak. Csheidze fürkészve figyeli az életet. Belenéz az emberekbe, észreveszi azt, ami nem látszik a felszínen, filmjeiben nem a szüzsé váltja ki a néző érdeklődését, hanem az emberi sorsok, a hősök. (...) Rezo Csheidze szemével érdekes a világot nézni, mert az ember sok újat lát és tud meg. “ mm I: ■B Azzal kezdődött a dolog, hogy Csheidze és Abuladze (együtt jártak színházi főiskolára Tblilisziben, de már korábbról barátok voltak: mindketten Kutaiszi szülöttjei), közös levelet írt Szergej Eizensteinnek. Arról érdeklődtek: hogyan lehetnének filmrendezők? A mester válaszolt, ők pedig nemsokára beiratkoztak a főiskolára. Csheidze a híres VGIK növendéke lett. Jutkevicstőlés Romm- tól tanult. 1953-ban végzett. Eleinte barátjával, Abuladzével együtt dolgozott. Dokumentum-, illetve kisfilmeket készítettek, majd lehetőségük nyílott arra is, hogy kipróbálják erejüket az egész estés filmek mezőnyében. A Lurdzsa Magdani - a gyártás éve 1955- a forradalom előtti Grúzia parasztjainak sanyarú sorsát ábrázolja költői emelkedettséggel. Cannes-ban és Edinburghban egyaránt díjazták. 1957-tól új fejezet nyílik Csheidze filmográfiájában. Az élet küszöbén- jelképes cím! - az önállóvá válás első bizonyítéka. A fiatalokról szóló játékfilm szintén kedvező fogadtatásra talált. Két további munkájával a rendező beírta a nevét a mai szovjet film vezető nagyságainak képzeletbeli nagykönyvébe. Az 1964-ből való megrendítő tragédia, A katona apja a honvédő háborút megörökítő filmes mementók egyik kiváló darabja. Művészi értéke kivételes. Szergo Zakariadze alakítása élményszerú. Egyszerű, de megfellebbezhetetlen igazságok fogalmazódnak meg az 1972-es Facsemetékben (mely az egyéni és közösségi érdekek elválaszthatatlanságát példázza). Izgalmas a legfrissebb Csheidze-film, A föld fia problematikája. Az ízig-vérig politikus hangszerelésú dráma mai kérdéseket feszeget, a falu jelenének és jövőjének gondjait tárja fel, és az aktív közéleti cselekvés programjával szolgál. Érdemes számon tartanunk a grúzokat, Csheidzét és pályatársait. Elkötelezetten markáns művészet az övék. (s. f.) * ÚJ SZÚ 14 1985. V. 10.
