Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-11 / 2. szám
ÚJ szú 15 1985.1.11 December derekán hétéves alkudozások után elhárultak az utolsó akadályok is Spanyolország és Portugália közöspiaci belépése elöl. Az 1981-ben csatlakozott Görögország után tehát újabb két mediterrán ország előtt nyílik meg nagynehe- zen a nyugat-európai gazdasági tömörülés kapuja. A közösség állam- és kormányfőinek dublini csúcstalálkozóján még nem jött létre a megállapodás a belépési feltételekről és az ügy lezárását a tíz tagállam külügyminisztereire bízták, akik végülis pontot tettek az 1977 óta vajúdó kérdés végére. Eszerint a két ibériai ország a jövő év januárjától a Közös Piac teljes jogú tagja lesz, s igy ezentúl nem „tízekről“, hanem „tizenket- tekröl“ beszélhetünk majd. Az egytucatnyira duzzadó közösség eddig sem csekély számú gondjai, ellentétei nyilván a spanyol és portugál csatlakozás után méginkább meghatványozódnak. Jól tudták ezt a „tizek“ brüsszeli központjában is. Nem véletlen, hogy évekig húzódott a belépés ügye, ugyanis a tagállamok többsége - főleg a nagy agrártermelők - szívesebben látták volna a két bekéredzkedöt inkább kapukon kívül, mint belül, tartva a portugál és spanyol mezőgazdasági termékek konkurenciájától. Végülis azonban a gazdasági ellenérveknél nyomosabbaknak bizonyultak a stratégiai érvek, mindenekelőtt Spanyolország esetében. Madrid fél lábbal már beléptette az országot a NATO- ba, s arra, hogy a másik lábbal se rekedjen kívül, a Közös Piac is kapunyitással akar ösztönözni. A tizenegyedik A madridi kormány valamivel hamarabb .juttatta el a Közös Piac brüsszeli „vezérkarához“ a belépési kérelmet, így Spanyolország tekinthető majd 1986. január 1-től a „tizenkettók“ tizenegyedikjének. Spanyolország már korábban társulási szerződést kötött a közösséggel, s nem is titkolta: a teljes jogú tagságnál jóval lazább kapcsolatot első lépésnek tartja a tulajdonképpeni tagság felé. Amíg azonban Franco élt, a kérdést hivatalosan politikai okoknál fogva nem lehetett felvetni, hiszen egyes tagállamok nyíltan nem fogadhatták el a fasiszta Spanyolország felvételét. Az 1977-ben tartott választások után hatalomra lépett kormány előtt már nem voltak ilyen akadályok, ezért a kabinet megszövegezte a belépési kérelmet, s ezzel tulajdonképpen megindult a felvételi eljárás. London és Bonn pozitívan reagált erre a madridi lépésre. Mindkét fővárosban úgy vélték, megoldhatók lesznek a csatlakozás által felvetett kérdések. Francia- ország és Olaszország, a közösség két legnagyobb agrártermelője, potenciális konkurrenciát látott a csatlakozni kívánó két országban és a hangsúlyt már akkor - és azóta is folyton - a belépésből adódó problémákra helyezte. A kérdések bonyolultságával a spanyolok is tisztában voltak, gyors döntést az ügyben nem vártak, de arra aligha voltak felkészülve, hogy az egyezkedések kereken hét éven át tartanak majd. Madrid kezdetben türelmesen várt a sorsára, majd a hónapok múlásával a meddő közöspiaci viták láttán kezdett kifogyni a béketúrésből. Fontainebleau, 1984 júniusa. Ha semmi váratlan nem jön közbe, még két ilyen felvétel készül az idén a két közöspiaci csúcstalálkozó résztvevőiről. A jövő évtől már tizenkét állam- és kormányfő pózol a fényképésznek. Az agrárállamok aggályai Nem véletlen, hogy közvetlenül az ünnepek előtt, tehát a huszonnegyedik órában született meg a végleges megállapodás. A Közös Piac berkeiben ugyanis alapvető viselkedési normává vált az önző, kicsinyes hozzáállás az egyes kérdésekhez, az egyes tagállamok képtelenek voltak a közös érdekekhez igazodni. így volt ez a közösség kibővítésének kérdésében is. Mindenki a saját borát, halászati övezetét, gyümölcstermelését féltette a spanyol és a portugál konkurrenciától. Brüsszel valamiféle arany középutat próbált találni, hogy a belépők és a törzstagok egyaránt elégedettek legyenek. A „kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon“ elv érvényesítése nehéz feladatnak bizonyult. Madrid azt hangozhatta, hogy eddig is már túl sokat engedett, ezért több kérdésben már nem hajlandó meghátrálni. A tagállamok viszont páholyban érezvén magukat még tovább akartak szigorítani a feltételeken. Miben egyeztek meg? A legkeservesebben a bormegállapodás jött létre. Az a döntés, hogy a tagállamok csökkentik borkivitelüket, utat nyitott a csatlakozási tárgyalások lezárásához. A borvita elülté...............nil—J—l■%. _ . •—'T~ IMBMMM—Ml i ~~^n mr éMft Madrid túl hosszúnak találta ezt az akklimatizálódási időszakot, de hiába próbált pár évet lealkudni, A zárótárgyalásokon részt vett Fernando Mórán spanyol külügyminiszter tehetetlenül tárta szét a karját, jelezve, hogy „nem ilyen lovat akartak“. Sovány vigasz a számára az a brüsszeli érvelés, hogy most - a feleslegeket termelő agrárszektornak nyújtott dotációk bírált rendszere reformjának a küszöbén - amikor filléres marakodások folynak a költségvetési befizetéseken, nem engedhetik meg a bőkezűséget és a pocsékolást. „A harmadik ligából az elsőbe“ Portugália jelentkezési kérelme mindössze pár hónappal később íródott, mint Spanyolországé. Mihelyt kézhez kapták Brüsszelben, azt az elvi döntést hozták, hogy a két ibériai országgal a csatlakozási tárgyalásokat párhuzamosan folytatják és egyszerre válnak a Közös Piac tagjává. Lisszabon és Madrid belépési indítéka között lényeges eltérés mutatkozott. Míg az utóbbi a felvevőpiac kibővítését várja a csatlakozástól, addig az előbbi arra számít, hogy a közösségtől hatékony pénzügyi támogatást kap majd az elavult iparágazatok korszerúsitéséhez. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt: a portugál csatlakozás épp a gazdasági elmaradottság miatt nagyobb problémákat vet majd fel, mint a spanyolok esetében. Portugália esetében arról volt szó, hogy egy szegényebb ország bebocsáttassék a nálánál gazdagabbak klubjába. Görögország példája azt igazolja, hogy a fejletlen portugál ipar képtelen lesz a felzárkózásra, és nehezen birkózik meg a rászabaduló konkurrenciával. Egy közgazdász találóan jegyezte meg, hogy „Portugália tervezett közöspiaci belépése egy harmadik ligás futballcsapat helyzetéhez hasonlítható, amely úgy döntött, hogy ezentúl az első ligában fog játszani“. Az országot súlyos gazdasági helyzetbe juttató kormány most abban bízik, hogy a közöspiaci tagsággal helyrehozza mindazt, amit eddig balul tett. A belépés azonban nyilván nem jelenthet gyógyírt a gondokra, már csak azért Az ügyön nagyot lendített előre az ország 1982-es csatlakozása a NATO politikai szervezetéhez. A Közös Piac főhadiszállásán ezt jó pontként értékelték, és úgy vélték, most már ideje dűlőre vinni a dolgot. Az viszont már nem a közösség szájíze szerint történt hogy a NA- TO-belépés után öt hónappal megtartott választásokon megbukott az addig kormányzó jobboldali kabinet és a baloldali beállítottságú szocialisták kerültek a kormányrúdhoz. Mint később kiderült, a González-kormány a korábbi Sotelo- kabinethez hasonlóan szintén egyengette a belépés útját. Tényleges fordulatot a vontatottan folyó tárgyalások tavaly tavasszal hoztak, amikor Francois Mitterrand francia elnök töltötte be a közösség soros elnöki tisztségét és épp az ö elnöksége idején akart eredményt felmutatni az ügyben. Az előrelépést addig azonban épp Párizs és Róma elutasító álláspontja gátolta, ezért kettejük akadékoskodásának a feladására volt szükség. Mindkét ország kormánya elvben megtette ezt, igy tavasszal kitűzték a csatlakozás valószínű dátumául 1986. január elsejét. Azt is elhatározták, hogy legkésőbb 1984. szeptember 30-ig lezárják a tárgyalásokat a csatlakozási feltételekről. A dolgok a valóságban nem mentek ilyen simán. A Közös Piac szigorú feltételeket próbált rákényszeríteni Madridra és Lisszabonra, a két kormány viszont magától értetődően a lehető legkedvezőbb belépési feltételeket akarta kicsikarni. A csatlakozni szándékozók és a kaput nyitók érdekei olyannyira eltértek, hogy még szeptemberben sem sikerült lezárni a tárgyalásokat. Az ügy végére csak december 18-án a késő éjszakai órákban tettek pontot. A „tízek" étvágya nem túl nagy, de a tálalt falat sem túlságosan ínycsiklandó Julo Polák karikatúrája A Franciaországban megjelenő szatirikus lap, a Le Canard Enchainé karikaturistája igy látja a gyakori francia-brit szópárbajt. Mitterrand ajánlja Thatchernek: Valahogy mégiscsak meg kellene egyezni, tyúkocskám! vei rendezték a halászattal, a zöldség- és gyümölcstermesztéssel összefüggő nézeteltéréseiket és ezzel kialakult a közös platform, amelyet Spanyolország és Portugália elé terjesztettek. A „zöldfülű“, mindössze négyéves közöspiaci múltra visszatekintő Görögország még ezek után sem adta be teljesen a derekát. Közölte: nem ellenzi, hogy e platform alapján tárgyalások kezdődjenek a közösség bővítéséről, de magát a bővítést változatlanul fenntartásokkal fogadta. Megfigyelők szerint Görögország kész a spanyol és a portugál belépés utólagos megvétózására is, mert az ezzel való állandó fenyegetőzéssel akarja elérni, hogy megkapja az elmaradott földközi-tengeri területek fejlesztéséhez elvben már megszavazott, de még mindig nem folyósított összeget. Spanyolországot kétségtelenül a leghátrányosabban a halászás kérdésében megszabott feltétel érinti. Eszerint a belépést követően tizenöt éven át a spanyol halászflotta - amely önmagában annyi hajót számlál, mint a közösség országainak flottája együttvéve - az eddigi feltételek szerint halászhat a Közös Piac felségvizein: tehát, mintha „idegen“ állam lenne, nem pedig a közösség tagja. Az olcsó spanyol agrártermékek is csak bizonyos „zsilipelés“ után juthatnak be a közösség piacaira. A citrusfélék, gyümölcsök és zöldségek számára tízéves átmeneti időszakot szabtak meg, a csatlakozás első négy évében érvényben maradnak a közösség eddigi behozatali korlátozásai, majd ezeket a következő hat évben fokozatosan felszámolják. sem, mert azok várhatóan tovább súlyosbodnak. Biztos, hogy újabb ezrekkel gyarapodik majd a munkanélküliek népes hadserege, hiszen már most, a belépési előkészületek fázisában több üzemet be kell zárni számos ágazatban, aminek következtében máris megugrott az állástalanok száma. Ki fizesse a számlát? Brüsszelben alaposan, minden oldalról meghányták-vetették a közösség bővítésének következményeit. Kiszámították, hogy tizenkettejük közös költségvetésének deficitje több mint egy és egynegyed milliárd dollárra rúgna, ugyanis a belépést követő első években ennyivel kapna többet dotációk formájában a két ország annál, mint amennyit a közös kasszába befizet. A különbséget természetesen a többi tiz tagállamnak kellene pótolnia. Nincs szükség jóstehetségre ahhoz, hogy előre lássuk, milyen késhegyre menő pénzügyi viták lesznek majd. Hiszen ismeretes, hogy London már eddig sem volt hajlandó többet befizetni, sőt évente több mint égymilliárd közöspiaci elszámolási egységet visszakövetelt magának. Éppen ezért igazat kell adni a londoni' The Daily Telegraph megállapításának, miszerint oktalanul derülátó az, aki úgy hiszi, hoav Spanyolország és Portugália csatlakozásával újabb fejezet kezdődik a Közös Piac történetében. Éppen ellenkezőleg: fellángolnak majd a viták a kicsinyes részletkérdésekről és nem lesz idő a nagy horderejű döntésekre. P. VONYIK ERZSÉBET
