Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-11 / 2. szám
I Az apám 1922-ben a dunaszerdahelyi gőzmalomba került gépésznek és természetesen a család is vele tartott. Miután én már kijártam az elemi iskola hat osztályát, a szerdahelyi polgári középiskolába mentem négy évre. Ez alatt az idő alatt is művészi álmaimat dédelgettem, és furcsa módon egy nyugalmazott csendőr, alhadnagy, bizonyos Jakab bácsi révén tudtam a képzőművészet iránti szomja- mat enyhíteni. A Dunaszerdahelytől néhány kilométerre, a Hegyen lakó bácsihoz jártam kikölcsönözni a Pesti Napló példányait. Ezeket az albumokat mindig egy hétig tanulmányoztam és a benne közölt reprodukciók alapján ismerkedtem a művészi alkotásokkal. Emlékszem, mennyire meghatódtam Csók Istvánnak egy ott közölt levelétől. Párizsból írta, hogy ,,nem tudom, miért kell nekem, magyar festőnek, itt Párizsban nyomorognom. Szomorúan sétálok a platánfák alatt... stb.“. Már nem tudom pontosan idézni, de akkor betéve tudtam, annyira meghatott, hogy a Párizsban nyomorgó I ' magyar festőnek milyen honvágya van. Mivel azt kereken elutasítottam, hogy apámhoz és bátyámhoz hasonlóan gépész legyek, beírattak Pozsonyban a kereskedelmi iskolába. Apám kijelentette, Í hogy főiskolán nem tud tovább taníttatni és azt akarta, hogy érettségi után álljak be az albári jegyzőhöz írnoknak. Kiderült, hogy ezért a lehetőségért ő már hosz- szabb ideje ingyenesen töltötte a jegyző akkumulátorait. Meg is érkezett értem a jegyző egy csézával, de én ellenálltam és inkább elmentem a szülői házból, hogy festőművészi álmaimhoz hű maradjak. Tulajdonképpen már Pozsonyban is látogattam Gustav Mally szlovák festő magán-rajziskoláját, majd Komáromba mentem, ahol Harmos Károly gimnáziumi rajztanárnál végeztem előképző tanfolyamok Ennél a két tanárnál tanultam meg a képzőművészet alapjait, ők készítettek fel arra, hogy magasabb fokon továbbtanulhassak. Az apámmal való konfliktusom nagyon nehezítette akkori helyzetemet. Terveim kivitelezéséhez otthonról semmiféle ösztönzést nem kaptam. Az apám ízig-vérig vasas iparos volt, gépész dinasztia tagja, nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy minden Lörincz gépész legyen. Amikor meghallotta, hogy művész akarok lenni, felhorkant: ,,Mi az, hogy művész? talán cirkuszban akarsz fellépni? Miféle mesterség az?“ Mivel a családomtól anyagi támogatásra nem számíthattam, a tanáraim segítségével kisebb-nagyobb képekért, grafikai munkákért kapott pénzekből fedeztem tanulmányaim költségeit. Harmos Károly Komáromban megrendezte növendékei kiállítását és ott eladtam annyi képet, hogy elutazhattam felvételizni, sőt a főiskolai kezdéshez is maradt némi tartalékom. Amikor a kultúrpalotában megnyílt ez a kiállítás, egyszer csak bejött egy rengeteg kövér pap, bizonyos Richter nevezetű, a keresztény-szocialista párt szenátora. Meglátta a fő falon az én képeimet és a szemüveges önarcképem után ítélve azt hitte, hogy zsidó vagyok: - Mit keres itt ez a göndörhajú zsidógyerek a fő falon? - kérdezte felháborodva. ' Mikor Harmos megmagyarázta neki, hogy nagyonis szigorú katolikus családból származom, megenyhült, sőt, hogy a ,.sértésért“ megengeszteljen, nemcsak képet vett tőlem, hanem ajánlólevelet is adott a budapesti Képzőművészeti Főis! kólára Bosznyai tanár úrhoz. Én valóban szerettem volna Pestre kerülni, de a csehszlovák hatóságok nem engedtek, azt mondták, Prágában is van képzőművészeti főiskola. Elmentem hát Prágába és ott felvételiztem. Amikor az Í eredményeket kiírták, az én nevem középen szerepelt, azzal, hogy jelentkezzem a kveszturán. Bementem, elküldték az egyik tanárhoz, aki azt mondta: Nézze, * Részlet a szerző emlékiratából, melyet L. Gály Olga rendez sajtó alá. Az oldal anyagát Lörincz Gyula rajzával illusztráltuk, Tóthpál Gyula fotoreprodukciójá- nak felhasználásával. én felvettem magát, de valami baj van a nemzetisége körül. Maga azt irta be, hogy magyar, de maga beszél szlovákul is, hát írja be, hogy szlovák és akkor fel van véve. Bár csak 18 éves gyerek voltam, de elég kemény fejű, így a tanárnak elkezdtem magyarázni a versailles-i szerződést, hogy itt Csehszlovákiában nemzetiségek is élnek, hogy nemzetiségi jogaink vannak, mint egyenrangú állampolgároknak. A tanár még huzakodott velem egy darabig, végül még azt is felajánlotta, hogy elintéz nekem párizsi ösztöndíjat, csak írjam be, hogy szlovák vagyok. Én erre nem voltam hajlandó és hazautaztam. Újra elmentem a járási hivatalba, hogy adjanak útlevelet. Hát akkor végre adtak, de nem Magyarországra, hanem Ausztriába, hogy menjek inkább Bécsbe tanulni. így Bécsben felvételiztem a főiskolán. A fejtanulmányt és az akttanulmányt is jól megoldottam, meg is dicsértek a tanárok. Azután feladtak még egy kompozíciós témát Baleset címmel. Néztem a többi diákot, hogy mit rajzolnak. Többnyire szentimentális jeleneteket választottak, például, hogy egy hölgynek leesik a kesztyűje és azt egy gavallér katonatiszt felemeli és átnyújtja neki. Én ilyesmit nem akartam rajzolni, de volt egy élményem, az apámmal kapcsolatban. Az esztergapadnál állt és a szíj valahogyan elkapta a kabátujját, az apámat felhúzta a transzmisszióra és addig tekerte, verdeste, amíg a ruha le nem szakadt róla. Azután a teste lezuhant a műhely padlójára. Apám ennek a sérülésnek a helyét egész életén át hordta. Én ezt rajzoltam le. Amikor a tanárok a rajzot meglátták, elkezdtek kiabálni, hogy: - Bolsevik! Bolsevik! - Én nem sokat beszéltem németül, nem tudtam magyarázkodni, de véletlenül ott felvételizett akkor a szülőfalumból a főjegyző fia, az tolmácsolta a tanároknak, hogy a jelenet valóban megtörtént és én nem politikai célzattal választottam. De ez sem segített - nem vettek fel. Hazamentem hát és a már kiegészített útlevéllel, meg Richter szenátornak a levelével a zsebemben elindultam Pestre. Őszintén bevallom, hogy meghatódtam, amikor a vonat áthaladt a határon és én megláttam a magyar zászlókat, meg Bánhidánál a Turulmadarat. Az útitársaim nézegettek is rám, hogy mitől vagyok szinte a könnyekig megilletődött. Azután megérkeztem Pestre, elmentem a főiskolára és felkerestem Bosznyai tanár urat. Átadtam a rajzaimat és az ajánlólevelet. Kértem, hogy tanár úr, legyen szíves, vegyen fel. Rámkiáltott, hogy micsoda „tanár úr“, ö méltóságos kormányfótanácsos úr. Én, a 18 éves gyerek, aki egy kicsit más légkörben nőttem fel, kétségbeesve néztem rá és ezt mondtam: ,,Méltóságos kormányfótanácsos úr, bocsásson meg, én nem is tudtam, hogy ilyen cím létezik, mert nálunk még Masaryk is csak elnök úr“. Bosznyai azonban durván rámkiáltott és kidobott. Gyorsan összeszedtem a rajzaimat, kimentem és a folyosón leültem a Milói Vénusz háta mögé szomorkodni. Az arra elhaladó diákok kérdéseire elmondtam, mi történt. Biztattak, hogy ne búsuljak, csak felvételizzek és majd meglátom. Felvételiztem hát, és Réti István tanár úr fel is vett. Réti tanárról nem sokat tudtam, csak reprodukcióiból ismertem Bohémek karácsonya című képét, amelyet Münchenben festett. A Rétié tulajdonképpen a Nagybányai iskola volt és eléggé konzervatív. Ot magát szerettem és ö is kedvelt engem, de én már valóban balfelé kacsintgattam, a modernebb művészetet, a haladó szellemet pedig a főiskolán Vaszary János és Csók István osztályai képviselték. így azután két év múlva, amikor már növendék választhatott mestert, átkértem magam Vaszaryhoz. A beiratkozás alkalmával még egy említésre méltó dolog történt, még egy konfliktusom támadt a főiskolán. Észrevettem, hogy a diáktársaim egymás után belépnek a kvesztúra melletti helyiségbe. Érdeklődtem, mi van ott, hát kiderült, hogy beiratkozás a Bajtárs Egyesületbe. Nem tudtam, miféle egyesület ez és már én is be akartam lépni, amikor az egyik Bajtárs vezér meglátta, hogy hónom alatt Kassák Lajos Tisztaság című kötetét szorongatom. Rámszólt: - Mi az, te kommunista vagy?! - Én nyugodtan válaszoltam, hogy igen. - Hát akkor mars innen, te nem léphetsz be a Bajtárs Egyesületbe! - Szerencsém volt, hogy így alakult, mert ki tudja, hová fejlődtem volna, ha a bajtársak közé keveredek... Ha jobban meggondolom, nem volt teljesen csak pillanatnyi ötlet és dac abban, amikor vállaltam a kommunistának minősítést. Végeredményben már gyermekkoromban odafigyeltem a munkás- mozgalomra, érdekelt a kommunizmus mint eszme. Dunaszerdahelyre kerülve egyre Mondok Gábor, Haar Samu, Grün- hút Ármin, meg az ún. „téglagyáriak" körül forgolódtam. Apám a magyar kom- mün bukása és a saját megveretése után teljesen letört, kifejezetten került minden politikai megmozdulást. Elkezdett templomba járni, vallásos lett. így én a családi otthonon kívül kerestem a politikai tájékozódást. Az apám ezt tudta, látta, és bár gyakran óvott a politikai megnyilvánulástól, érezte, hogy hiába tiltaná. A legtöbbet Szalay István diószegi szobafestő segéd foglalkozott velem, de gyakran összejöttem Hotváth Gyulával, Hájek Poldival, a rokonommal, Varga Gyulával és más falumbéli kommunistákkal is. Szalay meggyőződéses kommunista volt, sokat tanultam tőle. Ö biztatott, hogy ha bekerülök Pesten a főiskolára, próbáljam beszervezni a szegénysorsú növendékeket és vegyük fel a kapcsolatot a párttal és a KIMSZ-szel (a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségével). Persze, ez nem volt olyan egyszerű dolog, mint ahogyan azt Csehszlovákiából látták, ahol a kommunista párt legálisan létezett. Mielőtt azonban ezirányú próbálkozásaimról és azok eredményeiről írnék, szeretnék beszélni főiskolai tapasztalataimról. Megmutattam a rajzaimat Vaszary tanárnak, aki átvett, és a további éveket nála végeztem, sőt a két utolsó évben megtett tanársegédjévé. Talán nem vagyok szerénytelen, ha itt elmondom, hogy Vaszary sokat várt tőlem. Egy alkalommal fejtanulmányaimat nézegetve kijelentette: „ Különös tehetsége van, a modell fejével kifejezni az életrajzát. “ Sajnos, két év múltán Vaszaryt bíróság elé állították, azzal a váddal, hogy a főiskolán kommunistákat nevel. Elítélni ugyan nem tudták, mert a pör nemzetközi felháborodási hullámokat vert föl, ennek ellenére Karafiát kultuszminiszter megtalálta a bosszúállás módját: Vaszaryt és Csókot azonnali hatállyal, nyugdíjazás nélkül menesztette a Képzőművészeti Főiskoláról. így az utolsó évet alakrajzi tanár nélkül végeztük Réti István rektor felügyelete alatt. Jómagam az évfolyamomban diák és tanársegéd voltam egyszerre. Az anyagi helyzetem, különösen a tanulmányaim kezdetén, nagyon nehéz volt. A szüleim csak igen csekély mértékben tudtak támogatni. Szerencsére az akadémián hasonló nehézségekkel küzdő növendéke^ ún. „műlap akciót“ szerveztek. Ez abból állt, hogy néhányan közülünk minden hónap elsején, tehát fizetéskor, felkeresték a fővárosi hivatalokat és a tisztviselőktől havonta 2 pengő 50 fillért gyűjtöttek be. Az így összegyűjtött pénz ellenértékében választhattak maguknak egy-egy akvarellt, rézkarcot, fametszetet. Sok szegény diák élt az így szerzett pénzből. Csakhamar kiderült, hogy Vaszary János tanárunk menesztése szoros összefüggésben állt ennek a diákcsoportnak a magatartásával, sőt, nagymértékben az én személyemmel is. Ugyanis már az után, hogy a tanársegédjévé választott, egy napon Vaszary bejött a nagyterembe, összehívta az egész osztályt. Közölte velünk, hogy őt behívták a kultuszminisztériumba és figyelmeztették: vigyázzon, ez a Lörincz kommunista és ezért nem lehet a tanársegédje. Vaszary azonban makacsul ragaszkodott hozzám. Kijelentette, hogy nem a politikust, hanem a művészt választotta ki bennem. - Megkérdeztem a minisztériumi urakat: Önök vajon ismerik Marxot? Olvasták már a Tőkét? Mert én igen! - referált az osztályának Vaszary. Ezt hallva én egy kicsit megborzongtam, hiszen tudtam, hogy Magyarországon illegális a Kommunista Párt és egy kicsit ijesztő volt, hogy rólam ilyen hangosan beszélik, hogy kommunista vagyok. Valójában tényleg volt a főiskolán egy ilyen kommunista frakciónk. Beletartozott: Konecsni Gyurka, Pituk Jóska és egy kicsit Szalay Lajoska is, aki meglehetősen idealista a hálókocsik í a hasonló cí azért, mert vaj és szabadjegy volt pénze laf vonatokon alu menetrendet,-, szállnia, medd induló vonatt; legyen. Dicse vizes komfortj osztályú hálók Igen, ilyesr főiskolás életű szont Konecsr fet letartóztattE való részvétel kidobtak a S nagy vesztese albérletet kelli Diákotthon, mi keztetni lehet, kiához tartozó zott reformátu nedéke, valój, morúságos fát telepen, a XI. f rűen kiépült . Engem Pituk Furcsa élet f( Emlékszem, ugyancsak sze ságos úr, beny ott tartózkodó f jövőt, ifjú barj vigyázzban ál* még, méltóság Mivel az ilyi nagy nosztalg lakoma volt, < vendégként ré gunkat a méltó Ezek a fát hidegek voltak koknak kellett vásároljon szí diák? Végül is I pen lakó B-lis családok úri r lányai számár indítunk, és az vásárolunk télii A tánciskof problémák me oktatók? Hát k növendékek: P az egyöntetű c hogy nem is tűi a szükséges p bennünket a P Gyenes-féle t^ a hihetetlen: ái este megtanult frissiben, csütö számban jelent szonyoknak. botfülű és boti rám szólt Gy uram, magát r nekem megtet ugyancsak me nyoktól, ha - t - megbotlottun A megvásár egy haszna ve sok diák uzsoi a lányos házak társaságunknál M indenki eljött a virrasztóba. A ház a község szélén állt, távol az utolsó villanylámpától is. Még a csendőrkapitány is ott volt meg a bíró s néhány egyenruhás. A koporsó a szoba közepén állt, benne a halott, fulladás-kék arccal. A szobában sírdogáló asszonyok járkáltak, egy karosszékben összekucorodva, mezítláb, kisgyerek aludt. Az öreg Ruperta asszony, akinek szeme láttára cseperedett fel Celorio őrvezető, nyakába kerítette a nagykendöt, s meglátogatta az özvegyet. OK JC CAF Kimentem az udvarba, hátat fordítottam a holdnak, s a kútkáva tövében leültem egy zsámolyra. Ott volt az öreg Julián Barreras is. Magányosan, félrehúzódva, ahogy szokta. A legények csoportba verődtek, beszélgettek.- Életfogytiglani börtön, az a legkevesebb.- Felakasztják.- Vagy menekülés közben agyonlövik.- Én azt mondom, ki kell kérni a hatóságtól! - kiáltott valaki. így folyt a szó, aztán a nőkről beszélgettek, a bíróról meg a kapitányról. De abban mindenki egyetértett, hogy Nino kegyetlen munkát végzett. A Carolinabeli Nino megölte Celorio Ramost. Ennyi volt az egész, s nem is lehetett mit hozzátenni, hacsak azt nem, hogy ő maga jelentkezett a kapitányságon. A halottat a vállán vitte be, s mondott valamit, amit nem szívesen emlegettek az emberek.- Leány mon tart n A kapití déré:- így bi; hogy aztá kötni az ily A biró e- Méghi A bíró f< ben a diva Lucio B gedélyt őr jelentéktet bolondja, s harsány;- Tudta még emb csak, a fel Olyan 'll ten, az őre .* o H <e C 'CO 2 a £
