Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-11 / 2. szám
Margita Stecková-Mancová felvétele Január 16-án lenne hetvenöt éves. Nézem a terebélyes, széles vén fotelt, amelyben - nem is olyan régen - közöttünk üldögélt a CSEMADOK titkársági fogadó szobájában. Sohasem kis elnöki szobájában: nem szeretett egyedül lenni. Dolgozni is csak társaságban tudott. - Ez az egyetlen tisztességes fotel, amelyben kedvemre ki tudom nyújtani a lábam - mondta, s beszélni kezdett. A Sarlóról, a gombaszögi táborozásokról, a kosúti véres sortúzről, a vágtornóci népi mani- fesztációról. Mindarról, ami a mai életünkhöz, a szabadsághoz, a szabadság felé vezető küzdelmes úthoz tartozott; eseményekről, hősi harcokról, amelyeknek előkészitője, szervezője, részese volt. Letelepedett, megfontoltan, súlyosan, megelégedetten; maga mellé helyezte a magával hozott újságkötetet - napi 10-15 lap, folyóirat volt a megszokott fegyvertára - és beszélni kezdett. Halkan, súlyosan, megfontoltan. (Egyetlen egyszer fordult elő, hogy hosszú percekig hallgatott, a torkát köszörülte, nagyokat nyelt, szórakozottan lapozgatott. - Valami baj van? - Sokára válaszolt, a torkára mutatott. - Reggel karcolt a torkom: befecskendeztem... Fertőtlenitó helyett véletlenül az Olga hajlakkjával. Gondolod, hogy most már megnémulok?...) Nem némult meg: sohasem némult meg, ha emberi dolgokban és emberi dolgokért hallatni kellett a hangját. Az első feketekávé után megeredt az ajkán a szó: tíz perc múlva már mondta az elnöki megnyitót. Halkan, súlyosan, megfontoltan, meggyőzően. Aztán leült, bizalmatlanul méregette az előtte álló asztali mikrofont. - Tedd odébb ezt a szerkentyűt. Kényszerképzeteim vannak. Félek, hogy egyszer soron kívül belemordulok és leváltom magam... Lett volna miből: kora ifjúsága óta felelős politikai tisztségek és megbízatások terheit hordozta a vállán: akkor még olyan feladatokat, amelyekkel nem egy szabad, szocialista ország pártja és vezetősége bízta meg, hanem amelyeknek haiálos kockázatát az eljövendő, szabad, szocialista ország kivívásáért, megteremtéséért önként vállalta. Huszonegy éves volt, amikor részt vett az akkor már az osztályharc útjára tért Sarló mozgalmaiban és huszonegy éves volt, amikor részt vett élete első, elhatározó, egész további életpályáját kijelölő politikai megmozdulásaiban: a csehszlovákiai baloldali ifjúság Vörös Pünkösdjének felvonulásán, majd a kosúti Véres Pünkösd elleni tiltakozásokon s a Major István országgyűlési képviselő pere ellen rendezett tüntetéseken. Huszonöt éves korától már tollal és ecsettel - cikkekkel, mozgósító erejű rajzokkal és karikatúrákkal - harcol a baloldali lapok hasábjain, s huszonöt éves korában tagja annak a baloldali küldöttségnek, amely a csehszlovákiai munkásfiatalok tiltakozását hirdeti és képviseli a budapesti Rákosi- perben. Egy évvel később Csehszlovákia Kommunista Pártjának megbízásából Marseille-ben toborozza, szervezi a spanyol forradalom segítségére érkező önkénteseket s intézi azok átcsempészését a francia-spanyol határon, hiven a gott- waldi jelszóhoz: Aki Madridot védi, Prágát is védi... A demokráciát és a szabadságot védi. A demokráciát és a szabadságot védte a hitleri fasizmus ellen írott cikkeiben és a vágtornóci népi manifesztáció résztvevőjeként és Major István után egyik szónokaként is: ,,Nemsokára a dolgoknak egy új rendje áll be - ha csak minden nemzetet ki nem irtanak, minden könyvet el nem égetnek, a könyvnyomdákat, -árusokat és az újságírókat, kik a szabad nemzetek történeteit hirdetik, meg nem égetik, meg nem gyilkolják, s végre országunkat a többi nemzetektől Kína falaival el nem zárják. “ Szinte Szabó Dezső látomásszerű gondolatai csendülnek föl szavaiból - írja róla méltatója, Szíj Rezső (Lőrincz Gyula, Madách Könyvkiadó, 1971), amikor szónoklatából tovább idézi: ,,A germán imperializmus, a germán fasizmus meggörbült keresztje a mi számunkra ácsoltatott. A határon túli és itt élő magyarok, a duna- medencei kis nemzetek, csehek és szlovákok sorsa ma kockára lett dobva...“ A kommunista Magyar Napban, a baloldali Az Útban közölt írásai, mozgósitó erejű, félreérthetetlen grafikái, metszetei (Harcos szavunk; Az Út; Salgótarján; Éhségfelvonulás; Gondok), de mindenekelőtt következetes politikai pártfoglalása és magatartása miatt végül is elfogató parancsot adtak ki ellene: 1938-ban menekülnie kellett. Bebörtönözték Párizsban (bratislavai műtermét a rendőrség lepecsételte) és bebörtönözték 1940-ben Budapesten, ahová a párt megbízásából tért vissza Párizsból. S noha szabadulása után, ezekben az években, egészen a háború végéig, rendőri felügyelet alatt állt, sorra alkotja immár kiforrott, felfigyeltető művészi szintről - és változatlanul tüntető fasisztaellenes meggyőződésről - tanúskodó, nagy műveit (Vihar előtt, 1938; Háború lesz, Sebesült, 1939; Párizs elesett, 1940; Háború, 1942; Menekülök, 1943; Riadó, 1944). Párizsi és budapesti évei a szüntelen politikai tevékenység, az ihletett művészi alkotás és a hatóságok éber figyelmének a megfontolt kijátszása közepette zajlottak le. (Voltak sátánian művészi ihletett- ségű cselfogásai is: a totális fasizmus éveiben, hogy zsidó származású felesége sorsát biztosítsa, fondorlatos és célza- tos, látszólag tétova óvatoskodással önmagát keverte a „Kétes származás" veszélyes gyanújába. Ez alól aztán, az adott pillanatban, természetesen hiteles okmányokkal könnyedén tisztázta magát, s felesége származásának a firtatására már nem került sor.) A felszabadulás után első nagy alkotása - Soha többé háborút — a Magyar Kommunista Párt számára készült. 1946- ban visszatért hazájába. Részt vett az újjászülető ország és élet minden politikai és társadalmi megmozdulásában és munkájában. Volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának központi bizottsági tagja, nemzetgyűlési képviselő, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője és a Szövetségi Gyűlés elnökségének a tagja; az Új Szó főszerkesztője; a Szlovák Képzőművészek Szövetségének elnöke és - két évtizeden át - a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének az elnöke. Politikai célkitűzéseit - festőművészi alkotásain kívül - vezércikkek, kongresz- szusi felszólalások, ünnepi beszédek egész sorában szövegezte meg, következetesen sürgetve a „közvetlen, emberi kapcsolatokat“ ember és ember, „nemzetek és nemzetiségek“ között, sürgette a múltból átörökölt, szerencsétlen „nyomasztó nemzetiségi légkör“ felszámolását s az új világ közös, összefogott erőkkel történő megteremtését, úgy, ahogyan a CSEMADOK megalakulásának huszonötödik évfordulóján megszövegezte: „ Őseink elkövetett hibáit nem kendőzzük el, de a felelősséget sem vállalhatjuk értük, hiszen a volt elnyomó uralkodó osztálytól új társadalmi rendszerünkben elhatároltuk magunkat, elítélve kizsákmányoló, elnemzettelenitó politikáját. A volt uralkodó osztály elhibázott, népellenes politikáját leleplezni mindkét részről kötelességünk. Közös, haladó hagyományainkat viszont ápolnunk, népszerűsítenünk kell, hiszen erre épül békés együttélésünk. Ezen közös haladó hagyományaink nagyban segítenek az új típusú szocialista ember formálásánál.“ Majd tovább: ,, Tudjuk, hogy a CSEMADOK kulturális szervezet, de céljai között ott szerepel a szocialista ember formálása is, és ez azt jelenti, hogy törődnie kell a maga területén az említett jelenségekkel is. Úgy, ahogyan az alakuló közgyűlésünkről Gottwald elvtársnak küldött táviratunkban ígértük: Kultúregyesületünk életre hívása olyan történelmi fordulópont életünkben, mely elsősorban minket kötelez. Kötelez arra, hogy átformáljuk nemcsak kulturális életünket, hanem minden életmegnyilvánulásunkat az életadó népi demokrácia szellemében, abban a szellemben, mely győztes vajúdással megszülte Februárt, és nekünk :s új életet adott.“ (Lőrincz Gyula: A huszonötödik évforduló margójára) Művészetében, amely Pogány ö. Gábor (A magyar művészet forradalmárai, 1948 - Szíj Rezső tanulmányából idézve) megállapítása szerint „Mintha átlátna a valóságon, csak az alapvető összefüggéseket elemzi ki a látottakból, kizárólag olyan motívumok érdeklik, melyek az anyag és a jelenség rejtett lelkét határozzák meg. Képei ezért rendelkeznek valamilyen lenyűgöző erővel, mert a téma vázát keresik, szinte ellenállhatatlanul lendületes egységbe vonják össze a részleteket“ - az élő hétköznapok élő történelme - Kosúti sortúz, az Árvíz- sorozat, a Puszták népe sorozat, a Csallóközi képek, a Commedia humana -, a máig érő és ma is érvényes, útmutató történelmi múlt - a Dózsa György sorozat - és az internacionalizmus ellenállhatatlan erejét, bizakodását hirdető töretlen hit a Legyözhetetienek - szólal meg. Monumentálisán meggyőző valóságérzettel telítve. Lőrincz Gyula művészetében - és egész politikai, emberi, társadalmi életművében - a tobzódó, erőteljes színek és a felfigyeltetö formák által kifejezett, kiáltó, mozgósító gondolat; a látomások ereje, a tus fekete mementója egy hősi korról tanúskodnak, amelynek Lőrincz Gyula tanúja, alakítója és formálója volt. Hagyatékában és emlékezetünkben is az marad. EGY HŐSI KOR T ANQ JA ALAKÍTÓJA Hetvenöt éve született Lőrincz Gyula Lőrincz Gyula: Csallóközi pásztor RÁCZ OLIVÉR
