Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-05 / 14. szám
< ÚJ szú 1985. IV. 5. Péntek délután, kilépve az iskola épületéből:- Most egyszerre négy helyen kellene lennem, intézni termet, kulcsot, holnap egész napos próbát tartunk, egy hét múlva jön a válogató bizottság; foglalkoznom kellene a lányokkal, akik oroszból készülnek érettségizni; háromkor egyik régi tanitványommal lenne találkozóm, aztán itt van ez a beszélgetés. Érzem, és már mondanám is, rosszkor jöttem, de Vas Ottó megnyugtat:- Mindig Így van. A város kora tavaszi nedves utcáiról, párás levegőjéből, néhány lépcsőházi forduló után, meleg és csendes lakásba nyílik előttem ajtó. A szobában, ahol leülünk,' a Nagyvilág, az Új írás és az Irodalmi Szemle néhány száma az asztalon. Itt él hát Vas Ottó, itt tervezget, töpreng az Ipolysági (Sahy) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium magyar-orosz szakos tanára, a több mintáét évtizede működő József Attila Irodalmi Színpad megalapítója, vezetője, rendezője és tagja, aki az utóbbi években önálló verselőadóként is újra ott van a pódiumon, magát, mindnyájunkat mondva - mélyről, őszintén, lenyűgöző indulattal. Régóta ismerem őt, mint annyian a Csallóköztől a Bodrogközig, elsősorban a Jókai-napokról; ismerősök és közeliek énjének azon tájai, ahol a gondolat és a lélek lakozik. Életéről, pályájának alakulásáról, örömeiről és gondjairól azonban eddig nem nagyon volt alkalmunk beszélgetni - mindig a tett volt a téma. 1940-ben született Budapesten, de igazi szülőhelyének Köbölkútat (Gbelce) tekinti, ebben a faluban kezdett iskolába járni, szlovákba, amíg meg nem nyílt a magyar iskola. A középiskolás évek Érsekújvárott (Nővé Zámky) telnek, majd a bratislavai Pedagógiai Főiskola következik, ahol 1957-61 között tanári képesítést szerez, többek között Sas Andor és Turczel Lajos tanítványaként. A kínálkozó lehetőségek közül Ipolyságot választja, itt él és dolgozik azóta is. Még albérletben lakik, amikor 1962-ben megnősül, majd megszületik gyerekük, egy lány, aki ma már huszonkét éves, édesanya. És ez azt jelenti, hogy Vas Ottó nagyapa is immár, amit nagyon nehéz elhinni, arca negyvenöt évesen is olyan fiús, amilyennek másfél évtizeddel ezelőtt láttam. Gö- möri születésű felesége magyar-történelem szakos tanárnő, úgyszintén a gimnáziumban. Látszólag tehát egyenes ívű Vas Ottó életének, pályájának alakulása, leszámítva a születésének pillanatait, óráit, amikor, ahogy mondja, a halálból hozták vissza, élesztési procedúrával. Az idegbénulás következményei azonban megmaradtak, korlátozva örökre a testnek és a végtagoknak egészséges, szabad mozgását.- Színész szerettem volna lenni, de ezzel a kézzel meg ezzel a lábbal nem lehetett. A pedagógiát tulajdonképpen a főiskolán szerettem meg, és szeretem ma is, azt a részét, amikor a gyerekekkel lehetek. Az orosz nyelvet Barák József kedveltette meg velem a középiskolában. Szavalni egészen korán kezdtem. Köböl- kúton Szigovszky tanító néni nyomta rám a verseket, én meg szívesen mondtam. Ö volt a műsorvezető, a kis iskolába özönlött a nép, azóta is érzem a telt házat. Persze, csupa sematikus verseket szavaltam, én azoktól jutottam el a klasz- szikusokhoz. Középiskolás koromra önálló versmondó voltam, jelentkeztem is az országos szavalóversenyre, mely akkoriban indult. A másodikon már második lettem. Nem volt nekem, és ma sincs valamiféle koncepcióm a versmondásról. Én amikor verset mondok, mindig arra gondolok, hogyan mondaná az az ember, aki írta. Mit akart mondani? Ehhez adom az indulataimat; így próbálom meg a verset, mint „természetellenes beszédet“ természetesként bemutatni. És tanítani is, bizonyára. A főiskolán ipolysági diáktársaim lelkes szavakkal emlékeztek vissza Vas Ottó irodalomóráira, amelyekről később is hallottam, ismerőseimtől, pedagógustól, irodalomkritikustól, orvostól, akik a tanítványainak mondhatják magukat. „Szuggesztiven tud magyarázni. Képzeld el. Vas Ottó és Ehhez adom az indulataimat (Gyökeres György felvétele) Csokonai. Kettőjük találkozását egy tanítási órán. Ahogy ő beszél, azt élmény figyelni. “- Mostanában nehezebb a helyzet, az új módszertani elvek, szempontok érvényesítése rengeteg időt vesz el. Egyre sebesebben kell beszélnem az órán, hogy mindent átvegyünk, a végére mindig kifulladok. Régen ilyen nem volt. Azt sem tehetem meg, hogy például egy versnek szenteljek egy órát. A gyerekekkel is úgy van, hogy valamikor tizenöt percig tudott megszakítás nélkül beszélni egy-egy diák, ma alig képes öt percig. Több időnek kellene lennie, mégis kevesebb van, aminek a beszédkészség fejlődése és az általános műveltség láthatja kárát. Az irodalmi színpadunk is megérzi az időhiányt. Azelőtt például kettőkor kezdtük a próbát, négyre befejeztük, most négykor kezdjük, vagy meg kell kérnem valamelyik kollégát, engedje el a gyerekeket. Megterhelni se akarom őket, ezért városon kívüli fellépéseket nem nagyon tervezünk. Sokszor látom rajtuk, hogy fáradtak, olyankor megcsappan a lelkesedés. Az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad a legidősebb ilyen csoportunk, 1962 óta megszakítás nélkül működik és teremt, amit akár csodának is modhat- nánk, ha arra gondolunk, hogy tájainkon, iskoláinkban mennyi hasonló nemes kezdeményezés bizonyult kérészéletűnek, ilyen vagy olyan oknál fogva. Vas Ottó csinálja. Évről évre újabb diákokat hozva a távozók helyébe, kapcsolva be az alkotó munkába, azaz folyamatosan teremtve az alkotó közösséget, melyben mély gondolati és érzelmi élmények közepette, addig ismeretlen szépségek átélése közben nyílik lehetőség nemcsak az ember és az emberi lét alaposabb megismerésére, hanem önmagunk tanulására, kifejezésére, megnevezésére és azonosságtudatunk erősítésére is.- Hatvankettőben, a szavalóversenyen láttam először irodalmi színpadot. Beke Sándorék, Gálán Gézáék csinálták. Megtetszett, és még abban az évben megszerveztem a csoportot. Volt azonban más indíték is. Láttam, hogy az egyedül folytatott szavalásnak nincs nagy perspektívája számomra, másrészt akkoriban itt Ipolyságon szünetelt a mükedve- lés, a régi rendezők abbahagyták a munkát, a CSEMADOK-szervezet is gyengélkedett. Tenni kellett. Az első műsort József Attila verseiből állítottam össze, innen a csoport neve is, amely egyúttal kötelezett bennünket: olyan műsorokat bemutatni, melyekben klasszikus értékek vannak, a mához szólnak, társadalmi problémákra irányítják a figyelmet. Természetszerűleg célom volt, hogy a gyerekek ilyen formában is kapjanak irodalmi nevelést, és kemény erkölcsit. Sokáig tartana fölsorolni, hány műsort mutatott be fennállása óta a József Attila Irodalmi Színpad, voltak korábban évek, amikor hármat is, egy hosszabbat és két rövidebbet, hogy egész estés műsorra hívhassák a közönséget. Ébredés, Leláncolt Prométheusz, Ézsau mondja, Petőfi nem alkuszik. Minden dal forradalom. Költők barikádra - hogy csak néhány címet említsek. És a szerzők, akiknek a műveiből készítette Vas Ottó az összeállításokat: Radnóti, Nagy László, Lengyel József, Benjámin László, Voznye- szenszkij, Majakovszkij és csehszlovákiai magyar költők többek között.- Mindig az volt a véleményem, hogy ha ezekből a gyerekekből nem is lesz mindegyik szavaló, ha nem humán szakra mennek is, azért magukkal visznek valamit a színház világából, vonzódni fognak a kultúrához. És nemcsak ók, társaik is, a barátaik, akikkel naponta érintkeznek. Abban látom az eredményt, hogy neveltünk olyan embereket, akik ma színházlátogatók, kultúraszeretök, sót, nem egy közülük profi módon műveli a kultúrát. Sok a lány diákunk, igy hát az sem mindegy, hogy anyaként milyen könyvet adnak majd a gyermekük kezébe. Okvetlenül szükséges, hogy elsősorban a magyar klasszikusokat ismerjék meg pontosan. Vas Ottó, aki minden összeállításban ott van a színpadon — tanár a diákjaival szellemi-érzelmi közösségben -, a saját versmondásához hasonlóan a tökélyig igyekszik csiszolni a csoport tagjaiét is, a kórushangzást, a mozgásvariációkat, maradva többnyire az oratorikus, de mindenképpen sajátos kifejezési formákban , és eszközök mellett.- Húsz év után, amikor egyedül csinálja az ember, rádöbben, hogy jó lett volna, ha akad közelében más is, aki más irányba viszi a csoportot. Néha nehéz az embernek túlmennie a saját korlátain. A gyerekek reakcióin is észreveszem. Eltávolodtam volna a játékosabb formák felé, csak rájöttem, hogy nem mindegyik gyerek termett játékra. Én meg nem tud- tam,öket erre kényszeríteni. A gyereken mindig meglátszik, ha „küldik“, ha ö nem tud hozzátenni a játékhoz. Új műsorunk Tözsér Árpád Kettős űrben című kötetéből készült Kiáltás címmel. Felújítása ez egy korábbi „elfelejtett“ összeállításnak. Most jöttem rá, hogy abban a kötetben egy csomó fontos dolog van. Ezenkívül nekem van egy önálló műsorom Radnóti eclogáiból. Hogy mit csinál a konkurencia, nem nagyon tudom. Amatőr művészeti mozgalmunkban mintha megszűnőben lenne az a lelkesedés, az az egymást segítő szellem, amely valamikor a rendezői tanfolyamokat, szakmai összejöveteleket jellemezte. Úgy látszik, vén veterán vagyok, két éve nem voltam semmilyen tanfolyamon, nem hívtak. Pedig biztos ma is vannak. Egyébként az én életem az iskola és a ház között telik, időm nagy részét az iskolában töltöm. Miközben az évek során ipolyságivá vált Vas Ottó, ahogy mondja, többek között azáltal is, hogy tudományos alapon tanulmányozta és sajátította el a palóc nyelvjárást. És végül egy, derűvel adott kézenfekvő válasz arra a kérdésemre, hogyan hogy nem látszik arcán, lendületén az évek múlása:- Úgy, hogy ott vagyok a gyerekek között. Nem engedhetem meg magamnak, hogy lekerüljek a színpadról. A másik, megtanultam nem szívemre venni a problémákat. A harmadik, túl sokat futok ahhoz, hogy megöregedjek. Rengeteget kell futni. BODNÁR GYULA A sok érdekes népszokás r \ közül ma elsősorban a húsvét hétfői locsolás népszerű szőkébb pátriámban. Napjainkra azonban már ez a szokás is kissé megváltozott. A húszas években - melyekr még ma is elevenen emlékszem - minden kissé más volt. A kisebb, de főleg a szegényebb fiúknak akkor nemigen tellett a gyógyszertárakban vagy a drogériákban beszerezhető drága kölnivizekre vagy parfümre. Az édesanyjuk odahaza illatos szappanos vizet készített, amelyet azután egy fél literes, lehetőleg sötét színű üvegbe öntött, majd az üveg száját lekötötte ritka vászonnal vagy molinóval, és el is készült a ..kölni". Igy csinálta nekem is évről évre édesanyám. Ezt a fél literes üveget a fiúk kezükbe fogták, és sorra járták a falu összes lányát és természetesen a rokonságot. Meglocsolták arcukat, ruhájukat. A kisebbek egyedül vagy ket- ten-hárman jártak öntözni, ha még nagyon kicsi volt a fiú, akkor az édesapja vagy az időHúsvéti locsolás Garam mentén sebb testvére vezette a rokonsághoz. A fizetés néhány fillér, piros tojás vagy cukortojás volt. A nagyobb legények rendszerint hárman-négyen jártak rrfegöntözni a tíz éven felüli lányokat, éspedig vödrökkel, kútvizzel. A legények bementek a lányos házba, a szobából kézenfogva kivezették a lányt a kúthoz, ott azután egy-egy legény jobbról és balról ..lefogta", a harmadik legény felhúzott egy vödör vizet, átöntötte azt a saját vödrébe, majd azután arcon loccsantotta a leányt, aki közben rendszerint sikoltozott. A leány kezét fogó legények azután szerepet cseréltek. és mindenki vizet zúdított a leányra. Megtörtént az is, hogy a leány kirántotta magát a legény kezéből, félreugrott, s igy a neki szánt vizet az ügyetlen legény kapta. Amikor valamennyi legény megöntözte a leányt, szépen visszavezették a szobába, ahol mindjárt száraz ruhába öltözött. A lányos mama pedig betessékelte a legényeket a konyhába vagy a „tiszta szobába", ahol már várták őket a húsvéti finomságok: a sonka, a kolbász, a főtt húsvéti tojás, sok-sok sütemény és bor. Itt említem meg, hogy volt olyan leány, aki délig húsz- harminc vödör vizet is kapott, és természetesen nem győzött száraz ruhát váltani. Hűvös- esős időben bizony nem ritkán meg is betegedtek a lányok, de azzal vigasztalták magukat, hogy „hát a szokás, az szokás". Később azután csaknem teljesen megszűnt a vizes vödrökkel való öntözés, helyette zománcozott, fél literes bögrékkel locsolkodtak, s mind gyakrabban parfümmel, kölnivel. Jelenleg is nagyjából ez a helyzet, a legények jórészt kölnivel locsolnak, de olykorolykor azért vízzel is. A múltban ugyanúgy, mint ma, a helybéli locsolkodás délre befejeződik, délután már csak a szomszédos falvakba mennek el a nagyobb fiúk meglocsolni ismerőseiket és rokonaikat. PÁRÁK ENDRE nyugdíjas, amatőr néprajzgyújtő ÍMiífflWl ÉS PÓDIUMON
