Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-29 / 13. szám

Országos vételi lehetőség A szovjet televízió az egész hatalmas területű országot átfogó hálózatával egyszerre kétszáz- negyvenmillió ember számára ad műsort, önálló műsort 120 adó sugároz, minden szövetségi és autonóm köztársaságban, több tu­cat nagyvárosban. Az adások az ország nagy és kis népei által beszélt több tucat nyelven folynak. A földi és a műholdas közvetítő- állomások száma, akárcsak a ká­belhálózat, évről évre gyarapszik. A Szovjetunióban viszonylag még fiatal a televíziózás. Bár már a második világháború előtt voltak kísérleti adások, a rendszeres mű­sorszórás csak a háború után kez­dődött, akkor viszont egyre gyor­suló ütemben fejlődött. De már a legelső időszakban felmerült az igény, hogy tisztázzák: mi a televí­zió hivatása, melyek a lehető­ségei. A válaszok lassan, fokozatosan értek be, úgy, ahogyan növekedett a műszaki fejlettség, halmozódott a művészi és szakmai tapasztalat. Közben hasonlóan fokozatosan világossá vált az is, hogy tarthatat­lanok a televíziózásra vonatkozó végletes elképzelések. Némelyek ugyanis azt vélték, hogy a televí­zió egyszerű „kommunikációs eszköz“, amely ilyen vagy olyan „képeket“ közvetít, legyen az a bemondó a stúdióban, színházi előadás vagy labdarúgó-mérkő­zés. Mások viszont azt állították, hogy új „elektronikus múzsa“ született, hogy a televíziós művé­szet teljesen önálló, és a „televí­zió előtti“ művészetek terminoló­giájával sem megérteni, sem leírni nem lehet. Az már e viták közepette, a tö­meges műsorszórás kezdetén is világos volt, hogy új és nagy jövőjű eszköz született, amely nemcsak a tájékoztatást, hanem milliók mű­velődését is szolgálni fogja. Való­ban: a televíziózás előtt ugyan ki álmodhatott volna a dagesztáni hegyekben, a messze Kamcsat­kán, a közép-ázsiai sivatagban vagy a szibériai falvakban arról, hogy valaha is megláthatja a moszkvai Művész Színház vagy a Bolsoj előadását, egy űrállomás felvételét, hogy a televízió „be­hozza a szobájába“ ország-világ megannyi városát? (Részlet egy hosszabb cikkből.) (SZ) Szentendre, 1979júliusa. A színművésze­ti főiskola másodéves hallgatói csiklandós mulatságokkal és csúfolódó rigmusokkal szórakoztatják kikiáltóval verbuvált nézőiket. A színpadon egy kamaszképű, mackós moz­gású srác bumfordi vigyorral. Ha csókról, enyelgésröl, pikáns kis huncutságokról szól a versezet, hangjában is tűz lobban. Ha a csúszó-, kenő- és hálapénzről beszél, csípnek, marnak a szavak. Ha pedig énekel, hangja betölti a teret és régi korok nagy vásárait idézi meg. Amikor meghajol, zúg a taps. Ódry Színpad, 1981 májusa. Arthur Miller Közjáték Vichyben című tragédiájában vizs­gáznak a végzős hallgatók. A színpadon már forog a fasizmus kereke. Félelem az arco­kon, szorongás a szívekben, csöndfal az utcán. Egy cigány, akit elkerül a halálfélelem: csak ül és kunyerál, észre sem veszi, hogy fittyet hánynak rá az emberek. Hangjában a mihaszna élet kesereg. Amikor feláll, száz meg száz láb dobol a nézőtéri széksorok alatt. Madách Színház, 1983 februárja. Vastaps «IM a Macskáknak. Aztán külön Micsel Rumli­nak, a makacs macska-apacsnak. Nem túl­zás: valóságos emberszabású kandúr ez a torzonborz macska, tombol és dorombol, s ahogy táncol... Ruganyos léptek, finom mozdulatok, százszázalékos ritmusérzék. Plusz a kellemes énekhang, amely egyszer, felkavar, máskor elandalít. Szerednyey Béla apró, de biztos lépések­kel halad erőre a pályán. Ő az, aki a kis szerepekben is megtalálja a nagy lehetősé­get. Aki nem a külsőségekre, a mondatok számára, hanem az arc, a lélek milyenségé­re kíváncsi. Aki a némafilmek hőskorában sem veszett volna el, mert az ajtót is szívvel nyitja ki. Az élet muzsikája című új magyar filmben Kálmán Imre inasát kelti életre. Mi­csoda grimaszok, micsoda tekintetek! Mintha csak minden tőle függene! Mintha minden az ő kezében futna össze! De amikor bevonul' a házba az új asszony, a tegnapi ázott kis veréb, egy egész világ dől romokba benne1 Tévéfilmszerepei közül a két legutóbbi egy mai és egy századelejei operett-hős: Tomi, a taxisofőr, a karatézó Linda vőlegény­jelöltje és Fritz, az ijfú gróf, a bájos Bessy pipogya férje. S bár a két ifjú ember térben is, időben is távol él egymástól, ami a jelle­müket illeti: egy tőről fakadnak. Linda fiújá­nak semmi sem sikerül; bárhogy alakulnak is a dolgok, Tomi mindig hoppon marad. A Le­ányvásár grófocskája pedig nemcsak kétbal­kezes, kicsit mafla is. És mégis szeretni való!- Hogy én milyen vagyok? - kérdez visz- sza Szerednyey Béla. - Százhetven centi magas, görbe hátú, magammal szemben erőszakos, másokkal elnéző. A fejem nem Leonardo tervezte, az biztos. De nem baj! Legfeljebb nem én játszom el Rómeót... Gátlások? Vannak bennem. De játék közberv. ◄ Elengedem a kormányt (Sípos Géza felvétele) sosem érzem gúzsba kötve magam. Ha próbálok is: elengedem a kormányt, kikap­csolom az önkontrollt. Nem érdekel, hogy ki mit mond és hogy néz rám, engem a szerep sokkal jobban izgat. A szerep, amely általá­ban gyötrődést jelent. Ha megérint, ezt már megfigyeltem, magamon, akkor grimaszok kíséretében dobom fel a könyvet a polcra, de ha nem, akkor azon töprengek, ki játszhatott hasonló figurát előttem. Most például a Víz- kereszt Cinghár Andorjával küszködöm. Azt mondják, hálás szerep. Lehet. Én két napja próbálom, egyelőre mégsem érzek semmit. Főiskolásként — ugyanebben a darabban - a bohócot formáltam meg; fehérre festet­tem az arcomat, összehoztam a szerepet akkori énemmel és kész is voltam. Cinghár Andor nehezebben adja meg magát. Ez egy csetlő-botló, gátlásos kisember, aki nem és nem tud napirendre térni a dolgok állása fölött. Én más vagyok... Más, de azért engem is sok minden bosszant. Például az igazságtalanság. Pillanatok alatt felfut ben­nem a higany, ha kiderül, ki hogyan jutott ehhez vagy ahhoz a szerephez vagy ha látom, mekkora a különbség egy kisiparos és egy színész anyagi helyzete között. Nem, most nem siránkozom, én egészen jól meg­vagyok, s nem álmodom kacsalábon forgó kastélyról, csak... Engem furcsa mód vala­hogy mindig olyan emberek vettek körül, akik sokkal többet kaptak az élettől, a szüleiktől, mint én, s ezt akarva-akaratlanul megje­gyeztem. Azt hiszem, én azok közé tarto­zom, akik mindenben a rövidebbet húzzák. Akik sosem kötnek jó üzletet, akik mindent ráfizetéssel adnak el, akik csupa olyasmit hajszolnak, ami a többségnek már rég meg­van. Mindezek után mégis azt kell, hogy mondjam: ma engem irigyelnek azok, akikre korábban én néztem fel. Mert nem hívok szerelőt, ha csöpög a csap, magam hozom rendbe a kocsimat, a szobámat, s nekem ez éppen akkora élmény, mint egy jól sikerült alakítás. Hogy apró, kimért léptekkel haladok a pályán? Itt a rendezők válogatnak, a szí­nész csak igent vagy nemet mondhat. Hogy mit nyomnak a kezembe, nem rajtam múlik. Egyik nap főtengelyt kapok, másnap bronz­perselyt. A többi az én dolgom. Ha a végén megdicsérnek, boldog vagyok, de sírva ve­rem a rendező ajtaját, hogy nyisd ki, ha meqbuktunk. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kameraközeiben • A második világháború szovjet frontjain vívott hősi harco­kat eleveníti meg az a dokumentumfilm-sorozat, melyet leningrádi filmesek készítenek. Több rész tartalmaz majd kevésbé ismert film- és fényképdokumentumokat is. • Az Üzbég SZSZK építészeti műremekeiről készült doku­mentumfilm A minaretek varázsa címmel. A filmet többek között Buharában és Szamarkandban forgatták. • John Reed amerikai újságíróról szól az a dokumentum- film, melyet Egy férfi Amerikából címmel nemrégiben mutatott be az NDK televíziója. A film bemutatja John Reed életét, miként vált kitűnő újságíróvá, aki ott volt a mexikói forradalom­ban, az első világháború európai harcterein többek között, és könyvet is írt ezekről az eseményekről. Világszerte azonban mindenekelőtt úgy ismerik őt, mint a Tíz nap, amely megren­gette a világot című könyv szerzőjét. • Shakespeare Szentivánéji álom című lírai vigjátékát alkalmazta televízióra áz NDK-ban Thomas Langhoff rendező a berlini Makszim Gorkij Színház művészeinek közreműködé­sével. • A Raduga ’85 moszkvai nemzetközi televíziós fesztivá­lon, mely a közelmúltban zajlott le, 42 televíziós társaság vett részt folklór tematikájú műsoraival. Érdekesség, hogy az év folyamán a szemle valamennyi programját bemutatja a szovjet televízió, kikérve róluk a nézők véleményét. TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁSOK Már az év első hónapjaiban több olyan műsor jelent meg a televízió képernyőjén, melyek a második világ­háború eseményeit idézték, ismerős- ismeretlen képekben. Közeledvén a felszabadulási évforduló, a követke­ző hetekben bizonyára még több ha­sonló műsort kapunk a televíziótól, köztük olyanokat, melyek az újjáépí­tés éveit is felidézik, ritkán vagy eddig egyáltalán nem látott korabeli felvéte­leken. Szinte közhely már, hogy a háború látványa a képernyőről, kényelmes karosszékből nézve is elrettentő; ele­venen hatnak még azok a képsorok is, melyekkel a korábbi években, más összefüggésekben, más dokumen­tum-összeállításokban már találkoz­tunk. Megrendítik a józan elmét, mint minden, ami az élet, az ember ellen van, ami értékek pusztítása és pusz­tulása; közben akarva-akaratlanul új­ra egymáshoz sodorják bennünk azt a három szót, hogy: soha többé há­borút. Ugyancsak érdekfeszitőek és ta­nulságosak a háborút közvetlenül kö­vető esztendők, majd az ötvenes évek politikai-társadalmi mozgásait, az építőmunkát elénk idéző híradófel­vételek. Izgalmas élmény visszanézni a mából az újjáépítés kezdeti idősza­kaira. Már a képek sajátos atmoszférá­ja leköti a néző figyelmét, hát még a kor hangulatát, lendületét kifejező arcok, a kezek, egy-egy munkafolya­mat vagy gyűlés pillanatai. Ezek a dokumentumok emlékezés­re késztetik az idősebb nemzedékek tagjait, akik maguk is ott voltak, alaki­tói voltak a kornak, és ,.mesélnek“ a fiataloknak, akik talán éppen a kö­zelmúlt történelméről tudnak a legke­vesebbet. Ezek a képek jó tanítók - mert hitelesek.-bor Filmsorozat Nagy Péterről Még az iskolai történelemórák tananyagából tudjuk, hogy Nagy Péter cár kivételes tehetségű, széles látókörű, művelt politikus és hadvezér volt. Uralkodása idején (1682-1725) jelentős gazdasági, közigazgatási és katonai reformokat valósított meg Oroszországban, ezek révén megteremtődtek a kapitalista fejlődés alapjai a birodalom­ban, mely egyben vezető európai nagyhatalommá lett. Szentpétervárral új fővárost adott Oroszországnak, s az ő érdeme az ottani tudományos akadémia megalapítása is. Katonai sikerei, hadjáratafcszintén közismertek, gyakran ihlették meg az írókat, festőket, majd századunkban a fil­meseket is. Most az amerikai National Broadcasting Corporation (NBC) tévétársaság készít hatrészes filmsorozatot Nagy Péter cár életéről. A külső felvételeket éppen ezekben a hónapokban forgatják a Moszkvától mintegy kétszáz kilométerre, keletre fekvő ősrégi városkában, Szuzdalban, mely egykor az orosz nagyhercegek legfőbb tartózkodási helye volt. Megfelelőbb, történelmileg hitelesebb környezetet a for­gatáshoz valószínűleg nehezen találhattak volna az ameri­kai filmesek. A szovjet állam műemlékvédelme teljes egészében megőrizte, s ahol szükséges volt, fel is újította Szuzdalt, hogy ma is az évszázadokkal ezelőtti állapotá­ban ragyoghasson. Csodálatosak a helybeli kolostorok, templomok, paloták és az oly jellegzetes faházak. A sorozat készítéséhez az NBC több mint kétszáz színészt és szakembert alkalmazott. A tévétársaság képvi­selője, Giulio Katz, nyilatkozata szerint a filmsorozat leg­főbb célja: megismertetni az amerikaiakkal az orosz való­ságot, történelmet. - Az amerikaiak nem nagyon ismerik a mai Oroszországot, s még kevésbé történelmét - jelen­tette ki Giulio Katz az újságíróknak Szuzdalban. - Az amerikaiak kilencvenöt százalékának Nagy Péter neve semmit sem mond. Meg vagyunk győződve, hogy a soro­zat megtekintése meglepetést, lelkesedést vált ki és felkelti az érdeklődést az orosz történelem iránt. A Nagy Péter cár életéről szóló sorozat egyike lesz a legdrágább filmeknek, melyeket nyugaton valaha is forgattak. Maga az NBC 26,5 millió dollárt fektetett be a vállalkozásba. A címszerepet, Nagy Péter cárt, a kitűnő amerikai színész és rendező, az Oscar-díjas Maximilian Schell alakítja. - Sok szerepet játszottam eddig, de Nagy Péterrel egyiket sem lehet összehasonlítani - mondta Maximilian Schell. - Azt gondoltam, hogy jól ismerem az orosz jellemet - tette hozzá a színész, aki egyébként jó ismerője az orosz irodalomnak és kultúrának -, azonban most tudatosítottam csak, amikor elmerültem Nagy Péter korá­nak tanulmányozásában, hogy milyen nagy erkölcsi erőt hordozott magában az orosz nép. - A további szerepeket is népszerű, közismert színészek alakítják: Hanna Schygulla (a cárné,) Omar Scharif, Laurence Olivier, Vanessa Redgrave, Lilli Palmer, Trevor Howard, Helmut Griem. A filmsorozat producere és rendezője Marvin J. Chomsky, akinek a neve különösen a Holocaust, a náci bűntettekről készült nagyszerű filmje révén vált ismertté szerte a világon. A Szovjet írószövetség lapja, a Lityeraturnaja Gazeta riportban számolt be a szuzdali filmezésről, aláhúzva azt a tényt, hogy a forgatókönyv a történelmi hűségnek megfelelően mutatja be Nagy Pétert és korát. Szovjet részről minden segítséget megadnak a munkához. Bár a film nem szovjet- amerikai koprodukcióban készül, mégis több neves szovjet színész is szerepet kapott benne. A nagy csatajelenetek forgatásakor pedig a szovjet hadsereg alakulatai is statisztálnak. Az amerikaiak nagyon elégedettek és nagyra értékelik Alekszander Popov épí­tész munkáját is, áki a sorozat számára több korabeli ház külső és belső díszletét tervezte. A készülő tévéfilmsorozat iránt világszerte jelentős érdeklődés nyilvánul meg, több nagy tévétársaság már meg is vásárolta a vetítés jogát. KOKES JÁNOS ÚJ SZÚ 14 1985.

Next

/
Oldalképek
Tartalom