Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-29 / 13. szám
A jelenkori kommunista mozgalom aránylag fiatal, keletkezésétől mindössze 70 év telt el. De ez alatt a rövid idő alatt is olyan nagymértékben járult hozzá a társadalmi fejlődéshez, hogy hatása semmi mással nem hasonlítható össze. Az a legfontosabb, hogy a kommunista mozgalom, amelyet a társadalmi fejlődés tudományos elmélete, a marxizmus-leni- nizmus irányít, szilárdan áll a világ szociális megújulásának élvonalában. Ezzel vált a társadalmi haladás hatékony eszközévé. Az emberiség jelentékeny része a szocializmus zászlaja alatt halad. És ott, ahol a szocializmust felépítették vagy építik, bár nagyon nehéz körülmények között, de rövid időn belül konkrétan megoldottak olyan alapvető problémákat, amelyek évszázadokon át nyugtalanították az emberiséget. Felszámolták a szociális egyenlőtlenséget és a nyomort, a munka- nélküliséget és az írástudatlanságot. A lakosság egyre nagyobb mértékben kapcsolódik be a sürgető problémák megvitatásába és megoldásába. N oha számos kérdés vár még megoldásra, és még mindig nagyon sok nehézséggel birkózunk, a szocialista országok népei meg vannak győződve hogy a jövő biztos, holnap jobb és teljesebb életet fognak élni, mint ma. Ez az emberi civilizáció nagy, pontosabban leg" nagyobb vívmánya. A kommunisták történelmi küldetése azonban azokban a sikerekben jut legszembeötlőbben kifejezésre, amelyeket a szocialista országokban érnek el a kommunista és munkáspártok. A világ más részein élő kommunisták - tekintet nélkül arra, hogy kis vagy nagy pártot képviselnek-e - szilárd helyet harcoltak ki maguknak a társadalomban, mint a széles dolgozótömegek érdekeinek képviselői, a fasizmus- és a reakcióellenes küzdelem kérlelhetetlen harcosai, mint a valóságos internacionalista s egyidejűleg a tényleges nemzeti erő megtestesítői. Nem szabad megfeledkeznünk a kommunisták kiemelkedő és egyre növekvő szerepéről a békeharcban. A kommunista mozgalom létezésének első napjaitól a békét tűzte ki egyik alapvető céljaként. Ma energikusan küzd az atomháború elhárításáért. Röviden szólva, a kommunista mozgalom értékei és érdemei nyilvánvalóak. Ez azonban nem akadályozza meg a nyugati világ egyes hangadóit abban, hogy gyalázzák ezt a mozgalmat, keressék a mozgalom alkonyának, sőt pusztulásának jeleit. Nos, miért is ne! A szólásmondás szerint az óhaj a gondolat atyja. A társadalmi haladás ellenségei mindig a kommunista mozgalom válságáról álmodoztak, s álmaikat ma sem adták fel. * ÚJ SZÚ 3 I tt felmerülhet a kérdés: vajon a kommunisták nem ütköznek különböző nehézségekbe; nem küszködnek problémákkal? Természetesen az ő útjuk sem mentes a gondoktól és küzdelmektől. Tudják, mi a sikertelenség, sőt azt is, mi a vereség. De ez természetes. Az élcsapatot azért nevezik élcsapatnak, mert a haladás élén jár és természetes, hogy magára vállalja az úttörő munka minden terhét és bonyodalmát, felfogja a világ letűnő és múltba vezető, de őrjöngő erőinek csapásait. E lkerülhetetlenül figyelembe kell vennünk néhány körülményt. Az élet feltartóztathatatlanul halad előre és néha még a marxista-leninista elmélettel felvértezett kommunisták sem tudnak lépést tartani az idő hétmérföldes lépteivel. Előfordul, hogy egyesek nem állják a próbát, nem képesek lépést tartani a történelmi változásokkal, a váratlan és gyors fordulatok esetében elhagyják a marxista-leninista elvek szilárd talaját, utat tévesztenek. Azok viszont, akik hűségesek maradnak az elvhez, megbirkóznak a nehézségekkel, magabiztosan haladnak a cél felé, bár nem mindig gyorsan, de mindig előre. Nem véletlen, hogy a kommunisták soraiba milliók állnak be, s ma már 80 millió harcossal számol a párt (a hetvenes évek elején csak 50 milliónyian voltak). Az sem véletlen, hogy ma Földünk 95 országában dolgoznak a testvérpártok (15 évvel ezelőtt 88 országban volt kommunista párt). Egyébként a. kommunizmus ellenségeinek mostani dühe is minden másnál meggyőzőbben beszél a kommunista mozgalom erejéről. Az antikommunizmus napjainkig azért válhatott a haladásellenes erők közös tényezőjévé, mert a kommunizmus hatalmas politikai erővé fejlődött, amely korunkban az emberiség fő fejlődési irányzatának tényleges megvalósítója. Igen, megismételjük, az élet feltartóztathatatlanul halad előre. Minden lépés új problémákat vet fel, elodázhatatlan feladatokat tűz ki. És ma, tekintettel az új feladatokra, kialakult egy sürgető és egyre növekvő társadalmi szükséglet. A társadalmi fejlődésben tovább kell növelni a kommunista mozgalom feladatait, folyamatosan megszilárdítva tekintélyét és befolyását. Az SZKP kötelességének tartja e folyamat támogatását, állapították meg Konsztantyin Csernyenko és Chari- laos Florakis 1984. április 28-án megtar- « tott találkozóján. Marx Károly és Engels Frigyes a maguk idejében fontos szociológiai törvény- szerűséget tártak fel; konkrétan azt, hogy a történelmi folyamatban egyre nő a tömegek hatása és fokozódik az aktív tevékenysége. Mikor ezt a törvényszerűséget meghatározták, megállapították, hogy a történelmi akciók kiszélesítésével és elmélyülésével együtt nő a tömeg akcióképessége. E tételt korunk eseményei nagyon meggyőzően igazolják, s Lenin is a marxizmus egyik legfontosabb és legmélyrehatóbb tételének tartotta. És tényleg, a múltban mikor voltak ekkora embertömegek aktív résztvevői és alkotói a történelmi eseményeknek? A szocializmus építésébe, a kommunizmus építéséért folytatott harcba már több mint másfél milliárd ember kapcsolódott be. És a nemzeti felszabadító harcok? Vajon nem azt bizonyítják-e, hogy újabb százmilliók - valójában a világ nagyobbik fele - kapcsolódnak be a forradalmi átalakító tevékenységbe? Végeredményben a háborúellenes mozgalom is - amely a világ minden táján és minden világrészen kibontakozott - a tömegek cselekvő történelemformálásának szimbóluma. T ermészetes, hogy a történelmi folyamatban részt vevők létszámának emelkedésével, a tömegek politikai aktivitásának fokozódásával együtt kialakul az az érzés, hogy szükség van egy olyan szervezett, ideológiailag felvértezett és összekovácsolódott erőre, amely fel tudja tárni e társadalmi folyamatok dinamizmusának lényegét, képes felismerni és megérteni a jövőbe vezető harc útjait. Olyan erőre van szükség, amely az ismereteket konkrét harci programmá képes változtatni, e programmal meg tudja ismertetni a széles néptömegeket, lelkesíti őket és egyesíti a társadalmi haladás zászlaja alatt. Vlagyimir lljics Lenin erről így írt: „ Minél szélesebbek az újabbnál újabb társadalmi mozgalmak áramlatai, annál fontosabb egy erős szociáldemokrata szervezet, amely képes új mederbe terelni ezeket az áramlatokat. Minél többet tesz értünk a tőlünk függetlenül folyó demokratikus propaganda és agitáció, annál fontosabb a szociáldemokraták szervezett vezetése a munkás- osztály függetlenségének védelmezése érdekében a burzsoá demokratáktól.“ Más szóval a társadalompolitikai harc résztvevőinek számbeli gyarapodása megköveteli, hogy fokozott mértékben jusson kifejezésre a kommunista pártok vezető és irányító ereje. Ez a tény mindenkor és mindenütt igazolható, ahol spontán tömegmozgalmak robbannak ki. E mozgalmak helyes tájékozódási szempontok híján vagy zsákutcába jutnak, vagy helytelen útra térnek és eltávolodnak a társadalmi haladás valódi céljától. Korunk jelenlegi szakaszának ezen a pontján találjuk szembe magunkat egy újabb sajátos feladattal, amely egyenesen megköveteli, hogy tovább növekedjen a kommunista mozgalom befolyása és szerepe. Századunk utóbbi évtizedének jellemzője, hogy az emberiség gyorsított ütemben halad a kapitalizmusból a szocializmus felé. Ismeretes, hogy ez távolról sem egyenletes folyamat. Formái egyre sokrétűbbek és változatosabbak. Maga a folyamat egyre sokrétűbbé és bonyolultabbá válik. Mindezek ellenére ez a folyamat megállíthatatlan. Az emberiség vágya x a szocializmus iránt növekszik. Ez teljesen érthető. A társadalom fokozatos fejlődése egyre több problémát vet fel, s e problémák megoldásának elutasítása vagy elodázása az egész emberiség szempontjából veszélyes következményekkel járhat; mindezek ellenére sem oldják meg ezeket a kérdéseket, mivel a világnak egy jelentős részén sértetlen maradt a kapitalista termelési viszonyok uralma. A kapitalizmus az a rendszer, amely Marx Károly szavai szerint rákényszeríti ,,az egyéneket is, sót egész nemzeteket is, hogy a vér és a piszok, a nyomor és a megaláztatás nehéz útját járják“. Ez a rendszer nemcsak a történelmi fejlődést fékezi, az emberi társadalom létét is fenyegeti. Éppen e tény felismeréséből ered, hogy egyre több emberben nő, az esetek többségében még elemi erővel feltörő vágy a fennálló viszonyok megváltoztatására. Itt azonban nemcsak arról van szó, hogy a tömegek szubjektív módon törekszenek a viszonyok megváltoztatására, mivel életkörülményeik és érdekeik között egyre mélyül a szakadék. Arról van szó, hogy világméretekben megérettek a szocializmus tárgyi és anyagi feltételei, és amennyiben a fejlett kapitalista országokról van szó, ezek a feltételek már régen „túlérettek“. Minden változás, amely a kapitalista termelési mód és termelési viszony vonatkozásában az utóbbi tíz évben beváltott (a szociális polarizációban, az idénymunkából élők, elsősorban a proletariátus számbeli növekedésében, stb.), e tétel nyomatékos bizonyítéka. V iszont sem a szocializmus objektív feltételeinek megléte, sem a tömegeknek a szocializmust előkészítő változások megvalósítására irányuló ösztönös hajlandósága és igyekezete nem elég. A történelem megtanított rá, hogy ez az átmenet ösztönösen megvalósíthatatlan. Itt a tömegek céltudatos, szervezett tevékenységére, felkészültségére és szilárd akaratára van szükség, hogy ráléphessenek a forradalmi útra, megdönthessék a kapitalizmust (annak bármily formájáról legyen is szó) és helyette felépítsék az új, szocialista társadalmat. Ez azért is fontos, mert a régi világ nagyon aktív és jól megszervezett ,, kereszteshadjáratot“ hirdet pozíciói megvédése céljából, a szocializmus és a tömegeknek a szocialista viszonyok létrehozására irányuló törekvései ellen. A tömegeknek fel kell készülniök a szocializmusért vívandó harcra; ennek legfontosabb feltétele a kommunista pártok befolyásának és akcióképességének növelése. ,,A forradalmi proletariátus önálló, meg nem alkuvó marxista pártjában látjuk a győzelemhez vezető útnak, a szocializmus győzelmének zálogát“. - írta Lenin. Ezek a lenini gondolatok máig időszerűek és helytállóak. A jövőben is helytállóak maradnak. V égül rá kell mutatnunk korunknak még egy különleges vonására, amely objektívan előidézte a kommunista mozgalom ereje és befolyása növekedésének még fokozottabb szükségességét. Ez az atomháború veszélye, amely megköveteli, hogy minden erőnkből telhetőt elkövessünk kitörésének megakadályozásáért. Az imperializmus - elsősorban az amerikai - aktivitása, a fokozott mértékű lázas fegyverkezés, az atomháború leplezetlen előkészítése napról napra meggyőzőbben bizonyítja e feladat időszerűségét és sürgősségét. Korunkban a tömegek szociális aktivitásának legjellemzőbb vonása szorosan vett értelmében a háborúellenes, az atomellenes és a rakétaellenes harc. Viszont mint Konsztantyin Csernyenko és Álvaro Cunhal hangsúlyozta, az emberiség megmentéséért folytatott küzdelem legkövetkezetesebb harcosai mégiscsak a kommunisták; ők alkotják korunkban az emberiség legaktívabb és legalkotóbb rétegét, a munkásosztály ütőerejét. Mi határozza meg specifikus feladataikat a háborúellenes harcban? Elsősorban az, hogy a társadalmi fejlődés tudományos elmélete által irányított kommunista pártok képesek pontosan tájékozódni az adott helyzetben és kidolgozni a háborús veszély elhárításának helyes módszereit. Másodsorban az, hogy ezek a pártok, mint a munkásosztály szervezett és fegyelmezett élcsapatai, képesek a munkásosztály még öntudattal nem rendelkező részét is irányítani, s a háborúellenes harc céljainak megnyerni más elszánt erőket is. Lenin nagy jelentőséget tulajdonított a kommunisták békevédö aktivitásának. Rámutatott, hogy minél gyakrabban indul harcba a tőke ellen a védelmi erő, annál erőteljesebb háborúellenes propagandát kell folytatni, s így egyértelműbbé válik a militarizmus jelentősége a proletariátus jelenlegi és jövőben megvívandó harcai szempontjából, a szociális forradalom korszakában. B ár ezek a gondolatok több mint hetvenévesek, ma is időszerűek. Ezt a legutóbbi évek gyakorlata is igazolta. Bebizonyosodott, hogy a béke pozíciói ott a legszilárdabbak, ahol legnagyobb a kommunista pártok munkásosztályra gyakorolt befolyása és a kommunisták szilárd elvi alapokon állva, az osztályharc szempontjait következetesen alkalmazva irányítják a tömegeket. Itt csak a legáltalánosabb érveket és indokokat sorakoztattuk fel annak bizonyítására, hogy a kommunista mozgalom erejének és befolyásának növelésére szükség van. Felsorakoztathatnánk számos konkrét és specifikus indokot is, amely a szocialista, a kapitalista és a fejlődő országokat érinti. Beszélhetnénk például a szocialista országokról, mivel itt rejlenek a kommunista pártok feladata és jelentősége növelésének elsődleges tényezői; amint Konsztantyin Csernyenko elvtárs írta: „a kommunizmus építésének feladatai egyre bonyolultabbak és egyre nagyobbak, magasabb színvonalú politikai irányítást követelnek. “ A fejlett kapitalizmus országaiban a kommunista pártok legfontosabb feladata abból ered, hogy mélyülnek a szociális ellentétek, a tömegek egyre hevesebben tiltakoznak a monopóliumok elnyomása ellen. Ezeket az áramlatokat helyes mederbe kell terelni, célt kell mutatni, szembeszállni a burzsoá reformista, sőt szociálreformista kísérletekkel, amelyek a kapitalizmus hatalmának megszilárdítására igyekeznek felhasználni minden tiltakozást. Végül a fejlődő országokban azért fontos a forradalmi pártok feladatainak és befolyásának növelése, mert egyre mélyül az a folyamat, amely a proletariátusnak, mint önálló, alkotó forradalmi erőnek a kialakulásához vezet. Egyre aktívabb az imperializmus elleni harc, egyidejűleg azonban az imperializmus támadása is a szabadságukért küzdő nemzetek ellen. A fejlődő országokban tehát lennie kell egy irányt mutató erőnek. E szükségletnek specifikus megnyilvánulási formái, hogy gyors ütemben fejlődnek és erősödnek a marxista-leninista beállítottságú forradalmi demokratikus pártok. T örvényszerűen felvetődik a kérdés: a nemzetközi kommunista mozgalom eleget tud-e tenni a kor magas követelményeinek, és tekintettel fejlődésének bonyolultságára, kész-e a kor színvonalán választ adni „a történelem kihívására“, felvállalni a feladatokat, s nagyobb hatást gyakorolni a világban folyó eseményekre? Meg vagyunk győződve, hogy igen. Erre elsősorban az a tény szolgáltat bizonyítékokat - amint már említettük is - hogy az utóbbi évtizedekben nő a kommunista és munkáspártok ereje és tényleges befolyása. Ahhoz, hogy új, magasabb színvonalra juthassunk, feltétlenül szükséges egy mondhatni előzetes feltétel biztosítása; el kell érni, hogy maguk a kommunista pártok is egyre szilárdabbak legyenek. Hogyan kell értelmezni a kommunista pártok megszilárdításának követelményét? Mely konkrét kérdések kerülnek itt előtérbe? Nagy általánosságban elmondható, hogy ebben az összefüggésben a testvérpártok négy fontos szempontokat vesznek figyelembe: • A kommunisták tudományos megalapozottsága elmélyítésének növelését; ez azt jelenti, hogy a marxizmus-leninizmus bázisán elmélyül és aktívabbá válik a kommunista pártok elméleti munkája, ellenáll minden ellenséges támadásnak, amelyek tanaink ellen irányulnak; az eszme alapelveit beleoltjuk minden kommunistába; a tömegek, elsősorban a munkásosztály soraiban fejlesztjük a marxista -leninista eszméket. 1985. III. 29. (Folytatás a 4. oldalon) \ • ' » / ; , ' >" ‘ «»
