Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-08 / 10. szám

1 ö % H • A SZISZ? A csehszlovák spartakiád szocialista test­nevelésünk egyik legnagyszerűbb sereg­szemléje. A küldföldön is megcsodált, látvá­nyos bemutatók és a spartakiád jegyében sorra kerülő többi sportrendezvény olyan tömegeket mozgatnak meg, mint semmilyen más esemény a hazai testnevelési mozga­lomban. Nyugodtan elmodhatjuk tehát, hogy a spartakiád az egész társadalom ügye, hiszen a gyakorlatokba és a tömegsport­akciókba korra és nemre való tekintet nélkül bárki bekapcsolódhat. A spartakiád azonban leginkább mégis a fiataloké, éppen ezért a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága testnevelési és honvé­delmi osztályának vezetőjével, Jozef Kő­kockával arról beszélgettünk, mit vállalnak az ifjúsági szövetség szervei és tagjai a sportmozgalmi év legnagyobb eseményé­nek sikeréért. • Milyen jelentőséget tulajdonít a ifjú­sági szövetség a csehszlovák spartakiád- nak és mit vállal a feladatokból?- A spartakiád egyes bemutatói elsősor­ban az ifjúság, az erő, a szépség és ügyes­ség harmóniájának seregszemléi. A sparta­kiád jegyében zajló tömegsport-rendezvé­nyek résztvevői is túlnyomó részben fiatalok. Következésképpen az ifjúsági szövetség sem maradhat csak szemlélője az egész testnevelési mozgalmunkat, sőt egész társa­dalmunkat foglalkoztató eseményeknek. A többi tömegszervezettel, az SZSZK Okta­tási Minisztériumával és a Szlovák Szak- szervezeti Tanáccsal együtt mi is csatlakoz­tunk ahhoz a felhíváshoz, amelyet a Cseh­szlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága tett közzé, és társszer­vezői lettünk a tömegsportjellegú rendezvé­nyeknek. A SZISZ Szlovákiai Központi Bi­zottsága tavaly októberben tanácskozott a kérdésről és dokumentumot fogadott el, amely szabályozza az ifjúsági szövetség szerveinek és szervezeteinek feladatait a csehszlovák spartakiádmozgalomban. ,,A SZISZ és a SZISZ Pionírszervezetének részvétele az 1985. évi csehszlovák sparta- kiádon" című dokumentumot a szövetség kerületi és járási bizottságai lebontották a sa­ját viszonyaikra. Szövetségünk a kerületi és járási spartakiád-törzskarokban elnöki vagy titkári szinten képviselteti magát, így első kézből értesülünk a mozgalomban uralkodó helyzetről, s ha kell segítünk. A kerületi és járási bizottságok a szükségnek megfelelően feladatokkal bízzák meg a hatáskörükbe tar­tozó SZISZ-szervezeteket. Lassan véget ér­nek a SZISZ-alapszervezetek évzáró tag­gyűlései, így elmondhatom, hogy alig van alapszervezet, amelynek az idei munkater­vében ne szerepelne a spartakiád. Gya­korlati betanulása éppúgy, mint a tömeg­sport-rendezvényeken való részvétel. • Az ifjúsági szövetség a múltban rendszerint védnökséget vállalt egy-egy gyakorlat fölött. Van most olyan gyakor­lat, amelyet a SZISZ pártfogol?- Nincs. Ezúttal nem vállaltunk védnöksé­get egyetlen gyakorlat fölött sem, mint leg­utóbb, amikor a szakmunkástanulók gyakor­latát karoltuk fel. Legalábbis központi szítén nem. Úgy véljük ugyanis, hogy az ifjúság tulajdonképpen minden gyakorlatban képvi­selve van, nem lenne célszerű, ha bármelyi­ket is előtérbe helyeznénk. Ennek ellenére az ifjúsági szövetség egyes járási bizottságai saját megfontolásból vállalkoztak a védnök­ségre. így például a SZISZ Liptovsky Miku- láá-i, Martini, Nagykürtösi (Vel’ky Krtíé) és Losonci (Luőenec) járási bizottsága a szak­munkástanulók gyakorlatát pártfogolja, a lo­sonci járási bizottság ezenkívül az idősebb korosztályú tanulók gyakorlata fölött is véd­nökséget vállalt. Ha így látják jónak, a köz­ponti bizottság támogatja a törekvésüket. A nyugat-szlovákiai és a kelet-szlovákiai kerületben pedig minden egyes járási bizott­ság a férfiak gyakorlatát pártfogolja. Erre annál is inkább szükség volt, mert a férfiak gyakorlatával bajok voltak. A férfiak vagy nem érnek rá, vagy pusztán renyheségböl sok helyen nem akartak gyakorolni kellő számban. Esetenként még az egy csapatra való harminchat férfit sem sikerült össze­szedni. Ilyen esetben segítettek a SZISZ- szervek és szervezetek, s szövetségünk tag­jai töltötték fel a bemutatóra készülő csapa­tokat. Általában figyelemmel kísérjük a gya­korlatok elsajátítását, és ha kell, segítünk. Azt tartjuk ugyanis, hogy a spartakiádnak nevelő hatása van. Az előző spartakiádok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a gyakor­lás rendszeres testedzésre nevel, és eseten­ként azokat is megnyerte a rendszeres spor­tolásnak, akiknek korábban ez volt a legki­sebb gondja. • A tömeges sportrendezvények fon­tos részét képezik a spartakiád-mozga- lomnak. Mivel járul hozzá ehhez az ifjúsági szövetség?- A Szocialista Ifjúsági Szövetség sport­élete már évek óta jól bevált rendszerben zajlik, a különböző testnevelési akciók és honvédelmi sportjátékok állandó naptár sze­rint folynak. Tavaly, illetve az idén ezt a nap­tárt összeegyeztettük a Csehszlovák Test- nevelési Szövetség spartakiád tömegsport- rendezvényeinek naptárával. Az SZNF fehér nyoma elnevezésű tömeges símaraton tava­lyi évfolyama óta tulajdonképpen minden központilag szervezett sport- és honvédelmi verseny a spartakiád jegyében zajlik. Értem ez alatt a legkisebbek pionír-sportligáját, a középiskolások és szakmunkástanulók sportjátékait, a rátermett gyermekek, illetve ifjúság elnevezésű országos versenyeket és szövetségünk lépcsőzetes versenyeit a leg­különbözőbb sportágakban, a lábtenisztől, a röplabdán keresztül a sakkig. Külön szor­galmazzuk a turisztikát, a természetjárást, mert tudatában vagyunk, hogy mit jelent ez az egészség megóvása, az edzettség, az ifjúság fizikai képességének fokozása szem­pontjából. Eddig is szerveztünk távgyalog­lást, kerékpártúrákat, néhány csúcs megmá­szása immár hagyomány, ezentúl még több ilyen rendezvényt készítünk elő. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy hazánk felszabadítása 40. évfordulójának évében a turisztikát esz­mei tartalommal töltsük meg. A kiránduláso­kat összekötjük a felszabadító harcok emlé­kezetes helyeinek megtekintésével. Bizo­nyos szemléletváltozásra is sor került a mun­kánkban. Nem törekszünk egyszeri, látvá­nyos események rendezésére, nem hajszol­juk mindenáron a nagy számú részvételt, hanem inkább azt követjük, hogy minél töb­ben kapcsolódjanak be a rendszerben folyó, lépcsőzetes versenyekbe, a rendszeres spor­tolásba. Egyik legközelebbi feladatunk, hogy minél több fiatal szerezze meg A tavaszi spartakiád-kilométerek elnevezésű túra jel­vényét. Ezt az eseményt ünnepélyes keretek között március 30-án Bratislavában indítjuk el. Sok fiatalt vontunk be az Őrtüzek a he­gyekben elnevezésű honvédelmi sportjáté­kokba és különféle kategóriájú jelvényszerző rátermettségi versenyekbe. A tömeges ren­dezvények a téli és nyári járási spartakiád- sportnapokon csúcsosodnak ki. Tavaly a nyári sportnapokon például 225 880 fiatal és pionír rajtolt a különböző sportágakban, ez meglehetősen impozáns szám. Remé­lem, hogy az idén még többen leszünk, s ezzel is emeljük a spartakiádmozgalom méltóságát. PALAGY. LAJOS Hagyományosan élénk a sportélet a szomotori (Somotor) alapiskolában. A 450 tanuló közül a legtöbb sportol. Érdeklődésük megoszlik a labdarúgás, az atlétika, a kosárlabda, a sakk, a kézi­labda, az asztalitenisz között. Néhány nappal ezelőtt az asztaliteniszezók sze­reztek iskolájuknak dicsőséget: a járási pionír-ligában a második helyen végez­tek, az egyéniben a 8. osztályos Szopko Szilveszter a harmadik lett. Ugyancsak bronzérmet kapott a Szopko - Kajla pá­ros is. Ebben a tanévben a tornateremben és a sportpályán a labdajátékok és egyébb sportágak kedvelői korántsem edzenek annyit, mint máskor. A spartakiád eszten­dejét éljük, így elsősorban az országos seregszemle gyakorlatainak betanulását, elsajátítását helyezik előnybe. Amikor ott jártunk, két csoport gyakorlását is megfi­gyelhettük. Előbb a fiúk készülődtek a tornateremben, majd őket a lányok 40 tagú csoportja követte. Ügyesen mozog­tak, látszott rajtuk, hogy szívesen csinál­ják. Ismerik a gyakorlat felépítését, a ze­ne hallatára tudják, mit kell tenniük. Nem volt különösebb baj az összhanggal, egy­szerre emelték karjukat, léptek, fordultak, ugrottak, szökelltek a magasba, majd kifeszültek a narancssárga színű sza­lagok.- Tulajdonképpen már az előző tanév végén munkához láttunk. Kijelöltük a gyakorlatok oktatóit, közöltük terveinket a szülőkkel - tájékoztatott Kovács Gá­bor igazgatóhelyettes, a fiúk gyakorlatá­nak egyik oktatója. - Eredeti elképzelé­seinket azóta fokozatosan megvalósítjuk. A legfiatalabbakkal Dóczi Sándor és Takács Margit pedagógusok foglalkoz­nak. Az iskoláslányokat Borcsik Erzsé­bet és Boda Ilona tanítja. A fiúkat Alzbe- ta Husovská és Kondás József készíti fel a bemutatóra. A nagyobb lányokat Petró Renáta és Halász Katalin oktatja. A fiúk 60 fős csoportját Halász László kollégámmal ketten vezetjük. • Hol tartanak a felkészüléssel s mi a legközelebbi teendő?- A csoportok legtöbbje a időrendi terv szerint dolgozik, s már az egész műsor­számot átvette. Az ifjúságiaknál van némi csúszás, katonai gyakorlaton voltam, de hamarosan behozzuk a hátrányt. Utána már csak a csiszolgatás következik. Szé­pen szeretnénk szerepelni a helyi bemu­tatón, majd a körzetin, s a járási sereg­szemlén is, amely Töketerebesen (Trebi- sov) lesz. • Ezzel befejeződik a fellépésso­rozat?- Talán, de nem biztos, öt éve a járási fellépés volt az utolsó állomásunk, de 1975-ben egy kis csoportunk Prágába is eljutott. Miért nem sikerülhetne ugyanez most is? Ezért vesszük nagyon komolyan a felkészülést. Majd a bizottság értékeli munkánkat. r A szomotori iskolában tanuló helyi, továbbá nagyköveSdi (Veíky Kamenec), bodrogi, körtvélyesi (HruSov), kisújlaki (Nová Vieska) gyerekek mostanában so­kat „túlóráznak“. Délutánonként a szo­kottnál hosszabb időt töltenek a tornate­remben. Néha kosárlabdáznak, asztalite­niszeznek, de leggyakrabban a spartaki­ád gyakorlatait próbálják, ismételgetik. Eredményesen akarják képviselni iskolá­jukat, községüket, az egész Bodrog­közt. GAZDAG JÓZSEF Ügyelj a helyes testtartásra - mondja az oktató Halász László A szerző felvételei $ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetó János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10, telefon: 309, 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18, gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek. 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon. 337-823, 337-825. Hirdetési iroda a közüle- teknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreíie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.- Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. Nincs különösebb baj az összhanggal 0 0 > ,0 *o N L_ 0 N cn < £ HO o M O * s o

Next

/
Oldalképek
Tartalom