Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-01 / 9. szám

H úsz éve gyújt és rendszerez adatokat a hosszú életüek- ről dr. Argir Hadzsihrisztov, bolgár gerontológus. Kutatásait ideális környezetben, a dél-bulgáriai szmoljani kerületben végzi, ahol 100 ezer lakosra 53 százéves kort megélt ember jut. Ezzel az arány­nyal Bulgária világelső a matuzsá­lemeket illetően. A vidék legidősebb lakosa a 120 éves Bina Csepadzsieva asszony. Még kimondani is sok, nemhogy megélni ennyi időt! S valljuk be, mindannyiunkban ott motoszkál a kétely, nincs-e ,,sus- kus“ a dologban? A kitűnni vá­gyás, a nagyobb dicsőség kedvé­ért a tiszteletre méltó matrónák és aggastyánok nem toldják-e meg néhány esztendővel, netán egy évtizeddel az amúgy is tekintélyes korukat? Vajon rajtuk kívül ki bizo­nyíthatja hitelt érdemlően születé­sük időpontját? Nos, tegyük csak félre hitetlen­kedésünket. A gerontológia - az öregedés, az öregkor élettanával, fizikai és pszichikai folyamataival foglalkozó tudomány - fejlődésé­vel egyértelműen meghatározha­tóvá vált az életkor. A gerontoló­gusok nemzetközileg elfogadott és bevált módszert dolgoztak ki a pontos életkor megállapítására. A matuzsálemek az alapos fizioló­giai vizsgálatokon túl gondosan összeállított kérdőívekre is vála­szoltak. Ezek egyes kérdéscso­portjai a fontos történelmi esemé­nyekre vontkozó személyes élmé­nyekre irányulnak. S mindemellett a felmutatott anyakönyvi kivona­tok, házasságlevelek valódiságá­ról szakértők döntenek. A tévedés tehát kizárva! így van ez, Bina asszony esetében is. Csakugyan 120 esztendős. Élet­korát nyolc évvel ezelőtt ellenőriz­te egy szovjet, amerikai, NSZK- beli és japán gerontológusokból álló nemzetközi orvosi bizottság. Bina asszony különben egyike Hadzsihrisztov legjobb páciensei­nek. Bár elég sok hosszú életút ismer, a doktort minden vizsgálat alkalmával bámulatba ejti a már- már mesebeli öregasszony. Kar- diogramját életerős fiatal nők is megirigyelhetnék, vérnyomása 120/80, látása normális, szemü­veget nem visel. Egyedül a hallása nem tökéletes. A doktort kedvelik a szmoljani hosszú életűek, bizalommal van­nak iránta, s így kedvére faggat­hatja őket. Vizsgálódásaiból szá­mos tanulság vonható le. Először is: a hosszú életűeknek mindösz- sze két százaléka dolgozott aktív korában értelmiségi pályákon. A többiek főleg földet műveltek, pásztorkodtak, s fiatalságukat nem éppen jómódban töltötték. Csak a legzordabb télidőben hú­zódtak be földkunyhóikba, egyéb­ként a Rodope hegyeit járták. Ter­mészetes életmódot folytattak, rendszeresen, de hajszoltság nél­kül éltek és élnek ma is. Ahogy a most 106 éves Hrlszto Angelov nem csekély iróniával mondta a doktornak: ,,Sosem volt ébresz­tőórám és sosem volt főnököm“. A humor, az egészséges derű és nevetés különben sem idegen ezektől a hegylakóktól. A hosszú életűek szinte kivétel nélkül mindannyian sokgyerekes családból származnak, s nekik maguknak is sok gyermekük van. Idült betegségekben soha nem szenvedtek, komoly műtéteken soha nem estek át. De a matuzsálemek is megerősítik a szabályt: a hosz- szú életűek között is több a nő, a szmoljani matuzsálemeknek például a kétharmada. Tulajdon­képpen egyszerű és kezénfekvö a magyarázat. Mindegyikük sok­gyerekes anya, s mivel a terhes­ség és a szülés minden alkalom­mal a szervezet általános és teljes hormonális megújulásával jár, na­gyobb az esélyük a hosszú életre, mint a férfiaknak. Hadzsihrisztov szerint a hosszú élet kialakulásában fontos szere­pe van az öröklődésen túl a föld­rajzi és éghajlati viszonyoknak, az uralkodó növény- és állatvilágnak, mint a természetes élelmiszerfor­rások hordozóinak. Mindenesetre nagy a valószínűsége annak, hogy hosszú életre számíthat, aki­nek a szülei is magas kort értek meg. Még nagyobb az esély ab­ban az esetben, ha a szülők fiata­lon, 18-25 éves korukban adtak életet gyermekeiknek. A szmoljani kerület a Rodope hegység magas csúcsain helyezkedik el. Szmoljan város Bulgária második legmaga­sabban fekvő települése. A levegő tiszta, környezetszennyezés nem észlelhető. A vidékre jellemző az optimális napsugárzás és a levegő negativ ionizáltsága, amely előse­gíti a tüdő bőséges oxigénfelvé­telét. Nem mindegy az sem, hogy mivel él az ember. A szmoljani öregek irigylésre méltóan rend­szeres életet élnek, táplálkozásuk sem hagy kívánnivalót. Sok tejet, burgonyát, babot és zöldségfélét fogyasztanak. Sosem fejezik be a napot aludttej nélkül. S mivel a Rodope hegység a birkate­nyésztés hazája, fő húseledelük a birka. De ebből sem esznek sokat, mert nehéz táplálék. Rend­szerint hetente egyszer kerül hús­étel az asztalukra. Szárnyast csak ritkán fogyasztanak, sertéshússal egyáltalán nem élnek. Tojásból hetente két-három teszi változato­sabbá a menüjüket. Főzéshez nö­vényi olajakat, néha vajat és birka­faggyút használnak. Alapeledelük a Rodope vidékének jellegzetes bojtos kosztja. Kedvelik a burgo­nyából készült felfújtakat, a rizses pirogot, a főtt kukoricát és a vajas rizst. Italuk a tejen és az aludttejen kívül a nyers gyümölcsök - málna, szamóca, som, áfonya - leve. Al­koholt csak 9 százalékuk iszik, s ók is csak bort. Mintegy 10 százalékuk rövid ideig mérsékelt dohányos volt. Reggelijüket és va­csorájukat korán költik el, ebédjü­ket déli 12-kor. Egy-egy étkezés­kor keveset, de az adott ételekből változatosan fogyasztanak. Kutatásai alapján dr. Argir Had­zsihrisztov úgy véli, azoknak a ge­rontológusoknak van igazuk, akik az emberi életkor biológiai határát a 140 évben állapítják meg. Úgy gondolja, hogy öregjei közül nem egy, köztük Bina asszony is még jónéhány évnek nézhet elébe. (Sofiapress) SZMXMI mmm Birtokukban a hosszú élet receptje? HÍD A TENGER FÖLÖTT A Klaipeda és Mukran-Sassnitz között épülő vasúti kompvonal hossza mintegy 506 km. A Szovjetunió és az NDK közötti áruforgalmat lebonyolító komp átadását 1986 októberére tervezik. A szocialista közösség e két országa lépésről lépésre oldja meg együttműködésük egyik legidőszerűbb problémáját: a szállítást. A Balti-tenger térképén nem nehéz megtalálni az NDK északi partja közelében a meglehetősen kiterjedt Rügen-szigetet (NDK). Mukran viszont olyan apró település, hogy a legtöbb térképen nem is tüntetik fel. Létezéséről mind ez ideig jóformán csak a közeli Sassnitz lakói tudtak, akik ide járnak fürdeni, pihenni. Mukranbah most modern tengeri kikötő épül. A választás azért esett erre a kisvárosra, mert fontos vasútvonalak és közutak csúcs­pontja. Nélkülük a tervezett nagymérvű - évi 5 millió tonnás átlagot meghaladó - teherforgalom lebonyolítása nem volt lehetséges. A komp másik kikötője a Szovjetunióban, a Balti-tenger egyik legnagyobb kikötővárosában, Klaipedában lesz. A KGST-tagországok közötti áruforgalom a hatvanas évekhez viszonyítva a 70-es években 3,7-szeresére nőtt. (A Szovjetunió és az NDK között 1981-ben ennek értéke 10 milliárd rubelt tett ki.) A teherszállítás zöme mind a mai napig vasúton történik, ám ennek kapacitása elmarad a követelményektől. A komp jóval gazdaságo­sabb a vasútnál, de még a hajón történő szállításnál is. A tengeren átkelő vasúti kompokat nem befolyásolják az időjárás viszontagsá­gai, a viharok, a jegesedés, óramű pontossággal működnek. A KGST keretében az első vasúti kompjárat 1978 novemberében indult el lljicsevszk (Szovjetunió) és Várna (Bulgária) között. Azóta négy komp közlekedik rendszeresen a Fekete-tengeren. A hálózat most a Klaipeda és Mukran-Sassnitz között közlekedő járattal bővül. Óriási jelentőségét bizonyítja, hogy az új létesítmény felér húsz hagyományos tengeri kikötővel. A tervek szerint ezen az útvonalon hat komp közlekedik majd - három szovjet és három NDK-beli. A hajók a wismari hajógyárban készülnek. A kompok impozánsak: hosszúságuk 186 méter, szélességük 26 méter. Kétszintesek, mind­két emeleten 5-5 pár vasúti sínnel. A ki- és berakodás kétemeletes híd segítségével történik. Ez a művelet mintegy négy órát vesz igénybe, vagyis jóval gyorsabb, mint az eddigi liftes megoldás. A kompok a két kikötő közötti fordulót 48 óra alatt teszik meg. Előzetes számítások szerint a komplexum berendezéseire fordítandó kiadások hat éven belül megtérülnek, s a vasúti kompon a szállítás egyhatod annyiba kerül majd, mint vasúton. (Szputnyik) Klaipeda hajókkal zsúfolt kikötője. Az új vasúti komp húsz hagyományos kikötő forgalmát bonyolítja majd le. 1973. április 12-e volt, röviddel éjfél előtt, amikor egy hírnök kopogott Hudson de Silva ceyloni szemorvos laká­sának ajtaján. Az egykori miniszterelnök, Dudley Senana- yake éppen meghalt. De Silva azonnal felhívta a kórházat, s kiadta a parancsot: zárják le a halott szemét, nehogy kiszáradjon a szaruhártya. Rögtön összepakolta bőröndjét, s a kórházba sietett. Alig 15 perces műtét során eltávolí­totta a volt miniszterelnök mindkét szemgolyóját, különle­ges oldatba helyezte, majd hűtőszekrénybe tette. Hazatérve de Silva megnézte a nemzetközi repülőtársa­ságok menetrendjét. Másnap reggel saját maga vezette autóját a 32 kilométerre levő colombói repülőtérre, ahol a különleges hűtötáskát átadta az egyik légikisasszony­nak. Ma már nem tud - vagy nem akar - emlékezni arra, melyik országba is vitték a sajátságos szállítmányt. Egy azonban bizonyos: valahol a világon egy vak ember visszanyerte látását, mert szemébe beültették az elhunyt Sri Lanka-i exminiszterelnök szemgolyóját. Hudson de Silva ugyanis nem más, mint a „nemzetközi szembank“ megalapítója. Immár több mint húsz éve irányítja ennek működését a Colombóban levő kétemele­tes központból. Több mint félmillió Sri Lanka-i végrendele­tében hatalmazta fel de Silvát arra, hogy alkalomadtán felhasználhassa szemét. A világ 46 országában pedig több mint 15 ezren az elhunyt Sri Lanka-iak átültetett szemével látnak újra. Az ötlet régről való: az 54 éves szemsebész asszisz­tensként dolgozott Colombo közkórházában, s 1957-ben szemtanúja volt annak, amikor két pácienst szimultán műtétre készítettek elő. Az egyiknek rákos daganat volt az egyik szeme mögött, ezért el kellett távolítani a szemet, a másik pedig szürkehályogban szenvedett. Az ö szemébe beoperálták a kivett szem szaruhártyáját, amely viszont ép volt. ,,A műtét alatt jutott eszembe, hogy milyen ritkán is van alkalom ilyen egyidőben végzett ikerműtétre“ - emlékezik vissza de Silva. Tudta azt is, hogy nemcsak élő emberek szemét lehet átültetni. (A halálbüntetés eltörléséig - 1956- ig - az országban a kivégzett bűnözők szemét felhasznál­ták transzplantációs célokra.) De Silva azt is tudta, Colombo közkórházában akkoriban naponta körülbelül húszán haltak meg. Ha közülük napjában csak egy egye­zett volna bele abba, hogy szemét átültethessék, akkor sok vakon lehetett volna segíteni szerte a világon. 1958-ban az orvos leírta a témáról elképzeléseit egy Sri Lanka-i napilap vasárnapi számában. Rendkívüli volt a hatás: néhány hét alatt több mint 400-an ajánlották fel szemüket. De Silva 1961-ben lett szemszakorvos, s meg­állapította a ,.Ceylon Eye Donation Society“-t, a szemet átültetésre felajánlók társaságát. Az alapítók közé tartozott de Silva édesanyja is - két év múlva meghalt, s fia az ő szemét is átültette -, valamint Senanayake miniszterel­nök, aki 1973-ban halt meg. (Érdekesség, hogy a társaság első központja de Silva lakása volt, még pontosabban a családi hűtőszekrény. Irangani asszony még emlékszik arra, hogy 1965-ben nem mert hűtött italt adni vendégei­nek, nehogy a nyitogatás következtében fölmelegedjen Szemet exportra a hűtőszekrény belseje, s károsodás érje az ott tárolt szemrészeket. A baráti kör erre külön hűtőszekrényt vásá­rolt a családnak szemtárolási célokra.) Rövid időn belül több donor jelentkezett, mint ahány szemet az országban fel tudtak volna használni. Ezért de Silva 1964-ben levelet irt a világ minden tájára, s kollégái­nak felajánlotta szolgáltatását. Az első megrendelés Szin­gapúrból érkezett, s az első „szemexport“ 1964. május 24-én indult útjára. (A vallás is szerepet játszik de Silva sikerében. Hogy buddhista hiveit megnyerje, de Silva a szentírásból olvasott föl részleteket, s abból idézett a lapokban. Kiderült, Buddha is feláldozta egyik szeme világát, hogy egy vakon segítsen. Azóta a buddhista szerzetesek kiváló vallási cselekedetnek minösitik, ha valaki felajánlja szemét.) Mégis csak a legnagyobb nehézségek árán tudta tartani az első szállítási terminust: nyolc órával a gép indulása előtt még nem volt megfelelő szem de Silva birtokában. Ekkor meghalt egy idős katolikus férfi, aki viszont végren­deletében nem tett említést arról, szervátültetésre felhasz- nálhatják-e szemét. így de Silvának a szükséges enge­délyt először a családtól kellett beszereznie. A rákövetkező hét órában újabb két ember halt meg a kórházban, az ó bele­egyezésüket azonban már tartalmazta a végrendelet. így összesen hat szemmel indult el az első szállítmány Szin­gapúrba, ahol öt embernek adta vissza a látását - hiszen szaruhártyaműtéteket általában csak az egyik szemen hajtanak végre. Azóta naponta érkeznek megrendelések, s a társaság­nak már speciális konténerállomása is van a colombói repülőtéren. Huszonkét órán belül meg kell érkeznie a szállítmányoknak a kijelölt klinikára, mert a konténerek­ben a hőmérséklet utána vészesen emelkedik. (A transz­plantációs anyag hőmérséklete nem lehet plusz négy foknál magasabb.) Éppen ezért a transzportot másod­percre pontosan meg kell szervezni. Hudson de Silva csaknerp 18 éven át feleségével vezette a vállalkozást, melynek pénzügyi alapját a szem- műtétek után kapott honoráriumok teremtették meg. (De Silva ingyen küldi a szemeket a világ minden tájára.) Társasága először 1978-ban kapott támogatást egy würz- burgi jótékonysági szervezettől. 1984 nyarán kedvező változás történt, mert de Silva átvette a 100 ágyas colom­bói szemkórház vezetését. De Silva bízik abban, hogy most már évente több mint 2500 szempárt küldhet majd a világ minden pontjára. Megteremti az első ázsiai szövetbankot is, ahol bőrt, csontokat, dobhártyákat, szaruhártyákat, vérereket és idegkötegeket tárol majd, hogy szükség esetén beültet­hessék azokat a betegek szervezetébe. De Silva idealista, akit soha nem befolyásolt az, hogy kollégái néha rossz szemmel nézték kísérleteit. Nem is tűnik fellengzősnek az, amit önmagáról mond: ,,Nagyon is megfertőzött az a tudat, hogy segítenem kell embertár­saimon.“ S amikor élete legszebb élményéről kérdezik, akkor elmeséli a következő történetet. Egyik útját megszakította Pakisztánban. Karachi repülőterén több mint százán vár­ták, mert látni akarták. Mindnyájan olyanok voltak, akiknek a szeme világát de Silva adta vissza... (Magyarország)

Next

/
Oldalképek
Tartalom